A hőség még a Notre Damme székesegyházban is további kárt tehet : ha túl gyorsan száradnak ki az oltás miatt vízzel telített falak, attól beomolhat a boltozat.
Emelkednek az irányadó európai részvényindexek csütörtökön, miután a befektetők az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek, az EKB a többségi várakozásának megfelelően nem nyúlt a mínusz 0,4 százalékon álló irányadó...
Feltartóztatta és átkutatta a Neyma orosz tartályhajót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a katonai ügyészség, arra hivatkozva, hogy a 2018 novemberi tengeri incidens idején akadályozta az ukrán hadihajók áthaladását a Kercsi-szoroson - közölte az SZBU sajtószolgálata.
Ezernyi variáció létezik a pizzára. Lehet kerek vagy négyzetes, vastag vagy vékony tésztájú, készülhet kevés vagy sok feltéttel. A SunsEaty bloggere letesztelte a pizza-helyzetet Szegeden.
Az idén az első hat hónapban a Magyar Lízingszövetség tagvállalatainál a finanszírozott összeg 375 milliárd forintra rúgott, ami 14 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest és 2008 óta a legmagasabb féléves érték. Egyben azt is jelenti, hogy napi átlagban - a hétvégékkel együtt - 2,1 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek.
Nem sikerült sugárhajtású légdeszkával átrepülni a La Manche csatorna felett. Franky Zapata francia mérnök-feltaláló a tengerben landolt a kísérlet során. A férfi sértetlenül úszta meg a próbálkozást.
A Hennessey szokásához híven megint látványosat alkotott, immár három tengellyel is létezik Chevrolet Silverado, ám a teljesítmény sem maradt a gyári értéken.
Magyarországon jelenleg 17 éve van lehetősége a szülőknek eltároltatni gyermekük őssejtmintáit magán sejtbankokban, ez idő alatt pedig számos fordulat történt: számos orvos vonta kétségbe a saját őssejt tárolásának hasznát, fejlődött...
Feltartóztatta és átkutatta a Neyma orosz tartályhajót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a katonai ügyészség, arra hivatkozva, hogy a 2018 novemberi tengeri incidens idején akadályozta az ukrán hadihajók áthaladását a Kercsi-szoroson - közölte az SZBU sajtószolgálata.
Emelkednek az irányadó európai részvényindexek csütörtökön, miután a befektetők az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek, az EKB a többségi várakozásának megfelelően nem nyúlt a mínusz 0,4 százalékon álló irányadó...
Az új ágyak moshatók és fertőtleníthetők, valamint nem akadályozzák a kórtermekben folyó munkát. A beszerzés 42 millió forint plusz áfából valósult meg.
Suhajda Szilárd csütörtökön elérte a 8611 méteres K2-t; ezzel ő lett az első magyar hegymászó, akinek sikerült feljutnia a Föld második legmagasabb hegycsúcsára.
Szerencsére már mindenhol tudatosan foglalkoznak a klímaváltozás problémájával és azokkal a módszerekkel, amelyeket most kell alkalmaznunk, ha azt szeretnénk, hogy a jövőben még valamelyest élhető legyen a környezetünk. Most pláne érezhetjük...
A tartozással előbb-utóbb együtt járhat, hogy csönget a postás és fizetési meghagyást (fmh) kézbesít. Fontos tudni, mi a teendő ilyenkor. A legfontosabb, hogy valamit mindenképp lépni kell, ha nem akarjuk, hogy néhány hét múlva zárolják a bankszámlánkat. A cégeknek arra is ügyelni kell, hogy elektronikus úton és ne papír alapon reagáljanak rá.
A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója.
Ma még nem vágott kamatot az EKB, de kommunikációjában egyértelműen előkészítette azt szeptemberre, sőt a tartósan cél alatti inflációra hivatkozva egy átfogó lazító csomagot is belengetett. Ebben egy újabb eszközvásárlási program...
Párizsban megdőlt csütörtökön 13 óra 42 perckor a több mint hetvenéves abszolút melegrekord 41 fokkal, de a hőmérséklet a délután folyamán még tovább emelkedik - közölte a francia meteorológiai szolgálat.
Dél-Korea szerint az, hogy Észak-Korea csütörtökön két „új típusú, rövid hatótávolságú rakétát” indított, katonai fenyegetést jelent, amely veszélyezteti a békefolyamatot a Koreai-félszigeten.
Varga Mihály Tusványoson tartott egy rövid előadást hazánk versenyképességéről. A magyar pénzügyminiszter nagyon nem elégedett a magyar kis- és középvállalkozások általános mentalitásával - számol be az Index. Varga Mihály...
Az új Renault Mégane RS Trophy-R bemutatóját olvasva vélhetően senki sem kérdőjelezte meg, hogy a franciák egy kimondottan gyors és radikális sportkompaktot hoztak össze. Most már azt is tudjuk, hogy az elsőkerékhajtású modell mennyire gyors: Spa-Franchorchamps-ban immár új rekord fűződik a nevéhez.