Egy friss, országos, reprezentatív kutatás keretében összesen hatszáz, 51 millió és 1,5 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cég vezetőjét kérdezték meg üzleti és innovációs terveikről. A felmérés eredménye...
Év közben is előfordul, hogy egy-egy műsort a vártnál többen, vagy kevesebben néznek, a nyári időszakban pedig telán még kiszámíthatatlanabb mi lesz sikeres. Az nem meglepő, hogy a Bud Spencer-Terence Hill páros filmjeit szeretik a magyar nézők, az viszont annak tekinthető, hogy vasárnap a Film+ csatornán az ezerszer ismételt Kincs, ami nincs című
A MÁP+ (a magyar állampapír plusz) első hat heti, 1235 milliárd forint értékű jegyzése alapján a legkeresettebb lakossági állampapírrá vált, a jegybanki szakértők becslése szerint a vásárlások mintegy fele az állam számára új forrást jelentett - olvasható abban a tanulmányban, amelyet a Magyar Nemzeti Bank munkatársai tettek közzé a jegybank honlap
Az EU Csalás Elleni Hivatala megerősítette: vizsgálja, történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által társfinanszírozott szoftverlicencek értékesítésekor - áll abban a közleményben...
Kiterjedt demokráciavita zajlik a világban, amelybe Orbán Viktor is bekapcsolódott tusnádfürdői beszédével. Egymás mellé tettük a beszéd négy legfontosabb gondolatát.
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán változóan felhős idő várható, átmenetileg felszakadozhat az égbolt. Elszórtan záporokra és viharokra lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 19 és 14 Celsius-fok között alakul. 20 km/órás északnyugati szél várható, amely a viharok esetén felerősödhet. KEDD: Napközben marad a változóan felhős idő, átmeneti
A Hableány-katasztrófa idején a magyar sajtót segítő koreai magyar nő érdekesnek tűnő értesüléseket osztott meg a nyilvánossággal. Azt is leírta, miért nem tudják az ottaniak, hogy Kenderesi Tamás magyar.
Újra tárgyalt a két legnagyobb szlovákiai magyar párt a választási együttműködésről, de akárcsak a korábbi egyeztetések során, ezúttal is sikertelenül.
Vasárnap délután Kunmadarason heves zivatar vonult át, amelyet orkánerejű (több mint 115 kilométer/órás sebességű) széllökések kísértek. 144 kilométer/óra volt a maximum, ezzel megdőlt a július 28-i rekord (138 kilométer/óra), amelyet 2004-ben Balatonmáriafürdőn mértek - írta a hvg.hu.
A teljes holnapi kereskedési időszakra felfüggeszti az Est Média részvényeivel való üzletelést a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT közleménye szerint a vállalat ma arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy jelenlegi információi szerint...
Belegondoltál már abba, ha folyton csak igazat mondanánk, vagyis azt, amit gondolunk, tudunk, érzünk, az élet elviselhetetlen lenne és a kapcsolataink...
Jelentések szerint egymilliárd fontos költségvetési csomagot állítanak össze a „no-deal brexitre” való felkészülésre. Közben a Munkáspárt még a kilépés előtt megbuktatná a kormányt.
Többen mennének el szavazni a szlovákiai magyarok közül, ha létrejönne a közös magyar érdekképviselet – derült ki egy reprezentatív felmérésből. A somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet vizsgálata szerint 8 százalékkal megugrana a szavazókedv a magyarok körében, ha a jelenlegi négy magyar párt helyett csak egyet kéne választani.
Donald Trump amerikai elnök még a 2020-as elnökválasztás előtt meg akarja kezdeni a csapatkivonást Afganisztánból - jelentette ki Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn egy washingtoni rendezvényen.
Megdőlt az abszolút országos melegrekord Nagy-Britanniában a Nyugat-Európát múlt héten sújtó hőhullámban - közölte utólag a brit meteorológiai szolgálat.
A közelmúltban számos olyan hatósági eljárás indult Magyarországon, amelyek a külföldi jövedelmekről szóló, más államoktól megszerzett adatokon alapulnak. A NAV első körben támogatói eljárást kezdeményez. A szankciók elkerülhetők...
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
Egyre korábban jön el ez a dátum: harminc évvel ezelőtt még októberben merültek ki a tartalékok, idén először viszont már az év 8. hónapját sem érték meg.
Több településen is elmaradnak bizonyos szakrendelések augusztusban, vélhetően a szabadságolások miatt. Az Újratervezés orvoscsoport szerint segítene a helyzeten, ha egyszerűbbé válna a nyugdíjas szakorvosok továbbfoglalkoztatása. A szaktárca szerint az ellátás folyamatos.
Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült hétfőn a forint. Az euró jegyzése 327,84 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel fél hét körül jegyzett 326,88 forintról.
Miközben a ferencvárosi előválasztás egyes kérdéseiben még mindig nincs megállapodás, a IX. kerületben hétfő este mégis egy, a procedúrához kapcsolódó összejövetelt tartottak a két ellenzéki polgármester-jelölt között.
Több száz ember ellen hozhatnak ítéletet az orosz törvényszékek, van, akit mentőautó megzavarása miatt büntetnek. Eközben hetven tüntetőt gumibottal, sokkolóval vertek össze a rendőrök.
Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselője szerint ennek az az oka, hogy a köztársasági elnök is egy héttel későbbre írta ki a választást, mint azt várták, nem pedig az ellenzéki pártok helyi szervezetei között zajló egyre hevesebb viták.