Pályafutása második piros lapját kapta Lionel Messi a Chile elleni bronzmeccsen. Első „áldozata”, Vanczák Vilmos szerint az argentin egyik esetben sem érdemelt kiállítást.
Több mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az ország délnyugati részén végigsöprő vihar Romániában - közölte hétfő délelőtt a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (Igsu) összesítését ismertetve az Agerpres hírügynökség.
Az új lakásokat elnézve sok kérdés felmerülhet egy leendő vásárló fejében, többek között, hogy hol, mekkorát és milyen célra vásároljon. A pénzügyi korlátok általában adottak, és aki nem saját célra vásárol még mindig választhat...
A gyerekeknél előforduló fogbalesetek időben történő szakszerű ellátása csak nagyon ritkán valósul meg. Pedig az időben történő ellátás fogat menthet, különösen a tejfogak tekintetében.
Az egyik vádlott időseket hívott fel, magát az unokájuknak adta ki, és azt állította, hogy balesetet okozott, amely miatt több millióra lenne szüksége.
Az LMP az Alkotmánybíróságoz fordul a Nemzetközi Beruházási Bankkal kötött megállapodás miatt, az ugyanis a párt frakcióvezető-helyettese szerint sérti az alaptörvényt, az emberek és az ország biztonságát, valamint Magyarország szuverenitását - írja az MTI.
Forró nyárra készülhetünk, nyoma sincs uborkaszezonnak, a tőzsdéket a hírek és várakozások rángatják a hírek. Ma reggel például Ázsiában volt jókora esés, elsősorban a kamatkilátások hatására. A BUX is süllyed, a forint gyengül. A Volkswagen akkukat vásárol, a Deutsche Bank megkezte az elbocsátásokat.
Meggyőzte az ellenzéki városvezetést a GREP Zrt., hogy érvénytelenítsék riválisainak ajánlatait, így az övék lett a befutó - tízmilliókkal drágábban a többinél.
A munkavállaló nem dolgozhat szabadság nélkül, vagy a törvényben meghatározottnál kevesebb szabadsággal. Hogy kinek pontosan hány nap jár egy évben, legkönnyebben online kalkulátorral ellenőrizheted, melyek megbízhatóan kiszámolják...
Teherán megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását hétfőn, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek hatvan napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, amennyiben a többhatalmi szerződést aláíró kormányok nem segítenek Iránnak kivédeni az amerikai szankciókat.
A testünk folyamatosan üzen nekünk, de biztos, hogy mindig sikerül megértened, mit mond? Szakértők szerint fontos, hogy odafigyeljünk a szervezetünkre,...
A konzervatív politikus, a valószínűsíthető következő brit miniszterelnök arról beszélt, hogy október 31-ig biztosan kilépteti hazáját az Európai Unióból. Mindeközben felmérések szerint a szavazók jelentős része sem őt, sem riválisát, Jeremy Huntot nem akarja kormányfőként látni.
A szokásoknak megfelelően idén júniusban is deficites volt a költségvetés, azonban távolról sem volt akkora a hiány, mint a korábbi években. Ezzel az első féléves büdzsédeficit is kiemelkedően jó teljesítményt mutat. Júniusban...
Ebben az esetben a konzervatívoknak a német házelnök szerint úgy kellene kormányozniuk, hogy minden nagyobb megoldandó politikai kérdést egyetlen csomagként kezelnek.