Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.
Jeffrey Epsteint azzal is vádolja a New York-i ügyészség, hogy 350 ezer dollárral próbált meg befolyásolni várható tanúkat. Korábban emberkereskedelemért és szexuális visszaélésekért tartóztatták le a milliárdos üzletembert.
Elsősorban mintegy 2000 olyan illegális migránst keresnek, akiknek a kitoloncolását már korábban elrendelték, de a bírósági felszólítás ellenére sem hagyták el az országot.
5 milliárd dolláros bírsággal zárulhat a Facebook ellen a Cambridge Analytica-botrány miatt indított vizsgálat - tudta meg a The Wall Street Journal, amit később több lap forrásai is megerősítettek. Ez az amerikai kereskedelmi bizottság...
A 2020-as költségvetésben benne van a lehetőség arra, hogy a kormány segítse a gazdaság növekedését, a versenyképességet és az állampolgárok életfeltételeinek javulását.
A CHERRISK nyári kampánya végleg leszámol a magas biztosítási árakkal. Május óta láthatók a kampány utas- és lakásbiztosítás display és PPC hirdetései, az animációs TVC-k pedig június közepe óta futnak.
A következő brit miniszterelnök sorsát is megpecsételheti a Brexit - mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
5 milliárd dolláros bírsággal zárulhat az a vizsgálat, ami tavaly indult a Facebook ellen a Cambridge Analytica-botrány miatt - tudta meg a The Wall Street Journal, amit később több lap forrásai is megerősítettek. Ez az amerikai kereskedelmi...
A villányi Bock Borászat Kft. 1,6 milliárd forintot ruház be 2020 végéig, egyebek között prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében. A közlemény szerint a társaság...
Weisz Fanni nehezen kezeli, ha más lányok rámozdulnak a férjére, aki szerinte lehetne kevésbé jópasi is: a siket modell hamar féltékeny lesz, amikor idegen hölgyek kelletik magukat Hajmásy Péternek.
Megszavazta pénteken a parlament Magyarország 2020-as költségvetését, amelyet megelőzően a Tisztelt Ház áldását adta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatára is.
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat - nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2019. április 1-jétől Kyster Angéla tölti be a Bayer CropScience Country Division Head pozícióját. Az új vezető Svájcból költözött vissza Magyarországra. Tora Péter, a Bayer Hungária Kft. Crop Science üzletágának eddigi irányítója több, mint 18 év után, március 31-ével hagyta el a vállalatot.
Korunk társadalma olyan élettér, amelyben az addiktív viselkedés új kategóriái születtek meg, pl. munkakényszer, tv-, SMS- és internetfüggőség formájában. Ezek a modern addikciók magukon viselik a klasszikus addikció minden jellemzőjét.
A DK-s Niedermüller Péter, az ellenzék közös VII. kerületi polgármester-jelöltje megválasztása esetén a bulinegyedben megvizsgálná, minden terasznak van-e engedélye a kései nyitvatartásra.
A következő brit miniszterelnök sorsát is megpecsételheti a Brexit – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Az új-zélandi kormány a visszavásárlásban látta a lakosság fegyvertelenítésének kulcsát, pár tucatnyian éltek a lehetőséggel annak kezdeti szakaszában.
Ön elhinné, ha valaki a településén azt mondaná, kengurut látott? Igal lakossága nem, hogy elhitte, hanem azonnal összefogott, és az erszényes keresésére indult, aki mind a mai napig nem lett meg. Az Állatkert szóvivője szerint az elszabadult kenguru nem jelent veszélyt az emberre, fordítva viszont ez nem mondható el.
A következő brit miniszterelnök sorsát is megpecsételheti a Brexit - mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A Ferrarinál nehéz tucatautókról beszélni, még a legnépszerűbb típusok is csak pár ezres sorozatban készülnek, ám a Pininfarina által tervezett Ferrari 250 GT Series I Cabrioletből mindössze 4 darab született.
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat - nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Azt írja a media1.hu, hogy Habonyéknál cseng a kassza, de már alig. A miniszterelnök tanácsadójáról, a rejtélyes egykori koronaőrről már régóta rebesgetik, hogy háttérbe szorult, és noha Orbán Viktor egykoron úgy nyilatkozott, hogy nem ismer ilyen nevű munkatársat a környezetében, azért azt pontosan tudtuk, hogy hova kell helyezni a miniszterelnök