2019. július 2. kedd

júl. 2
12:09
A szeretethiány 5+1 lelki és testi következménye (Spabook)
A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata...
júl. 2
12:12
Jégeső csaphat le (Háziállat)
A következő napokban marad a napos nyári idő, az ország egyes részein azonban záporokra, zivatarokra is számítani kell.
júl. 2
12:15
Ennek örülhetnek az Erste és a Gránit Bank ügyfelei (Privátbankár)
Mindkét hitelintézet ugyanis elérhetővé tette a legalább iPhone 6-os verziójú készülékkel rendelkezőknek, hogy okostelefonjuk érintésével fizessenek.
júl. 2
12:15
Meghan Markle mindent megtesz azért, hogy távol tartsa a családját a kis Archie-tól, nehogy tönkretegyék az életét (Blikk)
Botrányos viselkedésű apjától és a rokonaitól is igyekszik távol tartani magát és kisfiát Meghan Markle, aki inkább fordul atyai jótanácsért az apósához, Károly herceghez, mint a saját szülőjéhez.
júl. 2
12:15
Új típusú szakszervezeti munka kell – Interjú Csóti Csabával (Alternatív Energia)
Péntektől új vezetője van a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának
júl. 2
12:15
Megalakult az Európai Parlament, szerdán mindenképp megválasztják az elnököt (Kripto Akadémia)
Akkor is, ha a tagországok állam- és kormányfői addig nem tudnak megállapodni a főbb uniós intézmények vezetői tisztségeiről.
júl. 2
12:15
Elfogadta a parlament az MTA kutatóintézeteit elcsatoló törvényt (SzMo)
Az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz kerülnek. Lovász László MTA-elnök szerint a lépés fenyegetést jelent az akadémiai szabadságra.
júl. 2
12:17
19 milliárdért fejleszt a BKV-nek Mészáros informatikai cége (Alternatív Energia)
Alvállalkozóként került be a buliba a 4iG, 5+5 évig fog szolgáltatni. Júniusban is több mint 3 milliárdért kapott megbízást a cég, ami a felcsúti gázszerelő érkezése óta 1789 százalékkal nyereségesebb.
júl. 2
12:18
Átment az MTA-törvény, elhalasztották a vitatott köznevelési törvény módosítását – Komoly döntések születtek ma a Parlamentben (Blikk)
A hónapok óta tartó tiltakozás ellenére a parlament kedden délelőtt megszavazta az Akadémia elleni törvényt, elvették az MTA-tól az akadémiai kutatóhálózatot, a hazai tudományos élet legfontosabb intézményrendszerét. Az akadémikusok az utcán tiltakoznak. Ezenkívül más fontos döntések is születtek, összeszedtük, miről döntött ma az országgyűlés.
júl. 2
12:18
Erősen lassult a termelői árak növekedése az Eu-ban (HírTV)
Erősen lassult az ipari termelői árak növekedésének éves üteme májusban az euróövezetben.
júl. 2
12:18
Határnyitás címmel nyílt karikatúra-kiállítás (autopro)
Dluhopolszky László magyar karikaturista, grafikus, lapszerkesztő 2007 óta évente rendez karikatúra-alkotótábort, most már harmadik éve a Lakitelek Népfőiskola keretein belül.
júl. 2
12:20
Szörnyű félreértés: újabb, megrázó részletre derült fény a Lupa-tónál történt tragédiáról (Blikk)
Mint kiderült, félreértés nehezítette a hétvégén Lupa-tóba fulladt férfi keresését - sokáig a parton kutatták a vízbe veszett áldozatot.
júl. 2
12:21
Pozitívról stabilra változtatta a magyar bankrendszer kilátását a Moody's (Privátbankár)
Indoklás: a magyar bankok pénzügyi mérlegének kockázatmentesítési folyamata jórészt befejeződött, a javulás üteme pedig várhatóan lassulni kezd.
júl. 2
12:21
Ingyen igényelhetőek a családtámogatások (Infostart)
Illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.
júl. 2
12:21
Rontott a magyar bankok kilátásain a Moody's (Könyves Magazin)
Úgy vélik, szűkebb lett a pénzügyi intézmények mozgástere.
júl. 2
12:21
Ferenc pápa levelet írt a válsággal küzdő német katolikus egyháznak (Tiszta Jövő)
„Mindahányszor egy helyi egyház egymaga akart kijutni belső kríziséből, pusztán saját erejére, módszereire és értelmére hagyatkozva, csak a problémáit sokszorozta meg, ahelyett, hogy kiutat talált volna” – fogalmazott Ferenc pápa a német katolikus egyháznak írt levelében. Az egyházfő hangsúlyozza az evangelizáció fontosságát is, amelyre ma kiváltké
júl. 2
12:23
MSZP: A halasztás a kormány kudarca (Tiszta Jövő)
Láthatóan zavar van a kormányban a köznevelési törvány miatt.
júl. 2
12:24
Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt emelkedéssel indították a napot, a délelőtt második felére azonban alábbhagyott a korábbi lendület és a kontinens börzéi felemásan teljesítenek. A magyar tőzsde előző napi záróértéke...
júl. 2
12:24
Pénzügyminisztérium: A vámhivatal mobillaborjai egyedülállók az Európai Unióban (AQUA)
A hét mobillabort tavaly mintegy négyezer esetben vetették be a pénzügyőrök. A visszaélések kiszűrése így nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat.
júl. 2
12:25
Bozóki András: Csak nők (Tiszta Jövő)
Legyen ez a leendő magyar demokratikus kormány!
júl. 2
12:27
Pozitívról stabilra változtatta a magyar bankrendszer kilátását a Moody's (Menedzsment Fórum)
Indoklás: a magyar bankok pénzügyi mérlegének kockázatmentesítési folyamata jórészt befejeződött, a javulás üteme pedig várhatóan lassulni kezd.
júl. 2
12:27
Brüsszel ad még 85 milliárd forintot új bölcsődei férőhelyek létrehozására (Privátbankár)
A kormány által az év elején meghatározott 10 milliárdos keretösszeg így 95 milliárdra ugrik.
júl. 2
12:27
Váratlan fordulat az országgyűlésben (Infostart)
A parlamentben elfogadták a lex Czeglédyt és az akadémiai kutatóintézetek leválasztását célzó törvényjavaslatot, ám elhalasztották a köznevelési törvény zárószavazását.
júl. 2
12:27
25 kiló jéggel mentették meg egy túlhevült idős nő életét az OMSZ munkatársai (SzMo)
A rohamkocsi személyzete életveszélyes állapotban talált rá,
júl. 2
12:29
Brüsszel ad még 85 milliárd forintot új bölcsődei férőhelyek létrehozására (Menedzsment Fórum)
A kormány által az év elején meghatározott 10 milliárdos keretösszeg így 95 milliárdra ugrik.
júl. 2
12:30
Orbán Viktorék egyeztetnek Brüsszelben a csúcs előtt (ATV)
Folytatódik az uniós csúcs Brüsszelben, miután nem sikerült megegyezni az Európai Tanács elnökének személyéről. Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök, mint a visegrádi országok képviselői egyeztettek még az EU-csúcs ülése előtt.
júl. 2
12:30
Szódabikarbóna helyett mosószódát árultak egy XIII. kerületi boltban (444.hu)
A mosószódát pedig tilos elfogyasztani.
júl. 2
12:36
Ezt jobb ha tudod a mobilklímáról: az egészséged is múlhat rajta (Pénzcentrum)
"Már túl vagyunk az év első hőhullámán és az előrejelzések azt mutatják, hogy júliusban száraz és meleg időjárás lesz a domináns. Éppen ezért sokan gondoskodnak majd valamilyen módon az otthoni levegő hűtéséről" - hívta fel...
júl. 2
12:39
Éppen Budapesten vakációzik Amber Heard, miközben Johnny Depp éppen 50 millió dollárra perli (Blikk)
Eva Longoria után a 33 éves színésznő, Amber Heard is felbukkant hazánkban.
júl. 2
12:39
Magyarországon is létesülthet „Fort Trump” (Igényesférfi.hu)
Kedden elfogadta az Országgyűlés azt a javaslatot, amely szerint állandó jelleggel állomásozhatnának amerikai katonák Magyarország területén.
júl. 2
12:39
7 különleges macskafajta, amiről valószínű, hogy nem is hallottál (Spabook)
Hazánkban még nem annyira „divat” fajtiszta cicákat birtokolni, mi több, sokan nem is tudják, hogy a házimacskákon felül egészen különleges...
júl. 2
12:42
Pezsgő- és borkóstolóval röffenti be a független szegedi jelöltjét a Fidesz (444.hu)
Nemesi Pál építővállalkozása sorra nyerte eddig a milliárdos kormányzati beruházásokat.
júl. 2
12:42
Te mennyi időt bírnál ebben az abszolút rózsaszín étteremben? (Player)
Enyhén szólva megszaladt a pink ebben az angol pizzériában.
júl. 2
12:48
Óriási újdonság úszik a tengeren Alaszka felé (Infostart)
A világ első, dízel-elektromos üdülőhajója első útjára fut ki Norvégiából, a Roald Amundsen ezután az Északnyugati átjárón át Alaszka felé indul, majd útját dél felé folytatva októberben éri el az Antarktiszt.
júl. 2
12:48
Hátborzongató felvétel: meztelenül menekült az erkélyre egy nő a lakásában tomboló tűz elől (Blikk)
Egy tűzoltó mentette meg egy nő életét, aki meztelenül ragadt kint égő lakása erkélyén.
júl. 2
12:48
Czeglédy miatt módosították a mentelmi törvényt (Alternatív Energia)
A javaslatot 153 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
júl. 2
12:50
Leszállítottak a repülőről egy nőt kihívó öltözete miatt – Egy mélyen dekoltált felső verte ki a biztosítékot (Blikk)
Egy mély kivágású, átlátszó csipke felső miatt ragadt Malagában egy brit nő.
júl. 2
12:54
Rafael Benítez kínai csapat vezetőedzője lesz (Sport365)
A spanyol tréner nem tudott megegyezni jelenlegi klubjával így távozik a Newcastle éléről.
júl. 2
12:54
Nagyobb lakást vennének a családok a támogatással (AQUA)
A legalább kettő, valamint a három-négy-öt nagy alapterületű szobával rendelkező, félszoba nélküli ingatlanok iránti érdeklődések egyre nagyobb súlyt képviselnek a keresletben.
júl. 2
12:54
Hihetetlen földrajzi tények: Ezt 8+1 dolgot biztosan nem tudtad Kínáról! (Femcafe)
Nincs még egy ilyen ország a Földön.
júl. 2
12:56
Nagy István: Idén is elindul a zártkerti revitalizációs program (AQUA)
A programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette.
júl. 2
12:57
Engedélyezte a Parlament Amerikának, hogy katonái hazánkban állomásozhassanak (Igényesférfi.hu)
Kedden elfogadta az Országgyűlés azt a javaslatot, amely szerint állandó jelleggel állomásozhatnának amerikai katonák Magyarország területén.
júl. 2
13:00
Botrányos kezdés az Európai Parlamentben (Infostart)
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
júl. 2
13:00
Egy évvel meghosszabbodott Szalai Ádám szerződése a Hoffenheimnél (Blikk)
Egy évvel automatikusan meghosszabbították a magyar válogatott Szalai Ádám szerződését a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hoffenheimnél, az ugyanakkor még nem biztos, hogy a támadó a sinsheimi csapatban játszik majd az augusztusban induló szezonban.
júl. 2
13:00
Ismét orvosokra lőttek rá a szakadárok a Donyec-medencében (HírTV)
Önkéntes orvosok autójára lőttek rá szakadár orvlövészek a megszállt Donyeck körzetében lévő frontvonalnál.
júl. 2
13:00
Rendhagyó módon öltöztek fel az ellenzéki képviselők - kép (ATV)
Megszavazta ma a parlament a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek kiszervezését, és egyúttal létrejött a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. Az ellenzéki képviselők tiltakozásul egyen pólót húztak, amelyen a „More Than Academy” felirat olvasható – egy fajta betűjáték gyanánt.
júl. 2
13:02
DK: a magyar tudományosság gyásznapja a mai (ATV)
A magyar tudományosság és Magyarország gyásznapjáról beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózatának átalakításáról szóló parlamenti döntést kommentálva.
júl. 2
13:03
Hatalmasat változott az ifjú Schobert Norbi. Videón mutatta meg, milyen keményen edz (Blikk)
Ha így folytatja, hamarosan vasgyúró lesz!
júl. 2
13:03
Haláleset a Lupa-tónál: reagáltak a vízimentők, szerintük félreértés nehezítette a keresést (SzMo)
Sajnos nem lehet minden egyes strandoló mellé egy vízimentőt állítani – írják.
júl. 2
13:06
Harmincezer ember energiatudatosságát vizsgálta az MVM (ProfitLine)
A megkérdezett lakossági fogyasztók háromnegyede tervezi, hogy megújuló energiát hasznosító berendezést telepít otthonába, ráadásul többségük még többet is tenne az éghajlatváltozás negatív hatásai ellen – derül ki az MVM Zrt., több mint 30 ezer válaszadó véleményén alapuló, Nagy EnergiaTeszt elnevezésű online kutatásából.

Keresés