Trump szerint boszorkányüldözésről van szó. Ám az összes republikánus szenátor arra szavazott, hogy át kell adni a kongresszusnak annak a bejelentőnek a panaszát, ami az egész ügyet elindította.
Az utóbbi két évben ömlik a külföldi tőke Magyarországra, teljesen beért a vállalati adócsökkentés hatása – mondja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Makronómnak, aki szerint brutálisan erős a belső kereslet is, ráadásul a magyar kormány időben reagált a helyzetre a szochó csökkentésével.
Az amerikai énekes, filmsztár születésnapja és itt forgatott új filmjének megjelenése alkalmából ad ingyenes koncertet DJ Jazzy Jeff társaságában szerda este a Bazilikánál.
250 ezer köbméter. Az olasz hatóságok lezárták az utakat és kiürítették a környékbeli ingatlanokat a Mont Blanc hegyvonulathoz tartozó Planpincieux gleccser közelében.
„Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?” – tette fel a kérdést Karinthy Frigyes. Ezzel a kérdéssel mindannyian találkozunk életünk során és nagyon megosztja a társadalmat. Általánosságban elmondható, hogy ideig talán fenttartható, de ahogy Karinthy is utal rá, vagy az egyik, vagy jobb esetben mindkét fél elkezd többet érezni a
Törvénytervezetet fogadott el az európai jelképek büntetőjogi védelméről a német szövetségi parlament felsőháza, a Bundesrat. A Szászország által kezdeményezett tervezet értelmében az európai zászló és himnusz megsértése három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel lesz büntethető.
A bérfőzdékben az idei első fél évben 1,47 millió liter, ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek. A Pénzügyminisztérium szerint nem sok esély van most az uniónál a változtatásra.
Az amerikai képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy megvizsgálja, indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachment) Donald Trump elnök ellen. Az ügy előzménye, hogy Donald Trump július 25-én felhívta az ukrán elnököt, és állítólag Joe Biden egykori alelnökről és fiáról beszélt Volodimir Zelenszkijjel.
A pályakezdő szakképzett fiatalok 12%-a munkanélküli – derült ki egy friss kutatásból. A dolgozók túlnyomó részének közben egy hónap se kellett ahhoz, hogy munkát találjon.
A Thomas Cook lengyelországi leányvállalata, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utasa rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.
Hatalmas változás zajlott le szeptember 14-én az elektronikus fizetések területén, hiszen hatályba léptek a PSD2 fontos szabályai, de szintén sokakat érint még mindig a teljeskörű ügyfélátvilágítás, amire már csak napjaik vannak...
Budapesten mutatták be a világ friss atomipari jelentését, a politikamentesen, szakmai alapon íródott The World Nuclear Industry Status Reportot (WNISR). Ennek apropóján kérdezte a Napi.hu Mycle Schneidert, a jelentés egyik vezető szerzőjét és szerkesztőjét.
Minden idők legkeményebb terepjárója, az afrikai homok- és ausztrál kősivatagoktól a dél-kelet-ázsiai dzsungeleken át a dél-amerikai hegyvidékekig világszerte egyöntetűen az elnyűhetetlenség és a páratlan, kompromisszumok nélküli offroad képességek szinonimájának tekintett Toyota Land Cruiserből a modell első generációjának bemutatása után közel hé
A prüd amerikaiakat, a felszabadult skandinávokat vagy az aknamező jellegű kelet-európát kell kiszolgálni. Egy szexjáték startup megmutatja, mi a kihívás a netes fizetésekben.
A svéd klímaaktivista, Greta Thunberg lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja – közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Award Alapítvány.
A Graphisoft Park tavaly közigazgatási pert indított a Pest Megyei Kormányhivatal ellen, miután az a Graphisoft Park északi fejlesztési terület kármentesítésére korábban előírt határidő meghosszabbításáról tájékoztatta a céget. Az ügyben az idén áprilisi és májusi tárgyalások után szeptember 19-én következett volna az eljárás utolsó tárgyalása, azo
Jogerősen 11 év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kétegyházi férfit, aki speedet árusított 2014-ben és 2015-ben Békés megyében.
Egyre alacsonyabb a nem fizető vállalati számlák aránya Magyarországon, ma 10 számlából már 8 időben kiegyenlítésre kerül. A cégek közti nemfizetés hatalmas problémát tud okozni, ugyanis a vállalat működésképtelensége mellett...
Továbbá idén még kapnak prémiumot az idősek, de a következő két évben már nem éri el a növekedés a kifizetéshez szükséges ütemet. A Magyar Nemzeti Bank háromhavonta teszi közzé a frissített inflációs jelentését, erre kerül sor ezen a héten is. Az alapszámokat azonban már nyilvánosságra hozta a jegybank. Így azt is tudjuk, hogy 2020-ra mekkora inflá