2020. január 18. szombat

jan. 18
12:39
Saját maga alól rúghatja ki a széket egy jelentős szakszervezet (Infostart)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) hasadni látszik, mert a tagok egy része szerint nem az ő érdekeiket képviselik.
jan. 18
12:39
Ács-Fehér Kinga: Ezt adta nekem a Micimackó – 138 éve született A. A. Milne (Tiszta Jövő)
Róbert Gida és társainak története számos felismeréssel gazdagított. Megértettem például a csönd értékét.
jan. 18
12:42
Kiderült: a Trumpról jelentést készítő Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem független (ATV)
A Donald Trumpról jelentést készítő amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) nem független, és politikai megrendelésre állította össze a csütörtökön közzétett elemzését - írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap internetes oldalán pénteken.
jan. 18
12:45
A kétmilliárdos “újévi fogadalom” biznisz: Kapszulával és shake-ekkel küzdünk a túlsúly ellen (Biztosító Magazin)
Két számjeggyel ugrik meg a fogyókúrás készítmények forgalma januárban: 2018 decemberéről 2019 januárjára értékben közel 50, mennyiségben pedig 30+ százalékkal fogyott több, derült ki a Nielsen modern kereskedelmi láncok szkennelt adatait regisztráló adatbázisából.
jan. 18
12:48
Húszgólos győzelemre van szüksége a magyaroknak (Sport365)
A feladat adott.
jan. 18
12:51
Hirtelen rengetegen elkezdtek állást keresni Magyarországon (Piac és Profit)
Intenzív évet zárt tavaly az álláshirdetési és - keresési piac. A jelentkezők száma közel tizedével emelkedett az előző évhez képest, míg a cégek automatizálási szándéka magasabb fordulatszámra kapcsolt. Az év jellemző tendenciáinak markáns eleme, hogy a munkáltatók nyitottabbá váltak az atipikus foglalkoztatási formákra.
jan. 18
12:51
Dolgozó fiatalokat keresett Rácz Zsófia, de úgy tűnik, leginkább jóllakott kormánypárti politikusokat talált (Alternatív Energia)
A 22 éves helyettes államtitkár Érpatakon beszélgetett a mezőgazdaságban élő és dolgozó fiatalok helyzetéről – főleg ifjú kereszténydemokratákkal és fideszes képviselőkkel.
jan. 18
12:51
Meztelenre vetkőzött és énekelni kezdett egy nő a miami repülőtéren (SzMo)
Az egyik utas levideózta a megdöbbentő jelenetet.
jan. 18
12:54
Vízilabda Eb: húszgólos siker kellene Märcz Tamás csapatának a csoportelsőséghez (ATV)
A magyarokkal azonos csoportban szereplő világbajnoki ezüstérmes spanyol válogatott 24-7-re győzte le a török csapatot a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornája csoportküzdelmeinek szombati zárófordulójában.
jan. 18
12:54
Kár a macska–egér harcra hajazó első tíz percért (Azenpenzem)
A magyar válogatott elszenvedte első vereségét az Európa-bajnokságon, a továbbra is százszázalékos teljesítménnyel álló Norvégia 36-29-re győzött.
jan. 18
13:00
Tornagyőzelem: olyat tett 0-6 után Balázs Attila, amire sokáig emlékezni fog (Infostart)
Magyar siker a bangkoki 54 ezer dolláros férfi tenisztornán. Nem is akárhogyan.
jan. 18
13:06
Durván kiakadt a Szomszédok Janka nénije (ATV)
Nem tűzi színpadra többé a Pásztor Erzsi, Hámori Ildikó és Zsurzs Kati nevével fémjelzett Nercbanda című darabot a Karinthy Színház. Pásztor Erzsit sokkolta a döntés – írja az nlc.hu.
jan. 18
13:09
Hiába vagy jó szakember, ezért léptetik elő állandóan a gyengébb kollégáid (Pénzcentrum)
Nem csak a jó képességek, kemény munka, és a vállalatnál töltött idő határozza meg, hogy milyen hamar léptetnek elő. Elsőre banálisnak tűnő dolgokkal is rengeteget lehet tenni annak érdekében, hogy a vezetőnk úgy gondolja, nálunk...
jan. 18
13:09
A rák 12 tünete, amit senki se vesz elég komolyan (Spabook)
A szív- és érrendszeri betegségek után Magyarországon a rák következtében halnak meg a legtöbben. Száz emberből átlagosan huszonöt ember...
jan. 18
13:15
Már gumicsónakokkal próbálkoznak a migránsok, hogy bejussanak Magyarországra (ATV)
Gumicsónakkal próbált a Tiszán keresztül Magyarországra jutni öt szír határsértő. A rendőrök három embert feltartóztattak, két társukat még keresik - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
jan. 18
13:15
Hoppá: Matthew McConaughey 88 éves anyja és Hugh Grant 91 éves apja randizni fognak (SzMo)
Az idős színészszülők Hugh Grant kezdeményezésére találkoznak.
jan. 18
13:18
Egy kicsit ijesztő üzenetet kapott Milák Kristóf (Infostart)
Ez nem más, mint minden idők 5. legjobb időeredménye 200 pillangón, küldője a japán Szeto Daija.
jan. 18
13:21
Gyurcsányéknak elegük lett, nekimentek a kormánynak (ATV)
A BMW által közzétett információk szerint amióta a kormány támogatást ad a nagycsaládosok autóvásárlására, azóta hatszor annyi 7 üléses BMW-t adnak el Magyarországon. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Arató Gergely.
jan. 18
13:21
Már be is rendelték a Bad Boys 4-et (Promotions)
Gyakorlatilag még most jöttünk ki a moziból, de már biztos, hogy lesz Bad Boys 4.
jan. 18
13:24
Hiába kötött vádalkut, nem térhet vissza Kengyel volt polgármestere (Alternatív Energia)
Kengyel nem kér többé a sikkasztással vádolt Nagy Szilárd vezetéséből. Most bíróság utasította vissza a volt polgármester fellebbezését.
jan. 18
13:27
Hová tűnik az emberek pénze, amikor beüt a válság? (Portfolio)
Rendszeresen visszatérő kérdés, hogy mégis hová tűnik az a temérdek pénzügyi vagyon, amit az emberek elvesztenek a válságok során, ki nyeri azt meg? A kérdésben rejlő félreértés abból ered, hogy azt gondoljuk, mindig van egy nyertes a piacon: ha valaki rosszul jár egy ügylettel, akkor azon a másik biztosan nyer. De a valóság ennél bonyolultabb. Ami
jan. 18
13:27
Völner Pál: Nem engedünk a zsarolásnak (Igényesférfi.hu)
A „biz­niszügyvédek” politikai terméket gyártottak a kártérítésekből, és embertelen diktatúrának állítják be hazánkat. Interjú.
jan. 18
13:27
A legszexibb budapesti pizzéria! – a Digónál jártunk, a Kazinczy utcában (SzMo)
Végre éttermi körülmények között is ehetünk igazi nápolyi pizzát a belvárosban. Teszteltük a helyet.
jan. 18
13:27
Az Európai Bizottság az arcfelismerő rendszerek öt éves betiltását tervezi (Rakéta)
A kiszivárgott dokumentumok alapján a Bizottság úgy véli, mivel a technológia nagy hatással lesz a jövőnkre, ideje alaposabban felülvizsgálni az ezzel kapcsolatos problémákat és egységes szabályozást létrehozni. Addig is átmenetileg beszüntetnék a rendszerek használatát. A tervet hivatalosan a jövő hónapban prezentáljak.
jan. 18
13:30
Hosszú ismét a dobogó legfelső fokán (Sport365)
Katinka és Késely is nyert egy aranyat, Szeto Miláknak "üzent".
jan. 18
13:33
Befejeződött a csabai szélmalom felújítása (ProfitLine)
Csaknem 30 millió forintból új tetőt és vitorlákat kapott a békéscsabai szélmalom, a felújítás a héten befejeződött, a jelenleg gabonamúzeumként üzemelő épület hivatalos átadása február elején várható.
jan. 18
13:33
Öt népszerű alkalmazás, amit nem lenne szabad telepítened a mobilodra (Femcafe)
Tönkreteszed velük a készüléked.
jan. 18
13:33
Észrevetted, hogy Katalin hercegné imádja Blair Waldorf stílusát koppintani? (Glamour)
Nem gondoltuk volna, hogy ő is rajongó
jan. 18
13:33
Ambrus Attila: 30 év múltán (Tiszta Jövő)
Az éppen megalakult Rmdsz céljai – mai mércével – minimalisták, ám éppen ezért reálisak voltak.
jan. 18
13:36
Ők az ausztráliai bozóttüzek nagy nyertesei (Infostart)
Már egy milliárd állat pusztult el az ausztráliai erdő- és bozóttüzekben. Az életben maradt jószágokat egyes helyeken már etetik is, a koalák pedig vízért kuncsorognak az embereknél. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi projektfelelőse az InfoRádióban arról beszélt, mi maradhat a tűz után.
jan. 18
13:39
Századvég: a magyarok kétharmada igazságtalannak tartja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítést (ATV)
A megkérdezettek több mint kétharmada (69 százaléka) igazságtalannak, eltúlzottnak véli a gyöngyöspatai roma családok kártérítésének mértékét, és mindössze a 20 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra - olvasható a Századvég alapítvány legfrissebb felmérésében, amely részleteit szombaton közölték az MTI-vel.
jan. 18
13:39
Tóth Edina: A baloldal vádjai ellenére Magyarország a klímabajnokok közé tartozik (Tiszta Jövő)
Hogyan tematizálhatja a Fidesz a klímapolitikát? Van-e jövője az atomenergiának? Miért káros a Greta Thunberg-jelenség? Tóth Edina, a Fidesz Ep-képviselője arról is beszélt lapunknak, hogy Magyarország a klímabajnokok közé tartozik, a hetes cikkely szerinti eljárás pedig ellene mond az uniós jognak.
jan. 18
13:39
A magyar Hide the Pain Haroldot választották az évtized mémjének (SzMo)
Arató András még Grumpy Cat-et is meggyőző fölénnyel előzte meg a szavazáson.
jan. 18
13:39
Lehet megcsalás után újrakezdeni? Négy őszinte vélemény (Spabook)
Egy párkapcsolatban rengeteg hullámvölgy van, a problémák közül pedig talán a megcsalás a legkonkrétabb, amit nemcsak megtapasztalni lehet,...
jan. 18
13:39
A kkv-kon keresztül támadnak a kiberbűnözők (KKV Magazin)
A kis- és középvállalatok jelentik a legnagyobb rizikót az IT biztonság terén, így nem meglepő, hogy a számítógépes bűnözők is egyre inkább őket támadják, nem utolsósorban azért, hogy rajtuk keresztül eljussanak a nagyobb vállalatokig. A G DATA szakértői szerint idén tovább szaporodnak a kártékony mobilalkalmazások, de a zsarolóvírusok is velünk ma
jan. 18
13:41
Joób Kristóf: Gyenge lábakon áll a főtanácsnoki vélemény az Ngo-k ügyében (Tiszta Jövő)
Sem az Ngo-k megváltozott szerepéről nem vesz tudomást, sem a magyar jogszabály pontos értelmezéséhez nem veszi a fáradságot az Eu Bíróságának főtanácsnoki véleménye a nemzetközi civil szervezetek finanszírozására vonatkozó törvény kapcsán. A Precedens kommentárja.
jan. 18
13:48
Erdogan felszólította az Európai Uniót (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török elnök a Politico című hírportálon szombaton megjelent cikkében felszólította az Európai Uniót: ha azt akarja, hogy vége legyen a líbiai konfliktusnak, akkor támogassa Törökország ottani lépéseit, hogy katonai segítséget nyújt a nemzetközileg elismert tripoli kormánynak a Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNA) szemben.
jan. 18
13:48
Balázs Attila nyerte a bangkoki tenisztornát (Azenpenzem)
.
jan. 18
13:57
Még mindig nem tart az autóipar a válság előtti szinten (Infostart)
De már közelít hozzá - vélekedett Várkonyi Gábor szakújságíró a köztévében.
jan. 18
13:57
Böszörményi Márton: Valami napsugár az éjszakában (Alternatív Energia)
„Elmentem az ajtóig, de nem mertem kinyitni. Csak gyorsan, mint a ragtapaszt, nevetett a férfi, és annyira idegesített a hangja, hogy inkább benyitottam.”
jan. 18
13:57
Kincses Krisztina: Haljunk meg lassan! (Tiszta Jövő)
Sietünk nyomot hagyni a világban, legyen az bármi, mondjuk egy falra ragasztott banán.
jan. 18
13:57
A francia Gyurcsánynak tüntetők miatt kellett elmenekülnie egy színházból (Bank360 blog)
Több száz tüntető be akart törni egy párizsi színházba
jan. 18
14:00
Vádlottból áldozat lett az AC Milan labdarúgója (Sport365)
Szerencsés fordulatot vett az ügye a francia focistának.
jan. 18
14:00
Kányádi-est a Klebelsberg Kultúrkúriában (autopro)
.
jan. 18
14:03
Soros-szervezetekkel egyeztetett a Magyarországot bíráló biztos (HírTV)
Rendszeresen Soros Györggyel egyeztetett a hazánkat ismét megtámadó uniós biztos - tudta meg az Origo.
jan. 18
14:03
Aranyeső: Hosszú és Késely is győzött Pekingben (Tiszta Jövő)
Hosszú Katinka és Késely Ajna is nyert egy-egy aranyérmet szombaton a Pekingben zajló, Úszó Bajnokok Sorozata második állomásának nyitónapján.
jan. 18
14:05
Újabb migránskaraván indult az Egyesült Államok irányába (HírTV)
A guatemalai-mexikói határnál mintegy 3 ezer közép-amerikai migráns torlódott fel.
jan. 18
14:09
5 szülés utáni csapda, amibe nem szabad beleesned (Spabook)
Ismerjük be, kisgyermekes anyukaként nem egyszerű kiegyensúlyzott szexuális életet élni. A terhesség semmihez sem fogható időszaka után sok...
jan. 18
14:09
10 millió forintos exportfejlesztési támogatást nyerhetnek kkv-k (KKV Magazin)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében – ismertette Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
jan. 18
14:15
Ettől rettegnek a magyarok (ATV)
„A legtöbb ismerősöm meghalt, mielőtt megkaphatta volna a nyugdíját.” „Olyan lesz a Föld a klímaváltozás miatt, mint a Mad Max c. filmben.” „A sárga csekk mindenki legnagyobb félelme.” „A migráció miatt a háború ott van a levegőben.” Csak néhány mondat a Policy Solutions által végzett kutatásból, amelyben arra voltak kíváncsiak a szociológusok és p

Keresés