Nagy reményeket fűz a vasárnapi választásokhoz a Liga. Paolo Borchia, a párt európai parlamenti képviselője a baloldal gyengülésének okairól és az Európai Néppárt hibás stratégiájáról is beszélt lapunknak
20 pont 2020-ban címen meghirdetett programjával szeretné a választók többségének bizalmát kiérdemelni a vasárnapi időközi voksoláson a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje
A búza 1,4, a kukorica 1,1, a szójabab 0,8, a repce pedig 1 százalékos mínuszban. A további, fontosabb agrártermékek közül egyedül a narancslé van pluszban. A zab ára 3,5 százalékkal csökkent.
A migrációt és a börtönben ülő bűnözőket is támogatná nemzetközi egyetemi szerveződésével a spekuláns, aki ismét harcot hirdetett a „populizmussal” szemben
A módosított Nemzeti alaptanterv készítésekor alapvető szempont volt, hogy a tananyagot minél közelebb hozzák a diákokhoz, a kémiánál ennek módja a kísérletezés
Ha új év, akkor új élet. Az eseményben szegény január alkalmat ad rá, hogy átgondoljuk szokásainkat, és egészségünk érdekében friss szabályokat vezessünk be étkezésünkben, életmódunkban. A Gallicoop szakértői szerint kezdjük rögtön azzal, hogy rászokunk a reggelizésre! Az emberek körülbelül fele nem kívánja a korai étkezést. Ennek sok oka lehet:
Hét év után tavaly először nőttek a személyiszámítógép-eladások globálisan – derül ki két vezető ágazati cég adataiból. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat azt közölte, hogy a hagyományos kivitelű személyi számítógépek értékesítése világszerte 2,7 százalékkal, 266,69 millióra nőtt. Az ugya
Van egy egyszerű autód, amit a félretett kis pénzedből vettél, de a sorozatos szervizekre lassan többet költesz, mint az autóra? Pár dolgot otthon is meg tudsz csinálni, az olajcsere tipikusan ilyen!
Egy hónappal a két ember megvakulását okozó szemműtétek után is elképesztő állapotokat találtunk a Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester ismeretségi körének a többek közt nevelt fia által „kiprivatizált” egészségügyi központban – és ehhez nem kellett betörni, mint ahogy a polgármester megrágalmazott minket, csupán végigsétálni a nyitott folyosón…
A legtöbb magyar 20 fokos hálószobában alszik – ez derül ki az E.ON megbízásából készült reprezentatív felmérésből. Eszerint az ennél hidegebb hőmérsékletet már nagyon kevesen tartják kényelmesnek. Az Európa több országát érintő kutatás alapján az angolok szeretik a leghűvösebb hálószobát, a legtöbben 15 fokban alszanak. Húsz fokos hálószobában a
A felírási igazolás nélkül ugyanis még családtag sem veheti át az illető helyett a neki felírt gyógyszert, csak ha valamelyik kormányablakban kér egy meghatalmazást.
Szombaton kezdődik az 2019/2020-as labdarúgó bajnokság tavaszi féléve, melynek apropóján megnéztük, milyen keretekkel vágnak neki az újabb fordulóknak a csapatok.
A hongkongi TPV Technology Group tagja, az AOC két új, 27 hüvelykes, QHD-felbontású (2560×1440 képpontos) gaming monitort mutat be a G2-es sorozat új tagjaiként: a Q27G2U és az ívelt CQ27G2U kijelzőt. Mindkét képernyő VA-panellel rendelkezik, kombinálva a magas válaszidőt és frissítési arányt. A 144 Hz-es frissítési sebességnek köszönhetően a felha
Látványos összeállítás készített Ausztrália közelmúltbeli időjárásáról a Guardian. Egy hét leforgása alatt csapások sorozata érte a térséget - tűz, villámárvíz, porvihar, jégeső is sújtotta a kontinenst.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány jogi képviselője az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2003-ban életbe lépett törvényre hivatkozva magyarázta lépésüket.
Már több országban a reptereken ellenőrzik a Kínából érkezőket, attól félve, hogy a távol-keleti ország utasai magukkal viszik a felkeresett országba a rettegett kórt.
Az euróval szemben történelmi mélypontra gyengült a forint a héten, azonban az angol fonttal szemben is fontos szintet láttunk: utoljára három és fél éve volt a lélektani 400-as szint felett a jegyzés. Az Egyesült Királyság fontos kirándulási célpont a magyarok számára is, ugyanakkor vannak, akiknek a külföldön dolgozó rokonok utalnak haza rendszer
A győriek a Borkai-bárók és a tiszta jövő közül választhatnak. Így foglalta össze a vasárnapi polgármester-választás tétjét a közös ellenzéki jelölt. A kormánypártok támogatottja azt reméli, hogy az emberek a békét, nyugalmat és a biztonságot választják. Borkai Zsolt megüresedett helyéért hatan versengenek.
Kínai léptékben is szokatlan erőfeszítéseket tesz a kormány a koronavírus megfékezésére, miközben tegnap esti adatok szerint 26-an haltak meg a kórban, a fertőzöttek száma pedig csaknem kilencszáz.
Jelentősen, 41 százalékkal bővült az elektromos autók értékesítése Magyarországon. A legnagyobb vásárló az állam volt, de már jelentős a vidéki érdeklődés is. A vásárlás fő hajtóereje még mindig a spórolás és az állami támogatás.
Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) az egyike annak, a 42 országban bejegyzett 325 társaságnak, amelyet beválogattak a 2020. évi Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexébe. Az itt szereplő társaságok közel 50 iparágat képviselnek, az autóipartól a bankszektoron át a szolgáltató ágazatokon, a gépgyártáson és az építőiparon keresztül a kiskereskedelemi
2020. január 1-től 20 százalékkal emelkedett többek között az Ötöslottó alapjáték ára is. Ez 3 hét leforgása alatt máris brutális bevételnövekedést jelentett a cégnek, ugyanis a magyar szerencsevadászok csak úgy özönlenek a lottózókba....
A Microsoft januárban jelentette be, hogy 2030-ra, azaz tíz éven belül el fogja érni az úgynevezett karbonnegatív állapotot. Vagyis addig az időpontig a multinacionális vállalkozás a saját szén-dioxid-kibocsátását meghaladó mértékben fog olyan projekteket támogatni, amelyek révén több szén-dioxidot tudnak a légkörből kivonni, mint amennyit oda korá