Az emberiségre nézve az egyik legveszélyesebb világjárványt a madárinfluenza vírusa okozhatja, vannak ugyanis olyan típusai Kínában, melyek szinte 100 százalékos halálozást eredményeznek. A vírusok terjedésének kedvez, hogy az utóbbi 20 évben már Kelet-Ázsiából is egyre többen indulnak el hosszabb külföldi utakra, ennek köszönhető, hogy néhány nap
A két csapat ötödik alkalommal találkozott, az FTC-nek négy vereség után először sikerült győznie. A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében
Csúcstalálkozót hívott össze február 20-ára az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésének megvitatására szombaton Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
A női világkupa-sorozat történetének első magyar világkupa pontját gyűjtötte be Vörös Virág a romániai Barcarozsnyón. A kőszegi síugró előtt ez a bravúr utoljára Fischer Lászlónak sikerült 1984-ben a Lake Placid-i világkupán.
Sam Mendes úgy tett, mint aki szóról szóra megvalósítja a modern film egyik legfontosabb törvényét. Mendes 1917 című filmje ugyanis olyan hatást kelt, mintha egyáltalán nem vágnának benne.
Hetvennyolc migránst vett fedélzetére a Földközi-tengeren, Líbia partjainak közelében az Alan Kurdi német Ngo-hajó két különböző műveletben – közölte a Sea-Eye segélyszervezet szóvivője.
A magyar főváros romló statisztikáit magyarázhatja, hogy egyre többen költöznek az agglomerációba, akiknek egy jó része különböző okokból nem használja a tömegközlekedést, vagyis autóval jár Budapestre.
Lábunk a naponta megtett hozzávetőleg nyolcezer lépésünk összes terhét viseli testsúlyunk nyomása alatt. Csontok, izmok, inak, idegek és vérerek mesteri egysége biztosítja teherbírását, amióta emberré válásunk útján két lábra álltunk.
Irak és térsége kihívásairól, valamint az ott élő keresztények sorsáról egyeztetett Ferenc pápa Barhám Száleh iraki elnökkel szombati vatikáni találkozójukon.
Vajon melyik testrészét félti legjobban egy világsztár? Összegyűjtöttük, milyen biztosításokat kötöttek a közönségkedvenc színészek és énekesek – akad közöttük jócskán meglepő választás.
Bronzérmet nyert a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel a szombati helyosztón 10-8-ra legyőzte a címvédő holland csapatot.
Gyakorlatilag minden rossz, amit a kormány az elmúlt tíz évben a kultúra és a tudomány területén csinált, ellenben a budapesti ellenzéki győzelmekkel visszatért a normalitás. Többek között ez is elhangzott az Akadémiai Dolgozók Fórumának első évfordulóján tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Csúcstalálkozót hívott össze február 20-ára az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésének megvitatására szombaton Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
Csúcstalálkozót hívott össze február 20-ára az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésének megvitatására szombaton Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
Várhatóan a multifunkciós nagy csarnok is elkészül határidőre Budapesten, ez azt is jelenti, hogy a 2024-es női Eb megrendezése semmilyen további beruházást nem igényel – szögezte le Kocsis Máté, az Mksz elnöke.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/4. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 5. heti sorsoláson már 4 milliárd 242 millió forintért izgulhatnak...
Az iraki biztonsági erők megrohamozták szombaton Bagdadban a kormányellenes tüntetések fő helyszínét, és megpróbálták megtisztítani a tiltakozóktól a déli városokat is; rendőrségi és orvosi források szerint a hatósági akciókban négy ember meghalt, és többtucatnyian megsebesültek.
Az utcán vették az apjától a négy és fél hónapos csecsemőjét a rendőrök a azt követően, hogy a gyámhatóság a segítségüket kérte. A hírt az RTL híradója tette közzé tegnap este, ami után a gyámhivatal az Index-szel azt közölte, hogy az intézkedésre azért volt szükség, mert a szülők nem anyakönyveztették a gyereket, és a vele kapcsolatos egészségügyi
Irán képes bármilyen dúsítottságú urán előállítására, ha az illetékes hatóságok így döntenek - közölte szombaton az ország atomügynökségének helyettes vezetője a hivatal honlapján.