A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében, sőt az idei évben kizárólag hibrid meghajtású személygépkocsikat tervez előállítani az Európai Uniós piac számára. Az új...
Két világ közötti választásról szól a vasárnapi időközi polgármester-választás Győrben, ahol a tisztább, korrupciómentes, szebb és gazdagabb utat Pollreisz Balázs, az ellenzéki összefogás jelöltje képviseli - hangoztatta az MSZP választmányi elnöke szombaton sajtótájékoztatón, a győr-moson-soproni megyeszékhelyen.
Az inzulinpumpa és a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor a lehető legjobb kezelési mód az 1-es típusú diabétesszel élők számára - mondta a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kuratóriumi elnöke szombaton az M1-en.
Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben le
Egyelőre még nem lehet megbecsülni, hogy mekkora kárt okozhat a madárinfluenza idei megjelenése itthon a baromfiágazatban. Sok hazai baromfihúst, illetve -terméket exportáló cég kénytelen visszafordítani a már útnak indított árut az elmúlt napokban hozott importkorlátozások miatt.
Börtönben van az az ember, aki felelős az iráni légvédelem által lelőtt ukrán utasszállító január 8-ai katasztrófájáért - közölte szombaton Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.
2020 második negyedévében kerülnek forgalomba az új, réz-nikkel-cink ötvözet alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt, acél alapanyagú 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni - közölte a jegybank. Az MNB 2019....
Wiz Khalifa, Ty Dolla $ign, Lil Yachty és Sueco The Child készítették a Sonic, a sündisznó című animációs-élőszínészes film főcímdalát Speed Me Up címmel. Sonic a Sega videójáték-cég egyik klasszik...
A Capgemini vagyonkezelésre fókuszáló friss kiadványa szerint idén két fronton néz szembe jelentős változásokkal a vagyonkezelői szektor: az egyik az ügyfélélmény, a másik pedig a digitális transzformáció. A nagyobb vagyonnal bíró magánszemélyek medián életkora egyre fiatalodik, az ezredfordulós fiatalok többcsatornás befektetési élményre vágynak,
Börtönben van az az ember, aki felelős az iráni légvédelem által lelőtt ukrán utasszállító január 8-ai katasztrófájáért - közölte szombaton Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.
A héten mutatta be a Bölcsek Tanácsa a Fideszről készült jelentését az Európai Néppárt elnökének, Donald Tusknak. De mi a Fidesz-Néppárt balhé lényege? Ki akar kirúgni kit és miért? Hihetünk-e a függő és független médiának? Mire gondol Soros György egy New York-i felhőkarcoló 13. emeletén? És hogy jönnek ide a Marslakók? Tíz kérdés, tíz válasz munk
Hat hét szünetet követően ma megkezdődik Magyarországon is a futballtavasz. Szokatlanul korán, már január végén, szemben a régi gyakorlattal, amikor a tél végén volt az esztendő első fordulója.