2020. január 27. hétfő

jan. 27
9:32
Gyöngyöspatai iskolaügy: a kormány közvetlenül egyeztet az érintettekkel (SzMo)
Rétvári Bence azt mondta, szervezett képzéseket ajánl a település önkormányzata és a tankerület a felpereseknek.
jan. 27
9:32
Hároméves a legmagasabb IQ-sok klubjának legfiatalabb tagja (SzMo)
A kisfiú folyékonyan olvas, számol, és még olyan tudományos kérdésekre is választ tud adni, mint az esők képződése.
jan. 27
9:32
Megállíthatatlanul terjed a Dolly Parton-kihívás a sztárok között (SzMo)
Arnold Schwarzeneggert, Eminemet és a hazai sztárok közül Istenes Bencét és Fluor Tomit is utolérte a legújabb őrület.
jan. 27
9:32
Folyamatosan frissülő térképen lehet követni a koronavírus terjedését (SzMo)
Látható rajta az is, hányan haltak meg, illetve hányan épültek fel a betegségből.
jan. 27
9:32
Bronzérmes a női vízilabda-válogatott (BorsOnline)
Bronzérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott, miután 10-8-ra legyőzte Hollandiát. A lányok nagyot küzdve állhattak fel a dobogóra.
jan. 27
9:32
Meghalt Richly Zsolt, A kockásfülű nyúl alkotója (SzMo)
78 éves volt.
jan. 27
9:32
Európában is megjelent a koronavírus (SzMo)
Ez az első megerősített eset Európában.
jan. 27
9:32
Egy világjárvány-szimulátor most a legnépszerűbb játék Kínában a koronavírusnak köszönhetően (SzMo)
A Plague Inc. nevű játék népszerűsége rohamosan nő a koronavírus megjelenése óta.
jan. 27
9:32
Kijutottak az olimpiára és Eb-döntősök férfi vízilabdásaink Montenegró legyőzésével (SzMo)
A budapesti Európa-bajnokságon megszerezhető egyetlen olimpiai kvóta a magyar válogatotthoz került.
jan. 27
9:32
Palántanevelésben nélkülözhetetlenek a tőzegek (Agrofórum)
Zöldségtermesztésben a megbízható szaporítóanyagot, azaz az egészséges palántát csak steril, kórokozóktól, kártevőktől és gyommagvaktól mentes közegben lehet garantálni. Vagyis a minőség és a megbízhatóság feltétele a vetőmag mellett a jó minőségű palántanevelő közeg.
jan. 27
9:32
Picasso papír alapú munkáiból nyílt kiállítás (Life)
Picasso papír alapú munkáiból nyílt kiállítás
jan. 27
9:32
Vasárnapra beterítheti a jég az ország egy részét - több megyére is riasztást adtak ki (SzMo)
A hét utolsó napján már 9 megyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt.
jan. 27
9:32
Egy hónappal a szívroham előtt már üzen a tested. Figyeld a következő jeleket (Spabook)
Azt hihetnénk, hogy minket nem érint a szívroham – az csak az időseket fenyegeti, nem? Nem igazán, jelenleg az egyik leggyakoribb halálozási oknak...
jan. 27
9:32
Már mintegy száz borászat adatai találhatók meg a magyar bor honlapján (WMN)
Már mintegy száz borászat adatai találhatók meg a magyar bor decemberben indult bor.hu című hivatalos honlapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakértője...
jan. 27
9:32
Óriási változás a bankoknál - itt vannak a részletek (KKV Magazin)
A magyar bankok is beszálltak a digitális versenybe. Egyre többüknél lehet online számlát nyitni, személyi hitel, áruhitel, autóhitel, sőt babaváró támogatás is elérhető már otthonról a fotelból.
jan. 27
9:32
Rubint Rékát nem érdeklik a mínuszok, bikiniben játszik a hóban - fotó (Promotions)
Schobert Norbi és Rubint Réka Ausztriában síelnek és pihennek.
jan. 27
9:32
Pályacsúcs: hasít az online kiskereskedelmi forgalom Németországban (Mínuszos)
Újabb csúcsra emelkedett és megközelítette a százmilliárd eurót az internetes és a csomagküldő kiskereskedelem forgalma Németországban tavaly a terület szakmai szövetségének (BEVH) kimutatása szerint. A németországi fogyasztók 94 milliárd euró értékben adtak le megrendeléseket árucikkekre és szolgáltatásokra az internetes áruházakban és a csomagkül
jan. 27
9:32
A világ legjobb ötletei #5 Közösségi gyümölcsfák Koppenhága utcáin (Rakéta)
A koppenhágai utcákon barangoló embereknek hamarosan nem kell feltétlenül snacket vásárolniuk, mivel akár  gyümölcsöt is szedhetnek majd a közösségi-fákról.
jan. 27
9:32
Megvan mikor leplezik le az Android 11-et! (GSMring)
A Google szokásos éves fejlesztői konferenciája a I/O, májusban szokott lenni, ekkor ismerkedhetünk meg a keresőóriás legújabb fejlesztéseivel és az Android rendszer következő verziójáról is elárulnak néhány apróságot. A Google már teszteli az Android 11-et, erről árulkodik egy viszonylag friss Geekbench teszt, amit egy Pixel 4-en futtattak le. Dec
jan. 27
9:32
Hol rugóznak a legtöbbet a GDPR-en? (Bitport)
A DLA Piper fiss összeállításából kiderül, hogy melyik uniós országban hány bejelentés követte a GDPR közel két évvel ezelőtti élesedését, és a hatóságok mennyi bírságot szabtak ki ebben az időszakban.
jan. 27
9:32
Durran a stencilpezsgő: Banksy-kiállítás nyílik februárban Budapesten (Hamu és Gyémánt)
A világ leghíresebb street art művésze nálunk is turnézik heteken belül.
jan. 27
9:33
Friss hírek a Bodára tervezett atomhulladék-tárolóról (Infostart)
Elfogadták a kutatási keretprogramot, tovább folytatódnak a Bodára tervezett atomhulladék-tárolóval kapcsolatos munkák - a helyzetről az InfoRádiónak Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója számolt be.
jan. 27
9:33
Mennyire kell tartani az új járványtól? (Piac és Profit)
Valószínűleg egyelőre nehezen terjed emberről emberre a Kínában megjelent új típusú koronavírus - mondta Szlávik János infektológus.
jan. 27
9:33
Ma európai politikai földrengés jön – Orbán Viktor egy hét múlva szólal fel (Privátbankár)
Salvini ma diadalittasan térhet vissza az olasz nagypolitika színpadára. Ha az EU egységének megbontásáról van szó, akkor a magyar miniszterelnök sem lehet messze – ő jövő vasárnap lép fel Rómában. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 27
9:33
Itt van a magyar emberek legnagyobb ellensége (Infostart)
Magyarországon diagnosztizálják a legtöbb daganatos beteget, tőlünk veszi el a rák a legtöbb egészséges évet, és nekünk kerül ez az egész a legtöbbe – derül ki egy svéd kutatóintézet friss elemzéséből.
jan. 27
9:33
Ijedelem a budai elitiskolában (BorsOnline)
Franciaországban több koronavírus okozta megbetegedést regisztráltak, két gyanús esetet pedig hazánkban is vizsgáltak. Mindeközben egy nő azzal állt elő, hogy egy budapesti iskola kínai diákja is megfertőződött.
jan. 27
9:33
Debreceni fonatos (Mindmegette)
jan. 27
9:33
Több várost visszafoglaltak az előrenyomuló kormányerők Idlíb tartományban (HírTV)
Több várost visszafoglaltak az előrenyomuló szíriai kormányerők Idlíb tartományban.
jan. 27
9:33
Győr: Jön a Lex Dézsi, a polgármester kardiológus is marad (ATV)
Dézsi Csaba András ígéretet kapott arra a Fidesztől, hogy Győr polgármestereként is lehetővé teszik a számára, hogy folytathassa a munkáját mint kardiológus orvos - erősítette meg a megválasztott polgármester az atv.hu-nak. Kövér László a közös kampányvideójukban jelentette ki: Dézsi András “a betegeit nem fogja cserben hagyni”. Ehhez azonban törvé
jan. 27
9:33
600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében (ProfitLine)
Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
jan. 27
9:33
Ide költözhetnek a magyar luxusnyugdíjasok (Portfolio)
Kastélyba és hotelből átalakított luxus házba is várják manapság a pénzes nyugdíjasokat – és a számlát fizető hozzátartozóikat. Az üzlet még csak most kezd bimbózni, a kilátások egyre jobbak, a kereslet csak növekedhet – állítják azok, akik még idejében belekezdtek. Ugyanez érvényes a magánkollégiumokra is, amikből szintén egyre több nyílhat.
jan. 27
9:33
Így tuti bukó a régóta várt fizetésemelés: te is rosszul csinálod? (Pénzcentrum)
A hazai vállalatok vezetői jellemzően ezekben a hetekben folytatják le az évi rendes teljesítményértékelő megbeszéléseket, mely sokaknak igazi nyűg, púp a háton. Ám ha kötelező kellemetlen percek helyett inkább úgy gondolunk rá, mint...
jan. 27
9:33
Fontos változás elé nézünk, ha pénzátutalásról van szó (ATV)
Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.
jan. 27
9:33
Készülj előre: Idén így úszd meg tutira az influenzát (Ripost)
Ha tél, akkor megkerülhetetlen az influenzaszezon. A fertőző betegség komoly szövődményeket is maga után vonhat, de az biztos, hogy legalább egy hétre kiüti az embert. Ezért jobb, ha el se kapjuk a vírust.
jan. 27
9:34
Európa legnagyobb bicikliparkolójában 17 ezer kerékpárnak lesz hely (Infostart)
Európa legnagyobb, 17 ezer férőhelyes kerékpártárolóját alakítják ki a belgiumi Gent főpályaudvarán - jelentette be pénteken a helyi önkormányzat és a belga államvasutak.
jan. 27
9:34
Múzeumi költözés: megszólalt az Emmi is (Infostart)
Debrecenbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum. Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalásokat kezdeményez a kormány képviselőivel, hogy Budapesten maradhasson a rendkívül sérülékeny gyűjtemény, Debrecen ugyanakkor várja az intézményt.
jan. 27
9:34
Lövések dördültek a magyar határon (Infostart)
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg a román határrendészek két határsértőt szombaton késő este a román-magyar zöld határon a Szatmár megyei Óvári (Oar) térségében.
jan. 27
9:34
Elhunyt Kobe Bryant (Infostart)
Lezuhant Kaliforniában egy helikopter, és kiderült, az NBA-sztár is a fedélzetén volt.
jan. 27
9:34
Megszületett az első börtönbüntetés a nagy fájdalomcsillapító-botrányban (Infostart)
Megszületett az első letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet az USA-ban: egy gyógyszercég 76 éves alapítójának kell bevonulnia a rácsok mögé az Egyesült Államokat sújtó opioid válság előidézésében játszott szerepe miatt.
jan. 27
9:34
5+1 dolog, ami irritálja a bőrünket (WebBeteg)
Bőrirritációt a hétköznapokban gyakran használt, a legtöbb háztartásban megtalálható készítmények is okozhatnak. Kiütések, bőrpír, bőrszárazság kialakulhat krémektől, szappantól, tisztítószerektől, sőt bizonyos ruhaneműktől is.
jan. 27
9:34
A szigorú európai szabályozások miatt elérhetetlenné válhat a Suzuki Jimny (Auto Pult)
Már rengeteget írtunk róla, de nem győzzük ismételni, mennyire nagy bajban van az autóipar a szigorú európai előírások és az eltolódó vásárlói igények miatt. Ez pedig egy újabb sajtó- és közönségkedvenc itteni pályafutásának végére tehet pontot: a Jimny forgalmazása került veszélybe.
jan. 27
9:34
Győzött a Real, hárompontos előnyben a tabellán (Sport365)
Nacho góljával három pontos előnyre tett szert a királyi gárda, a Barcelonával szemben.
jan. 27
9:34
Eplényből szállítanak havat az alsóörsi rendezvényre (Síelők)
Szeretnénk minél közelebb vinni a síelés és hó örömét az emberekhez, éppen ezért január 24-én pénteken az alsóörsi Balaton parti Sirály sétányhoz szállítunk technikai havat.
jan. 27
9:34
Pártelnök foglalta el a Miniszterelnökséget egy teljes hétre (444.hu)
Sajnos a miniszterelnöki feladatok miatt meg kellett szakítani a fideszes felvonulást.
jan. 27
9:34
Liu Shaoang aranyérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n (ATV)
Liu Shaoang aranyérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati versenynapján, a debreceni Főnix Csarnokban.
jan. 27
9:34
Kiderült: itt van Schobert Norbert és felesége (ATV)
A fitneszguru és felesége szerda este már Ausztriában volt – derült ki Rubint Réka Instagramjáról.
jan. 27
9:34
Lezuhant egy tűzoltásra induló repülő Ausztráliában (444.hu)
Három amerikai áldozata van a balesetnek, akik hetek óta segítettek a bozóttüzek oltásában.
jan. 27
9:34
Örömhír a Felcsút-drukkereknek: szurkolói ankétot tart a Puskás Akadémia (444.hu)
Csütörtökön 14 órától kötetlen beszélgetésre várják a fanatikusokat a Pancho Arénában.
jan. 27
9:34
Iráni illetékes: Teherán képes bármilyen dúsítottságú uránt előállítani (ATV)
Irán képes bármilyen dúsítottságú urán előállítására, ha az illetékes hatóságok így döntenek - közölte szombaton az ország atomügynökségének helyettes vezetője a hivatal honlapján.
jan. 27
9:34
A Coca-Cola nem mond le az egyszer használatos műanyagpalackról, mert szerintük a fogyasztók ragaszkodnak hozzá (444.hu)
De sokkal több palackot akarnak újrahasznosítani.

Keresés