2020. január 27. hétfő

jan. 27
9:35
Vajna Timi elköltözött boldogsága színhelyéről (BorsOnline)
Andy Vajna özvegye kiköltözött abból a budai villából, amelyben együtt éltek a néhai magyar filmmogullal. Tímea megszabadult azoktól a kedves tárgyaktól, amelyeket nem tud magával vinni Amerikába. A költözésben segített milliár­dos barátja is, aki sofőrrel és luxus­autóval ment érte.
jan. 27
9:35
Ezeket az ételeket és italokat kerüld, ha köszvényed van! (Mindmegette)
jan. 27
9:35
Az olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom „eltűnt” Emilia Romagnában és Calabriában is (HírTV)
Calabriában a Liga lett az első számú politikai erő - hangsúlyozta Matteo Salvini a Liga és a jobboldali pártkoalíció vezetője.
jan. 27
9:35
Hetvenmillió forintos befektetést kaphatnak magyar startupok (ProfitLine)
Hardver startupok számára indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus, a legjobb projektek 70 millió forintos tőkebefektetést is kaphatnak.
jan. 27
9:35
Enyhén szólva is megrázó, amit a társadalom és a gazdaság el fog szenvedni a klímaváltozás miatt (Portfolio)
Hogyan hathat a klímaváltozás a világ társadalami-gazdasági rendszerére a következő 30 évben? Erre a kérdésre keresi a választ a McKinsey klímaváltozás koockázataival foglalkozó tanulmánya. Összefoglaltunk néhány érdekes gondolatot arról, hogy a klíma megváltozása az életünk mely területén okozna elsőként problémákat, és ezeknek milyen kihatása len
jan. 27
9:35
Nagy dobásra készül 2020-ban Michelisz Norbert (Pénzcentrum)
"Valószínűleg én sem tudtam volna elkezdeni a pályafutásomat, ha a szüleim nem vállaltak volna ekkora anyagi terhet és kockázatot. Ebből is érződik az, hogy Magyarországon nagyon sok olyan fiatal van, aki tehetséges és megérdemelné...
jan. 27
9:35
Rétvári: közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel (ATV)
Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 27
9:35
Megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz (Ripost)
Brazil és amerikai kutatók megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz.
jan. 27
9:36
Ez az öt szám kellett a 4 milliárdhoz (Infostart)
.
jan. 27
9:36
Demeter Szilárd: nem kell több pénz a kultúrára (Infostart)
A kultúrára szánt pénzek eddigi elosztásán változtatni kell, ha minőségi ugrást szeretnénk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki arról is beszélt, hogy már előkészületi fázisban van az OSZK kiköltöztetése a Várból.
jan. 27
9:36
Új helyén a Szőke Tisza - pár dolog meglepetést okozott a szakembereknek (Infostart)
Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig tartó partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak.
jan. 27
9:36
Ez életem élménye - megható szavak a kontinensbajnok magyar pólósoktól (Infostart)
A mentalitásnak és a csapatszellemnek tulajdonítják a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai az Európa-bajnoki győzelmet.
jan. 27
9:36
Nem tört át Matteo Salvini pártja az olasz tartományi választáson - még (Infostart)
Az este 11 órai urnazáráskor rendelkezésre álló exitpoll-adatok szerint a baloldal jelöltje Stefano Bonaccini 47-51 százalék között teljesített, miközben a Matteo Salvini vezette jobboldal színeiben indult Lucia Borgonzoni 44-48 százalék között állt Emilia Romagna tartományban.
jan. 27
9:36
Mire utalhat a reggeli hányás? (WebBeteg)
Férjem szinte minden reggel felkelés után elkezd köhögni, és ezt követően nyálszerű folyadékot hányni. Mi lehet ennek az oka? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
jan. 27
9:36
Izomdiszbalansz - Mozgás, de hogyan? (WebBeteg)
A helyes testtartás fontosságáról rengeteget hallhatunk, mégis egyre több embernél figyelhetőek meg azok a tartáshibák, amelyek célzott mozgásterápiával elkerülhetőek lennének. Melyek ezek? Hogyan ismerjük fel és milyen mozgásformát válasszunk, ha keresztezett szindrómával van dolgunk?
jan. 27
9:36
Csökkentek a globális autóeladások, de a java még csak most jön (Auto Pult)
2019-ben csökkentek a globális autóeladások. Az LMC Automotive elemzői szerint tavaly 90,3 millió személyautó talált gazdára, ami szemmel láthatóan kisebb mennyiség, mint az előző esztendő 94,4 milliós értéke. A helyzet pedig az előrejelzések szerint még rosszabb lesz.
jan. 27
9:36
Hiába Cristiano Ronaldo gólja, kikapott a Juventus Nápolyban (Sport365)
A portugál gigász találata túl későn jött már.
jan. 27
9:36
Mátraszentistván: síelhető az 1-es, fekete-piros pálya! (Síelők)
Mától újabb sípályával bővült a kínálat a Mátraszentistváni Síparkban. A hóágyúzás után megnyitották a felül fekete, alul pedig piros jelzésű 1-es pályát.
jan. 27
9:36
Index: Kubatov egy évvel a választások előtt szólt Borkainak, hogy elő fog kerülni egy jachtos szexvideó (444.hu)
A "főnök" magánügynek tekintette a témát, és megígérte, hogy a jobboldali médai blokkolni fogja a híreket.
jan. 27
9:36
Kettős magyar siker: Liu Shaolin Sándor arany-, míg Liu Shaoang ezüstérmes lett 500 méteren (ATV)
Liu Shaolin Sándor arany-, míg Liu Shaoang ezüstérmes lett 500 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.
jan. 27
9:36
Fordulat: Oszter Sándor jogerősen ártatlan (ATV)
Több mint három év után pont került Oszter Sándor büntetőügyének végére.
jan. 27
9:36
Az emberiség teljesen felkészületlen egy pusztító világjárványra (444.hu)
Ennek a megelőzése folyamatos figyelmet és készültséget igényelne, de az emberiség kollektívan csak akkor szokott törődni a fenyegetéssel, ha az már valós.
jan. 27
9:36
A magyar válogatott kiesett az kézilabda-Eb-ről (444.hu)
A férfi kézilabda-válogatott 34-26-ra kapott ki a portugáloktól az Eb-középdöntő utolsó fordulójában Malmőben, így nem jutott tovább a csoportjából, de olimpiai kvótát még szerezhet. (MTI)
jan. 27
9:36
Nem jut nyugvópontra az izraeli–lengyel viszony (ATV)
Úgy tűnik, sehogy sem akar enyhülni az Izrael és Lengyelország között kialakult feszültség, aminek egyik fő eleme a holokausztvita, azon belül is a lengyelek szerepvállalása a vészkorszakban. Mivel nem kapott szót, a lengyel elnök nem ment el a jeruzsálemi Auschwitz megemlékezésre. A Hetek cikke.
jan. 27
9:36
A természeti erőforrások éves felhasználása először érte el a 100 milliárd tonnát (444.hu)
És ennek csak egy töredékét hasznosítjuk újra.
jan. 27
9:36
Egy apró figyelmetlenségből így lesz milliós kár: ezzel mentheted a menthetőt (Pénzcentrum)
A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes...
jan. 27
9:36
Tíz év, nyolc gazdaságélénkítés (AQUA)
2010 óta legalább 8 nagy horderejű gazdaságélénkítő, köztehercsökkentő intézkedéssorozatot indított a kormány, amelyeket hamarosan újabb követ – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese.
jan. 27
9:36
Újabb tüntetések voltak Irakban, egy demonstrálót agyonlőttek (USAracing)
Újabb tüntetések voltak vasárnap Irakban. Bagdadban a rendőrség agyonlőtt egy demonstrálót – adták hírül szemtanúk, továbbá kórházi és biztonsági források.
jan. 27
9:36
Élmény SUV – Ford Puma menetpróba (Autónavigátor)
Jól csengő nevet választott a Ford a legújabb szabadidő-autójának, amellyel a B-szegmensben indulnak harcba a vásárlók kegyeiért. A hangzatos névvel azonban nem elégedtek meg a kékoválos márkánál, a mérnökök keményen ráfeküdtek a praktikumra is.
jan. 27
9:36
A lengyel síugró Stoch nyert Zakopanéban (Azenpenzem)
A hazai közönség előtt szereplő Kamil Stoch nyerte vasárnap a síugrók világkupa-versenyét a lengyelországi Zakopanéban.
jan. 27
9:36
Pedro Almodóvar alkotása tarolt a legfontosabb spanyol filmes gálán (autopro)
A világhírű spanyol rendező, Pedro Almodóvar legújabb alkotása, a Fájdalom és dicsőség tarolt a legfontosabb spanyol filmes kitüntetés, a Goya-díj 34. gáláján vasárnap hajnalban Málagában.
jan. 27
9:36
Beszünteti az egyszer használatos műanyagok használatát a világ egyik vezető szállodalánca (Player)
Alig három év alatt.
jan. 27
9:36
Lefagyhat az ország kétharmada (Infostart)
Ónos esőre adott ki figyelmeztetést a meteorológia. Szürke, párás, csúszós napot ígérnek.
jan. 27
9:36
Újabb helyről tűntek el Harry hercegék (Infostart)
Eltűntek a Harry herceggel és feleségével, Meghan Markle-lal kapcsolatos termékek a királyi webshopból.
jan. 27
9:36
Hosszú Katinka újabb győzelme (HírTV)
Hosszú Katinka aranyéremmel zárta vasárnap az európai szövetség (Len) által életre hívott úszó Európa Kupa-sorozat nyitóállomását, Luxembourgban.
jan. 27
9:36
Újabb részletek derültek ki Kobe Bryant haláláról (Femcafe)
13 éves kislánya is vele utazott a tragikus baleset idején!
jan. 27
9:36
Muszáj kipróbálnod őket - Zseniális konyhai trükkök, amik megkönnyítik az életed (Femcafe)
Legtöbbjük egyszerű, mégis igen hasznos fortély.
jan. 27
9:36
Önkifejezés sportcipőkön keresztül: Ezek lesznek 2020 legtrendibb darabjai (Femcafe)
Idén már a lábbeliddel is elmondhatod a véleményed.
jan. 27
9:36
Channing Tatum és Jessie J először együtt a vörös szőnyegen (Glamour)
Sőt, Channing Tatum Instagramon védte meg barátnőjét a trollok előtt.
jan. 27
9:36
Hanggránát robbant fel egy szurkoló kezében Székesfehérváron (Hírklikk)
Súlyos, maradandó sérülése keletkezett egy budapesti férfinek, amikor felrobbant a kezében egy hanggránát Székesfehérváron, a MOL Fehérvár-Budapest Honvéd NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt, szombaton – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
jan. 27
9:36
MEKH: a geotermia a jövő egyik energiaforrása (NRGreport)
A geotermia - a termálvízből nyert hő - a jövő egyik energiaforrása, amely a víz visszasajtolásával megújuló is lehet - közölte a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) sajtófőnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
jan. 27
9:36
Blockchain bűnözőket kergetne a brit adóhatóság (FinTechRadar)
Őfelsége adóhatósága megunta, hogy kihagyják a bizniszelésből, pedig igazán szeretnének adót szedni. Olyan partnert keresnek, aki segítene nekik.
jan. 27
9:36
Garm-bejelentés Davosban: globális üzleti összefogás a káros online tartalmak ellen (Márkamonitor)
A Világgazdasági Fórum keretében a tavaly nyáron alapított Global Alliance for Responsible Media (GARM) tegnap bemutatta stratégiáját egy fenntarthatóbb és felelősségteljesebb digitális környezet megteremtése érdekében, amely egyaránt védi a fogyasztókat, a médiaipart és a társadalmat. Mindössze 3 hónap alatt, 2019 júliusa és szeptembere között nag
jan. 27
9:36
Varga Judit: Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok! (Igényesférfi.hu)
Hatalmas és nagyon fontos győzelem Győrben és Budapesten is!
jan. 27
9:36
Tavaly 1558 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapírok állománya (Biztosító Magazin)
A lakossági állampapírok állománya tavaly 1558 milliárd forinttal emelkedett, 2019 végén meghaladta a 9074 milliárd forintot, a negyedik negyedévben 281,5 milliárd forint volt a növekedés
jan. 27
9:36
Paár Ádám: Állatokkal, emberekről – Fekete István életművéről (Könyves Magazin)
Az ifjúsági regény nem csak az ifjúságnak, az állatregény pedig nem csak az állatokról szól. Erre bizonyíték a most 120 éve született Fekete István különleges életműve is. Portrénk!
jan. 27
9:36
Exitpoll: Győzött a baloldal Emilia Romagnában (Képmás)
Calabriában viszont fényes győzelmet arattak Salviniék. Az Öt Csillag Mozgalom katasztrofálisan szerepelt. Berlusconi előrehozott választásokat akar.
jan. 27
9:36
Kondor Katalin: Nem csalás, nem ámítás – mindkettő (Tiszta Jövő)
Senki se várja, hogy Merkel asszonytól meg a többi uniós főembertől további önkritika várható.
jan. 27
9:36
Három gyereket nevel a magyar lányt megerőszakoló szomáliai (BorsOnline)
Albérletben, a nemi erőszak helyszínétől nem messze élt 3 gyerekkel és egy nővel az a migráns férfi, aki megerőszakolt egy magyar lányt Budapest közepén. A férfi Kenyából 2014 decemberében repülővel érkezett Európába, kenyai papírokkal, ám kiderült, hogy az összes irata hamisítvány volt. Mivel mindig új történetet adott elő a személyazonosságáról,
jan. 27
9:36
Az Agymenők színésznője azt hitte, autogrammot kérnek tőle, de közben lángolt a haja (BorsOnline)
Az Agymenők és az HBO sorozatának, a The Flight Attendantnek a sztárja egy roppant kí

Keresés