Az európai tőzsdék eséssel vágtak neki a hét első napjának, miután a befektetőket a koronavírus terjedése aggasztotta. A hétfői piacnyitástól távolodva a kontinens részvényindexei továbbra is esnek, míg a hazai részvényindex is lejjebb került.
Szentkirályi Alexandra Facebook-oldalán közzétett megemlékezésében azt írta: örök mementók ezek, még kiragadott, töredékes formájukban is emlékeztetőül szolgálnak mindannyiunk számára, hogy soha több ne történhessen hasonló.
Egy 6 milliárd forintos uniós pályázat és kormányzati támogatások hatására a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett - mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön a helyi termelői piacon, amely szintén kapott támogatást a pályázat keretében.
Hazánkban és a régió országaiban egy munkatárs elvesztése átlagosan 630 ezer forintba kerül egy cégnek, de a szükséges tapasztalattól és szakterülettől függően ez az összeg az 1,2 millió forintot is meghaladhatja. Emellett egy új...
Liu Shaolin Sándor szerint nem kellett volna kizárni az első helyen célba érő, de a büntetés miatt negyedikként záró férfi váltót a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
Az Australian Open nyolcaddöntőjében, vasárnap csap össze a legjobb magyar minden idők legnagyobb teniszezőjével. Federer pénteken drámai, extrém meccsen győzött 3-2-re Millman ellen.
Beni Ganz, az izraeli ellenzéki centrista Kék-Fehér párt elnöke már elindult az Egyesült Államokba, és hamarosan Benjámin Netanjahu, az izraeli ügyvivő kormány miniszterelnöke is repülőre száll, hogy Washingtonban külön-külön tárgyaljanak Donald Trump amerikai elnökkel az új palesztin-izraeli béketervről- jelentette a helyi média vasárnap.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza és külföldön sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 84 millió euróért, azaz 28,2 milliárd forintért izgulhatnak majd...
A vezérigazgatók minden korábbinál pesszimistábbak a globális gazdaságot illetően: 53%-uk a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban. Ez az arány 2019-ben még 29% volt, 2018-ban pedig mindössze 5% – az idei eredmény 2012 óta, amikor ezt a kérdést először feltettük, a legpesszimistább. Ugyanakkor a gazdasági növekedés ütemének fokozó
Hazánk egyik legismertebb sajtmárkája, a Karaván eddig is a füstölt sajt piac legszélesebb portfóliójával rendelkezett, most azonban egy különleges újdonsággal jelentkezik. Az új Karaván Mozzarella a több évtizedes hagyományokra épít. A gyúrt hevített sajtot a márka sajtmesterei valódi bükkfával füstölik meg, hogy a lágy ízvilágához alkalmazkodva,
A termésnövelő anyagok kereskedésében komoly változások várhatók a 2022. július 16-tól hatályba lépő 2019/1009 Ek rendelet szerint. Az új rendelt bevezeti a Ce jelölésű uniós termésnövelő anyagkategóriát és a magyar 36/2006 Fvm rendelethez képest alacsonyabb minőségű termék paramétereket.
Azt mindenki tudja, hogy a gyümölcsök jót tesznek az egészségnek, de gondoltad volna, hogy azok a részeik, amik eddig a szemétben landoltak, szintén...
Kismértékű gyengüléssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben, így továbbra is belátható közelségben van a múlt héten látott történelmi mélypont. Most alig egy egységnyire van az árfolyam a csúcsától, a befektetők az MNB ma délutáni és holnapi üzeneteire figyelnek elsősorban.
Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap délutáni budapesti sajtótájékoztatóján.
Ami a keresleti adatokból már korábban látszott, most a hivatalos adatokból is kiderül: a múlt év közepétől jelentősen csökkent a lakásvásárlások száma. A múlt év harmadik negyedében közel 19 ezer lakás cserélt gazdát az országban...
A fideszesek már szinte biztosra veszik az 50 százalék fölötti győzelmet Győrben, forrásaink szerint Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje majdnem minden szavazó körben hozza a leadott voksok több mint a felét.
Vasárnap eldől, fideszes kézen marad-e Győr a szexbotrány és a lemondás után. Még a Fidesz jelöltje is Borkai házon belüli ellenfeleként határozza meg magát.
Hongkongban felgyújtottak vasárnap este egy elkülönítőnek szánt, lakatlan épületet, ahol az új típusú koronavírustól megfertőződött betegeket akarták ideiglenesen elhelyezni - közölte a helyi rendőrség.
Méhészek nélkül össze fog dőlni a mezőgazdaság, ezért az Európai Uniónak tisztességes piaci feltételeket kell biztosítania nekik - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán. Bross Péter...
A Lamborghini Urus ST-X koncepció 2018-as bemutatása után most már biztos, hogy 2020-ban a pályán is találkozhatunk a versenyzésre optimalizált SUV-val.
Több, a magyar gázellátás jövője szempontjából lényeges fejlemény is történt az elmúlt napokban: Horvátországban hivatalosan is átadták azt a kompresszorállomást, amely immár horvát irányból is lehetővé teszi Magyarország felé a földgázszállítást, az Európai Parlament ipari és energiaügyi bizottsága pedig elfogadta az EU kiemelt energiaprojektjeine
A Honor okostelefon márka Európa több országában készített kutatása alátámasztja, hogy a szelfik népszerűsége továbbra is töretlen. A márka folyamatos fejlesztéseinek középpontjában a kamerák fontos helyen szerepelnek, a szelfikamerákon keresztül is igyekszik támogatni a felhasználókat a vizuális történetmesélésben és az önkifejezésben. A szelfikut
Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata.
Az intelligens embereket könnyű észrevenni a tömegben: ők azok, akiket kevesebb barát vesz körül, ám ezekkel a személyekkel nagyon szoros kapcsolatot...
17 500 forintra emelte meg az OTP-célárát a Goldman Sachs, a bankház célára 18,7 százalékkal magasabb az OTP pénteki záróárával összehasonlítva, az ajánlás továbbra is vétel.
Az euróövezeti feldolgozóipari aktivitás valamelyest javult idén januárban az előzetes beszerzésimenedzser-indexek szerint, azonban a szolgáltató szektor kissé gyengült. A kompozit index továbbra is azt sugallja, hogy a gazdaság kifejezetten...
66 százalékos feldolgozottságnál 15 140 szavazaton áll (55,53%) Dézsi Csaba András a Fidesz polgármester-jelöltje, míg az ellenzék közös jelöltje, Pollreisz Balázs 10 758 voksot zsebelt be (39,46%).
Nem ért egyet anyjával, Schmidt Máriával klímaügyben, de nem ő akarja nyilvánosan kritizálni. Az LMP-s Ungár Péter szerint jövőre jön az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás.