Szükség van szegregációra, hogy a tanulni vágyó tisztességes magyar gyerekektől elkülönítsék azokat a cigány gyerekeket, akik terrorizálhatják őket - mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a köztévében vasárnap.
Érdekel a tőzsde és a befektetések világa, de nem tudod, hogyan vágj bele? Szeretnéd lekörözni a kockázatmentesnek tekintett állampapírhozamot? Ebben nyújt segítséget hétfő délutáni online előadásunk.
Elgázolt egy embert a Székesfehérvárról Kőbánya-Kispestre tartó G43-as személyvonat Gárdonynál, emiatt 10-15 perccel megnőhet a székesfehérvári vonalon közlekedő vonatok menetideje - közölte a Mávinform hétfőn a honlapján.
Azért ne, mert eddig csak zagyva ígéretek vannak meg tárgyalás a 23. és a 24. senkivel. A Főnök csak tesz: szokás szerint a fővárosnak keresztbe, ott is, ahol nem.
A mezőgazdaság digitalizációja stabilitást és kiszámíthatóságot hoz az élelmiszertermelésben, és elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar agrárium versenyképes maradjon Európában. Erről az agrárminiszter beszélt az idei 38. AgromashExpo Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítás megn
Nagyjából három év múlva a bolgárok előre törnek, hiszen az IMF vezetője szerint egyelőre kifejezetten jó úton haladnak afelé, hogy bevezessék az eurót.
Marjan Sarec szlovén miniszterelnök hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte - közölte a helyi sajtó.
Megjelent az országos főállatorvos 1/2020. számú határozata, amelyben azonnali hatállyal elrendelte Magyarország területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan a baromfiállományok zártan tartását a madárinfluenza-vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentése érdekében.
Elgázolt egy embert a Székesfehérvárról Kőbánya-Kispestre tartó G43-as személyvonat Gárdonynál, emiatt 10-15 perccel megnőhet a székesfehérvári vonalon közlekedő vonatok menetideje - közölte a Mávinform hétfőn a honlapján. ...
Az Utazómajom nevű utazási portál egyik olvasójának 12 órán keresztül kellett fagyoskodnia utastársaival a kifutópályán, miközben ellenőrizték őket, de érdemi információt nem kapott.
Az olaszországi regionális választásokon a Matteo Salvini vezette pártkoalíció Calabriában leváltotta a korábbi baloldali vezetést, míg ugyanez Emilia Romagnában nem sikerült.
Nem gondolom, hogy egy normális országban szégyen vagy ciki lenne az, ha van valaki, aki úgy gondolja, hogy egy ember jó lenne polgármesternek, és ennek hangot is ad.
A legnagyobbat az éppen csak 18 éves Billie Eilis nyerte, aki a producer testvérével közösen hét díjat zsebelt be. A közösségi média működését jellemzi jól, hogy Lil Nas X is Grammyt nyert, idén nem Marley lett a legjobb a reggae kategóriában és a Csillag születik is nyert, bár a film jóval korábban jelent meg. A gálát Lizzo nyitotta meg, aki fellé
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete megjelentette azokat az alapvető szabályokat, amelyeknek betartásával csökkenthető a koronavírussal való megfertőződés esélye.
Az európai tőzsdék nagyot estek hétfőn, miután a befektetőket a koronavírus terjedése aggasztotta. A magyar tőzsde is esik, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a leggyengébben.
Marjan Sarec szlovén miniszterelnök hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte - közölte a helyi sajtó.
Az Alfa Romeo idén ünnepli 110. születésnapját, és bár a márka sora nem megy túl jól, egy ilyen szép jubileumot természetesen nem hagyhatnak figyelmen kívül. A pletykák szerint a gyáriak egyik ajándéka a rajongóknak a Giulia Quadrifoglio különleges, még vadabb verziója lesz, amely nem csak még izmosabb lehet, hanem könnyebb is, mint a már egyébként
Elgázolt egy embert a Székesfehérvárról Kőbánya-Kispestre tartó G43-as személyvonat Gárdonynál, emiatt 10-15 perccel megnőhet a székesfehérvári vonalon közlekedő vonatok menetideje - közölte a Mávinform hétfőn a honlapján. ...
Bődületesen sok, értékben majd 154 milliárd forintnyi pénz van a magyar lakosság birtokában bevont bankjegycímletekben - tudta meg a Pénzcentrum. Sok a felhalmozott 10 000 és 20 000 forintos is, de a legtöbben - valószínűleg figyelmetlenségből...
A német kormány arra törekszik, hogy az európai uniós (EU-) tagállamok vezetői a következő tanácskozásukon megállapodásra jussanak a csatlakozási tárgyalások megindításáról Albániával és Észak-Macedóniával - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Edi Rama albán kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
Az Ariana afgán állami légitársaság egyik utasszállító repülőgépe zuhant le, egyelőre nem tudni, hogy hányan voltak a gép fedélzetén - közölték afgán illetékesek.
A szlovén kormányfő azután jelentette be lemondási szándékát, hogy Andrej Bertoncelj pénzügyminiszter az egészségbiztosítással kapcsolatos nézeteltérésekre hivatkozva hétfő reggel benyújtotta „visszavonhatatlan” lemondását.
Még azt sem volt időnk megszokni, hogy robotok végzik az alapvető emberi munkák egy részét és ezek a robotok egyre inkább hasonlítanak ránk, máris itt a következő lépés, az arcnélküli robot. Mire is jó Hiro-chan?
A német kormány arra törekszik, hogy az európai uniós (EU-) tagállamok vezetői a következő tanácskozásukon megállapodásra jussanak a csatlakozási tárgyalások megindításáról Albániával és Észak-Macedóniával - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Edi Rama albán kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
A baleset részletei egyelőre nem világosak, azt a tényt, hogy az Ariana Herátból Indiába tartó utasszállítója zuhant le 110 emberrel a fedélzetén, az afgán állami légitársaság azonnal cáfolta.
A gázvezeték Oroszországot köti össze közvetlenül Törökországgal a tenger alatt, bővítése Bulgária, Szerbia és Magyarország irányába folytatódik – tájékoztatott az államtitkár.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül január 17. és január 23. között 5 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Több, Kínában működő vállalat is arra kérte a munkavállalókat, hogy otthonról végezzék a munkájukat, hogy a megakadályozzák a koronavírus terjedését, amely már a világ számos pontján felütötte a fejét.
Amíg úgy versenyeznek a cégek a munkaerőért, mint most, nem jönnek elő a rendszer súlyos problémái. Hamarosan azonban változhat a munkaerőpiaci helyzet, ez pedig minden eltemetett gondot felszínre fog hozni.
Hat fontos hír a mai tőzsdenaphoz. A kínai vírus globálisan is terjedni látszik, a tőzsdék nagyon rossz hangulatban vannak emiatt. Kína és Hong Kong részvényei csak azért nem zuhannak, mert Újévet ünnepelnek. A BUX még viszonylag jól bírja, a forint gyenge, megint 337 felett az euró. Éves mélypontok közelében az olaj, de más nyersanyagok is süllyed
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés miatt indítványozta a letartóztatását annak a 15 éves orgoványi fiúnak, aki január 25-én hajnalban egy családi veszekedés során halálra szurkálta az apját.