A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés miatt indítványozta a letartóztatását annak a 15 éves orgoványi fiúnak, aki január 25-én hajnalban egy családi veszekedés során halálra szurkálta az apját.
Lezuhant az Ariana afgán állami légitársaság egyik utasszállító repülőgépe hétfőn Afganisztánban, egyelőre nem tudni, hogy hányan voltak a gép fedélzetén - közölték afgán illetékesek.
2019 negyedik negyedévében 9090 négyzetméterrel bővült a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív ipari ingatlanállománya. Átadásra került a Dél-Pesti üzleti Park E csarnoka (9090 négyzetméter). A teljes állomány a negyedik negyedév végén 2 246 960 négyzetmétert tett ki, miközben az üresedési ráta újabb rekordot döntve 1,85 százalék
Az arany 1.578 dollárig emelkedett, miután a hétvégén kiderült, hogy a koronavírus gyorsabban terjed, mint amire korábban számítani lehetett és már Kínán kívül is van fertőzés.
Spanyolország legyőzésével 21 év után lett ismét Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda válogatott. A döntő legfontosabb és legszebb pillanataiból szemezgettünk.
Mintegy 1000 résztvevővel zajlott 2020. január 24-25-én Bad Mitterndorfban a 41. alkalommal megrendezett nemzetközi stájer sífutóverseny. Ez a régió legnagyobb téli tömegsport eseménye, ahol amatőrök is bátran benevezhetnek a belépő 10 km-es távra.
Délen nyertek Salviniék, de északon marad a baloldali vezetés. Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szerint a balliberális erőknek már nincs helyük a belpolitikában.
Magyarország is jogosult lehet az uniós modernizációs alap többletpénzeire, amelyeket energetikai rendszereink megújítására költhetjük – írja a Világgazdaság brüsszeli forrásaira hivatkozva.
Február 8-9-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenegyedik KávéBár Bazár, melynek idén is a Millenáris Park B csarnoka ad otthont.
Az új nemzeti energia- és klímastratégia kialakításának középpontjában az energiafogyasztás további csökkentése áll, ennek egyik fontos lépése lakóépületeink szigetelése. Magyarországon 10-ből csupán 2 családi ház hőszigetelése megfelelő, míg 80%-uk, vagyis 1,8 millió lakóépület nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, így azok energiaigénye indokola
Több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítása, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, hétfőn is látogatható.
A férfi, mint kiderült, csaknem 24 ezer kézbesítetlen küldeményt halmozott fel Tokióhoz közeli otthonában. A postást mostanra elbocsátottak állásából és jelenleg nyomozás folyik ellene - írja a BBC hírportálja.
Orbán Viktor is részt vesz azon a mai megemlékezés-sorozaton, amellyel az Auschwitz szovjet csapatok általi felszabadításának 75. évfordulójára emlékeznek az egykori haláltáborban.
Romantikából az új évben sem lesz hiány, hiszen az Izaura TV januárban is érzelmekkel, intrikával és drámával gazdagított kínálattal várja a sorozatok rabjait. Országos premierként debütál Az idő sodrásában című török újdonság, míg a Rózsák harca című sorozat Toszkánába kalauzolja majd a műfaj kedvelőit. Emellett olyan klasszikusok is garantálják a
A halgazdálkodók szerint a madarak kilövése is hatásos, de hosszabb távon inkább a költés korlátozása jelenthetne megoldást az észak-európai költőhelyek mellett a hazai fészektelepeken is.
Már a 2020-ban épülő ingatlanok tervezésekor érdemes figyelembe venni az Európai Uniós direktívák szerint szigorodó épületenergetikai szabályokat, 2021. január elsejétől ugyanis kizárólag legalább BB energetikai besorolású épület kaphat használatbavételi engedélyt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében.
Új szakaszba lépett a Modern Vállalkozások Programja, a harmadik etap keretein belül pedig a kiberbiztonság is helyet kapott. A vállalkozások digitalizálását zászlajára tűző program már az eddigi működése alatt is számos sikert könyvelhetett el, azonban most nem kisebb fába vágja a fejszéjét, mint a hazai kkv-k IT-biztonságtudatának növelésébe.
Az orosz-ukrán gázszállítási megállapodás Magyarország ellátásbiztonságát is javítja, de a téli időszak gázszükségletét a tárolói kapacitások is fedeznék - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A legnagyobbat az éppen csak 18 éves Billie Eilis nyerte, aki a producer testvérével közösen hét díjat zsebelt be. A közösségi média működését jellemzi jól, hogy Lil Nas X is Grammyt nyert, idén nem Marley lett a legjobb a reggae kategóriában és a Csillag születik is nyert, bár a film jóval korábban jelent meg. A gálát Lizzo nyitotta meg, aki fellé
A kedvezőbbnek ítélt aktuális környezet ellenére is a várt javulás helyett a kilátások romlása miatt csökkent januárban a németországi üzleti hangulatindex a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének hétfőn publikált felmérése alapján.
Jelentősen drágult az elsősorban autók katalizátoraiban alkalmazott, de az ékszeriparban is használt, a platinacsaládba tartozó ródium piaci jegyzése. A The Wall Street Journal adatai szerint a ródium unciánkénti ára az év eleje...
Míg Európa a klímavédelemre helyezné a hangsúlyt, az Egyesült Államok ragaszkodik a hagyományos energiaforrásokhoz – derült ki a Világgazdasági Fórum zárónapján a világ legbefolyásosabb gazdasági vezetőinek beszédéből.
Aki rápillant a térképre, és ismeri a geopolitikai összefüggéseket, tudja, hogy mindenkinek jó, ha egyszer majd a Nyugat-Balkán valamennyi országa Eu-tag lesz – fogalmazott.