2020. január 27. hétfő

jan. 27
9:24
Közeli képeken mutatták meg a halálos koronavírust (SzMo)
A kínaiak azért hozták nyilvánosságra a felvételeket, hogy a szakemberek időben felismerhessék a kórokozót.
jan. 27
9:24
Vécsei Bálint: a Fradi is ad annyi jót, mint Svájc (BorsOnline)
Négy és fél év légióskodás után tért haza a Ferencvárosba Vécsei Bálint. A 26 éves, kétszeres válogatott középpályás szívesen pályára lépne az idénynyitón a Paks ellen.
jan. 27
9:24
Nemzeti hősből közellenség, avagy igazságtétel Clint Eastwood módra - Richard Jewell balladája (SzMo)
Ismét egy meghurcolt hőst választott főszereplőnek, ám ezúttal nem Tom Hankset csinálják ki amiatt, mert megmentett egy repülőnyi embert, hanem egy kissé együgyű, ám végletekig elhivatott biztonsági őrt, aki időben találta meg a bombát.
jan. 27
9:24
Elkezdődött a legendás, 103 éves magyar gőzös, a Szőke Tisza roncsainak kiemelése (SzMo)
Több hónapos munkával készítették elő.
jan. 27
9:24
Videón a lezárt Vuhan, ahonnan elindult a koronavírus (SzMo)
A külvilágtól elzárt Hubei tartomány 11 millió lakosú fővárosa korábban egy nyüzsgő, nagyváros volt, ma már csak néhány embert látni a kihalt utcákon.
jan. 27
9:24
3,3 millió forintot keresett havonta egy NB I-es focista 2018-ban átlagosan (SzMo)
Ez az akkori magyar átlagkereset tízszerese.
jan. 27
9:24
A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (13. rész) (Agrofórum)
16. Kajszi és szilva
jan. 27
9:24
Life.hu (Life)
Tovább...
jan. 27
9:24
Melegszik az idő hétvégén, nappal nem fogunk annyira fázni (SzMo)
Borús, de enyhe időjárás várható a hét utolsó napjaiban.
jan. 27
9:24
Két hét alatt mínusz 5 kg fogyás a zsírdiétával + napi 12 perc mozgás (Spabook)
A High Fat Diet, azaz a magas zsírtartalmú diéta a legújabb nemzetközi őrület, amelynek során rengeteg vajat, olajos halat és magot, krémsajtot,...
jan. 27
9:24
Őserdő nyílt a belvárosban (WMN)
Őserdőre emlékeztet a Király utca legújabb élettere. A botanikus kertet idéző udvarban a tökéletes állapot megteremtésére törekedtek a hely tervezői. A télen-nyáron kellemes, természetesen fényes...
jan. 27
9:24
Még bárki lehet az év fiatal vezetője (KKV Magazin)
Meghosszabbított határidővel keresik az Év Fiatal Vezetőjét azok között, akik már 40 éves koruk előtt kimagasló eredményeket értek el vezetőként.
jan. 27
9:24
Ötös lottó: százöt embernek csak egy szám hiányzott (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten is megtartották ötös lottó és Joker számsorsolást.
jan. 27
9:24
Ez rettenetes: nemigen van ellenszer az újfajta adathalász támadások ellen (Mínuszos)
Idén a célzott adathalász támadások növekedésére lehet számítani, ezek során a leveleket olyan szinten személyre szabják, hogy azokat lehetetlen megkülönböztetni a valódiaktól. Az újabb adathalász átverések már helyes magyar nyelvezettel készülnek, így könnyebben megtévesztik a felhasználókat, akik az adathalász oldalakon megadják jelszavaikat vagy
jan. 27
9:24
A csáprágósok eredete, egy apró kambriumi ragadozó elmesélésében (Rakéta)
Ősi faj új kövületét fedezte fel a világhírű Burgess palán dolgozó két paleontológus, melyet a ma ismert legrégebbi csáprágósnak tekinthetünk. Az egykori élőlény a pókok és skorpiók közvetlen ősének tekinthető.
jan. 27
9:24
Több 5G képes mobilt mutathat be februárban a Sony (GSMring)
A Sony várhatóan február végén mutatja majd be az első 5G-s telefonját, mellyel együtt más 5G képes mobilok bemutatását is tervezi a Japán cég. A Sony általában az év elején Barcelona-ban lezajló Mobil Világkongresszuson szokta lerántani a leplet a legújabb csúcsmobiljáról. Majd ezt követően van, hogy az év második felében is előállnak még valamive
jan. 27
9:24
5 milliós büntettést kapott az MNB-től a 4iG a T-Systems-ügy kapcsán (Bitport)
De a Telekom sem úszta meg a dorgálást. A 4iG-nél a bennfentesek jegyzékével, a Telekomnál a bennfentes információk késleltetésével volt baja az MNB-nek.
jan. 27
9:24
üres (Bank360 blog)
-
jan. 27
9:24
üres (MMonline)
-
jan. 27
9:24
üres (Magyar Hírlap)
-
jan. 27
9:24
17 nemzeti parkot köt össze a 2700 kilométeres túraútvonal (Hamu és Gyémánt)
Bejárhatóvá vált a világ egyik leghosszabb túraútvonala: a Route of Parks mintegy 2700 km hosszú.
jan. 27
9:26
Ez a két perc mindent elmond az autóinkról (Infostart)
Bő másfél évtized alatt jelentősen átalakult a legnépszerűbb autómárkák sorrendje mellett az is, hogy átlagosan hány éves autók járják az utakat.
jan. 27
9:26
Kifutóra szólították a 80 éves Amanda Leart - képgaléria (Infostart)
Jean Paul Gaultier francia divattervező 2020-as tavaszi-nyári haute couture kollekciójának bemutatóján a párizsi divathéten kifutóra lépett a francia énekesnő is.
jan. 27
9:26
Ez a nap figyelmeztetés, hogy milyen döbbenetes tettekre képes az ember (Infostart)
A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, mit képes megtenni egyik ember a másikkal - mondta Kovács Tamás, a budapesti Holokauszt Emlékközpont igazgatója.
jan. 27
9:26
Hosszú Katinka ismét a dobogó legfelsőbb fokán (Infostart)
Aranyéremmel zárta vasárnap az európai szövetség (LEN) által életre hívott úszó Európa Kupa-sorozat nyitóállomását, Luxembourgban.
jan. 27
9:26
Alattomosabb a SARS-nál az új koronavírus (Infostart)
Egyre gyorsabb ütemben terjed Kínában az új koronavírus, emiatt lényegében leállították az országban a turizmust. A kutatók néhány dolgot tudnak már a vírusról.
jan. 27
9:26
A köszvény és tünetei (WebBeteg)
A köszvény az ízületi gyulladás rohamokban jelentkező formája. Ha arra ébred, hogy nagylábujja, bokája, térde vagy más ízülete forró, duzzadt és érzékeny, ezek nagy valószínűséggel köszvény tünetei.
jan. 27
9:26
Fény(át)törés – Peugeot 508 SW BlueHdi 180 EAT8 teszt (Auto Pult)
Ma már egyre nehezebb egyediséget találni a divatos hobbiterepjárók, az utakat elárasztó crossoverek tengerében, noha sokan akadnak, akik nem akarnak beállni a sorba, és a hagyományos karosszériaformák közül választanák ki következő autójukat. A Peugeot az ő számukra kínál remek lehetőséget az 508-as szériával, amely a kupészerű szedán mellett komb
jan. 27
9:26
Hoppá! Döntetlent játszott a címvédő Győr (Sport365)
A két csapat harmadik alkalommal találkozott egymással, két győri siker után először játszottak döntetlent.
jan. 27
9:26
Winter ISPO 2020 - München (Síelők)
2020. január 26-29. között kerül megrendezésre a Winter ISPO, Európa legnagyobb sport kiállítása, ahol természetesen a téli sportokra is nagy hangsúlyt helyeznek. A nagy múltra visszatekintő vásárnak ismét München ad otthont, ezúttal már több mint 2800 kiállító részvételével.
jan. 27
9:26
Itt van Hirscher utódja? 8 éves és hihetetlenül síel! (Síelők)
A világ síelős oldalain szinte vírusként terjednek a még mindig csak nyolcéves osztrák fiúcska mostani és korábbi síelései. Az egyik legígéretesebb tehetségnek tartják a szakértők.
jan. 27
9:26
Kitzbühel: a leghíresebb lesikló versenyt rendezik a hétvégén (Síelők)
A hétvégi kitzbüheli versenyek a világ egyik legjobban várt síelős rendezvényei. Izgalom, kegyetlenül nehéz pálya és ismét megemelt pénzdíjak várják a versenyzőket és a nézőket.
jan. 27
9:26
Előre szólt az ellenzék, hogy botrány lesz a rabok kompenzációjából (444.hu)
A rabok kártalanítási rendjét kialakító törvényt 2016-ban az Orbán-kormány nyújtotta be, és a fideszesek szavazták csak meg. Spórolni akartak a strasbourgi pereken, csakhogy az ellenzékiek már akkor szóltak, hogy a rendszer igazságtalan lesz, és nem oldja meg a problémákat.
jan. 27
9:26
Bíró Attila: ilyen szívvel játszani óriási dolog (ATV)
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem ezt az eredményt várta, de gratulált játékosainak a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal szemben elveszített Európa-bajnoki elődöntőt követően.
jan. 27
9:26
Presser: mára az emberek elfelejtették, hogy mi a fontos (ATV)
„Mindenkinek megvan a maga dolga. Nem gondolom, hogy az tökéletes, ha politikusok zenélnek, és viszont az sem tökéletes, ha zenészek politizálnak. Hadd csinálja mindenki, amit akar” – vallja Presser Gábor, akivel Rónai Egon beszélgetett az ATV Húzós című műsorában.
jan. 27
9:26
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Greta Thunberg azután adjon elő Davosban, ha már főiskolán tanult közgazdaságtant (444.hu)
„Ő a fő közgazdász? Ki ő? Zavarban vagyok” – tréfálkozott a klímaváltozást tagadó Donald Trump pénzügyminisztere.
jan. 27
9:26
Az Uefa szerint a felcsúti foci egy gazdasági csoda (444.hu)
A legnagyobb pénztermelő fociklubok közé került a Puskás Akadémia az európai szövetség éves kiadványában. Kár, hogy rosszul számoltak.
jan. 27
9:26
Kényszerleszállást hajtott végre az amerikai légierő helikoptere Japánban (ATV)
A tengeren hajtott végre kényszerleszállást az amerikai légierő egyik helikoptere Japán déli partjainál - közölte szombaton a Kyodo hírügynökség.
jan. 27
9:26
Létkérdés, hogy a magyar adómentesen készíthessen pálinkát (444.hu)
Idén harminc százalékkal többen főztek otthon pálinkát.
jan. 27
9:26
Ezeket a sportokat kedvelik a legjobban a magyarok: el sem hiszed, mik vannak az élen (Pénzcentrum)
Az edzőteremben onnan lehet tudni, hogy itt a január, hogy se előtte, se utána nem áll sorba annyi ember, nem próbálnak annyian bejutni a jóga, spinning, kangoo, zumba és egyéb órákra.A legtöbben (63 százalékkal) sporttal, a külsejükkel...
jan. 27
9:26
Kisebb a repülők zajlábnyoma (AQUA)
A hatékonyabb repülőgép-hajtóművek teszik lehetővé, hogy Ferihegy 16 milliós utasforgalma kevesebb zajlábnyomot hagy maga után, mint amikor csak nyolcmillióan fordultak meg a légikikötőben.
jan. 27
9:26
A kínai vöröskereszt több száz millió jüan adományt kapott a koronavírus-járvány elleni védekezésre (USAracing)
A kínai Vöröskereszt Társasághoz szombatig már több mint 340 millió jüan (15 milliárd forint) adomány érkezett a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány elleni küzdelemre – jelentette be vasárnap a szervezet.
jan. 27
9:26
Hétféle hibriddel jön a friss Mercedes E-osztály (Autónavigátor)
A konzervatív luxust megtestesítő Mercedes E-osztály számos új extrával és finom kozmetikázással érkezik, de a környezettudatosságról sem feledkeztek meg a németek.
jan. 27
9:26
Spanyolország nyerte az Eb-döntőt a holtfáradt Horvátország ellen (Azenpenzem)
Megvédte a címét a spanyol válogatott a férfikézilabda Európa-bajnokságon. A stockholmi fináléban 22-20 győzött Spanyolország az elképesztően nagyot küzdő Horvátország ellen.
jan. 27
9:26
Numizmatikai kiállítás nyílik Kaposváron (autopro)
Félezer még be nem mutatott pénzérmét, köztük igazi ritkaságokat láthat a nagyközönség a Rippl-Rónai Múzeum új, állandó kiállításán, amely kedden nyílik Kaposváron.
jan. 27
9:26
Valentin-napon Rómeó és Júlia szobáját is kivehetjük Veronában (Player)
Az Airbnb-nek köszönhetően egy estét tölthetünk abban a szobában, ahol Franco Zeffirelli 1960-as filmjét forgatták.
jan. 27
9:26
Nagyot fordul az időjárás, látni már a hétvégét is, a havas télről is jött infó (Infostart)
Mindenütt mérséklődik a szél, kisüt a nap, a hétvégére azonban visszatér a borult idő köddel, ónos szitálással. A meteorológia előrejelzés alapján a következő napokban is előfordulhat kedvezőtlen levegőminőség.
jan. 27
9:26
Egy alagútban lett a lángok martaléka egy ritka Lamborghini (Infostart)
A Lamborghini Aventador Carbonadoból mindössze hat darab készült, de már csak öt van meg, egy teljesen kiégett.
jan. 27
9:26
Karácsony: Ami fűti a bolygót meg a várost, azt nem támogatjuk (HírTV)
A fűtési szezon még az önkormányzati választás előtt elkezdődött - ezzel magyarázza Karácsony Gergely, hogy idén miért nem kapják meg a 20 ezer forintos rezsitámogatást a fővárosi nyugdíjasok.
jan. 27
9:26
A Ferencváros négygólos győzelmet aratott (HírTV)
A címvédő és éllovas Ferencváros könnyedén, 4-0-ra verte a vendég Paks gárdáját a labdarúgó Otp Bank Ligában a tavaszi idény és a 17. forduló nyitómérkőzésén szombaton.

Keresés