Jó hír az in-house szerkezetekért rajongóknak, hogy a hölsteini márka bemutatta új, teljesen önálló fejlesztésű automata werkjét, mely a jövőben a hárommutatós Orisok meghajtásáért felel. Persze többről van szó, mint…
A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet kérdőíves kutatássorozatot indított MRSZ Barométer néven az iparág meghatározó szereplőinek körében azzal a céllal, hogy felmérje a koronavírus okozta válság hatását a kommunikációs szakmára és annak bevételeire, valamint megismerje a piac jövőbeli kilátásait, az iparág szereplőinek javaslata
A Revolut, a Transferwise és más külföldi fintechek egyre népszerűbbek Magyarországon, mert jóval olcsóbb számlaszolgáltatásokat nyújtanak, mint a bankok. Ennek a bankok szerint részben az az oka, hogy a külföldi fintechek nem Magyarországon adóznak, és nem kell többek közt tranzakciós illetéket sem fizetniük, egy olyan, 0,3-0,6%-os terhelést, mely
Augusztus végéig jelentkezhettek a cégek három munkahelyvédelmi programra, bár igény lett volna rá, nem hosszabbították meg a pályázatokat. Az elmúlt egy hónapban alig 11 ezer dolgozó állását sikerült megmenteni – legalábbis ez olvasható ki a számokból.
Dolittle remake Robert Downy Jr.-ral. A történet – szemben az eddigi legnépszerűbbnek számító, Eddie Murphy-féle remake-kel – most a viktoriánus korban játszódik, Dr.Dolittle-t pedig világtól elvonultan élő remeteként ábrázolja. A feleségét gyászoló doktor remete életét azonban megzavarja egy váratlan hír: a királynő haldoklik, és Dolittle-
Ukrajna 45,7 millió tonna gabonát takarított be 12,06 millió hektárról, vagyis az érintett terület 78 százalékáról ؘ– közölte a kijevi gazdasági minisztérium.
Kulcsár Edina férje, Csuti a Hajnali YouTube csatorna legfrissebb videójában őszintén beszélt arról, hogyan lehet egy férj egyszerre szerelmes, teljes értékű...
A keddi kamatdöntést követő közleményben a jegybank kommentálhatja az utóbbi hetek fejleményeit: a forint megint történelmi mélypont közelébe esett, az infláció viszont meglepetésre csökkent szeptemberben. A hét legfontosabb eseménye az MNB Monetáris Tanácsának ülése lesz, majd pénteken a magyar nemzeti ünnepen jön az újabb Trump-Biden vita.
Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális ga
Úgy tűnik, hogy a Xiaomi nemcsak a Snapdragon 875 processzort biztosította más kínai gyártók előtt a Mi 11 zászlóshajó telefonjához, hanem korlátozott ideig kizárólagosságot is kap. Az információ a Digital Chat Station nevű kínai kiszivárogtatótól származik, aki a mai napon egy Weibo-bejegyzésben publikálta, hogy várhatóan a Mi 11 (vagy más néven m
A Mesterséges Intelligencia (MI) stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenysége 2030-ig mintegy 26 százalékkal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően; az alkalmazások használatának széles körű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szere
Monitorozás Korábban már számos fórumon részleteztük, miért fontos az emulzió folyamatos monitorozása. A mérések alapján lehet meghatározni az utántöltés szükséges koncentrációját, hogy tartható legyen a hűtő-kenőanyag a szakemberek által meghatározott, javasolt értéke – mely a termék műszaki adatlapján is szerepel – a különböző forgácsolási felada
A nagy hagyományokkal bíró 18. Arany Rajzszög kiállításon a magyar alkalmazott grafika alkotóinak elmúlt éves alkotásaiból összeállított több mint 280 kiállított művel találkozhatnak az érdeklődők október 16–30 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem aulájában (MOME Ground). De ugyanitt, ugyanebben az időben a Moholy-Nagy 125 plakátkiállítás is láth
A látogatottabb utcák és terek lezárását, valamint az ülve fogyasztást nem biztosító vendéglátóegységek esti bezárásának korábbra hozatalát jelentette be vasárnap Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy egyelőre semmilyen további korlátozást nem terveznek, és kijelentve, hogy a tavaszi járványhelyzet nem ismétlődik meg, mert „most a
Két kamion és két személyautó ütközött össze Monor térségében, az M4-es autóúton hétfőn kora reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Két kamion és két személyautó ütközött össze Monor térségében, az M4-es autóúton hétfőn kora reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Chicagóban múlt héten 5,6 százalékkal drágult a búza, ilyen ütemű ár-növekedés csaknem két hónapja nem volt a piacon. A kukorica kurzusa 1,7 százalékkal ment feljebb, miközben a szójabab 1,4 százalékot vesztett értékéből. A repce is olcsóbb lett, igaz csak 0,1 százalékkal. Európában is látványosan, 4,4 százalékkal lőtt ki a malmi búza kurzusa az el
A várakozásokhoz képest kisebb mértékben nőtt a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, de a gazdaság helyreállása javuló ütemben folytatódott az előző negyedévhez képest, amikor Kína kilábalt a koronavírus-járvány okozta visszaesésből.
A brit kormány szerint az üzleti szektornak gyorsítania kell a felkészülést arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások.
Súlyos bírálatokat kapott Sergio Agüero, a Manchester City argentin gólrekordere, miután az Arsenal elleni rangadón megfogta az asszisztens vállát. Aki történetesen egy hölgy, Sian Massey-Ellis volt.
A szlovén kormány hétfőtől újra járványhelyzetet hirdetett ki az egész országra vonatkozóan, amire a járványadatok rosszabbodása miatt számítani lehetett.
Donáth Anna volt “a kályha” a Bayer Showban, ahol Varga Judit volt a vendég vasárnap. Az igazságügyminiszter a nyugati, brüsszeli “liberális gőzhengerről” beszélt, és kijelentette: mi védelmezzük az európai jogállamiságot.
Sokkal optimistább a KKV szektor, mint a multinacionális vállalatok, de abban mindenki egyetért, hogy a COVID előtti irodák ideje leáldozott - derül ki az ACORA friss felméréséből.
Kellemes, ám felhős őszi idő lehet számítani a mai nap folyamán, csapadék nem várható, a szél is gyenge marad. Holnap hajnalba viszont akár fagy is lehet.