Harmadszor került fel magyar csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A Ferencváros 1995-ben is nagy nevű ellenfeleket hozott Budapestre, a zöld-fehérek kedden Lionel Messiék ellen kezdik meg a hatmérkőzéses őszi hadjáratukat.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke arra figyelmeztetett, hogy nem szabad késlekedni az európai uniós helyreállítási alap forrásainak szétosztásával. Christine Lagarde szerint tárgyalásokat kell kezdeni egy állandó fiskális eszköz létrehozásáról.
Az MSZP kezdeményezi, hogy a Kúria elnökének megválasztását célzó titkos szavazásra ne kerüljön sor, azaz a szavazás kerüljön le a napirendről. A halasztás a jelölt személye miatt indokolt, mivel az Országos Bírói Tanács nem támogatta Varga Zsolt András elnökké való megválasztását - írja a párt közleményében.
A magyarok elutasító attitűdje nem csak európai összehasonlításban extrém, még olyan katonai konfliktusban részt vevő országokét is felülmúlja, mint Oroszország vagy Törökország – derül ki a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatásából.
Harmadszor került fel magyar csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A Ferencváros 1995-ben is nagy nevű ellenfeleket hozott Budapestre, a zöld-fehérek kedden Lionel Messiék ellen kezdik meg a hatmérkőzéses őszi hadjáratukat.
Nem tett le az új terminál megépítésről a Budapest Airport, folytatják az egyéb fejlesztéseket is, ezek elérhetik akár az egymilliárd eurót is, de néhány kisebbet elhalasztanak. Mindehhez elegendő a pénzügyi háttér – tudta meg lapunk a Budapest Airport Zrt.-től. Ezzel közvetve cáfolták, hogy készek lennének megválni a repülőtéri üzemeltetéstől, noh
A vasárnap hajnali észlelés után hétfőn, a kora reggeli órákban is látták a Miskolcra bekóborló medvét a lyukóvölgyi térségben – közölte az önkormányzat sajtóosztálya.
Korunk a harsányságot kedveli, a hangzavart, a „látványpékséget”. A gátlásos, nehezen oldódó gyerekek hátrányban érzik magukat a nagyszájú, cserfes társaik között. És ehhez jön még a nehezítés, amikor a szülő csupa jó szándékból folyamatosan tépázza az önbecsülésüket azzal, hogy olyat vár el tőlük, amire képtelenek. Nem árt újra figyelmesen elolvas
Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a patinás n
Miközben egyre növekszik a megújuló energiaforrások aránya az energiatermelésben, kihívást jelent, hogy az azokból származó teljesítmény ingadozik, ráadásul – például a napenergia esetén – nem esik egybe azokkal a napszakokkal, amikor a legtöbb villamos energiát igénybe veszik a fogyasztók. Ennek kezelésében segít az a szlovák-magyar együttműködés,
Újabb rendőri akciók indultak a hatalmas felháborodást kiváltó francia tanárgyilkosság ügyében, amelyben egy iszlamista szélsőséges lefejezte áldozatát - jelentette be hétfőn a francia belügyminiszter.
Kovács Dóráék lassan tíz éve tartanak és tenyésztenek fürjet, ami igazi szenvedélyükké vált, így nem véletlen, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttek az apró, ám annál különlegesebb madárfajról.
A Goodwood Festival of Speed helyett megrendezett Goodwood SpeedWeek egyik legjelentősebb bejelentését tette a Ford, amikor kihirdette a Mustang Mach 1 Európába érkezését. Jövő év elejétől vesznek fel rendeléseket az izmosabb V8-assal és pályaorientált futóművel ellátott változatokra. A Performance csomagos Mustang GT-hez képest további 22%-kal növ
Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország!
A Mustang Mach 1 mellett egy másik bejelentésnek is tanúi lehettek a Goodwood SpeedWeek nézői. A McLaren Elva Gulf Theme by MSO a brit gyártó és az olajtársaság közötti együttműködés legújabb gyümölcse. Az összefogás gyökerei egészen a hatvanas évekig nyúlnak vissza: a Gulf felirat először 1968-ban került a McLaren F1-es és indycaros autóira, amit
Nincs élete formájában Lionel Messi. A Barcelona labdarúgója szombaton fáradtnak és kedvetlennek tűnt a Getafe elleni meccsen, ahol váratlan pofonba szaladtak bele.
Teljes gőzzel beindult a gyorsjelentési szezon, az európai indexek emelkedését főleg néhány jó eredménnyel magyarázzák. Amerikában pedig feléledt a gazdaságsegítő csomaggal kapcsolatos remény. Egy híres amerikai közgazdász szerint inkább a lakosságot kellene segíteni, nem a vállalatokat. A forint ma viszonylag stabil, de az egyik brókercég szerint