2020. október 21. szerda

okt. 21
13:48
Big Picture: „Építsük vissza együtt a piacot, mert ez mindannyiunk közös érdeke!” (Márkamonitor)
A Magyar Elektronikus Szolgáltatók Egyesülete (MEME) 2020-ban is megrendezte a Big Picture-t. A rendezvényre ezúttal a pandémia árnyékában, online formában került sorra, így arról nem tudunk beszámolni, hogy az évek óta telt házzal megtartott tévés seregszemlét idén hányan követték. A Big Picture prezentációira később még bővebb anyagokkal visszaté
okt. 21
13:48
Weisz Fanni az új párjáról: „Gergő igazi férfi, aki sokkal többet ad, mint amit az eddigi életem során tapasztaltam” (SzMo)
A modell nagyon boldog új párkapcsolatában. Azt is elárulta, hogy egyre jobban tudnak kommunikálni a szerelmével.
okt. 21
13:54
Trump összefog a lengyelekkel és a románokkal – a nagy geopolitikai terv (Privátbankár)
A stratégiában Varsónak és Bukarestnek kiemelt szerep jut – nem véletlenül történtek meg az elmúlt években az amerikai rakétavédelmi bázisok telepítései ebben a két országban. Az egy hete elindított magyar–szlovén villamosenergetikai hálózatokat összekötő projekt is szerves része az észak-déli folyosónak. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 21
13:54
Brexit: politikai színjáték után mégis folytatódik a „nem-beszélés” (Infostart)
Miközben a brit kormány azt ismételgeti, hogy nem lesz több tárgyalás Brüsszellel a brexit utáni kereskedelemről, bennfentesek szerint csütörtökön jön az újabb tárgyalási forduló. Egyelőre nyitva marad a kérdés: lesz-e kemény brexit?
okt. 21
13:54
Szemét közé rejtve lopták a cigit, majd Porschéba pakolták (Metropol)
Egészen különös módszert választott egy női bűnözőpáros egy dohánybolt kifosztására.
okt. 21
13:54
Most a szebbik arcát mutatja nekünk az ősz (Háziállat)
A csúful vénasszonyok nyarának emlegetett idő elmúltával minden nap ajándék, amikor a felhőket szétkergetve kierőlködi magát a Nap.
okt. 21
13:54
A nő, akibe még Freddie Mercury is belezúgott - Carrie Fisher ma lenne 64 éves (Femcafe)
A Star Wars feledhetelen Leia hercegnője négy éve nem ünnepelheti már a születésnapját.
okt. 21
13:57
Partnere tartja a lelket Gabriela Spanicban (Metropol)
Szívszorongató fájdalommal lépett a Dancing With The Stars színpadára szombat este Gabriela Spanic.
okt. 21
13:57
Két komoly küzdelem is zajlik az országúti kerékpárban (Promotions)
Egyszerre zajlik két nagy háromhetes körverseny, a Giro d’italia az utolsó hetében jár, míg a Vuelta a España még csak most indult.
okt. 21
13:57
Elhunyt Adorján Gusztáv nyíregyházi kórházigazgató (Demokrata)
Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban.
okt. 21
13:57
Továbbra is az Apple a világ legértékesebb márkája (Demokrata)
Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
okt. 21
14:00
Koronavírus: jelentősen felgyorsulhat a járvány terjedése az Egyesült Államokban (Portfolio)
Egy hét múlva az Egyesült Államokban is jelentősen felgyorsulhat a járvány terjedése – figyelmeztet Dr. Scott Gottlieb, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának egykori biztosa - írja a CNN. Az Egyesült Államokban tegnap - három hónap után - újra 60 ezer feletti új esetet jelentettek, a trend egyértelműen emelkedő. Ha így folyta
okt. 21
14:00
Koronavírus: újabb szigorú óvintézkedéseket hoztak Csehországban (ATV)
Új óvintézkedéseket, a közéletet és a gazdasági életet tovább korlátozó döntéseket hozott a cseh kormány szerda délelőtti rendkívüli ülésén a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.
okt. 21
14:00
Itt az új, ezer lóerős villany Hummer! (Autónavigátor)
Folyamatosan csepegtetett apró részleteket a GMC az érkező Hummerről, amelyekből sejthető volt, hogy valóban egy robusztus terepjáró érkezik, hiszen a
okt. 21
14:03
A járvány felértékelte a digitálisan felkészült vállalkozókat (Bitport)
Az NRC a Magyar Telekom megbízásából készített kutatásában a kkv-kra hegyezte ki a kérdéseit.
okt. 21
14:03
Romániában áthelyezésük ellen tiltakoznak a krónikus betegek (Demokrata)
Romániában a kormányfőnek és az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levélben tiltakozott a krónikus betegek országos egyesülete.
okt. 21
14:06
Változatlanul az Apple a világ legértékesebb márkája (ProfitLine)
Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
okt. 21
14:06
Rendszeres légijárat indult Kína és Magyarország között (TőzsdeFórum)
Új, rendszeres légi járat indult Kína és Magyarország között.
okt. 21
14:06
Ilyen luxustáborokba mehetnek idén ősszel a gyerekek: biztos jó ötlet ez? (Pénzcentrum)
2020. október 23. és november 1. között ismét bezárnak az iskolák, kezdetét veszi az őszi szünet. A legtöbb helyen ugyan biztosítanak ügyeletet azok számára, akiknek az elhelyezése nem megoldott, mégis sokan küldik táborba ilyenkor
okt. 21
14:06
Gluténmentes mennyország: a mentes ételek univerzumába kalauzolt minket a szakértő (Glamour)
A Gluténmentes Íz-Lik blog alapítójával beszélgettünk
okt. 21
14:06
Müller Cecília eltűnt a képernyőről (SzMo)
A tisztifőorvos nem vett részt az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. De csak egy napig kell nélkülöznünk, holnap ugyanis már visszatér.
okt. 21
14:09
Mivel fogjuk etetni a holnap baromfiját? (Agrárágazat)
A pályázat várható eredményei között a kockázatmentes baromfihús.
okt. 21
14:09
A lengyel agrárexport dacol a járvánnyal (Mezőhír)
Tovább nőtt a lengyel agrárkivitel.
okt. 21
14:09
Legördült a gyártósorról a százezredik Daf Cf/Xf tehergépkocsi (Transpack)
A 100 000. Cf/Xf alváz elkészülése valódi mérföldkőnek számít a Daf életében. A tehergépkocsi Ausztráliában áll munkába.
okt. 21
14:12
Magyarország egyből csatlakozna a hidrogénkoalícióhoz (Infostart)
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Frans Timmermansszel, az Európai Bizottság Európai Zöld Megállapodásért felelős ügyvezető alelnökével elsősorban klímavédelmi kérdésekről tárgyalt.
okt. 21
14:12
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP az egészségügyi ellátás új szabályai miatt (ATV)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi ellátásra vonatkozó, júliustól hatályos szabályok miatt - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.
okt. 21
14:14
Még a lövedéket is megtalálták, ami 1917-ben megölte az osztrák-magyar katonát (ATV)
Első világháborús osztrák-magyar katona maradványaira bukkantak az olaszországi Trento autonóm megye területén, a Civerone-hegy közelében.
okt. 21
14:15
Tudod, hogy miért szeretik annyira a kutyák a fenékvakarást? (Hamu és Gyémánt)
Igen praktikus oka van, de rosszabb esetben kártevőre is gyanakodhatunk.
okt. 21
14:18
Baán László: ez nem egyszerűen az én munkámról szól (Infostart)
Magas olasz állami kitüntetést vehetett át nemrégiben Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
okt. 21
14:18
Okozhat még idén nehéz pillanatokat a 370-es euró az MNB-nek (Portfolio)
Fellélegezhetett kicsit a forint a Monetáris Tanács keddi kamatdöntése után, hiszen a jegybank az utóbbi hetekben hangoztatott óvatos üzeneteit ismételte meg. Az év utolsó két hónapjában viszont még okozhat meleg pillanatokat a forint az MNB-nek, elemzők szerint könnyen újra a 370-es történelmi csúcsot támadhatja majd az euró árfolyama.
okt. 21
14:18
Végleg véget ér a Halálos Iramban, és már tudni, hogy mikor (Joy)
Várható volt, hogy előbb-utóbb befejeződik a franchise, és most kiderült, mikor.
okt. 21
14:21
Brüsszel továbbra is kettős mércét alkalmaz a jogállamisági kérdésekben (HírTV)
Több mint két éve nem tisztázódtak a szlovák Jozef Chovanec halálának körülményei, aki belga rendőri őrizetben halt meg.
okt. 21
14:24
Koronavírus: drasztikus korlátozások Csehországban, szinte az összes üzlet bezár (Portfolio)
Új óvintézkedéseket, a közéletet és a gazdasági életet tovább korlátozó döntéseket hozott a cseh kormány szerda délelőtti rendkívüli ülésén a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.
okt. 21
14:24
Trump még Kínában is több adót fizetett, mint az Egyesült Államokban (444.hu)
A New York Times újabb részleteket közölt a milliárdos amerikai elnök pénzügyi manővereiről.
okt. 21
14:26
Inside Art konferencia az Art Market Budapesten (Portfolio)
Az INSIDE ART nemzetközi művészeti konferencia, idén a műtárgy.com szervezésében, az Art Market Budapest 2020 kiállítási napjain Zoom Webinar keretében kerül megrendezésre. Jelentős nemzetközi szakmai személyiségek részvételével, angol nyelven, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a művészeti piac aktualitásaiba, annak jelenét
okt. 21
14:27
Ezt látnod kell! Ilyen járgányokkal járnak az indiai mentősök – Fotó! (Metropol)
Megkülönböztető jelzéssel, elsősegély dobozzal, O2-palackkal sőt, még tűzoltó készülékkel is felszerelték az a Xtreme 200R motorkerékpárt.
okt. 21
14:27
Horvát nemzetiségi ösztöndíjat adott át Soltész Miklós (Demokrata)
Budapesti horvát diákoknak adott át nemzetiségi ösztöndíjat az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
okt. 21
14:30
Fontos felújításokba és útépítésekbe kezd a Magyar Közút - lista (Infostart)
A több mint nyolcmilliárdból újít fel és épít utakat a Magyar Közút.
okt. 21
14:30
Koronavírus: képeken mutatjuk, hogyan vált szellemvárossá Prága a szigorítások miatt (Portfolio)
Csehország a múlt héten jelentős szigorításokat jelentett be, amelyek a helyszíni beszámolók szerint hatásosak voltak. Csehországban élő olvasónk képeket küldött a szellemvárossá vált Prágáról. Az intézkedéseket ma tovább szigorították.
okt. 21
14:30
Csak arra kellesz neki? 6 vitathatatlan jel, hogy nem gondolja komolyan (Femcafe)
Ha ezek közül legalább négy állítás igaz, akkor jobb, ha menekülőre fogod.
okt. 21
14:36
Illúzió, hogy a gyártócégek a karbantartás hiányán spórolhatnak (ProfitLine)
Magyarországon ma becslések szerint a gyártócégek 80 százaléka felelőségtelenül egyáltalán nem foglalkozik a gépek karbantartásával, pedig a későbbi hirtelen beálló termeléskiesés és a javítási költség lényegesen drágább lehet annál. Csüllög Gergely, a Förderband-GT Kft. ügyvezetője arról beszélt, egy komplett leállás súlyos bizalomveszteséggel is
okt. 21
14:36
Növelte részesedését a CIG Pannóniában Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége (Portfolio)
400 ezer darab CIG Pannónia részvényt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft, ezzel már 4,93 millió részvénye van a vállalatnak a magyar biztosítóban.
okt. 21
14:36
Így védheted meg a gyermeked egészségét odahaza: sok szülő hibázik óriásit (Pénzcentrum)
Még a legbiztonságosabbnak gondolt otthoni környezetben is könnyedén előfordulhatnak balesetek, különösen, ha gyermekekről van szó. Ezért kiemelten fontos a balesetmegelőzés. A járvány miatt otthon töltött hónapokban vagy akár
okt. 21
14:36
Kim Kardashian 40! A legszexibb Instagram-fotóival ünnepeljük (Glamour)
A világ leghíresebb valóságshow-sztárja biztosan büszke lenne
okt. 21
14:36
Meghalt Spencer Davis, akinek a koncertje után lovasrendőrök gumibotozni és kardlapozni kezdték a tömeget Budapesten 1967-ben (SzMo)
A hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekarának énekese és gitárosa 81 éves volt.
okt. 21
14:39
Fontos dologra hívták fel a figyelmet az influenza elleni védőoltással kapcsolatban (Metropol)
Egyaránt hatékony és biztonságos a három-, illetve a négykomponensű influenza elleni védőoltás.
okt. 21
14:39
Online szerződés, online faktoring (KKV Magazin)
A gazdasági változások rámutattak: nincs mire várni, a céges folyamatokat digitalizálni kell.
okt. 21
14:39
Jól álcázott kémprogram terjed az Androidos mobilokon (GSMring)
Az APT-C-23 csoport főleg a Közel-Keleten aktív, de bele futhatunk más régiókban is, főleg ha Windows vagy Android rendszert használunk. Korábbi munkájuk gyümölcse az Android/SpyC23.A most ismét felbukkant, a spyware új verziója rengeteg fejlesztést tartalmaz, van lopakodó funkció, megújított C&C kommunikáció és a kémtevékenységek körét is kiszéles
okt. 21
14:42
A valutaalap a II. világháború utáni legnagyobb visszaesést várja Európában (Infostart)
"Rendkívül fontos, hogy fenntartsák a politikai támogatást mindaddig, amíg a fellendülés teljesen meg nem szilárdult" – figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap európai regionális növekedési prognózisában. A járvány mellett a Brexit jelenti a legnagyobb kockázatot.
okt. 21
14:42
A cukorbetegek 30 százalékának keringési betegsége is van (WebBeteg)
A 2-es típusú diabéteszes páciensek közül minden harmadiknál idővel szív- és érrendszeri kór is kialakul. Az érintetteknél ez szinte mindig (tíz esetből kilencszer) érelmeszesedéssel (arterioszklerózissal) együtt járó kardiovaszkuláris betegséget jelent - állapította meg egy 10 ezer egyén bevonásával nemrégiben zajlott kutatás (Capture vizsgálat),

Keresés