2020. október 21. szerda

okt. 21
16:36
Kettészakad az ország: délen mediterrán ősz, északon hűvös idő várható (Háziállat)
Meleg levegő van felettünk és a következő napokban még az is érkezik fölénk, emiatt a hőmérséklet csúcsértéke egyre magasabbra emelkedik – a déli országrészben. Északon lesznek tartósabban felhős, ködös területek, ott bizony csak 13, 14 fokot mutatnak majd a hőmérők még délután is.
okt. 21
16:36
Kiderült, hogy Oroszországban lesz-e karantén (ATV)
Oroszország nem tervezi karantén bevezetését, az egészségügyi rendszer képes ellenállni a Covid-19-járvány nyomásának - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában, miközben az új koronavírus járványban elhunytak száma megdöntötte az abszolút rekordot.
okt. 21
16:39
Ezt mondta Erzsébet királynő, felkészül Vilmos (Metropol)
Fontos új szerepkört kap Vilmos herceg a nagyszüleitől.
okt. 21
16:39
Kívánni se lehetne szebb őszi időt – csütörtöki időjárás (Promotions)
A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi részeken 13 és 15, míg délebbre 17 és 22 fok között várható.
okt. 21
16:39
Lehet, hogy ezzel az MI-vel a Voynich-kéziratot is megfejtik? (Bitport)
A MIT mesterségesintelligencia-laborjában olyan rendszert fejlesztettek, amivel állítólag minden elveszett nyelvet vissza lehet fejteni.
okt. 21
16:42
Saját orvosait kérdezi az orvoskamara az új kérdőívben (Privátbankár)
A Magyar Orvosi Kamara kérdőívet küldött körbe a tagságnak, hogy reális képet kaphasson a valós támogatottságukról. A kérdőív kitöltése őszinteséget kíván, hiszen a jövedelmekre és a hálapénz nagyságára is rákérdez, természetesen anonim módon. De csak így lehet reális képet alkotni az orvostársadalom jelenlegi helyzetéről.
okt. 21
16:42
Lefelé erősít a Hyundai, bemutatták az izmos i20-at (Autónavigátor)
Reszkessetek kicsi hot hatchek, megérkezett a Hyundai i20 N! Habár, kihez is szólok, hiszen csúnyán megritkult a kategória. A közvetlen
okt. 21
16:45
Jogerősen felmentették Csíkszereda polgármesterét (Demokrata)
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen felmentette a romániai korrupcióellenes ügyészség vádjai alól Ráduly Róbertet.
okt. 21
16:48
Nem marasztalta el a bíróság a Delta Systems-t a kérdéses támogatás miatt (Portfolio)
A Delta Systems Kft. felelősségét nem állapította meg, a vállalattal szemben pénzbírság kifizetésére vonatkozó ügyészségi indítványt pedig elutasította a bíróság a cég kérdéses GINOP-pályázata ügyében– közölte ma a Delta Systems anyavállalata, a Delta Technologies.
okt. 21
16:48
A kormány tagjainál minden ülés előtt testhőmérséklet ellenőrzés van (ATV)
Minden kormányülés előtt megmérik a kormány tagjainak, a minisztereknek a testhőmérsékletét. Varga Judit utoljára két hete vett részt a kormányülésen - tudatta érdeklődésünkre a Kormányzati Tájékoztatási Központ, miután tegnap kiderült, hogy az igazságügyminiszter koronavírusos lett.
okt. 21
16:48
Kívánni se lehetne szebb őszi időt – csütörtöki időjárás (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi részeken 13 és 15, míg délebbre 17 és 22 fok között várható.
okt. 21
16:48
Fákat ültettek a Katona József Színház színészei egy budapesti óvodában (SzMo)
A színház összesen 100 fát ültet el a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve. Az első három fa a Cseppkő Óvodába került.
okt. 21
16:51
Eltűnt Fungie, Írország világrekorder delfinje (HírTV)
Eltűnt Fungie, Írország rekorder delfinje. A Guinness-rekordok könyve szerint a 400 kilós állat a világ legidősebb egyedül élő delfinje.
okt. 21
16:51
Újabb kínai mobilgyártó lép be az európai piacra - Elérhető a Windows 10 őszi nagy kiadása - Tech hírek 2020. október 21. 16:38 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/21/2159/
okt. 21
16:54
17 milliárd eurónyi kötvénnyel küzdenek a munkanélküliség ellen (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát - közölte az uniós bizottság.
okt. 21
16:54
Figyelem, változik a magyar boltok nyitvatartása: hatalmas sorok alakulhatnak ki (Pénzcentrum)
Ezen a héten csak négy napot kell dolgozni, hiszen pénteken nemzeti ünnep lesz. Érdemes előre felkészülni, hogy ne a nagy tömegben kelljen bevásárolni - ez járványhelyzetben amúgy sem ajánlatos. Ezért most összeszedtük, mikor lesznek
okt. 21
16:54
"Önmagában történelmi pillanat volt, hogy a Fradi Barcelonában játszott" (ATV)
25 év után jutott be ismét a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az első meccset a Barcelona csapatával játszották, akiktől 5:1-re kikapott a magyar csapat. A Nemzeti Sport főszerkesztője szerint vereséggel, de emelt fővel hagyta el a pályát a Fradi.
okt. 21
16:57
Ciprus, Görögország és Egyiptom kiszélesíti földközi-tengeri együttműködését (HírTV)
Ciprus, Görögország és Egyiptom kiszélesíti együttműködését a Földközi-tenger keleti medencéjében.
okt. 21
16:57
Félelmetes látvány: több mint ötven bombát találtak Seregélyes Fő utcájában (Metropol)
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzszerészek, hogy megvizsgálják a robbanószereket.
okt. 21
16:57
Vegyesen indult a nap Amerikában (TőzsdeFórum)
Vegyesen indult a kereskedés szerdán.
okt. 21
16:59
A vártnál kevésbé nőtt a kereskedelmi forgalom (TőzsdeFórum)
Lengyelországban a vártnál kevésbé nőtt szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom.
okt. 21
17:00
Sokan kiakadtak: 5 és fél milliós szettben ült kamera elé Meghan Markle (Femcafe)
Egy kocsi ára.
okt. 21
17:06
Történetének egyik legsúlyosabb válságán megy keresztül Irak (ProfitLine)
Történetének egyik legsúlyosabb válságán megy keresztül Irak, és félő, hogy a koronavírus-járvánnyal tetézett bajok maguk alá temetik az ország gazdaságát - mondta Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök szerdán Berlinben.
okt. 21
17:09
Alaposan felborzolta a kedélyeket David Beckham: ezt tette lányával – fotó (Metropol)
Az egykori focista rajongói nem először akadtak ki tette miatt. Még mindig nagyon megosztja az embereket Beckham szokása.
okt. 21
17:09
Letesztelt őszi programok Budapesten és vidéken – 10 + 1 remek lehetőség erdőtúrától kiállításokon át a halloweeni gasztropiacig (WMN)
Őszi szünet, hosszú hétvége: programajánlóval készültünk nektek!
okt. 21
17:09
Hosszú Katinka az ISL versenyein nyerné vissza korábbi formáját (Demokrata)
A Nemzetközi Úszóligát szeretné felhasználni arra, hogy visszakerüljön arra a szintre, amelyen februárban volt – mondta Hosszú Katinka.
okt. 21
17:12
Már hétvégén bejelenti Schumacher szerződtetését a Haas? (F1világ)
A legfrissebb sajtóhírek szerint Kevin Magnussen és Romain Grosjean is távozni kényszerül a Haas Forma-1-es csapatától az idei szezon végén – az amerikai istálló már a hétvégi Portugál Nagydíjon bejelentheti 2021-es felállását.
okt. 21
17:12
A gombamérgezés elkerülhető! (WebBeteg)
A szép meleg tavaszi és őszi napokon az erdőben kirándulók gyakorta gombagyűjtéssel is színesítik a jó levegőn eltöltött sétáikat. A nyirkosabb, esős, melegebb időjárás kedvez az erdei gombák fejlődésének, ilyenkor több fajtával is találkozhatunk utunk során.
okt. 21
17:12
Használja ki, mert a hétvégén lesz jó ideig utoljára a gyalogosoké a pesti alsórakpart (ATV)
Az október 23-25-i hosszú hétvége lesz az utolsó alkalom ebben az évben, hogy hétvégére a pesti rakpart csak a gyalogosok és biciklisek előtt nyílik meg.
okt. 21
17:12
Messze még a vége - Hamarosan endémia lehet a koronavírusból (Femcafe)
Hiába búcsúznánk már tőle, a Covid-19 még jó ideig velünk maradhat.
okt. 21
17:15
Mészhegységből a búvópatak (Demokrata)
„Mindig is hajlottam rá, hogy járatlan úton induljak el” – mondta Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője a Demokratának.
okt. 21
17:18
Itthon is bemutatják a Greta Thunberg életéről szóló dokumentumfilmet (SzMo)
A Verzió Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül lehet majd megtekinteni.
okt. 21
17:21
Új vasútvonalat használhatunk Rákostól Piliscsabáig, de ez még csak a kezdet! (Metropol)
Október 25-től a főváros északi és keleti régiója között vehető igénybe a szolgáltatás, egyelőre tesztjelleggel.
okt. 21
17:21
Lionel Messi három rekordot is felállított a Ferencváros ellen (Promotions)
.
okt. 21
17:21
Kövér: ez lenne a nemzeti konszenzus felé vezető út első lépése (Demokrata)
Az Országgyűlés elnöke a legfontosabb lépésének tartaná, ha az ellenzék hitet tenne a jelenlegi családtámogatási rendszer mellett.
okt. 21
17:24
Itt a Racing Point válasza: Ezért nem tesztelték Strollt a Nürburgringen! (F1világ)
Azt követően, hogy szerdán kiderült, Lance Stroll nemrég elkapta a koronavírust, az őt foglalkoztató Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer sajtóközleményt adott ki az ügy kapcsán.
okt. 21
17:24
G7: Több mint 100 milliárd forintot fizetett a magyar állam a Telenor-részesedésért (Portfolio)
Tavaly októberben 25 százalékos részesedést szerzett a magyar állam az Antenna Hungárián keresztül a Telenor Magyarországban. A felek akkor nem közölték a vételárat, az Antenna Hungária tavalyi éves beszámolójából viszont kiderült, hogy 101 milliárd forintba került az államnak a 25 százalékos részesedés, írja a G7.
okt. 21
17:26
Digitális bankolás, üres fiókok, megdöntött tabuk - Mi vár a bankokra a világjárvány után? (Portfolio)
A COVID-járvány kibillentette a fizikai és digitális világot a korábbi egyensúlyából: a banküzemben egyik napról a másikra dőlnek meg évtizedes tabuk és vélelmek, a szabályozói változások felgyorsulnak, a bankok évek helyett hetek alatt vezényeltek le komoly IT-projekteket, sorra indítanak quick-win fejlesztéseket, a digitális és agilis transzformá
okt. 21
17:28
Beleharap a JP Morgan a fintechek tortájába (Portfolio)
Új szolgáltatást indít a JP Morgan Chase, mellyel kifejezetten a Square, a PayPal és a First Data által dominált kkv-fizetési szolgáltatói szektorba akarnak belépni – írja a CNBC bennfentes források alapján.
okt. 21
17:30
Matolcsy György terítette lapjait - erre megy az MNB eredménye (ATV)
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérdezett rá, hogy az MNB meddig számol a forint további gyengülésével, mikor lép közbe a forint erősítése érdekében, illetve hogy az MNB mire fordítja az idei, rekordszintű nyereségét.
okt. 21
17:30
Zseniális! Kourtney Kardashian volt párja kellemetlen kommentjén nevet a fél világ (Joy)
A Kardashian-család igen összetartó, ami érdekes módon Kourtney és exe, Scott Disick között is így van.
okt. 21
17:30
Koronavírussal került kórházba egy józsefvárosi képviselő (SzMo)
„Igen, létezik a COVID” – írta a Facebookra feltöltött fotójához Balogh István Lajos.
okt. 21
17:30
A chicagói 7-ek tárgyalása – 7 ok, amiért ne hagyd ki az év egyik legjobb filmjét (SzMo)
A valós sztori alapján készült moziban Sacha Baron Cohen hatalmasat alakít.
okt. 21
17:36
A PortfoLion Zöld Alapja sikeres tranzakciót zárt le a Nagisz Csoporttal (ProfitLine)
Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Alap 2020. október 20-án sikeresen zárta a tranzakciót, amelynek révén 97,91 százalékos közvetett irányítást szerzett a Nagisz Csoport fölött. A Nagisz Csoport meghatározó tulajdonosának, a Csillag Csemege Kft.-nek a magánszemély tulajdonosai 100%-ban eladták üzletrészeiket, ezzel egyidejűleg pedig a Nagisz
okt. 21
17:36
Rengeteg buszmenetrend változik az ünnepekkor: ezt már most érdemes bevésni (Pénzcentrum)
Az október 23-i és a november 1-jei ünnepnapokon, valamint az őszi szünet ideje alatt változik a helyközi és a Volánbusz üzemeltetésében lévő helyi járatok közlekedési rendje. Október 22-én a hét utolsó munka- és iskolai
okt. 21
17:39
Betontömb alól mentették meg Csavargót és testvéreit Fejér megyében – fotók (Metropol)
Az állatvédőket riasztották Nagyvenyim határához. A hat védtelen négylábú komoly veszélybe került.
okt. 21
17:42
Magyar nyertese is van a LIFE-programnak (Portfolio)
Ma került sor a 2020. évi LIFE-díjak ünnepélyes átadására. Az Európai Unió a LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai uniós program által támogatott leginnovatívabb, leginspirálóbb és leghatékonyabb projekteket jutalmazza a díjjal, melyet három kategóriában ítél oda a nyerteseknek. Idén egy szlovén természetvédelmi, egy portugál környezetvédelmi
okt. 21
17:42
Szijjártó: Munkánk első eredményei már beérni látszódnak (ATV)
"Majed bin Abdullah al-Qasabi kereskedelmi miniszterrel folytatott megbeszélésen megerősítésre került, hogy a magyarországi vállalatok egyre nagyobb szerephez jutnak Szaúd - Arábiában, munkánk első eredményei tehát már beérni látszódnak" - írta a külügyminiszter.
okt. 21
17:45
Elnökválasztási elemző sorozatot indított az Origo (Metropol)
Hiánypótló műsorral közérthetően mutatja be az amerikai választást az Origo.
okt. 21
17:45
Kiderült, miért nem volt új tanítványa Palpatine-nak (Hamu és Gyémánt)
A Sith Nagyúrnak mindig volt tanítványa, de a Jedi visszatér után már nem tanított senkit, és ennek jó oka van.A Csillagok Háborúja első hat részében Palpatine-nak mindig volt egy tanonc az oldalán, legyen az Darth Maul, Dooku gróf vagy Darth Vader. Azonban amikor visszatért a Skywalker korában már egyedül volt. Meg sem próbálta Kylo Rent vagy Reyt

Keresés