2020. október 3. szombat

okt. 3
16:39
Nagyon rövid időn belül megkezdődhet a tömeges oltás ebben az európai országban (Pénzcentrum)
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta
okt. 3
16:39
Közszemlére tette melleit a brit modell (Life)
Közszemlére tette melleit a brit modell - Fotók
okt. 3
16:42
„Még egyszer nem mondhattam nemet” – Megszólalt átigazolásáról a magyar válogatott támadója (Blikk)
Holender Filip a napokban írt alá a szerb futball egyik óriásának számító Partizan Beograd csapatához, érzéseiről pedig többek között a válogatott kapcsán is nyilatkozott.
okt. 3
16:42
„Isten hozott nálam öcsém, ez a való világ“ (Index)
Mi elolvastuk! Jöjjön a hét botránykönyvének kritikája!
okt. 3
16:42
Kiengedték a karanténból Csonka Andrást: negatív lett a koronavírus-tesztje (Ripost)
A színész jó barátjával, Nacsa Olivérrel ünnepelte meg, hogy meggyógyult a betegségből.
okt. 3
16:42
Fucsovics megállíthatatlan, világsztárral játszik a következő körben (Ripost)
A magyar teniszező bejutott a nyolcaddöntőbe a Roland Garroson.
okt. 3
16:42
Kiderült: ennyit fognak keresni az orvosok a béremelés után (Ripost)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke beszélt a részletekről.
okt. 3
16:45
Jótékonysági célra költi a reptéri vonaljegyekből befolyt potyabevételt a BKK (444.hu)
Elnézést kértek az eddigi mulasztásért, és bejelentették: a járat leállása után eladott jegyekből származó bevételt jótékony célra fordítják.
okt. 3
16:45
Nem teljesültek a követeléseik, hétfőtől folytatják a sztrájkot az SZFE-n (SzMo)
A Színművészetisek szerint az általuk kért nyolc követelésből hatra semmilyen választ nem kaptak eddig.
okt. 3
16:45
Már Magyarországon is elérhető a Google Play Pass (GSMring)
Itthon is elindult a Google népszerű szolgáltatása a Play Pass, amivel pár száz forintért rengeteg hasznos applikációra és játékra tehetünk szert. A Google tavaly mutatta be a Play Pass-t, amivel havidíjért cserébe egy rakat alkalmazáshoz és játékhoz juthatunk hozzá. Valamint az alkalmazásokon belüli hirdetésektől is megszabadít bennünket. A Play P
okt. 3
16:48
Felmérés: alábbhagyott a „vak engedelmesség” a járvány kezdete óta (Infostart)
Mind a szabálykövetési hajlandóság, mind pedig a kritikus hangokra való odafigyelés csökkent a járvány kezdete óta.
okt. 3
16:51
Nyolcaddöntőbe jutottak Babosék a Roland Garros-on (Metropol)
A világbajnok Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős a második mérkőzést is megnyerte.
okt. 3
16:51
Egyre több a koronavírusos eset a száguldó cirkuszban (Sport365)
A múlt héten többeknél kimutatták a fertőzést.
okt. 3
16:51
„Rettegtem kamera elé vagy színpadra állni” – Járai Máté őszintén mesélt az idegösszeomlásáról (SzMo)
A Nyerő páros szereplője tavaly márciusban veszítette el a nagymamáját, akivel közel álltak egymáshoz. Ezután kezdődött egy nagyon nehéz és küzdelmekkel teli időszak számára.
okt. 3
16:54
Ennyit fognak keresni az orvosok a béremelés után (Metropol)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke a soha nem látott béremelés részleteiről számolt be.
okt. 3
16:54
Fontos feladatra figyelmeztet Kásler Miklós (ATV)
A járványügyi szabályok betartására hívja fel a figyelmet szombati Facebook-bejegyzésében az emberi erőforrások minisztere.
okt. 3
17:00
Orbán Viktor: a németek a jövőben is számíthatnak a magyarokra Európa védelme terén (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Angela Merkel kancellárnak és az egységes Németország polgárainak nemzeti ünnepük, a német egység napja alkalmából - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
okt. 3
17:00
Jobb kilátásai vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba? Ezt mondta a vírus alakulásáról Müller Cecília (Blikk)
A szakemberek már sokkal többet tudnak a vírusról, sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a járvány elején, amikor maga a kórokozó is ismeretlen volt - jelentette ki az országos tisztifőorvos szombaton a közmédiának nyilatkozva.
okt. 3
17:00
Ő is James, csak nem LeBron, és a miénk (Index)
.
okt. 3
17:00
Kétezer felett a napi román fertőzésszám (Kripto Akadémia)
Ez már a negyedik nap, amikor a napi esetszám meghaladja ezt a számot.
okt. 3
17:03
Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon (ATV)
Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a harmadik forduló szombati játéknapján 7:5, 6:1, 6:3-ra legyőzte a brazil Thiago Monteirót.
okt. 3
17:09
Az edző veri papuccsal a gyereket, az edző veri papuccsal a szülőt, a szülő veri papuccsal az edzőt (444.hu)
A felmérések szerint korábban az úszósportban voltak leggyakoribbak a bántalmazások. Ma az úszóké az egyetlen sportszövetség, amelynek van gyermekvédelmi szabályzata.
okt. 3
17:09
Zenés demonstrációt szerveznek a Színművészetisek vasárnapra (SzMo)
Az eseményen beszédet mond többek között Pálinkás József egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Hajós András televíziós személyiség, Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő. De fellép többek között a Ricsárdgír és Harcsa Veronika is.
okt. 3
17:12
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia az Airbnb-nek (Infostart)
Közel kétmillió eurónyi további adót kell megfizetnie az Airbnbnek Nagy-Britanniában. Másutt is felmerült, hogy a digitális technológiára épített és több országban jelen lévő cégek kevesebb társasági adót fizetnek, mint a helyi vállalatok.
okt. 3
17:12
Skizofrénia és terápiás együttműködés (WebBeteg)
Napjainkban minden krónikus betegség, így a skizofrénia kezelésénél is nagy jelentősége van a terápiás együttműködésnek - melyet adherenciának vagy compliance-nek is neveznek.
okt. 3
17:12
Perceken belül megszólal Trump orvosa: az elnök állapotáról ad tájékoztatást (Portfolio)
Sean Conley, a Fehér Ház orvosa magyar idő szerint délután 5-kor sajtótájékoztatót tart, ahol beszámol az elnök állapotával kapcsolatos fejleményekről. Az eseményt a Walter Reed katonai kórház előtt tartják, ahol a koronavírus-fertőzött Trumpot kezelik.
okt. 3
17:15
Egyik pillanatról a másikra Balassagyarmatra rendelték az egri kórház dolgozóit (Alternatív Energia)
Állítólag az igazgatóval is közölték: vagy kiállít másnapra 50 ember, vagy ő maga is megy.
okt. 3
17:17
Apahiányos generáció (Interjú Bakos Gyöngyivel) (Alternatív Energia)
Férfiak és városok mentén, párhuzamos szálakon futó, filmszerű történetek. Utazás európai metropoliszok és kultúrák között – különböző párkapcsolatok tükrében, keresztül-kasul időn és téren át. Ambivalens apakép, a kommunizmus lehelete, WC-ben elszenvedett vetélés, útkeresés, majd a kiérdemelt megnyugvás. Bakos Gyöngyivel első kötetéről, a Nyolcszá
okt. 3
17:18
Müller Cecília: Sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba (ATV)
A szakemberek már sokkal többet tudnak a vírusról, sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a járvány elején, amikor maga a kórokozó is ismeretlen volt - jelentette ki az országos tisztifőorvos szombaton a közmédiának nyilatkozva.
okt. 3
17:21
Több országot is nagy veszteség érhet az Nba szabálya miatt (Sport365)
A címvédő amerikaiknak és a bronzérmes spanyoloknak sem lesz könnyű dolga az olimpián.
okt. 3
17:21
Boeing 747-esből alakították ki ezt a stockholmi szállodát (Player)
Stockholm környékén az egyik legkülönlegesebb szálloda a Jumbo Stay, amit egy kiszuperált Boeing 747-esben rendeztek be. Még a hajtóműben is lehet éjszakázni, de a legmenőbb a pilótafülkében lévő lakosztály.
okt. 3
17:21
Hiperolcsó: A csúnya mellénynek nem csak nagyapád szekrényében van helye (Glamour)
Idén a te gardróbodból sem hiányozhat
okt. 3
17:21
Itt vannak a kormány által elfogadott orvosi bértábla részletei (SzMo)
A Magyar Orvosi Kamara osztotta meg az új bértáblát, amelyben a gyakorlati idő és az azért járó bruttó bér szerepel.
okt. 3
17:21
Az első magyar káromkodás egy jókora anyázás volt 1479-ben – így hangzott (Promotions)
„Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”.
okt. 3
17:23
A legtutibb őszi körömtrend a teknőcpáncél-minta (Glamour)
Nem is olyan nehéz elkészíteni
okt. 3
17:24
Müller Cecília elmondta, melyik betegség jelent nagy kockázatot koronavírus-fertőzés esetén (Infostart)
A szakemberek már sokkal többet tudnak a vírusról, sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a járvány elején, amikor maga a kórokozó is ismeretlen volt - jelentette ki az országos tisztifőorvos szombaton a közmédiának nyilatkozva.
okt. 3
17:27
Három napja dönt rekordokat az új lengyel fertőzöttek száma (Demokrata)
Harmadik egymást követő napon döntött rekordot Lengyelországban az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
okt. 3
17:33
Papírforma eredmény a Giro d'Italián (Sport365)
Az olasz Filippo Ganna nyerte a versenyt, míg Valter Attila a 90. lett.
okt. 3
17:33
Ismét nem kell szájmaszkot viselniük az általános iskolásoknak Szlovéniában (ATV)
A szlovén kormány enyhített korábbi rendeletén, így ismét nem kell szájmaszkot viselniük az általános iskolás tanulóknak saját tantermeikben, a tanítónőknek elsőtől harmadik osztályig és az óvónőknek - derült ki a válságkabinet szombati jelentéséből.
okt. 3
17:33
Végveszélyben a lángoló Amazónia (SzMo)
Idén is közel 2 millió hektárnyi erdőt pusztított el a tűz, ami tragikus következményekkel jár az ott élő állatok és növények számára.
okt. 3
17:33
A Népsziget egy elhagyott zuga – a rozsda és az időjárás pusztítja a régi hajógyárat (SzMo)
A régi csarnok kitört ablakokkal, szétvert ajtókkal és színes falfirkákkal állja még a megpróbáltatásokat. Valaha sokak munkahelye volt, mára csak egy-egy eltévedt sétáló veri fel a hely csendjét.
okt. 3
17:36
Milyenek a magyar internetes vásárlók? Itt a felmérés! (ProfitLine)
Magyarországon 3,2 millió magyar vásárol aktívan online, 30 százalékuk a 30-35 év közötti, 24 százalékuk az ötvenes korosztályból kerül ki, átlagéletkoruk 39 év, a vásárlók 74 százaléka városlakó, 84 százalékuk pedig minimum érettségivel rendelkezik - derül ki a Fizetési Élmény Riportból, amit pénteken juttattak el az MTI-nek.
okt. 3
17:39
Egyszerű, gyors és még egészséges is: Így készítsd el a tökéletes popcornt otthon (Femcafe)
Ha egy kis nassolnivalóra vágysz hétvégén, de vonalaidra is szeretnél odafigyelni, van számodra egy szuper receptünk!
okt. 3
17:39
Videojátékos kriptovalután dolgozik az iparág őscége (FinTechRadar)
A játékiparnak készítenek tokent.
okt. 3
17:39
Kamerák előtt, sírva idézte fel élete tragédiáját L.L. Junior (Life)
Kamerák előtt, sírva idézte fel élete tragédiáját L.L. Junior
okt. 3
17:42
MOK: történelmi lépés az orvosok bérrendezése (Portfolio)
Azzal, hogy miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét - jelentette ki a MOK elnöke online sajtótájékoztatón szombaton.
okt. 3
17:45
Ezzel töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma: lépni kell! (Pénzcentrum)
Megfelelő HPV-átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma - közölte a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán. Rozványi Balázs azt mondta, hogy világszerte 570 ezer
okt. 3
17:45
„Egy pokoli út, egy pokoli tehetetlenség” - megemlékezett Dávidka halálának napjáról L.L. Junior (Ripost)
Szívszorító vallomásban mesélt a borzalmas napról, amit egyik szülőnek sem kellene átélnie.
okt. 3
17:45
"Azt hallottam, több százmilliót kértem” – Dzsudzsák a fizetéséről szóló pletykákról (Ripost)
A 108-szoros magyar válogatott szélső szeptember 22-én tért vissza a Debreceni VSC-hez.
okt. 3
17:48
Néhány hónap múlva kezdődhet a tömeges oltás Nagy-Britanniában (Infostart)
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.

Keresés