Péntekre virradóan két ukrán katona életét vesztette, két másik pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következében - jelentette az ukrán hadműveleti parancsnokság.
A főpolgármester szerint „a kormány megígérte rá a pénzt, de megszegték a szavukat. Ezért a városvezetés visszatérítendő európai forrásokat szerzett”. Most arra várnak, hogy ezt írja alá a kormány.
Bemutatót tart péntek este a Centrál Színház, nézők előtt, és Puskás Tamás igazgató azt mondja, nincs is nagyon lehetőségük online előadásokra, mert a szerzők többsége ehhez nem járul hozzá. Inkább Covid-kompatibilis darabokat igyekeznek a műsorra tűzni.
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kunszigeten. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás 266 új munkahelyet teremt.
Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel állmfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.
A szezonális depresszió a depressziónak azon fajtája, mely minden évben azonos időszakban jelentkezik. Ennek tünetei az arra hajlamos emberek többségében ősszel kezdődnek és a tél folyamán teljesednek ki. A tavaszhoz vagy a nyárhoz köthető szezonális depresszió nagyon ritka.
Az orvostanhallgatók bevonásával napokon belül az országban 200 mintavételi egység áll szolgálatba, a Semmelweis Egyetem diákjai azonban már csütörtökön elkezdték Pest megyében a koronavírus-gyanús betegek szűrését. A fővárosi orvosegyetemtől heti váltásban 80 hallgató vesz részt a munkában.
Az Egyesült Államokban a várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a személyi jövedelmek és kiadások szeptemberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis pénteki közleménye alapján. A személyi jövedelmek a várt 0,4 százalék helyett 0,9 százalékkal emelkedtek szeptemberben az előző havihoz, az aug
Mindketten úgy vélik, hogy a fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza Mirkóczki Ádám városvezető tevékenységében, amit ők nem néznek jó szemmel.
A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között - jelentette ki a társaság elnök-vezérigazgatója pénteken az egri vasútállomáson, sajtótájékoztatón.
A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától - tájékoztatta az Agrárminisztérium az MTI-t.
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzetnek Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Szombaton, vasárnap és hétfőn a temetők zárva lesznek - közölte a miniszterelnök.
Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Česká republika a.s. (iCR) 100 százalékos tulajdoni részesedését. A mostantól az MVM Csoporthoz tartozó energiacég több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával.
Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel államfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.
A számítógépes technológiával lebonyolított kísérletet a hallei egyetem végezte el. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan terjed a koronavírus nagy tömegben, például egy focimeccsen vagy koncerten – számolt be a HVG a Deutsche Welle nyomán.
Bizonyos szempontból kényelmes helyzetben vannak a szupersportautó gyártók. Nem szorongatják őket az emissziós normák, nem kell figyelni a praktikumra, sem