Világszerte már 45 018 354 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 181 027, a gyógyultaké pedig 30 298 756 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 44 481 667 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halál
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/30/2241/
Egyszerre zúdult a befektetőkre csütörtökön, a zárás utáni kereskedésben a legnagyobb technológiai cégek harmadik negyedéves gyorsjelentése, az Alphabet, az Apple, az Amazon, a Facebook és a Twitter is publikálta negyedéves számait. Míg a Google anyavállalata, az Alphabet árfolyama szárnyalt az eredményeket követően, az Apple esett, a Twitter pedig
Egy forradalmi eljárásnak köszönhetően a LanzaTech, a Total és a L’Oréal létrehozta a világ első olyan műanyag kozmetikai csomagolását, amelyet az ipar által kibocsátott szén-dioxid megkötésével és újrahasznosításával készítettek. A technológiának köszönhetően teljesen megváltozhat a kozmetikai műanyag csomagolások környezeti lábnyoma. A LanzaTec
Az Európai Bizottság 220 millió eurót (mintegy 79,2 milliárd forint) bocsát rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek tagállamok közötti áthelyezésének finanszírozására - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761 fő. Az aktív fertőzöttek 27 %-a, az el
Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.
Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön – közölte a cég kereskedelmi vezetője az MTI-vel. Tóth Péter elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 499 millió forint támogatásból és ugyanekkora összegű saját erő
3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761 fő. Az aktív fertőzöttek 27 %-a, az el
Átlépte az 51 ezret az aktív fertőzöttek száma Magyarországon. 3296 új fertőzöttet találtak, 65 többségében idős, krónikus beteg elhunyt. 3753 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen. 3286
3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761 fő. Az aktív fertőzöttek 27 %-a, az el
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis leányvállalata legyen az Opel márka importőre Magyarországon. A hazai mellett három régiós országban is az AutoWallist választotta a márka importőrének a meghatározó német autógyár, ezzel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat tovább növelheti árbevételét, mellyel újabb jelentős lépéssel
A szeptemberi Műtárgyak Éjszakája után sem telik az ősz programok nélkül: a nemrég zárult Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár után novemberben Monet, Van Gogh és Picasso festészetébe lehet betekintést nyerni. A programokon élőben korlátozott létszámban, valamint az előadásokon online is részt lehet venni.
Ötvenezer fölött az aktív betegek száma, vagyis ennyien jelenleg is fertőzöttek - és ez csak a hivatalos adat, a valóságban akár félmilliónál is több lehet a számuk itthon. Óriásit ugrott a kórházban kezeltek száma.
Az Európai Bizottság 220 millió eurót (mintegy 79,2 milliárd forint) bocsát rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek tagállamok közötti áthelyezésének finanszírozására - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt jelentős mínusszal indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Józsa Bence az MTI-nek azt írta, hogy a vezető részvények közül az OTP-nél technikailag 9 500 forintos támaszra érdemes figyelni, ennek letörése esetén 9 ezer forintig csökkenhet a je
"Én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már" - mondta el az Inforádiónak Szarka Gábor, a Színház és Filmművészeti Egyetem kancellárja.
Augusztusban 100 ezerrel kevesebben dolgoztak Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, derült ki a KSH adminisztratív adataiból. A keresetek a teljes munkaidősök esetében gyorsan emelkedtek, valójában azonban ennél rosszabb a helyzet.
“A maszkot hordani kell” - jelentette ki a miniszterelnök. Eljött a pillanat, hogy erőből kell betartatni a szabályokat. Hétfőtől a rendőrök bezárhatják az éttermeket, az üzleteket, ha ott nem tartják be a járványügyi védekezési szabályokat - mondta Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban a járványügyi, maszkviselési szigorításokról .
A most meglévő 1,4 millión felül - jelentette be a kormányfő a ma reggeli rádióinterjújában. Az első koronavírus-vakcina pedig december végén, január elején érkezhet meg Magyarországra, azt először az időseknek és a veszélyeztetetteknek adhatják be, áprilisban pedig már remélhetőleg mindenkinek.
A több mint fél éve fennálló járványügyi helyzet komoly kihívás elé állította az SOS Gyermekfalvakat is. A közel négyszáz gyermek és nevelőszülői családjaik megemelkedett költségeivel egy időben az adományok csökkenése nehéz helyzetbe hozta az alapítványt, ezért minden segítség különösen fontos számukra. A P&G elkötelezett a helyi közösségek és civ
Idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 8-án vasárnap. A nemzetközi eseményhez 26 magyarországi művészmozi is csatlakozott, a hazai programot nyolc új európai koprodukció és két új magyar játékfilm színesíti, amelye
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Stati