Közel 3 milliárd forint az Ötöslottó soron következő jackpotja, amelynek főnyereményét - az akkor 1,7 milliárd forintot - utoljára 14 héttel ezelőtt vihette haza egy szerencsés játékos.
Bár a csütörtöki kereskedés még jó hangulatban telt a tengerentúlon, úgy néz ki, hogy a pénteki kereskedést ismét a kockázatkerülő hangulat jellemzi, ezt láttuk az ázsiai tőzsdéken is, és az amerikai határidős részvényindexek állása alapján is mínuszok jöhetnek majd a tengerentúlon, emellett Európában is eséssel indult a pénteki kereskedés.
Csaknem 82 ezer üveg Béres Cseppet adományozott a Béres Gyógyszergyár Zrt. a Klebelsberg Központhoz tartozó általános és középiskolákban tanító pedagógusoknak. A felajánlásról szóló szerződést a cég szolnoki gyárában írták alá csütörtökön.
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE-100 index 0,51 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,33 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,83 százalékkal nyitott alacsonyabban csütörtöki záróértékéhez képest. A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1681 dolláron állt, magasabban a csütörtök esti 1,1673
Nemcsak a közép- és kelet-európai érdekeltségek tervbe vett eladásával, hanem ingatlanértékesítéssel is javítani igyekszik tőkehelyzetén az Aegon NV. Be is jelentettek most egy jókora ingatlantranzakciót.
Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és a következő napokban sem kell számítani komoly lehűlésre. Csapadék azonban több napon is várható majd, mely hátráltatja az őszi búza vetését és a kukorica aratását is.
Petíció aláírásával kérik a pedagógusok a kormányt, hogy sürgősen tegyen a tavaszihoz hasonló lépéseket, a vírus oktatási intézményekben való terjedésének megfékezése érdekében.
A most meglévő 1,4 millión felül - jelentette be a kormányfő a ma reggeli rádióinterjújában. Az első koronavírus-vakcina pedig december végén, január elején érkezhet meg Magyarországra, azt először az időseknek és a veszélyeztetetteknek adhatják be, áprilisban pedig már remélhetőleg mindenkinek.
Petíció aláírásával kérik a pedagógusok a kormányt, hogy sürgősen tegyen a tavaszihoz hasonló lépéseket, a vírus oktatási intézményekben való terjedésének megfékezése érdekében.
Alapesetben azokat a fiúkat, akik felnőttkorba léptek, már férfiaknak nevezzük. De talán Te is tudnál mesélni olyan történeteket, amikor azt hitted, hogy...
Az egészségügyi szolgáltatók legális, magánpiaci árbevétele 282,5 milliárd forintra becsülhető a 2018-as adatok alapján. A 2012 óta eltelt időszakban a számlázó magánegészségügyi szolgáltatók árbevétele 10%-ot meghaladó éves átlagos ütemben tudott növekedni, miközben a hálapénz és a lakásrendelők visszaszorultak. A magánegészségügyi szolgáltatók pi
A vasúttársaság a forgalmasabb vonalakon több kocsival indítja az InterCity vonatokat a kegyeleti ünnepeken és az őszi szünet utolsó napján várható nagyobb utasforgalom miatt - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Túl szép, hogy igaz legyen. És nem is az. Úgy látszik a Coca-Cola is beáll a sorba, és rászánta magát, hogy konkrét lépéseket is tegyen a környezetért. Ugyan a cég évek óta azt kommunikálja, hogy 2030-ra a palackjaik fele újrahasznosítható lesz, ez inkább egy tessék-lássék lépésnek tűnt. Nem véletlen, hogy a tavalyi felmérések szerint is a cég nagy
A kormányfő szerint december végén, január elején érkezhetnek meg az első koronavírus elleni vakcinák Magyarországra. Áprilistól pedig már győzelmet hirdethetünk a járvány ellen.
Bár a pénteki részvénypiaci kereskedés is borongós hangulatban indult Európában a járvány miatt, de aztán erősödés kezdődött, ami a forintra is átterjedt: ugrott egyet 369-ről az euróval szemben, így kicsit távolodott az eddigi történelmi mélypontjáról.
Meghalt 65 krónikus beteg, és újabb 3286 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 71 413-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1699-re emelkedett, 17 953-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761. Az aktív f
A Bosszúállók: Végjáték kétségtelenül bővelkedett ütős és persze drámai jelenetekben egyaránt, kiderült azonban, hogy a film legszívszorítóbb mozzanta improvizáció volt. A Doktor Strange rendezője, Scott Derrickson árulta el ugyanis egy Twitter bejegyzésben, hogy a Végjáték azon a jelenete, amikor hőseink harca egyre elkeseredettebbé válik Thanossz
A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója szerint időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a for
A nagyteljesítményű kerti gépekkel történő kerti munka fokozott körültekintést igényel. Nem elég azonban a szakszerű használatot elsajátítani. Ahhoz, hogy a balesetek megelőzhetővé váljanak a szakszerű használati ismeretek mellett bevizsgált védőfelszerelésekre is szükség van.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.