A csillagok úgy születnek, hogy a csillagközi anyag összeomlik a saját gravitációja alatt, ezek lapos korongokká alakulnak, majd végül „bébicsillagok" alakulnak ki.
Egy brit színházi tervező ágya alól kerültek elő Duncan Grant, az 1950-es évek egyik leghíresebb brit festőjének kétmillió fontot (785 millió forint) érő, kalandos sorsú erotikus rajzai.
Átstrukturálásra készül a WarnerMediát irányító AT&T, melynek keretein belül akár a cég dolgozóinak 20%-át is leépíthetik – írja a Wall Street Journal.
Sólyom Lászlónak – megfogalmazása szerint – „végérvenyesen lezárt” jogászi-közéleti pályáját összegző háromkötetes gyűjteményéről rendeznek október 14-én online könyvbemutatót, amelyen a bevezető előadást a szerző tartja.
Egy régi, több évtizedes ellentét éleződött komoly konfliktussá szinte pillanatok alatt a Kaukázusban. Az azeri és az örmény felek szembenállása közismert, a vitatott státusú Hegyi-Karabah pedig szinte tökéletes ürügyet szolgáltat mindegyik félnek, ha élezni szeretnék a feszültséget. A szembenállók tüzérségi fegyverekkel lövik egymást, ám azoknak a
Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Leonardo da Vinci elveszettnek hitt legendás freskója, a firenzeiek katonai győzelmét ünneplő Anghiari csata valójában sosem létezett – állítja művészettörténészek egy csoportja, amely egy szerdán ismertetett publikációval befejezettnek nyilvánította az évszázadok óta tartó lázas hajszát a firenzei Palazzo Vecchio falán sejtett monumentális falfest
A Donald Trump közvetlen közelében dolgozók közül eddig 15 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, feltehetően legtöbbjüket maga az elnök fertőzhette meg. Legutóbb a minden titkot rejtő atomtáska hordozója betegedett meg.
Azok, akik december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket. Utána már más szabályok lépnek életbe.
Rekordmagasra, 3100 milliárd dollárra nőtt az amerikai költségvetési hiány a 2020-as költségvetési évre nézve – írja a MarketWatch a Congressional Budget Office alapján.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) követeli, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt és kezdjen egyeztetéseket az érintettek bevonásával - közölték a szakszervezetek csütörtökön az MTI-
Egy nagyjából 200 eurót érő aláírt Juventus-mezt és néhány kisebb értéktárgyat zsákmányolt a tolvaj az ötszörös aranylabdás futballista madeirai villájából.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/08/2011/
Egy nagyjából 200 eurót érő aláírt Juventus-mezt és néhány kisebb értéktárgyat zsákmányolt az a tolvaj, aki az ötszörös aranylabdás futballista, Cristiano Ronaldo madeirai villájába tört be.
Az ACE-gátlók a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek egyik csoportját képezik. Elnevezésük az általuk gátolt enzim (angiotenzinkonvertáló enzim) nevének rövidítéséből származik.
Mivel nem jönnek a külföldi turisták, először az airbnb-lakásokat kínálták fel hosszabb távú kiadásra, most pedig több fővárosi szálloda is hirdeti: akár havi 80-90 ezer forintért lakhat náluk bárki. Mivel így megnőtt a kínálat, az albérletek ára is csökkenni kezdett Budapesten.
Az Európai Parlament (EP) tárgyalói mindaddig felfüggesztik az Európai Unió 2021 utáni, hétéves költségvetéséről folytatott megbeszéléseket, amíg a tagországi kormányokat tömörítő tanács új ajánlattal nem áll elő - jelentette be a képviselőtestület sajtószolgálata csütörtökön.
Egy lépéssel közelebb került a részben hazai rendezésű, jövő évi Európa-bajnoksághoz a magyar fociválogatott, miután pótselejtezőn 3-1-ra verte a bolgárokat Szófiában.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.
Négy újabb francia nagyvárost (Lyon, Grenoble, Saint-Etienne és Lille) nyilvánít a koronavírus-járvány terjedése miatti legmagasabb riasztási övezetté szombattól a kormány - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter.
A kedden megszavazott törvényről, a koronavírus miatti készültségi helyzetről, az alapellátás átalakításáról is beszélt a Spirit FM műsorában Kásler Miklós.