2020. november 24. kedd

nov. 24
18:03
Lakásárak: bezzegfőváros lett Brüsszel, Budapest csak irigykedhet (Menedzsment Fórum)
Európában a belga fővárosban kell az egyik legrövidebb időt dolgozni egy átlagos méretű és elhelyezkedésű lakás megvásárlásához. A ciprusi és az izlandi főváros is az élmezőnyben van, e három helyen 7 évnél kevesebb jövedelem is elegendő, míg Budapesten 17 évnyi szükséges. Egyelőre nem várható, hogy rövidtávon javítunk.
nov. 24
18:03
Sikeres kötvényaukciót tartott a Magyar Telekom (ProfitLine)
A Magyar Telekom a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
nov. 24
18:03
Náray Tamás lesz ma este a Momentán Társulat vendége (Hamu és Gyémánt)
Náray Tamás festő-divattervező lesz a Momentán Társulat ma esti online előadásának vendége. A színészek a beszélgetés során felmerülő témák kapcsán improvizálnak majd jeleneteket.
nov. 24
18:05
Hogy lesz így bérmegállapodás? (Menedzsment Fórum)
Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóru
nov. 24
18:06
A kuglófos lány általában egész télen ezt viseli (Glamour)
Így vészeli át a hideg hónapokat
nov. 24
18:08
Bemutatjuk az új kedvenc csokidat és az alkotóját: Chocomaze (Glamour)
Papp Vargha Katalin 2011-ben alapította a márkáját, Brüsszelből visszatérve. Úgy döntött, hogy politikai karrier helyett, mégis inkább a csoki világába merül el.
nov. 24
18:09
Bértárgyalások: nagyon messze vannak az álláspontok (Privátbankár)
Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóru
nov. 24
18:09
Kásler: a sport támogatása a járványhelyzet idején is fontos (ATV)
A járványhelyzet okozta nehézségek a sportban is jelentkeztek, de a kormány igyekszik segítséget nyújtani a sport minden területén - közölte éves beszámolójában az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.
nov. 24
18:09
Két régebbi Redmi mobilra is jön az Android 11 (GSMring)
Egy nagyon jó hír jött a Redmi Note 8 és a Redmi Note 8 Pro tulajoknak, állítólag jövőre érkezni fog a két készülék Android 11 frissítése. A Redmi Note 8 és Redmi Note 8 Pro még tavaly nyár végén jelentek meg Android 9 rendszerrel. Tehát nem igazán számít mai darabnak egyik mobil sem. Nem is
nov. 24
18:10
November 27-én indul a Virtuózok legújabb évada, ezúttal Coco König is szuperzsűritag (Glamour)
Idén télen öt országban mutatják majd be egyszerre a Virtuózok műsort
nov. 24
18:12
Erős kezdés az amerikai tőzsdén (TőzsdeFórum)
A tőzsdék hétfőn nyereséggel zártak.
nov. 24
18:12
Hidegre és ködre is számíthatsz – szerdai időjárás (Háziállat)
Az OMSZ a tartós, sűrű köd miatt az egész országra elsőfokú veszélyjelzést adott ki.
nov. 24
18:12
Ritkán látni őt: Ilyen nagy már John Travolta fia – Megható képet posztolt a színész (Femcafe)
Kisfia szülinapja alkalmából osztotta meg a fotót Travolta.
nov. 24
18:15
A spanyol EU-ügyi miniszter Budapestre utazott, hogy Varga Judittal tárgyaljon (ATV)
"Ma az Igazságügyi Minisztériumban a spanyol európai uniós ügyek vezetőjét, Juan González-Barba Perat fogadtam. Az Unió többéves pénzügyi keretéről és a Helyreállítási Alapról, továbbá az Európai Unió jövőjéről, valamint az EU-ra nehezedő migrációs nyomásról egyeztettünk" - posztolta Varga Judit a Facebook-oldalán.
nov. 24
18:18
Őszintén mesélt rákjáról a Született feleségek főszereplője (Joy)
Marcia Cross 3 évvel ezelőtt tudta meg, hogy halálos betegséggel küzd, azóta pedig minden lehetőséget megragad arra, hogy nagyobb figyelmet vívjon ki a bélráknak.
nov. 24
18:21
Meglepő, de személyesen is bekopoghat a főnök ellenőrizni a távmunkát (Piac és Profit)
A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is megbizonyosodhat. Az otthoni munkavégzés szabályozását célzó friss kormányrendelet alapján a foglalkoztató már nem dönthet egyoldalúan a home office bevezetéséről. A részletszabályok figyelmen kívül hagyása egy vitás he
nov. 24
18:21
Pennsylvaniában is hitelesítették Biden győzelmét (Portfolio)
Pennsylvaniában is hitelesítették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét - jelentette be Tom Wolf, az állam demokrata párti kormányzója kedden.
nov. 24
18:21
Több idős budapesti embert is megkárosított a férfi, aki ügyvédnek és önkormányzati dolgozónak hazudta magát (ATV)
Három év nyolc hónap fegyházra ítélt a bíróság első fokon, nem jogerősen egy férfit, aki idős embereket károsított meg, miután őket megtévesztve bejutott az otthonukba - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
nov. 24
18:21
A TV2 megmutatta a „magyar Dallas” előzetesét (Promotions)
Hamarosan indul a TV2-n a „magyar Dallasként” emlegetett új napi sorozat, a Doktor Balaton.
nov. 24
18:24
Koronavírus-fertőzöttet fektettek az idős, krónikus beteg mellé az Uzsoki Utcai Kórházban (SzMo)
A család nagyon felháborodott ezen. A kórház szerint negatív PCR-tesztje volt a betegnek, mielőtt bekerült a belgyógyászatra.
nov. 24
18:27
Küszöbön az újabb botrány: véget vetnének a „kamu” villanyautók állami támogatásának (Portfolio)
A plug-in hibrid modellek sokkal több szén-dioxidot bocsátanak ki működésük során, mint ahogyan azt az autógyártók hirdetik a prospektusaikban – állítja a Transport and Environment (T&E). A környezetvédelmi szervezet éppen ezért arra kéri az országok kormányait, hogy fejezzék be ezeknek a "kamu villanyautóknak" a támogatását: ne nyújtsanak a megvás
nov. 24
18:27
Előz a szoftver - a Dyntell story (KKV Magazin)
Az ötszáz leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti tech céget felvonultató lista előkelő negyvenkettedik helyre rangsorolta a Dyntell Magyarország Kft-t. A magyar tech cégek „gyorsasági versenyében” listavezető.
nov. 24
18:30
Élesedik a rendelet: óriási változás jön a budapesti parkolási engedélyeknél (Pénzcentrum)
Az éves parkolási engedélyek Budapesten - a járványhelyzetre való tekintettel - a jövő év januárja helyett március végéig lesznek érvényesek - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a Karácsony
nov. 24
18:30
Meglepő oka van: Ezért hord mindig rikító színű ruhákat Erzsébet királynő (Femcafe)
Fény derült a titokra.
nov. 24
18:33
Felülteljesített a BUX-index (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 727,44 pontos, 1,90 százalékos emelkedéssel, 39 046,50 ponton zárt kedden.
nov. 24
18:36
Ökotudatos ebédmenü a Parlament közeléből biciklis házhozszállítással (Glamour)
Kipróbáltuk a Sejribizlit
nov. 24
18:36
Meghalt XVI. Benedek volt komornyikja, a Vatileaks-botrány kirobbantója (SzMo)
Paolo Gabriele 54 éves korában a Vatikán kórházaként ismert római Gemelli-klinika sürgősségi osztályán halt meg. Családja közlése szerint régóta súlyos betegségben szenvedett.
nov. 24
18:38
Ezek a legjobb 5000 Ft alatti piperék a Beautynapokon (Glamour)
Szerezd be kedvezményesen a karácsonyi ajándékokat november 30. és december 6. között!
nov. 24
18:39
Egy bolti alkalmazott hazugsága lezárási cunamihoz vezetett (WebBeteg)
Dél-Ausztráliában teljes körű lezárás mellett döntöttek nemrégiben, miután 36 fertőzöttet azonosítottak. Mindez elkerülhető lett volna, mondja a rendőrség, ha egy koronavírussal fertőzött férfi bevallotta volna, hogy olykor beállt dolgozni egy pizzázóba. Ő azonban azt hazudta, hogy csak vásárlóként járt ott, egyetlen egyszer.
nov. 24
18:39
Már több mint 500 milliárd dollárt ér a Tesla (Portfolio)
Átlépte az 500 milliárd dolláros piaci kapitalizációs küszöböt a Tesla a mai kereskedésben.
nov. 24
18:39
Rekordszámú cégbejegyzés októberben - mi történhetett? (KKV Magazin)
2020 októberében több mint 3000 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, több mint 6 éve nem láttunk ilyen magas havi cégbejegyzési értéket.
nov. 24
18:45
Zacher Gábor: itt az emberi tényező a gyenge pont (ATV)
Eszköz és felszerelés van, megfelelő számú szakember viszont nincs. Ez a jelenlegi helyzet a magyar egészségügyben. Az ápolóknak az előírt két beteg helyett sokszor a többszörösét kell ellátniuk az intenzív osztályokon. Mindeközben Müller Cecília az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az összes koronavírus fertőzöttnek kevesebb,
nov. 24
18:51
Majkát hazaengedték a kórházból, de még mindig pozitív a tesztje (Promotions)
A rajongók már kezdtek aggódni Majkáért, de szerencsére már jobban van.
nov. 24
18:54
Szijjártó George Clooney-ról: Mint színészt kedveljük, de történelmi és politikai ismeretei korlátosak (SzMo)
A külügyminiszter is reagált a hollywoodi sztár kritikus szavaira.
nov. 24
18:57
Felrobbantak a piacok: rekordszint körül a Bitcoin, történelmi csúcson a Dow (Privátbankár)
A befektetők úgy vásárolnak, mintha nem lenne holnap, számos eszköz állított fel kedden újabb történelmi rekordot, vagy közelítette még látványosan az évekkel korábban felállított csúcsszintet. A járvány várható kezelése, a potenciális vakcinákról érkező kedvező hírek nagyot lendítettek a piacokon.
nov. 24
18:57
250 millió dolláros bírságot kapott a JP Morgan (Portfolio)
250 millió dolláros bírságot kapott a JP Morgan a vagyonkezelési üzletáguknál talált hiányosságok miatt – írja a CNBC.
nov. 24
18:57
"Úgy látszik, hogy a Fidesz fél" - így látják a kisebb pártok a választási törvénnyel kapcsolatos módosító javaslatot (ATV)
A Fidesz Volner János javaslatára szigorítaná tovább a választási törvényt. Ez nem csak a kis pártok helyzetét nehezítené meg, de az összefogásra készülő ellenzéknek sem lenne könnyű dolga. Ha elfogadják a javaslatot, akkor akkor az ellenzéki pártoknak nem marad választásuk: kettő helyett egy közös listán kell indulniuk a 2022-es országgyűlési vála
nov. 24
19:03
Az oltóanyagban reménykednek a befektetők (ProfitLine)
Indexemelkedéssel zártak kedden az európai értékpapírpiacok.
nov. 24
19:03
Húsz éve tűntek el Charles Darwin milliókat érő jegyzetfüzetei (Hamu és Gyémánt)
Húsz éve nem találják Charles Darwin két, több millió fontot érő jegyzetfüzetét – jelentette be a Cambridge-i Egyetem Könyvtára. A BBC-nek adott interjúban részletesen elmesélték, hogyan tűntek el a történelmi iratok. Mai szemmel elképesztően nagy biztonsági hibák sora követte egymást. Az egyik jegyzetfüzet tartalmazta a 19. századi természettudós
nov. 24
19:06
A meteorológiai szolgálat szerint hétvégén télies fordulat jöhet (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hidegpárna alakul ki a Kárpát-medence felett, ami péntekig párás, ködös, borongós időt eredményez. Hétvégére több forgatókönyvet vázolnak.
nov. 24
19:06
Nagy változás a magyar utakon: november 28-tól jön a régi-új rendszer (Pénzcentrum)
A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a november 28-i hétvégétől kezdődően az általános szabályok szerint lesz érvényben. A kamionok szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a hazai közutakon. A
nov. 24
19:06
A nap és a szél lesz a sztori öt éven belül (NRGreport)
A nap- és a szélenergia lesz 2025-re a világ legnagyobb villamosenergia-termelője, megelőzve ezzel a szenet is, áll a Nemzetközi Energiaügynökség jelentésében, amely a megújuló energiával kapcsolatos beruházások jelentős növekedését prognosztizálja.
nov. 24
19:09
"Próbáljuk beadatni" - nem mindenhol könnyű hozzájutni az influenza elleni oltáshoz (ATV)
Budapesten van a legnagyobb a kereslet az influenza elleni védőoltásra. Egy Híradónknak nyilatkozó nő október eleje óta várja, hogy beoltsák. Müller Cecília azt mondta: eddig a felnőtt lakosság 74%-át oltották be, a vakcinakészlet pótlása pedig folyamatos.
nov. 24
19:12
Szijjártó George Clooney-ról: „Színészként kedveljük, politikai ismereteiről meg megvan a magunk véleménye" (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában beszélt többek között arról, hogy nagyra becsüli George Clooney szakmai teljesítményét, de most politikai ügyről van szó, és azt látja, hogy a színész történelmi és politikai ismeretei hiányosak. Az interjúban szóba került még a tárcavezető 17 napos karanténidősza
nov. 24
19:18
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét (ATV)
Kedden bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
nov. 24
19:18
Dallos Bogi új klipje és dala nem is érkezhetett volna jobbkor (Glamour)
Megjelent Dallos Bogi és Manuel új dala, a ’Benned él’
nov. 24
19:21
10 dekortárgy, ami karácsonyi mesevilágot varázsol az otthonodba (Joy)
Az ünnepi hangulat terén rengeteg múlik a dekorelemeken; de jó hír, hogy most könnyedén beszerezheted azt, ami még hiányzik a lakásból!
nov. 24
19:24
Nem engedtek be egy magyar miniszteri biztost Ukrajnába, három évre kitiltották onnan (SzMo)
Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, „derült égből villámcsapásként” érte őket a hír. A történtek miatt bekérették a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét.
nov. 24
19:24
Az EU szerdán jóváhagyja a Moderna vakcináinak beszerzését - Friss hírek 2020. november 24. 19:15 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/24/2503/
nov. 24
19:27
Fatman-kritika: Mel Gibson Mikulásként sem tolerálja, ha ki akarják nyírni (Promotions)
Digitálisan elérhető már a Fatman című fekete humorú akció-thriller, amiben Melg Gibson alakítja a Mikulást.

Keresés