A gyermek-alapellátás megerősítését, a házi gyermekorvosok szakmai és anyagi megbecsülésének növelését, valamint az utánpótlás biztosítását tartja legfontosabb feladatainak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) új elnöke.
Az abortusztörvény lengyelországi szabályozását érintő határozatával az Európai Parlament (EP) beavatkozik egy tagállami hatáskörbe tartozó, az uniós alapszerződésekben nem szabályozott belügybe - jelentette ki csütörtökön Julia Przylebska, a lengyel alkotmánybíróság elnöke.
Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán és Székesfehérváron is. A fejlesztések összértéke megközelíti a 3 milliárd forintot. „Mozgalmas időszak a mostani ősz a vállalat életében. Ezekben a he
Az Európai Bizottság a szellemi tulajdonnal kapcsolatos új cselekvési tervet mutatott be – közölte az uniós bizottság. Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos a stratégia bemutatásakor elmondta, a cselekvési terv olyan kulcsfontosságú lépéseket határoz meg a kreatív és innovatív ipara számára, amelyek célja a szellemi tulajdon védelmének jav
Minden nagy dolgot egy kicsi előz meg, ahogy ez a Titus esetében is igaz, amely a világ legkisebb jelölőfejjel rendelkező lézere. A Titus™ méretéből is adódóan könnyen integrálható a gyártósorokba és a bizonyított kezelőfelületeknek köszönhetően a kezelése is egyszerű. A magas színvonalú gyártáshoz magas színvonalú jelöléstechnikával kell rendelkez
A miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. Beszélt a jogállamiság és az uniós költségvetés, valamint a vétó ügyéről. Közölte, nem hajlandó kompromisszumra, csak megoldásra. Az idei külföldi síelésnek is szigorú jövőt jósolt. Előjegyzés indul itthon a koronavírus-vakcinákra. Nem jó a h
Szokás szerint a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában ad élő interjút a miniszterelnök, aki valószínűleg elsősorban az aktuális járványhelyzetről és az uniós költségvetési vitáról beszél majd.
Magyarország a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően fokozatosan áttér a körforgásos gazdaságra, ezért a kormány olyan hulladékgazdálkodási rendszert vezet be, amely nyersanyagként kezeli a hulladékot. A hazai hulladékgazdálkodási ágazat stratégiai megújítására azért van szükség, hogy a keletkező hulladék visszakerülhesse
A Xetra új verziója több változást is hoz azokon a piacokon, köztük a magyar tőzsdén is, ahol a kereskedési rendszert használják, a változások közül az egyik legfontosabb, hogy a befektetők az eddiginél hosszabb ideig kereskedhetnek a kialakult záróáron, írja a Világgazdaság.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/27/2527/
A magyar és a lengyel álláspont nem változott az uniós költségvetéssel kapcsolatban - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió adásában. A kormányfő szerint korai még biztató jelekről beszélni a járványhelyzetben, leghamarabb 8-10 nap múlva derülhet ki, milyen szabályokat kell betartani karácsonykor.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója csütörtökön Dublinban kijelentette, hogy a Covid-19 elleni védőoltás révén a világ fokozatosan ellenőrzése alá vonhatja a koronavírus-járványt a jövő évben, egyben óvatosságra intett a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban.
Hány forintot kell fizetni 2021-ben havonta annak, aki nem biztosított, és EÜ szolgáltatásra ezáltal válik jogosulttá? Hová kell utalni a NAV nak a havi járulékot, mi a számlaszám? Az egészségügyi szolgáltatási járulék (közismertebb néven havi TB járulék, társadalombiztosítási járulék) havi fizetendő összege 2020-ban 7.710 forint volt, azaz napi 2
Hivatalosan ma van fekete péntek, azaz a black friday-akciók napja, de már hetek óta tartanak a leárazások az üzletekben. Hogy honnan is ered a vásárlás napjának elnevezése, és hogyan lehet ezt környezettudatosan csinálni, egy kattintás, és kiderül:
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Belügyminisztérium (BM) több innovációs célját, programját is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) "Az innováció és a tudomány kapcsolata" című online konferenciáján.
A 47. heti adatok alapján Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja az emelkedett kategóriába került - olvasható a Nemzeti Népegészségügyoi Központ honlapján.
Miután decemberben és januárban feltehetően még kevesebb vakcina lesz, mint ahányan oltásra jelentkeznek, előre veszik az egészségügyi dolgozókat és a sérülékeny csoportokat. A jövő héten elindul az oltásra való regisztráció interneten
Mostantól visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség még ebben az évben folyósít.
Szomália kénytelen volt közelebbről is megismerni Gatit, ami elképesztő csapadékmennyiséggel riogatta a helyieket. kép: africanews.com Bár alapvetően egy ciklon esetében nem olyan...
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése kissé emelkedett forintban, a dolláré és a svájci franké pedig csökkent.
A kórházakban nem látok biztató jeleket, a korlátozó intézkedések 2 hete léptek életbe, de a fele még hátra van-mondta a Kossuth Rádióban a Jó reggelt Magyarország! vendégeként Orbán Viktor miniszterelnök.
Péntek reggelre a világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 60,97 millióra, a halálos áldozatok száma 1,432 millióra nőtt a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Vagyis közel 628 ezerrel nőtt egy nap alatt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 12 ezren hunytak el egy nap alatt. A legfertőzöttebb ország tov
Tegnap a tengerentúli tőzsdék zárva tartottak a Hálaadás ünnepe miatt, és ma is csak rövidített ideig lesz kereskedés Amerikában, ottani idő szerint 13 órakor zárnak a tőzsdék. Ázsiában alapvetően emelkedtek a tőzsdék pénteken, azonban az AstraZeneca készítményének tényleges hatékonyságával kapcsolatos aggodolamnak rontották a hangulatot. A határid
Itthon senki nem volt hajlandó eddig nyilatkozni az esetekről. A gépeket gyártó cég viszont közölte, hogy kezelik a problémát, és dolgoznak a megoldáson.
Idén harmadjára fullad le a rendezvényszervező cégek "motorja", ugyanis most novemberben kiderült, hogy az élő rendezvényeknek idénre vége. Mit várnak viszont a jövőtől a rendezvényszervezők, és mit várhat a közönség? Egy biztos:
Az MKB csoport 2020 harmadik negyedévében 15,5 milliárd forint, az első háromnegyed évben 22,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el; mindkettő hozzávetőleg 30 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához mérten - közölte a pénzintézeti csoport konszolidált pénzügyi kimutatását a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2022-ben végső soron a közös lista lesz az út, már csak a választási törvény miatt is- véleményezte a választási törvény újabb módosítását Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és momentumos politikus.