2020. november 5. csütörtök

nov. 5
0:11
Nagyon küzdött, de kikapott a Fradi (Demokrata)
A Ferencváros 4-1-es vereséget szenvedett a Juventus ellen a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában.
nov. 5
0:11
Kijárási tilalom lépett életbe Olaszországban éjszakára, négy tartományt lezártak (Növekedés)
Este tíz órától reggel ötig kijárási tilalmat vezetnek be egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt péntektől, valamint Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta és Calabria tartományt lezárják. Ebben a négy régióban napközben sem engedélyezett a lakhelyek elhagyása - jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este.
nov. 5
0:12
Továbbra sem tudni, ki nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást (Infostart)
A tavaszival ellentétben most határozott időre kéri a veszélyhelyzet meghosszabbítását kormány az Országgyűléstől. A videófelvételek megerősítették, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek.
nov. 5
0:14
Ez történt a bécsi merénylet után az osztrák–magyar határon: először szólalt meg a Tek főigazgatója (Blikk)
Magyarország és Ausztria között évtizedek óta együttműködés van érvényben terrorelhárítás terén. Hajdu János dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az ATV-nek beszélt a bécsi merénylettel kapcsolatban.
nov. 5
0:14
A takarítónő rendbe rakja a szobát, aztán talál valamit a takaró alatt és azonnal zokogni kezd (Blikk)
Ez a takarítónő majdnem elájult, mikor meglátta EZT a takaró alatt az egyik szobában.
nov. 5
0:14
Távoktatás és bezárások Lengyelországban (Infostart)
Újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
nov. 5
0:14
Miskolc bezár: se egyetem, se kórház (Infostart)
Az egyetem online oktatásra áll át, a megyei kórházban pedig nem fogadnak több beteget.
nov. 5
0:14
Koronavírusos lett az államtitkár, a Blikknek elárulta, hogy érzi magát (Blikk)
A nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a múlt héten lett pozitív a tesztje, a karanténból ma posztolt először.
nov. 5
0:14
Megosztja az embereket az elnökválasztás: Trump és Biden miatt kapnak hajba a sztárpárok (Blikk)
Washington – A kiélezett verseny miatt még mindig nincs eredménye a keddi elnökválasztásnak, amely nemcsak az amerikai társadalmat osztotta meg a végletekig, de még sztárok családjába is békétlenséget hozott.
nov. 5
0:14
Tömeges szűrésbe kezd a fővárosi önkormányzat, százezer tesztet szereznek be (444.hu)
A cél az, hogy minden olyan ágazatban biztosítsák az önkéntes tesztelés lehetőségét, amik különösen veszélyeztettetek.
nov. 5
0:14
Túl hamar küldhette vissza játszani covidos játékosát a miskolci hokicsapat, ami lehet, hogy a karrierjébe kerül (444.hu)
Kiderült később, hogy Mikko Pukkának szívizomgyulladása lett. A jelenség nem egyedi, a zuhanyhíradó szerint sokan trükköznek ezzel, veszélybe sodorva a sportolók életét is.
nov. 5
0:14
Hogy becsülhették ennyire alul a Trump-szavazók számát? (444.hu)
A nem igazán elkötelezett Trump-szavazók között sok a rejtőzködő, mert tartanak a megbélyegződéstől.
nov. 5
0:14
Egy kabát, ami a hűvös napokon is szuper stílusos és meleg is (Glamour)
Ruzsa Norina mai szettje
nov. 5
0:15
„Sokkal nagyobb élmény nézők előtt játszani” – Nagyon örül a Juventus a szurkolóknak (Blikk)
Még a Juventus rutinos sztárjai is izgatottan várják a ma esti, a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést.
nov. 5
0:15
Hosszú kihagyás vár a műtét után Kovácsik Ádámra (Infostart)
Múlt heti sérülése után operálni kellett a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának első számú kapusát.
nov. 5
0:15
Darabokra hullott a terapeuta élete, amikor rájött férje sötét titkára (Blikk)
Darabjaira hullik a terapeuta Grace Fraser boldogsága, egész élete, amikor rájön, hogy a férje valójában nem az, akinek eddig hitte.
nov. 5
0:15
Elfogadni azt, aki nem akart téged, és megszeretni azt, aki sosem dicsért – Megbékélés a halálos ágyon (WMN)
Amikor megérkezik a szeretet, csak épp évtizedes késéssel.
nov. 5
0:15
Fidesz: a DK inkább az áramlopási ügyét magyarázza meg! (Demokrata)
Niedermüller mondvacsinált ügyekkel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy vezetése alatt egymást érik a botrányok Erzsébetvárosban – írta a Fidesz.
nov. 5
0:15
Továbbra is mélyek a nézeteltérések Brexit-ügyben (Demokrata)
A brit tárgyalóküldöttség vezetője szerint sikerült haladást elérni, de továbbra is mélyek a nézetkülönbségek.
nov. 5
0:18
Meghan Markle ezzel történelmet írt: részt vett az amerikai elnökválasztáson (Blikk)
Meghan Markle egy teljesen hétköznapi dolgokkal írt történelmet: azzal, hogy szavazott az amerikai elnökválasztáson.
nov. 5
0:18
Legjobb ajánlat a spóroláshoz: akár 15 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk a Spar-ban! (Blikk)
Vásároljon be a SPAR kuponjaival, és spóroljon minél többet: 5, 10, sőt akár 15 százalék kedvezményt is kaphat a vásárlása összegéből!
nov. 5
0:18
Antigénteszt: eltérő területre fókuszálnak a csehek és a szlovákok (Infostart)
Míg Szlovákia az országba érkezőket veti majd alá antigéntesztnek, addig Csehországban mától kezdve az idősotthonok minden lakóján és a személyzeten végeznek el általános szűrést.
nov. 5
0:18
Szijjártó Péter fertőzöttsége miatt karanténba vonul több kambodzsai vezető (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett ázsiai útjának Kambodzsa utáni állomásán, Bangkokban.
nov. 5
0:18
Tizenöt másodpercen belül érkezik az infó: forradalmi a magyar tűzoltók új fejlesztése (Blikk)
Az ajkai tűzoltó egyesület kifejlesztett egy forradalmian új applikációt, amely a tűzoltó szervezetek közötti kommunikációt segíti elő.
nov. 5
0:18
Koronavírus: Olaszországban éjszakai kijárási tilalom lép életbe - négy tartományt le is zárnak (Blikk)
Este tíz órától reggel ötig kijárási tilalmat vezetnek be egész Olaszországban péntektől, Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, valamint Calabria tartományt lezárják, ezekben a tartományokban napközben sem engedélyezett a lakóhelyek elhagyása – jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este.
nov. 5
0:18
Gulyás Gergely a bulizásról: Ott vannak veszélyben az emberek, ahol táncolni lehet (444.hu)
A miniszter olyan szórakozóhelyet is látott az autójából, ami egészen elképesztő volt.
nov. 5
0:18
A Fradi közleményéből úgy tűnik, meg lehet úszni az éjfél utáni büntetést a Fradi-Juve jegy felmutatásával (444.hu)
Megkérdeztük a rendőrséget is, kitérő választ kaptunk.
nov. 5
0:18
Tovább szigoríthat Franciaország, április óta nem volt ilyen rossz a helyzet (444.hu)
Hiába az országos zárlat, sokan nem tartják be a játékszabályokat. Kedden 854-en haltak meg.
nov. 5
0:18
Cormoran Strike - A 21. század új sztárnyomozója egyenesen J.K. Rowling tollából (Glamour)
A Cormoran Strike-széria J.K. Rowling Robert Galbraith álnév alatt írt krimisorozata
nov. 5
0:19
Óriási diadal a hét újonccal felálló férfi kézisektől (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott meglepetésre 32-29-re legyőzte szerdán az Európa-bajnoki címvédő Spanyolországot az Eurokupa első fordulójában, Veszprémben.
nov. 5
0:19
Gyász: elhunyt Bálint, a kerekesszékes fesztiválkirály (Blikk)
Elhunyt a pécsi kerekesszékes fiú, akit fesztiválkirályként ismert az ország.
nov. 5
0:19
Karanténba vonulnak a kambodzsaiak, akik találkoztak Szijjártó Péterrel (Demokrata)
Karanténba vonul több kambodzsai tisztviselő, miután a külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett.
nov. 5
0:19
A Trump-kampány a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni (Demokrata)
Wisconsin több megyéjéből szabálytalanságokat jeleztek, s ez komoly kétséget támaszt az eredményeket illetően – írja Trumpék közleménye.
nov. 5
0:22
Karanténba vonul a szlovák kormányfő (Infostart)
A kormányülés utáni tájékoztatón jelentette be. Elhangzott az is, hogy Szlovákiában mintegy háromezer helyen lesz szűrés a hétvégén.
nov. 5
0:22
A BKK csak félig tudja teljesíteni a kormányrendeletben foglaltakat (Infostart)
Két forgalmas időszakban kell sűrítenie a fővárosi tömegközlekedést szervező cégnek a járatait az új kormányrendelet értelmében. Úgy vélik, csak az egyikben fogják tudni teljesíteni a kérést.
nov. 5
0:22
Niedermüller feljelentést tett egy 800 milliós ingatlanpanama miatt, ami még a fideszes városvezetés alatt történhetett (444.hu)
A korábbi városvezetés egy egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest játszhatott át egy ingatlanbefektető kezére.
nov. 5
0:22
Nagyon könnyedén rúgott egy négyest a Juventus a Fradinak (444.hu)
Amikor az olaszok már nem erőltették, Dibusz megajándékozta őket két góllal. Ferencváros-Juventus 1-4.
nov. 5
0:22
Mire érdemes ma még figyelni az elnökválasztással kapcsolatban? (444.hu)
Elsősorban Wisconsin, és talán Georgia az a két állam, ahol ma még érdemi fejlemény várható.
nov. 5
0:22
A Glamour szerkesztői ezeket a kuponokat fogják felhasználni a Glamour-napok Reloaded alatt (Glamour)
Az ingyenes kuponok megtalálhatók a Glamour-napok alkalmazásban
nov. 5
0:23
A Juventus nagyon simán nyert, kár a nagy hibákért (Infostart)
A Ferencváros a szakadó esőben 4-1-re kikapott a Puskás Arénában a Juventustól a Bajnokok Ligájában. A kapott gólok felét súlyos hiba előzte meg.
nov. 5
0:23
Az unió szankciókat vet ki Aljakszandr Lukansenkára (Demokrata)
Uniós diplomáciai források szerint az Európai Unió szankciókat vet ki a fehérorosz elnökre.
nov. 5
0:24
Továbbra sem tudni, ki nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást - a nap hírei (Infostart)
A tavaszival ellentétben most határozott időre kéri a veszélyhelyzet meghosszabbítását kormány az Országgyűléstől. A videófelvételek megerősítették, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek.
nov. 5
0:26
Amerikai elnökválasztás: ezen az egy államon múlhat minden (Infostart)
Az elnök továbbra is aktívan twittel, és a munkatársai is mozgásba lendültek. Wisconsinban bejelentették Joe Biden győzelmét és stábja szerint megnyeri Nevadát is. Ha így lesz és megtartja Michigant, az elég lesz a 270 elektori szavazathoz és a győzelemhez, ugyanis Arizonában is a demokrata jelölt áll nyerésre.
nov. 5
0:26
Több, mint egy nap utazással tudta csak meglátogatni családja a férfit a börtönben (444.hu)
Gábort egy otthonától 210 kilométerre levő büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, indoklás nélkül.
nov. 5
0:26
Thaiföldön betiltották a Pornhubot és még 190 pornó oldalt (444.hu)
A közösségi médiában óriási a felháborodás.
nov. 5
0:27
Hajrában győzte le a Honvédot a PAFC - eredmények, tabella, folytatás (Infostart)
A Puskás Akadémia a rendes játékidő utolsó percében szerzett góllal 1-0-ra győzte le a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
nov. 5
0:27
Karanténban a dán miniszterelnök (Demokrata)
Önkéntes karanténba vonult Mette Frederiksen dán miniszterelnök és kabinetjének több tagja.
nov. 5
0:30
Karanténba vonult a dán miniszterelnök is (Infostart)
Szerdán jelentette be a szlovák kormányfő, Igor Matovic ugyanezt.
nov. 5
0:30
"Mit kell tennünk nekünk nőknek, együtt? Elvenni a hatalom ránk eső részét, tehát a felét!" (444.hu)
Szolidaritási tüntetést szerveztek a Magyarországon élő lengyel nők a nagykövetség épülete elé.
nov. 5
0:30
Nemzeti napja lett a nemhez és a szexuális orientációhoz kötődő diszkriminációnak Olaszországban (444.hu)
Egyben szigorították a büntetőtörvénykönyv diszkriminációra vonatkozó részét is.

Keresés