2020. december 10. csütörtök

dec. 10
15:57
Még több száz IC+kocsit gyártanának Szolnokon (Infostart)
Elkészült az ötvenedik új IC+kocsi a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavítóban - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
dec. 10
16:00
Ferenc pápa korábban mutatja be a misét szenteste a járványkorlátozások miatt (HírTV)
A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban
dec. 10
16:00
Veszprémben indul az MFB Invest ötödik városi tőkealapja (Portfolio)
Hárommilliárd forint keretösszeggel elindítja ötödik városi vállalkozásfejlesztési tőkealapját Veszprémben az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója Veszprémben csütörtökön.
dec. 10
16:00
Olvass kortárs magyar írók műveiből! - Grecsó Krisztián, Deres Kornélia és Krusovszky Dénes (SzMo)
20/20 néven érzékenyítő kampányt indított a Mastercard, melyben kiváló kortárs írók, költők és a Budapest Street Photography Collective tagjai fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. Oldalunkon a közös munkákból válogatva mutatunk be részleteket!
dec. 10
16:06
A magyar válogatott javított a legnagyobbat 2020-ban a világranglistán (Infostart)
A magyar válogatott a 40. helyen zárja a 2020-as évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen az egy év alatt legtöbbet javult együttesként van feltüntetve.
dec. 10
16:06
A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai (WebBeteg)
Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolható, egyébként a megfelelő életmód segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.
dec. 10
16:06
Gyengén kezdték a napot az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteséges zárás után.
dec. 10
16:06
Döbbenetes fotókon, ahogy felrobbantják Budapest egyik ikonikus épületét (ATV)
Elrajtolt a Budapesti Atlétikai Stadion építése.
dec. 10
16:06
Ajándékozz élményt: szállások, ahol majd kiheverheted a karantént (Glamour)
Reméljük, hogy nem kell már sokat várni
dec. 10
16:08
Egy kis újítás mindig kell: klasszikus koktélok új köntösben (Glamour)
Ha a régi ízek rabja vagy, ideje kicsit feldobni a kedvenc koktélod
dec. 10
16:12
A vihar kapujában: tömegével dőlnek be hamarosan a lakossági hitelek? (Portfolio)
A kétezres évek eleje óta nem látott mélypontra, 2,1 százalékra csökkent a 90 napon túl késedelmes lakossági hitelek aránya a magyar bankszektorban, azonban a törlesztési moratórium kétlépcsős kivezetésével újabb 5-10 százaléknak támadhatnak törlesztési problémái a jegybanki és piaci becslések szerint.
dec. 10
16:12
Osztatlan közös tulajdon: egy fontos változás lépett életbe a vészhelyzet miatt (Agroinform)
Módosulnak az eddig érvényben lévő szabályok.
dec. 10
16:12
Kiszivárgott a Samsung mobilok európai Android 11 szoftverfrissítési ütemterve (GSMring)
Megérkezett a legújabb Samsung féle Android 11 frissítési ütemterv, ami kimondottan csak az európai modellekre vonatkozik. A hónap elején már láthattunk egy listát a Samsung mobilok Android 11 frissítési ütemtervét illetően, de most kaptunk egy még frissebbet. Ezen csak az Európában beszerezhető modelleket tüntették fel, tehát egyértelműen nekünk m
dec. 10
16:18
Sokkoló adatokról számolt be ismét Novák Hunor: 22 százalékos túlélés a legjobb arány lélegeztetőgépre tett betegek esetén (ATV)
Döbbenetes számokat közölt Novák Hunor gyermekgyógyász, aki több kollégáját is meginterjúvolta a lélegeztetőgépre helyezett koronavírusos beteg túlélési arányát illetően, a 168 órában megjelent cikk 93-95 százalékos halálozási arányról számolt be vidéki kórházakból.
dec. 10
16:18
Magasrangú egyiptomi tiszteket gyanúsíthatnak meg egy olasz diák halála miatt (444.hu)
Az olasz ügyészek 20 napot adtak arra, hogy írásban vagy személyesen vallomást tegyenek.
dec. 10
16:18
Ez nem is tél: 6-8 fok lesz a hétvégén (Mezőhír)
Tartósan pluszok jönnek és nem fog esni az eső.
dec. 10
16:21
Rossz adatok jöttek Amerikából (Piac és Profit)
Jelentősen, a vártnál sokkal nagyobb mértékben emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, mivel a koronavírus-járvány tombolása miatt újabb vállalkozások kényszerültek leállásra és így munkavállalóik elbocsátására.
dec. 10
16:24
Kiderült, kiknek és miért nem jár a lakásfelújítási támogatás (Menedzsment Fórum)
Több fontos kérdést tisztázott ma Novák Katalin családügyi miniszter a 2021. január elsején induló lakásfelújítási programmal kapcsolatban. A támogatás igénybevételének nem akadálya, ha a családi ingatlan haszonélvezeti joggal terhelt, azok viszont nem vehetik igénybe a támogatást, akik maguk után fizetik az egészségügyi járulékot. A Bank360 gyorse
dec. 10
16:24
Így robbantották fel a VITUKI toronyházát Budapesten (Infostart)
A 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthon adó stadion épül majd a helyén.
dec. 10
16:24
Lesz elég szárazjég a koronavírus-vakcina szállításához (Növekedés)
Maximálisan proaktívak a szárazjég-előállítók a fagyasztva szállítandó koronavírus-vakcinával kapcsolatos logisztikában: a Linde után a Messer is jelezte, hogy kapacitásaival kész segíteni az oltóanyag eljuttatásában az oltópontokra.
dec. 10
16:26
Fókuszban a megélhetési juttatások: mindennél fontosabb lett szeretteink támogatása (Növekedés)
A családtagok közvetlen támogatásának lehetősége egy új, többek között a járvány hatására felmerülő elvárás, amit a munkavállalók a juttatási csomagokkal szemben támasztanak – ez derült ki egy friss, több mint 1600 fő megkérdezésével, az Edenred Magyarország megbízásából készített online kutatásból. A válaszok tanulsága szerint a dolgozók igényeit
dec. 10
16:30
Folytatnia kell az ügyészségnek a tavaly nyári temetőfoglalás kivizsgálását (HírTV)
A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte.
dec. 10
16:30
Orbán: Az ellenfeleinket semlegesítettük (ATV)
"Járvány idején, gazdasági bajok idején, teljesen ésszerűtlen politikai vitákkal megterhelni a döntéseinket" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Instagram oldalán csütörtökön közzétett videójában.
dec. 10
16:30
Marco Rossi honfitársát gyászolja (Promotions)
„Nyugodj békében, Paolo. Hiányozni fogsz nekünk”
dec. 10
16:36
Kiderült, kiknek és miért nem jár a lakásfelújítási támogatás (ProfitLine)
Több fontos kérdést tisztázott ma Novák Katalin családügyi miniszter a 2021. január elsején induló lakásfelújítási programmal kapcsolatban. A támogatás igénybevételének nem akadálya, ha a családi ingatlan haszonélvezeti joggal terhelt, azok viszont nem vehetik igénybe a támogatást, akik maguk után fizetik az egészségügyi járulékot. A Bank360.hu gyo
dec. 10
16:36
Kihullott a nő haja, mert állandóan ilyen kontyot hordott (Femcafe)
A hajad bánhatja a trendi frizurát.
dec. 10
16:36
Vasárnap az ország nagy részén kisüthet a nap (SzMo)
A hétvégén egy napra újra enyhe időre, 5-10 fokos maximumokra számíthatunk, de a folytatás megint szürke és ködös lesz.
dec. 10
16:36
Élőben követhetjük a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét (Hamu és Gyémánt)
Gyönyörű zenéjükkel minden évben elkápráztatják közönségüket a Bécsi Filharmonikusok. Az újévi koncert idén sem maradhat el, a korlátozások következtében ezúttal online tekinthetjük meg a zenekar előadását. Nem csak hogy nézhetjük majd a koncertet, de legyünk bárhol a világon, élő tapsot is küldhetünk majd a Zeneegylet Aranytermébe, ahol Ri
dec. 10
16:36
Valószínűleg felfüggesztik az idősek vásárlási sávját (Növekedés)
Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter javaslatot tesz a kormányfőnek, hogy a karácsonyi időszakra tekintettel függesszék fel az idősek vásárlási sávját.
dec. 10
16:42
A magyar kukoricából előállított izocukor nagyon keresett Európában (Agroinform)
Európa élvonalához tartozunk a hazai kukoricából előállított izocukor gyártás tekintetében – hangsúlyozta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungrana Kft.-nél tett látogatáson, Szabadegyházán.
dec. 10
16:42
Idén szenteste korábban mutatja be a misét Ferenc pápa (ATV)
A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt - közölte a Vatikán csütörtökön.
dec. 10
16:42
Nem minden modell vizsgázott jelesre a legutóbbi törésteszten (Autónavigátor)
Megérkezett az újabb adag összetört autó eredményének listája az Euro NCAP-től, és a számok messze nem olyan egyértelműek, mint azt
dec. 10
16:48
Japánt már a járvány harmadik hulláma érte el (Infostart)
November közepe óta folyamatosan emelkedik az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma, és emiatt a hatóságok arra figyelmeztetik az embereket, hogy legyenek elővigyázatosabbak, és inkább ne utazzanak sehova az év végi ünnepek idején.
dec. 10
16:48
Élenjáró ország vagyunk 5G-ben (Bitport)
A Speedtest.net adatai szerint Magyarország a Top10-ben van az új generációs mobilhálózatból kicsiholható sebességet illetően. Egyéb területeken azért nem állunk ennyire jól.
dec. 10
16:54
Tizenegy gyerekes házaspár és volt állami gondozott a Kopp-Skrabski-díjasok között (Infostart)
Egy debreceni szegény gyerekeket segítő jótékonysági alapítvány és egy házaspároknak segítő misszió vezetői kapták az idén a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány Kopp-Skrabski-díját.
dec. 10
16:54
A hétvégén is borús lesz az idő (Háziállat)
Pénteken erősen felhős, illetve borult lesz az ég, de egy-egy helyen már előbukkanhat nagyon rövid időre a nap.
dec. 10
16:54
A Kőszegi-hegységben már szánkózni is lehet (SzMo)
500 méteres magasságban délelőtt még intenzíven havazott, és csütörtök reggel hasonló volt a helyzet a Soproni-hegységben is, ahol már 10 centi hó lehullott.
dec. 10
16:57
Ez lehetett az egyik oka a KATA elleni támadásnak (Menedzsment Fórum)
Sem a járvány, sem a gazdasági válság nem tudott megálljt parancsolni az egyéni vállalkozások gyarapodásának.
dec. 10
17:00
Ezekre a szavakra kerestük rá legtöbbet 2020-ban (ATV)
Magyarországon, csakúgy mint világszerte, a koronavírus vezeti a legfelkapottabb Google-keresések 2020-as listáját.
dec. 10
17:00
A Kőszegi-hegységben már szánkózni is lehet (Háziállat)
500 méteres magasságban délelőtt még intenzíven havazott, és csütörtök reggel hasonló volt a helyzet a Soproni-hegységben is, ahol már 10 centi hó lehullott.
dec. 10
17:00
Megjelent Matolcsy György Egyensúly és Növekedés - Sereghajtóból újra éllovas című könyve (Növekedés)
Megjelent Matolcsy György jegybankelnök „Egyensúly és Növekedés" című kötetének második, átdolgozott kiadása, "Sereghajtóból újra éllovas 2010-2019” alcímmel. A 2013-és 2020 közötti periódus kivételes volt a magyar gazdaság történetében, mert egyszerre sikerült megvalósítani a gazdasági növekedést és a pénzügyi egyensúlyt - mondta a könyv bemutatój
dec. 10
17:06
Csak részsikereket hoztak a korlátozások Németországban (HírTV)
A német egészségügyi miniszter elkerülhetetlenek az újabb szigorítások.
dec. 10
17:06
A kiberbűnözők által okozott kár hamarosan beéri a legnagyobb gazdaságok teljesítményét (ProfitLine)
2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt a kiberbűnözők által okozott kár, ami a jövő évre prognosztizált adathoz képest is közel 60 százalékos növekedés. A nagyságrendet jelzi, hogy már ez több, mint két és félszerese a 2019-es német GDP-nek. Ez is mutatja, a cégek számára elkerülhetetlen informatikai hálózataik és adataik védelmére is komoly erő
dec. 10
17:06
Ha vásárolt ebből a zabpehelyből, ne egyen belőle (ATV)
Zárolta és visszahívta a vásárlóktól az Auchan Magyarország Kft. az 500 grammos kiszerelésű nagy szemű zabpelyhét, mert a termék idegen növényi anyaggal, feltehetően csattanó maszlaggal szennyezett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön honlapján.
dec. 10
17:06
Vasárnap az ország nagy részén kisüthet a nap (Háziállat)
A hétvégén egy napra újra enyhe időre, 5-10 fokos maximumokra számíthatunk, de a folytatás megint szürke és ködös lesz.
dec. 10
17:06
Bazinga! – Itt a WMN nagy Agymenők-kvíze (WMN)
Az Agymenőknél már elkezdődött az ünnepi szezon, ugyanis a szereplők közül hárman is december elején ünneplik kerek születésnapjukat. Eljött az idő hát, hogy teszteljétek, mennyire ismeritek a sorozatot! Két kvízt is hoztunk nektek: egyet a sorozat kedvelőinek és egyet a fanatikus rajongóknak. Kattints, és tudd meg, mennyire vagy képben az Agymenők
dec. 10
17:06
Az ember által előállított tárgyak már nehezebbek, mint a teljes élővilág (Hamu és Gyémánt)
Rohamtempóban állítunk elő mindent, míg közben a bolygó élővilága rohamosan csökken. Egy most közzétett kutatás szerint az ember által előállított tárgyak tömege az év végére több lesz, mint a világon élő élőlénye össztömege (úgynevezett biomassza). A BBC cikkéből kiderül, hogy az 1900-as évektől előállított összes anyagot számolták bele a mérésbe
dec. 10
17:06
Lesz visszaesés, de kisebb a vártnál (Növekedés)
Mérsékelte az euróövezet idei gazdasági visszaesésére vonatkozó előrejelzését és visszafogta egyúttal az elkövetkező évekre jelzett gazdasági növekedés mértékét is a kormányzótanács decemberi monetáris politikai döntésének bejelentése alkalmából tett prognózisában az Európai Központi Bank (EKB).
dec. 10
17:12
Továbbra is bizonytalan Hamilton visszatérése (Infostart)
A Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj pénteki edzése előtt egy nappal még mindig kérdéses, hogy ott lehet-e a mezőnyben a hétszeres világbajnok, idén is legjobb brit Lewis Hamilton.
dec. 10
17:12
Március óta nem volt ilyen magas az olaj ára, 50 dollár felett egy hordó (Portfolio)
Az olajárak a kedvező koronavírus-vakcinával kapcsolatos hírek miatt indultak meg, nem régen a brit gyógyszerfelügyelet engedélyezte a Pfizer és a BioNtech közös vakcináját, tegnap pedig Kanada is zöld utat adott neki és hamarosan jöhet az amerikai engedély is. Ez és a korábbi magas, 90 százalék feletti hatékonysággal kapcsolatos hírek győzhették m

Keresés