2020. december 10. csütörtök

dec. 10
22:12
Az ideghártya-leválás kezelése (WebBeteg)
A cél a legkisebb időveszteséggel visszafektetni az ideghártyát a helyére, mivel a tápanyagellátás hiányát az ideghártya csak rövid ideig tudja károsodás nélkül elviselni. A kiváltó okot meg kell szüntetni, különben az újbóli leválás csak idő kérdése.
dec. 10
22:12
Sztriptízbárrá alakult két amerikai egyház, hogy nyitva tarthassanak a templomaik (SzMo)
Nem a ruháikat, a bűneiket vetkőzik le magukról – ígérik.
dec. 10
22:24
Egymás mellé raktuk a sztárok sminkes és anélküli fotóit, durva a különbség (Femcafe)
Azért a repertoárban olyan hírességek szerepelnek, akik természetesen, vakolat nélkül is dekoratívak, de azt nem lehet elvenni a sztoriból, hogy tényleg nagyon másképp festenek "összerakva".
dec. 10
22:30
Orbán Viktor értékelte a megállapodás brüsszeli elfogadását (Infostart)
A Brüsszelben tartózkodó kormányfő videójában elmondta: megvolt az utolsó kör a magyar delegáció termeiben. Összejöttek azok a miniszterelnökök, akik a végső döntést meghozták. "Lefutottuk az utolsó kört is" – fogalmazott, hozzátéve: megvan a megegyezés.
dec. 10
22:30
Ferenc pápa korábban misézik szenteste (Infostart)
A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt – közölte a Vatikán.
dec. 10
22:36
Magyar bankok devizabetéti osztályzatait javította a Moody's (ProfitLine)
Magyar bankok devizabetéti osztályzatait javította csütörtökön a Moody's Investors Service. A lépés közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő emelte a Magyarországra érvényes besorolási országplafont is.
dec. 10
22:48
Magyar bankokat osztályozott a Moody's (Portfolio)
Magyar bankok devizabetéti osztályzatait javította csütörtökön a Moody's Investors Service. A lépés közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő emelte a Magyarországra érvényes besorolási országplafont is.
dec. 10
22:48
Dér Heni egy vizsgálatra ment, leírta mit látott és mit gondolt - a kommentelők egy része kiakadt (SzMo)
Az énekesnő az apukák szerepéről és a gyereküket egyedül nevelő anyukákról írt, de nem lett osztatlan siker a bejegyzése.
dec. 10
23:06
Franciaországban folytatódik a korlátozások feloldása (ProfitLine)
Franciaországban folytatódik a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, de az eredetileg tervezettnél lassabban, miután a napi esetszám egy hete stagnál.
dec. 10
23:06
Japán még több zöld áramot akar (NRGreport)
A japán kormány azt tervezi, hogy az általa felhasznált energia több mint 30 százalékát megújuló forrásokból biztosítja majd a következő, áprilisban kezdődő pénzügyi évtől – jelentették be a miniszterek.
dec. 10
23:36
Új uniós kiberbiztonsági központ nyílik Bukarestben (ProfitLine)
A román főváros, Bukarest ad otthont a jövőbeni Európai Kiberbiztonsági Kompetencia Központnak, amely a információbiztonsággal kapcsolatos kutatási projektek uniós finanszírozásnak az elosztásáért lesz felelős.

2020. december 11. péntek

dec. 11
0:00
Koronavírus-járvány: Fehéroroszország még decemberben teljesen lezárja a határait (Blikk)
Belarusz a koronavírus visszaszorítása végett lezárja határait, az intézkedés még decemberben életbe lép.
dec. 11
0:00
„Győzött a józan ész” – Breaking: megállapodás született Brüsszelben, ezt üzente Orbán Viktor (Blikk)
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bejelentette: megállapodás született a brüsszeli EU-csúcson.
dec. 11
0:00
Összeomlott Cseh László: ezért hagyta ott az úszó ob-t – Megszólalt a sportoló edzője (Blikk)
Hiába készült teljes erőbedobással, összecsomagolt és hazament az országos bajnokságról a világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László (35). Megviselte, hogy nem tudja hozni az önmaga által elvárt szintet, időket. Barátai, ismerősei aggódnak érte, és találgatják, vajon képes lesz-e talpra állni és folytatni az úszást. Vagy lehet, hogy itt
dec. 11
0:00
Rin Tin Tin, Hollywood négylábú sztárja (Blikk)
A legenda szerint Rin Tin Tin és a gazdája munkát keresve jutott el az egyik nagy hollywoodi stúdió vezetőjéhez. A kutya produkciója láttán a mindenható úriember csak annyit mondott: „Igazán tehetséges, de nincs benne fantázia.” Nem is tévedhetett volna nagyobbat.
dec. 11
0:00
Ilyen nincs: koalát talált a karácsonyfáján egy család (Blikk)
A vicces történet egy hétköznapi napon esett meg egy ausztrál családdal, amely a hazatérése után egy koalát találtak a nappalijában.
dec. 11
0:00
Orbán szerint győzelem, az ellenzék szerint kudarc az EU-s megállapodás (444.hu)
Így legyen ötösünk a lottón: győzelem és partraszállás a kormányoldalon, zátonyra futás és kapituláció az ellenzéknél.
dec. 11
0:00
Indul az MFB Krízis Hitel Plusz Program (Hamu és Gyémánt)
Növelik az igényelhető hitelösszeget, hosszabbítják az ingatlanra választható futamidőt. Kibővíti az MFB Krízis Hitel programot a Magyar Fejlesztési Bank – az állami pénzintézet hitelközvetítő partnerei az eddiginél is szélesebb körben fogadhatnak be kölcsönkérelmeket. Az MFB Krízis Hitel Pluszban emelkedik a felvehető összeg maximuma, ingatlanfin
dec. 11
0:00
Péntektől kézbesítik a vakcinaregisztrációs lapot (Demokrata)
A kézbesítés a fővárosban kezdődik, de év végéig várhatóan minden nyugdíjas meg fogja kapni a levelet.
dec. 11
0:00
Szlovéniában egyelőre marad a zárlat (Demokrata)
Első körben részben újraindítanák a közösségi közlekedést, kinyitnák a múzeumokat, a könyvtárakat, a galériákat, a fodrászszalonokat.
dec. 11
0:00
A járvány sem gátolhatja meg a nemzeti összetartozást (Demokrata)
Az agrárminiszter a IX. Kárpát-medencei Összefogás Fórumra küldött videóüzenetet.
dec. 11
0:00
A brüsszeli csata (Demokrata)
Sokszor mondtuk, írtuk, olvastuk már, mégis érdemes újra tisztázni az alapkérdést.
dec. 11
0:00
Hatvan százalékkal zsugorodtak az olaszországi gleccserek (Demokrata)
Különösen aggasztó helyzetben van a Dolomitokban lévő Marmolada-gleccser.
dec. 11
0:00
Uniós vétó: Az EP-nek dő kell az új német javaslat vizsgálatára (Növekedés)
Az Európai Parlamentnek (EP) időre van szüksége, hogy megvizsgálja a soros német uniós elnökség jelenlegi javaslatát a jogállamisági mechanizmusról, mielőtt arról döntést hozna - jelentette ki David Sassoli az uniós parlament elnöke, az csütörtökön kezdődő EU-csúccsal kapcsolatos sajtótájékoztatóján.
dec. 11
0:04
Ausztriában a járvány legnehezebb heteivel számolnak – Ezt mondja az osztrák egészségügyi miniszter (Blikk)
A közel három hétig tartó teljes zárlat következtében ugyan javultak a koronavírus-járvány számadati Ausztriában, de ez ne tévesszen meg senkit – jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön. „A járvány talán legnehezebb négy hete van előttünk” – utalt a karácsonyi ünnepekre és az oltás megkezdéséig tartó időszakra a miniszter.
dec. 11
0:04
Drámai következményeket hozhatnak a halasztások: több ezer műtét és onkológiai szűrés maradt el a koronavírus-járvány miatt (Blikk)
A szürkehályog, a gerinc-, a térd- és a csípőízületi műtétek gyakorlatilag teljesen leálltak a koronavírus miatt.
dec. 11
0:04
Kassai Viktor hamarosan távozhat az oroszoktól: már meg is van, ki lehet az utódja (Blikk)
Kassai Viktor helyi sajtóhírek szerint távozik az Orosz Labdarúgó Szövetségtől, amelynél a játékvezetők szakmai vezetői posztját tölti be.
dec. 11
0:04
Másodszor végzett a Croodék folytatása a mozis toplista élén Észak-Amerikában (Blikk)
A Croodék: Egy új kor című animációs film megtartotta vezető helyét az észak-amerikai mozikban, ehhez 4,4 millió dolláros (1,3 milliárd forint) jegyárbevétel is elég volt - írta meg a Variety.com.
dec. 11
0:04
Vége a szavazásnak: eldőlt, mi lesz a neve a fővárosi állatkertben született kis vombatnak (Blikk)
A Fővárosi Állat- és Növénykertben igazi baby boom volt az évben, hiszen sok új lakóval gazdagodtak. Egy csodálatos vombat is született még tavasszal, akinek a nevéről a látogatók is dönthettek.
dec. 11
0:04
Öt tárggyal a szépség nyomában (Hamu és Gyémánt)
A szépség a legkülönbözőbb formáiban mutatkozik meg emberekben, helyzetekben, időszakokban – és persze a tárgyakban is. Olyan tippeket gyűjtöttünk most össze, amelyek nőket és férfiakat egyaránt lenyűgöznek, és új szemszögből közelítik meg a szépséggel kapcsolatos elképzeléseket. Minihűtő az arckrémeidnek UrbanoutfittersAki egy kicsit is jár
dec. 11
0:04
Ellenzéki kezdeményezésre tíz Pest megyei választókerületet szabnának át (Demokrata)
Csak az érdi és a ceglédi központú választókerület területét nem érinti a módosítás.
dec. 11
0:04
Fehéroroszország lezárja határait (Demokrata)
A fehérorosz egészségügyi minisztérium közlése szerint az országban szerdáig 152 453 igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
dec. 11
0:04
Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet (Demokrata)
Patai Mihály MNB-alelnök elmondta: a járvánnyal példátlan növekedési szakasz ért véget.
dec. 11
0:04
Uniós vétó: Megszületett a megállapodás (Növekedés)
Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján - jelentette be a Twitteren Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
dec. 11
0:06
Meghalt egy beteg, mert rossz injekciót adott be neki az ápoló (Hírklikk)
Vádat emelt a Zalai Járási Ügyészség azzal az ápolóval szemben, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az orvos által előírt gyógyszert adta be egy betegnek. Az idős férfi nem sokkal később meghalt. Az ügyészség felfüggesztett fogházat kért az ápolóra.
dec. 11
0:08
Hányattatott sorsa miatt kényszerül a dzsungelbe a Maugli-fiú: a ritka kórban szenvedő fiatal mindennapos gúny áldozata (Blikk)
Az afrikai dzsungelbe kényszerülve éli életét az a hányatott sorsú fiatalember, akit a „mássága” miatt kitaszítottak a szülőfalujából. Zanziman Ellie (21), akit a brit napilapok csak Mauglihoz, A dzsungel könyve című történet főszereplőjéhez hasonlítanak, naponta több mint harminc kilométert tesz meg, hogy elkerülje a falubelieket, akik majomnak gú
dec. 11
0:08
Reagált a halálos fenyegetésekre az oltás és a maszkviselés mellett érvelő orvos: magas rangú rendőr ajánlott fel neki védelmet (Blikk)
Boldogkői Zsolt virológust kérdeztük az őt ért fenyegetésekről.
dec. 11
0:08
A sakkzseni, aki nőként tör a csúcsra egy férfiak uralta világban: egy magyar sakkmesterrel állították párhuzamba a Vezércsel című sorozatot (Blikk)
Világsiker lett A vezércsel (eredeti címén, angolul: The Queens’s Gambit) című hétrészes filmsorozat. A Netflix streamszolgáltató alkotása egy hányatott sorsú női sakkozó történetét mutatja be Walter Tevis (†56) amerikai író regénye alapján. 92 országban került fel a top 10-es listára, egy hónap alatt összesen 62 millióan nézték meg, ami csúcsnak s
dec. 11
0:08
Kiadó vagy szponzor? Tényleg „eladják magukat” a zenekarok? – Ezt gondolja Fejes Tamás, Kiki és a Hooligans menedzsere (Blikk)
A zenekari szponzoráció témakörét járták körbe csütörtök délután a debreceni FM90 Campus Rádióban, melynek kapcsán Fejes Tamást, a Tankcsapda dobosát, Maszler Lászlót, a Hooligans – és több más zenekar – menedzserét, illetve Patkó Béla Kikit is megszólaltatták a műsorvezetők.
dec. 11
0:08
Steve Jobs lánya lett a Glossier reklámarca (Hamu és Gyémánt)
A sminkárka új ünnepi kampányával debütál modellként az Apple-alapító legfiatalabb lánya. Tudtad, hogy Steve Jobsnak van egy lánya? Sőt ráadásul három is egy fia mellett, a legfiatalabból ráadásul modell lett. Ezt persze nekünk is onnan kellett megtudnunk, hogy a Glossier sminkmárka őt választotta új, ünnepi kampányának reklámarcává.
dec. 11
0:08
Novák Katalin az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését javasolja (Demokrata)
Az ünnepek közeledtével mind nagyobb a tumultus, ráadásul egyre többen vannak szabadságon.
dec. 11
0:08
Nem kerülhetők el az újabb szigorítások Németországban (Demokrata)
A legfontosabb mutatókat tekintve a lehető legrosszabb helyzet alakult ki.
dec. 11
0:08
Európa elnöke megszólalt a megállapodás kapcsán (Növekedés)
Európa halad előre, a jóváhagyott hosszútávú költségvetési keret és pénzügyi segélycsomag a gazdaságok  felépülését szolgálják -  jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján.
dec. 11
0:10
Újabb 171 halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon (Hírklikk)
Meghalt 171, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5415 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
dec. 11
0:12
Megszólalt az Eu-csúcsról az Európai Bizottság elnöke: a megállapodás a felépülést szolgálja (Blikk)
Európa halad előre, a jóváhagyott hosszútávú költségvetési keret és pénzügyi segélycsomag a gazdaságok felépülését szolgálják – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján.
dec. 11
0:12
„Vannak nehéz pillanatok” – A betegek lelkét is ápolja a Covid-osztályon gyógyító szakorvosjelölt (Blikk)
Naponta lát el koronavírus-fertőzötteket szakorvos és rezidens kollégáival együtt dr. Seres Éva (28), a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának szakorvosjelöltje.
dec. 11
0:12
Koronavírusos a Telekom Veszprém kézilabdázója (Blikk)
Ligetvári Patrik után az egyiptomi jobbátlövő, Omar Jahja is megfertőződött a koronavírussal a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának játékosai közül.
dec. 11
0:12
Már szervezés alatt az egyik nagy hazai zenei fesztivál – A dátum megvan, a jegyértékesítés is elindult (Blikk)
Június 16. és 19. között tartanák meg a járványhelyzet miatt idén elmaradt Fishing on Orfű fesztivált 2021-ben, ugyanakkor a szervezők már egy augusztus 25. és 28. közötti időszakot is lekötöttek a fellépőkkel, amennyiben szükségessé válna a hagyományos nyári rendezvény újbóli elhalasztása - közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke kedden az M
dec. 11
0:12
Bemutatták az első képsorokat Godzilla és Kong csatájából (Hamu és Gyémánt)
Ha előzetest nem is, de egy rövid részletet vége kaptunk a készítőktől. A Godzilla vs. Kong bemutatója sem úszta meg, hogy a járványhelyzet következtében elcsúsztassák. Ez a dátum végül 2021. május 21-re módosult, ráadásul nem rég derült ki, hogy egyúttal az HBO Maxon is debütál majd a két óriás első közös hollywoodi összecsapása. Bár a Wa
dec. 11
0:12
Orbán Viktor: a józan ész győzelméért is küzdünk (Demokrata)
Észszerűen kell viselkednünk, és meg kell találnunk a megbízható megoldásokhoz és a józan ész győzelméhez vezető utat – fogalmazott a miniszterelnök.

Keresés