Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató.
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfők újabb szankciók bevezetésének lehetőségéről egyeztek meg Törökországgal szemben, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezés szorosabb összehangolásának fontosságát hangsúlyozták. Ez derül ki a brüsszeli csúcsértekezlet első munkanapján elfogadott zárónyilatkozat péntekre virradóra nyilvánosságra k
A klímapolitikai szakértő szerint sokkal nagyobb lépésekben kellene haladnunk a klímasemlegesség felé, és az uniós csúcson is bátran vállalhatnánk a 55%-os kibocsátás-csökkentést 2030-ra.
Azok a stroke-on átesett betegek, akik egészséges társhoz mennek haza, nagyobb valószínűséggel lesznek újra képesek az önálló életvitelre. A korai kezelés és a hozzátartozók biztatása nagyon fontos.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban csütörtökön.
Csütörtökön az Európai Tanács csúcsértekezleték az uniós kormány- és államfők elfogadták azt a német javaslatot a jogállamisági feltételek uniós pénzekhez kötéséről, amelyet a soros elnökséget betöltő német kormány szerdán kialkudott a magyar és a lengyel kormánnyal. Így megállapodás születhetett az unió következő hétéves költségvetéséről és a hozz
A magyarok meglehetősen pesszimistán szemlélik a következő hónapokat a koronavírus-járványt illetően. A Budapesti Corvinus Egyetem két kutatója, Szántó Richárd és Dudás Levente által egy országos reprezentatív mintán, a felnőtt lakosság körében elvégzett felmérésben a résztvevők 42%-a gondolta úgy, hogy valószínűleg megfertőződik a következő fél év
Az élelmiszer-előállító vállalkozások termelése folyamatos, semmi nem veszélyezteti a hazai élelmiszer-ellátást, az a koronavírus-járvány második hulláma idején is biztosított. Az üzletek, piacok – az óvintézkedésekben előírtak szerint – nyitva vannak, ünnepi kínálattal és árubőséggel állnak a vásárlók rendelkezésére. Emellett a házhoz szállításokn
Ausztráliában felhagytak a Queensland egyetem és a CSL biotechnológiai cég által közösen kidolgozott vakcina klinikai tesztelésével, mert több résztvevőnél hamis HIV-teszteredményt mutatott - közölte Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.
Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató pénteken az MTI-vel.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban csütörtökön.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban csütörtökön.
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Közel 300 millió forint értékű beruházással bővítette ásványvíz palackozó kapacitását zalaszentgróti üzemében a Coca-Cola HBC Magyarország. A nemrég befejezett beruházás a kapacitás növelése mellett hozzájárul a zalaszentgróti üzem gazdaságosabb, a korábbinál rugalmasabb, a fogyasztói igényeket még jobban kiszolgáló működéséhez és egyben a vállalat
Továbbra is töretlen a Redmi Note 9 sorozat népszerűsége, két hét alatt már 1 milliónál is többet adott el egy gyártó a trióból. A Xiaomi almárkája, a Redmi a múlt hónap végén mutatta be három legújabb készülékét Kínában. Az eddig is jópár tagot számláló Redmi Note 9 széria azon a napon három újabb taggal bővült,
Az amerikai Itron azt tervezi, hogy a magyarországi leányvállalatából, a Ganz Mérőgyár Kft. gödöllői gyáregységéből áthelyezi a termelést a cég más, többségében európai egységébe, és várhatóan 2022 elején bezárja a gyárat. Tervek szerint a termelés áthelyezésére 2021 vége előtt sor kerül, a gödöllői gyár pedig 2022 elején leáll, a gyár bezárása köz
Az uniós országoknak össze kell hangolniuk a koronavírus-járvány elleni intézkedéseiket, köztük a rendkívüli szabályok feloldását, amikor azt a helyzet lehetővé teszi - ebben állapodtak meg brüsszeli csúcsértekezletükön a tagállamok vezetői. Az oltási kampányban futballisták is részt vesznek. Az EU-csúcson szankciókról is döntöttek.
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Ausztráliában felhagytak a Queensland egyetem és a CSL biotechnológiai cég által közösen kidolgozott vakcina klinikai tesztelésével, mert több résztvevőnél hamis HIV-teszteredményt mutatott - közölte Scott Morrison ausztrál miniszterelnök pénteken.
Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimulus csomaggal kapcsolatos vitának volt betudható, a Nasdaq viszont az Airbnb sikeres IPO-jának is köszönhetően pluszban zárt. Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, a hangulatot az amerikai gazdasá
Az Amazon felhőszolgáltatásokért felelős egységének új funkciója a mesterséges intelligenciára épülő előrejelző modellt valós idejű és historkus időjárási adatokkal támogatja meg.
Orbán Viktor optimista az uniós költségvetésről való megállapodás kapcsán, a kiszivárgott információk szerint azért, mert a jogállamisági mechanizmust ellátják egy záradékkal, valamint alkalmazását felfüggesztik addig, amíg az Európai Bíróság meg nem állapítja, hogy az összeegyeztethető-e az uniós joggal. Többek között erről és Benkő Tibor honvédel
2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt a kiberbűnözők által okozott kár, ami a jövő évre prognosztizált adathoz képest is közel 60 százalékos növekedés. A nagyságrendet jelzi, hogy már ez több, mint két és félszerese a 2019-es német GDP-nek. Ez is mutatja, a cégek számára elkerülhetetlen informatikai hálózataik és adataik védelmére is komoly erő
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/11/2670/
Megállapodtak az uniós költségvetésről, a magyar és lengyel fél nem vétózott. A hazai ellenzék azt mondja, Orbán Viktor kapufát lőtt, míg a kormánypárt győzelmet hirdetett. Donáth Anna szerint nem tudott tartalmilag változtatni a jogállamisági mechanizmuson, ami január 1-jétől hatályba fog lépni.
Mintegy 329 ezer autótulajdonost kért meg a Consumer Reports, hogy részletezzék, (2000-2020 közötti gyártású) autójuk milyen meghibásodásokat mutatott az elmúlt