2020. december 13. vasárnap

dec. 13
15:30
Ezeket az ételeket tilos újramelegíteni - Rosszulléthez vezethetnek (Femcafe)
Az egyszerű gyomorfájától a komoly rosszullétig, szinte bármit előidézhetnek.
dec. 13
15:36
Szlávik: Most kell vigyázni, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen (ATV)
Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
dec. 13
15:42
Sikerült visszatelepíteni a menyhalat a Balatonba (Agroinform)
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. öt évvel ezelőtt indította el menyhal-újrahonosító programját, amely mára beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
dec. 13
15:48
A koronavírus-járvány nagy változásokat hozott az üzletekben (Portfolio)
Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Az üzletláncok körében végzett körképből kiderül, mely bolthálózat mire számít az év végén és mivel készülnek az ünnepi rohamra.
dec. 13
15:48
Ködös időre és ónos esőre is készüljünk (Agroinform)
A jövő héten is borult, párás, helyenként ködös lesz az idő. Többször ónos szitálásra, ónos esőre is számítani kell.
dec. 13
15:48
Erre jó a szeméremszőrzet: komoly funckiói vannak (Glamour)
Sokan megszabadulnának tőle, pedig számos előnye van
dec. 13
15:48
Elfogatóparancsot adtak ki a ValóVilág egykori játékosa ellen (SzMo)
VV Ginut kábítószer birtoklása miatt körözik.
dec. 13
15:48
A nagy bejglitérkép ─ mutatjuk, honnan rendelj bejglit Budapesten! (Hamu és Gyémánt)
A koronavírus-járvány miatt előfordulhat, hogy a nagymamáinkkal nem találkozunk, így az ő bejglijüket elfelejthetjük idén. Ezért a karácsony közeledtével felmerül a kérdés, hogy honnan szerezzünk bejglit. Az is lehet, hogy nincs időnk, kedvünk elsajátítani a bejglikészítés hosszú folyamatát, ez az ünnep viszont elképzelhetetlen bejgli nélkül, ezért
dec. 13
15:54
A Vatikán is karbonsemleges lesz (Infostart)
A Vatikán vállalta, hogy 2050-ig nullára csökkenti saját szén-dioxid-kibocsátását.
dec. 13
15:54
Kapszula gardrób télre: mindenből csak egyet, de a legjobbat (Femcafe)
Elég a halmozásból!
dec. 13
16:00
Verstappen rajt-cél győzelme a szezonzárón (Infostart)
A Red Bull holland versenyzője mögött a két Mercedes futott be az Abu-Dzabi Nagydíjon.
dec. 13
16:06
Elakadtak Romániában a koalíciós tárgyalások (ProfitLine)
Elakadtak Romániában vasárnap a koalíciós tárgyalások a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-Plus szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) között, miután a két román párt nem tudott megegyezni a miniszterelnöki és házelnöki tisztségek elosztásáról.
dec. 13
16:06
Holnaptól online is megtekinthető a 125 éves Műcsarnok kiállítása (Hamu és Gyémánt)
Egyelőre virtuálisan bejárható összegző tárlattal várja a látogatókat az idén 125 éves Műcsarnok, a hétfőtől megtekinthető kiállítás az elmúlt 7 évben szervezett 150 kiállítását mutatja majd be. Az elmúlt hét évben a Műcsarnok, a magyar kultúra immár 125 éve működő, kiemelt intézményében százötven kiállítást rendezett. A 7 év - 150 kiállít
dec. 13
16:09
Fontos megbízatást kap Habsburg György az Orbán-kormánytól (Menedzsment Fórum)
Az Index információi szerint az utolsó magyar trónörökös fia, Habsburg György diplomata, újságíró lesz Magyarország következő párizsi nagykövete.
dec. 13
16:12
Edzőváltás Dortmundban az 1-5 után (Infostart)
Menesztették Lucien Favre-t a Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
dec. 13
16:12
Fontos hírt kaptak a XVIII. kerületi nyugdíjasok (ATV)
"A XVIII. kerület ötezer forint értékű vásárlási utalványt biztosít a 65 év feletti kerületi lakosoknak karácsony előtt" - olvasható Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármesterének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
dec. 13
16:12
Szlávik: Nem szabad enyhíteni karácsonyra, magukban ünnepeljenek a családok (SzMo)
A főorvos szerint a legújabb hírek rendkívül biztatóak a vakcinákról.
dec. 13
16:12
VV Merci odalent borotvált a kamerák előtt, míg VV Virág hancúrozott (Promotions)
VV Virág kielégülése elég sokakat lázba hozott. Ismét összeszedtük, hogy mik voltak a hét legolvasottabb hírei nálunk.
dec. 13
16:12
Menczer Tamás: Legény Zsolt hazudott (Demokrata)
Nyilvánvalóan meg akarta úszni a vámvizsgálatot a baloldali csempészbotrány főszereplője – mondta videójában az államtitkár.
dec. 13
16:15
Habsburg György lehet Magyarország nagykövete Párizsban (Privátbankár)
Az Index információi szerint az utolsó magyar trónörökös fia, Habsburg György diplomata, újságíró lesz Magyarország következő párizsi nagykövete.
dec. 13
16:18
Elképesztő mértékben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás idén a világjárvány miatt (Agroinform)
A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt.
dec. 13
16:18
5 természetes csodaszer, amely segít a pattanások leküzdésében (Glamour)
Ha nem akarsz drága kencékkel kísérletezgetni, ezek lehetnek a megoldások
dec. 13
16:24
Megvan a bérmegállapodás a magyar Mercedes-gyárban (Portfolio)
Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton.
dec. 13
16:30
Lejárt a Brexit-megállapodás végsőnek mondott határideje, úgyhogy meghosszabbították (444.hu)
Mindenkinek drága lenne egy alku nélküli Brexit, de egyik oldal sem akar engedni a feltételeiből.
dec. 13
16:30
Nem sokan fognak örülni a jövő heti időjárásnak (Infostart)
A jövő héten is borult, párás, helyenként ködös lesz az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 13
16:42
Máris megkezdődött a koronavírus-vakcina szállítása az USA-ban (Portfolio)
Megkezdte a Pfizer a michigani üzeméből a koronavírus-vakcinák kiszállítását - írja a Wall Street Journal. A speciálisan felkészített teherautók elsőként az egészségügyi osztályokhoz és kórházakhoz mennek.
dec. 13
16:42
Migránsok áradata a láthatáron (Demokrata)
A beláthatatlan demográfiai és társadalmi problémákkal fenyegető Soros-terv mögött egy alaposan megtervezett politikai szándék is meghúzódik.
dec. 13
16:48
Nagy tűz Budapesten (Infostart)
Több gázpalackot kihoztak az ingatlanból a tűzoltók.
dec. 13
16:48
Index: Habsburg György lehet az új párizsi nagykövet (444.hu)
Eddig rendkívüli utazó nagykövet volt, most megállapodhat a Fények Városában.
dec. 13
16:51
Új magyar milliárdos született (Infostart)
Volt telitalálatos a hatos lottón.
dec. 13
16:54
Az Usa-ban csak papíron létező farmok millió dolláros támogatásokat vágnak zsebre (Agroinform)
A csalások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az USA mezőgazdaságában a családi kistermelők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.
dec. 13
16:54
Menczer: "nincs két baloldal, egy baloldal van. Hazugok, tolvajok, seftesek" (ATV)
Nyilvánvalóan meg akarta úszni a vámvizsgálatot a baloldali csempészbotrány főszereplője, amikor a beregszászi konzulátus munkatársának adta ki magát - mondta a közösségi oldalára feltöltött vasárnapi videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
dec. 13
17:00
Gianni Annoni őszintén beszélt a kapcsolatáról Tatár Csillának (ATV)
A Mondd el Tatár Csillának! vasárnap esti adásában Gianni Annoni arról is mesélt, hogy felesége elfogadta, mennyire fontos számára a templomba járás. Már közös program.
dec. 13
17:03
Így kezeld a járványodat - Közoktatásügyi helyzetkép (Menedzsment Fórum)
A koronavírus járvány első, tavaszi hulláma a közoktatásban is a teljes leállásról, a problémák gyors orvoslásáról és - legalábbis remélhetőleg - a tanulságok levonásáról szólt. A nyári szünetben szükségesnek vélt felkészülés után úgy tűnik, más célok mentén indult az új tanév: a szeptember óta eltelt időszak intézkedései legalábbis ezt mutatják.
dec. 13
17:06
Nem javul a járványhelyzet Szlovéniában, bezárnak az üzletek (ProfitLine)
Mivel nem javul a járványhelyzet az országban, a szlovén kormány újabb egy hétre meghosszabbította az üzletek és szolgáltatások zárva tartására vonatkozó rendeletét - közölte a közszolgálati televízió vasárnap.
dec. 13
17:06
Habsburg György lehet a következő párizsi nagykövet (SzMo)
Az Index információi szerint az osztrák–magyar kettős állampolgárságú arisztokratát hétfőn hallgatja meg az Országgyűlés külügyi bizottsága, és szakmai aggályok aligha merülnek fel vele szemben.
dec. 13
17:06
Ha rákapsz az ízére, sosem veszel majd kezedbe más írószert! – Hódolat és hűségeskü a töltőtollnak, históriával fűszerezve (WMN)
Nagyon hasznos találmány volt a golyóstoll, csak éppen az írás gyönyörűségét rabolta el tőlünk. Illetve rabolta volna, ha hagynánk. Ha nem rajonganánk mind többen és többen a szépírásért és a töltőtollakért. Érzéki kalandozás következik a tollak nyomában:
dec. 13
17:06
Forma-1: Max Verstappen győzelmével ért véget a szezon (Promotions)
Egy Red Bull sikerrel zárult az idény, a csapat 2013 óta először nyerte meg az Abu-Dhabi Nagydíjat.
dec. 13
17:06
A Dűne rendezője sem örül túlzottan a HBO Max és a Warner bejelentésének (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Warner Bros filmstúdió bejelentette, hogy 2021-ben minden filmjét egyszerre mutatja be a mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatón. A döntés ellen több filmes szakember felszólalt már: legutóbb Christopher Nolan, most pedig a Dűne rendezője, Denis Villeneuve. Az Oscar-jelölt rendező a Variety eg
dec. 13
17:12
Koronavírus: nagyon jó hír érkezett vasárnap! (Portfolio)
Már 71,7 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a járvány kezdete óta világszerte, ebből 1,6 millió ember vesztette életét és 46,85 millióan gyógyultak meg. Európában nem alakul túl kedvezően a járványgörbe, sorra jelentik be a karácsonyi korlátozásokat az országok. Közben az Egyesült Államokban, a világ legfertőzöttebbnek számító területén a
dec. 13
17:12
Habzott a Rába Vas megyében (ATV)
Intenzív habzást figyeltek meg hétvégén a Rába folyó Vas megyei szakaszán, vízügyi szakemberek szerint természetes jelenség lehetett.
dec. 13
17:12
A Momentum előválasztási jogot adna a 17 éveseknek (444.hu)
Aki az igazi parlamenti szavazásra felnőtt lesz, az élhessen előválasztási jogával - mondja a párt.
dec. 13
17:12
Ukrajna a legsötétebb eszközöket veti be polgárai megfélemlítésére (Demokrata)
Szijjártó Péter szerint Kijev sokadjára bizonyítja, hogy csak szavakban akarja az európai integrációt.
dec. 13
17:18
MOB-főtitkár: két olimpiai érmet bukik a kajak-kenu egy nem létező sportág miatt (Infostart)
Keményen fogalmazott az InfoRádióban Vékássy Bálint az extrém szlalomkajakról; a sportág legjobbjai nem is részei ennek a "show-nak".
dec. 13
17:18
Jövő héten is rossz idő lesz, ónos eső is várható (Háziállat)
A jövő héten is borult, párás, helyenként ködös lesz az idő. Többször ónos szitálásra, ónos esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
dec. 13
17:18
Hogy néz ki a koronavírus-tesztelés Romániában, Portugáliában vagy Paraguayban? (SzMo)
Körbenéztünk a világban, hol mennyire térnek el a magyarországi protokolltól – nagyon változatosak a tapasztalatok. Cikksorozatunk második része.
dec. 13
17:18
„Ez most tényleg megtörtént?” – Gelencsér Tímea a Dancing with the Stars megnyeréséről (SzMo)
Sokkal többet jelentett neki a döntő napja, mint az, hogy ki táncol a legszebben.
dec. 13
17:21
Jó hír jött a Brexitről (Piac és Profit)
Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről - közölte London és Brüsszel vasárnap.
dec. 13
17:24
Szinte minden napra ónos esőt jósolnak a jövő hétre (SzMo)
Borult, párás, helyenként ködös lesz az idő.
dec. 13
17:30
Nézegess képeket, hogyan szállítják az első kész koronavírus-oltásokat (Portfolio)
Alig néhány órával az engedély kiadása után meg is kezdődött a Pfizer/BioNTech által fejlesztett koronavírus elleni vakcina kiszállítása.

Keresés