Az év vége nemcsak az ünnepeket, hanem számos adóhatáridőt is magával hoz, amikre fontos odafigyelni. A Mazars elkészítette azoknak az év végi határidőknek és teendőknek a listáját, amiket a társaságok pénzügyi vezetőinek szem előtt kell tartaniuk. Most olyan döntéseket is meg kell hozniuk az érintetteknek, amelyekről később már nem dönthetnek, vag
Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy 2022 januárjától életbe lépő törvénymódosítás, amellyel a bankok a fogyasztók főbb azonosító adatait gyorsan, ingyen átvehetik az azonosításhoz a közhiteles nyilvántartásokból – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank közleményében.
Húsz hazai és nemzetközi vállalat megalapította a Jövő Mobilitása Szövetséget, amelynek kiemelt célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, fejlesztése, az érintett hazai piaci szereplők szakmai képviselete - jelentette be Pukler Gábor, a szövetség elnöke hétfőn a szervezet bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
A nyíregyházi Lego gyár napelempark létesítését tervezi a gyártórészleg melletti területen; a napelemeket várhatóan jövő nyáron telepítik - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.
Évek óta dinamikusan növekszik az EuroFleet árbevétele és nyeresége. A vállalat a hazai flottakezelési piac egyik legsikeresebb szereplőjévé vált. Jövőbeli terveik fókuszában az egyedi komplex mobilitási szolgáltatások megvalósításai állnak.
Bár sem az Egyesült Királyságnak, sem az EU-nak nem lenne előnyös, az idő haladtával egyre valószínűbb, hogy megállapodás nélküli Brexittel zárul a brit kilépés. Ez a használtszoftver-piacot is befolyásolja. Csala Zsolt (IPR-Insights) írása.
Krusovszky Dénes József Attila-díjas író, költő, műfordító, és irodalomkritikus. A Versum világirodalmi folyóirat alapító főszerkesztője. Összesen öt verseskötet, egy novelláskötet, két esszékötet, és egy regény szerzője. Legújabb kötetéről, járványhelyzetről, és karácsonyi ajándékötletekről kérdeztük. Interjú. Hajdúnánás éjjel-nappali üzl
A nyíregyházi Lego gyár bejelentette, hogy napelempark létesítését kezdte meg a gyártórészleg melletti területen. A fotovoltaikus erőmű fedezi a gyár energiaszükségletének 40-50 százalékát.
Az Agrárminisztérium (AM) rendelete szerint módosulnak a tojásjelölési előírások. Mostantól lédig kiszerelésű tojásforgalmazás esetén is fel kell tüntetni a származási országot.
Alacsony az osztrákok hajlandósága arra, hogy beoltassák magukat a világjárványt okozó új koronavírus ellen - állapítja meg a Peter Hajek közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése, miközben osztrák politikusok az oltás esetlegesen kötelezővé tételéről vitáznak.
Mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben – nyilatkozta Bodó Sándor.
Húsz hazai és nemzetközi vállalat megalapította a Jövő Mobilitása Szövetséget, amelynek kiemelt célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, fejlesztése, az érintett hazai piaci szereplők szakmai képviselete - jelentette be Pukler Gábor, a szövetség elnöke hétfőn a szervezet bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 5,6 milliárd forintból fejleszti győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, Kecskeméten pedig új üzemcsarnokot épít. A beruházáshoz a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kecskeméten.
Ahogy azt lapunk elsőként kilátásba helyezte, a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő hitelintézet elnök-vezérigazgatói posztjáról lemondott Balog Ádám helyére a mai rendkívüli közgyűlésen Barna Zsoltot választották, 2021. január 1-jétől, miután megkapta ehhez a Magyar Nemzeti Bank engedélyét.
Ahogy azt lapunk elsőként kilátásba helyezte, a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő hitelintézet elnök-vezérigazgatói posztjáról lemondott Balog Ádám helyére a mai rendkívüli közgyűlésen Barna Zsoltot választották, 2021. január 1-jétől, miután megkapta ehhez a Magyar Nemzeti Bank engedélyét.
Szájer Józsefről szóló vicces Facebook poszt óriásit menne, de nincs kedvem földön fekvő emberbe rúgni egyet, nyilatkozta Kovács András Péter, Karinthy-gyűrűs humorista, a hazai stand-up szcéna egyik legismertebb képviselője a Spirit FM-ben.
Világszerte elérhetetlenné vált a YouTube videómegosztó, a Gmail, az androidos Play áruház, a Google Drive tárhely, a Google Photos és a Google jó néhány alkalmazása.
Megtartotta rendkívüli közgyűlését az MKB Bank, és ahogy várható volt, január 1-jével a Magyar Bankholdingtól érkező Barna Zsolt váltja Balog Ádámot az elnök-vezérigazgatói székben. A vezércserét a felügyelet már engedélyezte is.
Kis karácsony vagy nagy karácsony? A gyártók és a kereskedők a Covid19 sújtotta idei szezonban is nagy karácsonyra, azaz kiemelkedő forgalomra számítanak. A Magyar Termék Nonprofit Zrt. háttérbeszélgetésén szó esett a járvány első és második hullámának tapasztalatairól, a magyar termékek szerepének növekedéséről, valamint arról is, milyen gyártói k
Az LMP politikusa közösségi oldalán reagált Novák Katalin videójára, melyben a miniszter arról beszélt, szerinte „hogyan lehet sikeres, erős egy nő”, azaz, hogyan teljesedhet ki.
Világszerte egyre több fertőzött fiatalt és középkorú pácienst diagnosztizálnak stroke-kal. Míg a járványkitörés kezdetén a kutatók arra mutattak rá, hogy a vírus elsősorban a tüdőt támadja meg, addig az elmúlt hónapokban azonban több olyan esetről számoltak be, melyekben a koronavírus és a stroke kialakulása között találtak összefüggést.
A magyar kormány a migrációs és a gender akciótervet is el fogja utasítani az EU-ban – mondta a parlamentben hétfőn napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök, s kiderült az is, kik kapnak legelőször a koronavírus elleni védőoltásból.
Orbán Viktor szerint a tét az volt, hogy ki irányítja Európát a jövőben: a tagállamok által megválasztott kormányok, vagy sikerül Soros Györgynek Európára erőltetni a saját hatalmi rendszerét, a Soros -hálózat “posztkeresztény ideákat” terjeszt - mondta a parlamentben napirend előtt a miniszterelnök az EU-csúcsról.
Világszerte egyre több fertőzött fiatalt és középkorú pácienst diagnosztizálnak stroke-kal. Míg a járványkitörés kezdetén a kutatók arra mutattak rá, hogy a vírus elsősorban a tüdőt támadja meg, addig az elmúlt hónapokban azonban több olyan esetről számoltak be, melyekben a koronavírus és a stroke kialakulása között találtak összefüggést.