Az XBond értékpapírlistán regisztrálja december 17-ével a Budapesti Értéktőzsde Zrt. a Stelius Befektető Zrt. STELIUS 2030/A elnevezésű kötvényét - tette közzé kedden honlapján a BÉT.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Egyenes Beszédben azt is elmondta, hogy hétfőn, a hétvégi adatok fényében döntenek arról, lesz-e enyhítés december 24-én.
Megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket apportálták kedden a Magyar Bankholdingba - közölte a holdingtársaság az MTI-vel.
Visszavonta főigazgatói pályázatát a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgató-helyettese, ezért Karácsony Gergely főpolgármester visszavonta Szabó Roland főigazgatói kinevezéséről szóló határozatát.
Pete Buttigieg, a demokrata párt egyik elnök-aspiránsa, Joe Biden volt kihívója lesz az amerikai közlekedési hivatal vezetője – értesült a Reuters két bennfentes forrásból.
Már lassan három éve alkot egy párt Dakota Johnson és Chris Martin így mindenki joggal kérdezi, hogy vajon mikor lépnek végre szintet a kapcsolatukban…
Az idei volt a második legmelegebb november a Földön a mérések dokumentálása, 1880 óta - közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA).
A francia kormány önkéntes karantént javasol mindenkinek egy héttel az év végi ünnepek előtt annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány a családi és baráti összejöveteleken ne kaphasson új erőre.
Dániában az egész országra kiterjesztik a települések kétharmadán érvényben lévő részleges karantént a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében - jelentette be kedden a kormány.
A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
December 14-én megkezdődött a Tesla magyarországi alkalmazottainak a toborzása. Mindezt a cég karrier oldalán szúrhatták ki a szemfülesek, ahol több pozícióra is lehet jelentkezni.
Az autizmus egyre több embertársunkat érinti anélkül, hogy betegségük elfogadása, eredete és sajátos élethelyzetük pontosan ismert lenne. Fontos róluk beszélnünk, és felnyitni a felnőttek, a gyermekek és az iskolatársak szemét. Nem rejtegetheti őket a család, hiszen épp oly szerethetőek és ragaszkodóak, mint egészséges társaik.
Tízből egy spanyol már átesett a koronavírus-fertőzésen - derült ki abból az országos reprezentatív vizsgálatból, amelynek előzetes eredményét kedden ismertették Madridban.
Olaszországban üresek maradnak a templomok az éjféli misén, Ausztriában kinyitnak a síközpontok, a spanyoloknál nem lesz érvényes a kijárási tilalom szilveszterkor.
Költségcsökkentő programot indít a német Volkswagen csoport (VW), a világ legnagyobb autógyártó társasága, amely történetének legnagyobb szabású átszervezésén dolgozik - írta kedden a német sajtó.
A francia kormány önkéntes karantént javasol mindenkinek egy héttel az év végi ünnepek előtt annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány a családi és baráti összejöveteleken ne kaphasson új erőre.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) idén is megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait. A szülők véleménye még mindig a legfontosabb szempont a diákok döntésében, de egyre nagyobb a barátok ráhatása is a választás fol
1,4 milliárd kínai ambícióját nem lehet elnyomni, márpedig a külvilág tette naggyá Kínát - fogalmazott a Föld legnagyobb országával kapcsolatos "párttagbotrányocska" kapcsán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető Kína-szakértője.
Az FC Barcelona elnöki posztjára kandidáló Emili Rousaud szerint nem fenntartható Lionel Messinek, a klub hatszoros aranylabdás futballistájának a fizetése, ugyanakkor róla nevezné el a Camp Nou Stadiont.
Újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Hamarosan több, biztató eredménnyel rendelkező vakcina is elérhetővé válik Magyarországon - mondta Kis Zoltán virológus kedden az M1 aktuális csatornán.
A kártékony tartalmak és a fair verseny szellemében születtek uniós törvényjavaslatok, melyek gigabírsággal is sújthatják a nagy amerikai techóriásokat, ha nem felelnek meg feltételeiknek.
Az amerikai törvényhozás felsőházi republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell kedden gratulált Joe Biden megválasztott elnöknek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek, megtörve ezzel a november 3-i elnökválasztás kimenetelével kapcsolatos hosszú hallgatását.