2020. december 17. csütörtök

dec. 17
4:42
Erdélyi váltja Drozdyt (Mínuszos)
Drozdy Győző nyugdíjba vonulását követően Erdélyi Márk veszi át a Telenornál a vállalati kapcsolatok divízió vezetését a jogi területért és vállalati reputációért felelős vezérigazgató-helyettesként. Erdélyi a jogi igazgatóság vezetése mellett különböző tisztségeket töltött be a vállalatnál az elmúlt tíz évben, így felelt az információbiztonságért,
dec. 17
4:45
Egy antivirális szer mintha azonnal megállítaná a fertőzés továbbadását (Infostart)
A korábban más vírusfertőzések kezelésére kifejlesztett készítmények sorát használhatjuk a jövőben a koronavírus gyógyítására: a remdesivir és a favipiravir után most a molnupiravir is klinikai kísérletek alanya, hogy kiderüljön: valóban olyan hatékony-e a covid-19 ellen.
dec. 17
4:48
A Konyhafőnök VIP: megvannak a verseny dobogósai! (Márkamonitor)
Horváth Sisa, Pokorny Lia és Feke Pál lettek A Konyhafőnök VIP dobogósai, ők alkotják a TOP3 mezőnyét! A Döntő harmadik napján Serbán Attila hagyta el a konyhát.   A szimultán főzés a Döntőben hagyománynak számító feladat. Sárközi Ákos egy könnyűnek mondott főételt próbált lefőzetni a versenyzőkkel, persze a maga Michelin-csillagos tempójában. Elmo
dec. 17
4:48
Vajon mennyien nem tudják majd törleszteni hiteleiket? (Növekedés)
A bankok egyik legfontosabb sikerfaktora, hogy miként menedzselik a nem-teljesítő hiteleiket. Az sem jó, ha valaki túl óvatos, és nem hitelez eleget, de az sem, ha túl bátor, és később sok ügyfele nem fizet. Amikor pedig már emelkedik az NPL (a nem-teljesítő állomány), akkor azt ügyesen kell leépíteni, megállapodással, a rossz hitelek eladásával. I
dec. 17
4:54
Drámai üzenetet küldött születésnapján Koltai Róbert (ATV)
A színésszel a Bors készített egy rövid interjút 77. születésnapja alkalmából.
dec. 17
5:06
Helybenhagyta a Kúria a hatályon kívül helyezésről szóló döntést (ProfitLine)
Helybenhagyta a Kúria a Pécsi Ítélőtáblának a Szeviép Zrt. két korábbi vezetője ügyében hozott, a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező döntését - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.
dec. 17
5:06
Iránykereséssel telt a kereskedési nap (Agrofórum)
Határozott irány nélkül zárt a chicagói és a párizsi agrártőzsde is. Az Egyesült Államokban a búza 0,3 százalékot, a szójabab pedig 0,2 százalékot vesztett értékéből. Ezzel szemben a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal került többe. Európában is a repce és a kukorica zárt pluszban, a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa ellenbe
dec. 17
5:12
Végleg megpecsételődni látszik a balatoni patyomkinfalu sorsa (Infostart)
A város szégyenfoltjaként emlegetett terület sorsát évek óta igyekszik megoldani a városvezetés. Az önkormányzatnak most megvan a jogalapja arra, hogy a szezonális szórakozó negyedként működő, egykori görög falut elbontassa.
dec. 17
5:12
A COVID-19 elleni vakcina valamelyik alkotórészére súlyosan allergiások várjanak még a védőoltással (WebBeteg)
A Pfizer-vakcina fő alkotóeleme az mRNS (messenger, azaz hírvivő RNS) - ez a vírus genomjának egy ártalmatlan darabkája, ami becsapja a szervezetet, miáltal eléri, hogy az ellenanyagot termeljen. A vakcinában van lipid (olyan zsírnemű anyag) is, ami azt segíti, hogy a kódolt üzenet át tudjon jutni a sejthártyán.
dec. 17
5:12
TV2 Csoport: Kiemelkedő sikerek egy kihívásokkal teli környezetben (Márkamonitor)
A TV2 Csoportot a rendkívüli 2020-as évben leginkább az motiválta, hogy mind a nézők, mind az üzleti partnerek és hirdetők, mind pedig a dolgozók felé megmutassa, hogy rá a nehéz periódusokban is lehet számítani. Felelős tévétársaságként a TV2 Csoport március óta minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet; a hírmű
dec. 17
5:12
Tudor-szerű (?) Bell & Ross, óraméretezés és Tuna-hatású búvár Orient I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Japánból Svájcba utazunk a mai epizódban, érintve valódi búvárt, és egy aszfaltbúvárt. Két óra, számos funkció és megannyi stílusjegy. A Bell & Ross-t alapvetően a négyszögletes, műszerfali kijelzőkre és mérőműszerekre…
dec. 17
5:18
Patriotic Talks: Sokat változott a nemzetállamok szerepe és feladata (Növekedés)
A globalizáció és egyéb folyamatok egy cseppet sem ásták alá a nemzetállamok szerepét és jelentőségét, ugyanakkor olyan új kihívásokkal kell szembesülnie ma az országoknak mint a digitalizáció, az egyenlőtlenségek kezelése és a fenntartható gazdaság - hangzott el a Matthias Corviunus Collegium és a Danube Institute Patriotic Talks fórumán.
dec. 17
5:24
Jennifer Aniston exei: eddig csak az alábbi 8 férfi dobogtatta meg a szívét (Joy)
Vannak olyanok is a listán, akikről eddig valószínűleg nem tudtál!
dec. 17
5:30
Kisfaludy-pályázatok: gazdag magyarok lesznek még gazdagabbak közpénzből (Menedzsment Fórum)
Milliárdos forgalmú cégek tulajdonosai is kaptak vissza nem térítendő állami milliókat a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a vendégházaik szépítésére. Zuhanykabin és kukatároló is közpénzből épül.
dec. 17
5:36
Időjárás, videó - A biztató jelekre vár az egész ország (Infostart)
Vagy napsütésre, vagy hóra. Már tudni, csütörtökön lesz-e elmozdulás valamilyen irányba.
dec. 17
5:36
Hogyan segíti a HR szakembereket az automatizáció? (newtechnology.hu)
A HR szakemberek az álláspályázati folyamatok egyszerűsítése érdekében a működésükbe könnyedén integrálhatnak automatizált toborzási technológiát – ezzel egyébként a jelöltek számára is könnyebb az út az ajánlattól a munkáig. A munkáltatók természetesen a lehető legjobb, legtökéletesebb pályázókat kívánják megszerezni hirdetések segítségével. A mun
dec. 17
5:36
Hamarabb kellett volna a Tempót megvenni… (Agrárágazat)
A Tempót jól ki kell szolgálni, és akkor nagyon komoly területteljesítményekre képes!
dec. 17
5:36
Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban (Mezőhír)
Országos felmérés az adatalapú vezetői munkafolyamat részegységeivel kapcsolatban.
dec. 17
5:36
Mentsük meg vizeinket! (Transpack)
„A határokat feszegetjük, változtatásokra van szükség…”
dec. 17
5:42
Csak semmi rohanás – Suzuki Swift 1.2 Hybrid CVT (Autónavigátor)
Még egy kisautó is lehet elegáns, tökéletesen bizonyítja ezt a tézist a fullosan felszerelt Swift - ezzel az ezüstmetál fényezéssel.
dec. 17
5:42
Napi horoszkóp: meg kell szüntetned a feszültséget magad körül (Promotions)
Mindenre van tökéletes megoldás, és segítünk is megtalálni a csillagjegyednek.
dec. 17
5:42
Már megint alkottak egy új kiberbiztonsági stratégiát (Mínuszos)
Az Európai Bizottság a kiberbiztonság javítását célzó új stratégiát fogadott el. Az új stratégia megerősítené Európa kollektív ellenálló képességét a kiberfenyegetésekkel szemben, és előmozdítaná, hogy az európai polgárok és vállalkozások teljes mértékben profitálhassanak a megbízható digitális szolgáltatásokból. Lehetővé teszi továbbá, hogy az Eur
dec. 17
5:42
Bővelkedünk az újdonságokban (GépMax)
Bőven hozzuk azokat a számokat, elvárásokat, amelyeket magunk elé támasztottunk!
dec. 17
5:48
Buliztak, hogy kiderüljön, fertőznek-e (Infostart)
Barcelonában antigén alapú tesztet végeztek egy koncerten részt vevő 500 önkéntesen, hogy kiderüljön, működhet-e a módszer a bulik újraindítására.
dec. 17
5:48
Hatékonysági tippek Elon Musktól, Jeff Bezostól és Bill Gates-től (Növekedés)
Hogyan szervezik napjaikat az olyan elfoglalt cégvezérek, mint Elon Musk, Jeff Bezos, vagy akár a Microsoft-alapító, Bill Gates? Íme pár sikeres vezető tippje arra vonatkozóan, hogyan tudják magukból kihozni a maximumot.
dec. 17
5:54
Minden hónapban félretesz a fizetéséből, hogy a környék rászorulóin segítsen ez a jakartai férfi (ATV)
A koronavírus-járvány idején is akadnak jótékonykodók a világ minden táján. Egy indonéz férfi, aki keveset keres, minden hónapban tesz félre pénzt arra, hogy a környékbeli szegényeket etesse. A Deutsche Welle riportja következik.
dec. 17
5:54
A piac még mérlegeli az orosz exportadó várható hatásait (Agrofórum)
Egyelőre úgy tűnik, hogy a gabonaexportőrök részéről nem valószínű, hogy felgyorsítják az orosz búzaszállítmányok vásárlását azelőtt, hogy Moszkva február közepén bevezeti az exportadót. Így mezőgazdasági termelők várhatóan nem fogják sürgetni a készletek felszabadítását, különösen a jövő évi gyenge kilátások miatt.
dec. 17
5:54
Át kell gyúrni a bankok belső működését az MNB új kiszervezési elvárásai miatt (Növekedés)
Jövőre több új felügyeleti elvárás teljesítésére is fel kell készülniük a pénzügyi intézményeknek. Módosult az IT kiszervezések kezelésével foglalkozó MNB ajánlás és egy új, a kiszervezések vállalatirányítási és üzletvezetési kérdéseivel foglalkozó jegybanki szabályozás is megjelent. Ezek új kihívások elé állítják a pénzügyi szervezetek jórészét, l
dec. 17
6:03
Virológus: újra elkaphatjuk a koronavírust, fertőzhetünk ismét (Infostart)
Kemenesi Gábor sajnálja, hogy olyan hírek terjedhetnek, hogy aki már átesett a koronavíruson, az szabadon mehet mindenfelé.
dec. 17
6:06
Az idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbiaknál (ProfitLine)
Az idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbi évekhez képest, a csomagok száma jelentősen meghaladja az egy évvel ezelőtti mennyiségeket - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
dec. 17
6:06
Jövő héten oltják be Joe Bident a koronavírus ellen (ATV)
Mike Pence amerikai alelnököt pénteken, Joe Biden megválasztott elnököt pedig a jövő héten oltják be az új típusú koronavírus ellen - közölték helyi idő szerint szerdán washingtoni illetékesek.
dec. 17
6:06
Valóra vált Á-Lom: 500 kisgyermek kapott új ágyat az Adománytaxi jóvoltából – Képriport (WMN)
„Gondoljunk bele: nincs hol aludni. Milyen rettenetesen távol van bármilyen stabil jövőképtől az a gyerek, akinek nemhogy egy kis tanulósarka nincsen, de ágya se. A család négy-öt másik tagjával kell osztoznia egy fekhelyen, és másnap az iskolában figyelnie, teljesítenie.” Chripkó Lili képriportja.
dec. 17
6:06
Napindító gondolat – 12.17. (Hamu és Gyémánt)
Csütörtök reggel Faludy György gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy mi is a valódi boldogság. Barátság és szerelem Hamu és GyémántA nap idézete Faludy Györgytől A szerelmes költő Bár élete során csak kétszer volt házas, Faludy Györgynek több tartós kapcsolata is. Szegő Zsuzsanna újságírót a Haladás című lap szer
dec. 17
6:12
Érkeznek az új családi milliók, pincérből is lehet szobafestő (Interjú Novák Katalinnal) (Portfolio)
Az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több mint a felét felújításra fordíthatják majd a családok – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Novák Katalin, hangsúlyozva: felülről nyitott keretről van szó. A családügyi minisztert sok más mellett a demográfiai helyzetről, a la
dec. 17
6:12
Jövő héten oltják be Joe Bident (444.hu)
Mike Pence alelnököt pedig már pénteken.
dec. 17
6:12
Idén is csatlakozott az Aldi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtő akciójához (Márkamonitor)
Karácsony közeledtével immár harmadik éve vesz részt az ALDI a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománygyűjtő akciójában. Az idén összegyűjtött mintegy 75 000 kilogrammnyi élelmiszeradományt az Élelmiszerbank helyi rászorulóknak osztja ki a nehéz téli időszakban. Az ALDI 2016 óta működik együtt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. A partnerség kere
dec. 17
6:12
Idén is innovációs díjat kapott a John Deere (Agrofórum)
A John Deere második éve kapta meg a jelentős technológiai kiállítás, a Consumer Electronic Show, azaz a Ces innovációs díját. A fogyasztói technológiai termékek kiemelkedő tervezését és mérnöki munkáját ismeri el a díj.
dec. 17
6:12
Demi Rose napozás közben mutatta meg a hatalmas melleit (Promotions)
Reya Sunshine közben karácsonyi hangulatban reklámozza a Pornhubot, de a mai válogatásunkban visszamegyünk a múltba is.
dec. 17
6:18
Romániában nem lehet betiltani a genderelmélet oktatását (Infostart)
Alkotmányellenesnek nyilvánította a taláros testület szerdán az oktatási törvény módosításáról szóló indítványt.
dec. 17
6:18
Megszólalt Deutsch Tamás, miután jogfosztásáról döntöttek az Európai Néppártban (ATV)
Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja szerda esti ülésén elfogadott határozatában határozottan elítélte Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőnek a frakciót és vezetőjét bíráló kijelentéseit, de nem zárta ki a képviselőcsoportból - derült ki a dokumetumból.
dec. 17
6:21
Legyen? Ne legyen? Az idei céges karácsony dilemmái (Piac és Profit)
Bizonyára sok cégnél fejfájást okoz, hogy miként szervezzék meg a jól megszokott, a dolgozók által is elvárt karácsonyi céges ünnepséget idén. Az év végi közös ünneplés és ajándékozás nem csak abban segíthet a cégeknek, hogy növelje a dolgozók elégedettségét, hanem, hogy elősegítse a munkavállalók közötti hatékonyabb együttműködést, és a motiváció
dec. 17
6:30
„Sokkélményként érte” az Omega tagjait Benkő László és Mihály Tamás temetése (ATV)
Mindezt a zenekar menedzsere mondta Blikknek.
dec. 17
6:30
A szürke ötven árnyalata, avagy mutatjuk a csütörtöki időjárást (Háziállat)
Csütörtökön csupán kisebb körzetekben vékonyodhat el a felhőzet.
dec. 17
6:36
Visszafogta jövő évi német növekedési előrejelzését az ifo (ProfitLine)
A második járványvédelmi zárlat miatt visszafogta jövő évi németországi GDP-növekedési előrejelzését a müncheni ifo gazdaságkutató intézet téli rendszeres konjunktúra prognózisában.
dec. 17
6:36
Most dőlhet el egy egész magyar térség sorsa - De mit művel a kormány? (Portfolio)
Hetek óta tart a dunaújvárosi vasmű nehéz helyzetének legújabb felvonása, amely egy ponton lényegesen különbözik a korábbi fejezetektől: az állam nem vállalt benne aktív szerepet. Míg ugyanis a korábbi években rendre megjelent a megmentő szerepében, amikor kedvezőtlen hírekkel került a figyelem középpontjába a Dunaferr, ezúttal ez a kormányzati fel
dec. 17
6:36
Ne várjunk változást az időjárásban csütörtökön (SzMo)
Igazából a hét további részében sem: marad a borús, párás idő.
dec. 17
6:39
Most akkor van vagy nincs lakásáfa-hiány? (Privátbankár)
Nehéz értelmezni Matolcsy György azon kijelentését, hogy az új lakásokra 2019-ig alkalmazott 5 százalékos áfa 27 százalékra emelése 0,5-0,6 százalékkal csökkentette a GDP-t. Valójában arról van szó, hogy az áfakiesést soha nem lehetett pontosan meghatározni.
dec. 17
6:42
A néppárt szankcionálta Deutsch Tamást (HírTV)
Most nagyobb ellensége vagyok a mainstream európai politikának, mint Orbán Viktor miniszterelnök - mondta az európai parlamenti képviselő.
dec. 17
6:42
Hiába várjuk a változást, az ünnepekig marad a borongós idő (Agroinform)
Az ünnepekig nem várható olyan időjárási front, ami változást hozna, így marad minden a régiben, borongós, ködös időnk lesz a következő napokban is.
dec. 17
6:42
Elrettentésként fejleszti a nukleáris fegyvereit Észak-Korea? (ATV)
Phenjan végső célja a nukleáris fegyverkezéssel nem más, mint, hogy fenntartsa a diktatúrát és megőrizze a jelenlegi vezetés irányító szerepét, ezért az Egyesült Államoknak rendeznie kellene kapcsolatait Észak-Koreával, és végleges békemegállapodást kellene aláírni az 1950 és 1953 között vívott koreai háborút lezárandó - fogalmazott egy csütörtöki

Keresés