Sokak szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb sikere ez az élelmiszeriparnak. Először engedélyeztek a hatóságok bioreaktorokban, állatok levágása nélkül előállított húst – derül ki a The Guardian cikkéből. A fejlemény mérföldkő lehet a húsipar számára. A csirkefalatokat az amerikai Eat Just vállalat gyártja, ami végül a szingapúri élelmiszer-ügynöks
A téli hidegben egyáltalán nem mindegy, mivel tisztítjuk és hidratáljuk arcunkat. Ebben az időszakban sokkal nagyobb odafigyelést igényel az egész testünk, így azokat a területeket is extra ápolással kell kényeztetnünk, amikre a hétköznapokban egyáltalán nem szánunk időt. Ugyan elsőre úgy tűnhet, számos új kihívást állít elénk ez az időszak, nem le
Az Appeninn Hegyvidék Kft.-re ruházta át a PRO-MOT Hungária Kft. a Club Aliga területét érintő fejlesztési projekt kivitelezését - áll az Appeninn BÉT-re eljuttatott közleményében.
Eltemették Benkő Lászlót. Az Omega billentyűsét a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Benkő az Omega alapításától, 1962-től egészen a haláláig volt a zenekar tagja. A gyászszertartáson zenésztársai, Freinreisz Károly és Nagy Feró mellett, barátja Lukács Sándor is beszédet mondott.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/02/2582/
Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek a szerdai zárásra, a nap nyertese több mint 1 százalékos emelkedéssel London volt, miután Nagy-Britannia a világon elsőként engedélyezte a Covid-19 betegség elleni amerikai-német védőoltás kereskedelmi forgalomba történő hozatalát.
Szájer József nem csak az EP-képviselői mandátumáról mondott le, hanem a Fideszből is kilépett. Ujhelyi István az ügyben felmerült titkosszolgálati szál kapcsán megjegyezte, hogy nem ezt kell keresni, hiszen ahol szabad média van, és ahol szabad az igazságszolgáltatás, ott egy EP-képviselő így járhat.
Első klipjük a szakítás utáni önironikus hangulatot idézi meg drum and bass lüktetéssel, nagybőgővel, pozannal, orgonával és egyedi stílusú gitározással.
A nemzetközi sajtó is nagy terjedelemben foglalkozik a Szájer Józseffel kapcsolatos hírekkel. Általában azt emelik ki, hogy a politikus Orbán Viktor kormányfő meleg-ellenes pártjának európai parlamenti képviselője.
Az iskolás korú gyerekek kétharmadának világszerte nincs otthon internete - állapította meg az ENSZ kedden közzétett jelentésében, holott a pandémia miatti iskolabezárások miatt ez létfontosságú lenne az online oktatásukhoz.
A szállodák és az éttermek mellett a karácsonyi vásárok is zárva maradnak idén Ausztriában a koronavírus-járvány miatt - erről döntött az osztrák kormány szerdán.
Ausztriában a koronavírus-járvány terjedése miatt november 17-e óta tartó rendkívüli korlátozásokat december 7-én ugyan enyhítik, de csak egyes területeken és bizonyos szigorítások érvényben maradásával - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán a kormányülést követően.
Ellenállást és értetlenkedést váltott ki Ausztriában az a német-olasz javaslat, hogy Európa szerte legyenek zárva a síterepek január közepéig. Az osztrák síszövetség elnöke Peter Schröcksnadel ezért nyílt levélben fordult Sebastian Kurz kancellárhoz.
Az új orosz energiaügyi miniszterrel, Nyikolaj Sulginovval tárgyalt Szijjártó Péter, az Oroszországból Magyarországra érkező gázról egyeztettek telefonon, mivel a két ország közti jelenleg még hatályos hosszú távú gázszállítási megállapodás jövő októberben lejár - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Karácsonykor és szilveszterkor legfeljebb két külön háztartásból nem több, mint tíz ember ünnepelhet együtt - ismertette a spanyol egészségügyi miniszter a szerdán elfogadott szabályozást.
Pénteken folytatódik a borongós, szürke idő. Gyenge lesz a légmozgás. Reggeli ónos szitálás előfordulhat. Napközben 0-5 fok valószínű. Szombaton a legtöbb helyen marad a borongós idő, további szitálás, gyenge eső előfordulhat. Hajnalban fagypont körül alakul a hőmérséklet, délután 1-6 fokot mérhetünk. Vasárnapra hidegfront érkezhet feltámadó északi
Több mint 122 millió forintból készülhetnek műsorok helyi és körzeti televízióknál - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.
Immár fogalmazhatunk úgy, hogy a szokásoknak megfelelően ismét két BL-mérkőzés 18.55-kor kezdődik a mai programban. A Krasznodar a Rennes-t fogadja, míg az RB Leipzig Isztambulban a Basaksehirrel játszik.
A spanyol szövetség bizottsága kiemelte, bár értékelik a gesztust, a mezlevételért sárga lappal büntetett játékos tette a szabálykönyv értelmében az indítéktól függetlenül büntetendő.