Időnként erős szívdobogás, mellkasi fájdalom, szédülés és ezzel együtt félelemérzés tör rád? Arra gondolsz, azonnal itt a vég? Valószínű, pánikrohamaid vannak vagy - ha ez gyakran előfordul - pánikbetegségben szenvedsz. Azonban mielőtt ebben biztos lennél, érdemes kivizsgáltatnod magad, hogy a fizikai megbetegedés lehetőségét kizárd. Ha bebizonyoso
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 267 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Ronald Koeman megindokolta, miért nem jött el Lionel Messi Budapestre. Azt mondta: az idényben mindössze két olyan mérkőzés volt, amelyen már továbbjutóként játszhattak-játszanak: a kijevi és a budapesti.
A banálistól a súlyosig sokféle oka lehet annak, ha a gyermek hasa feltűnően előredomborodik. A has megnagyobbodásának okairól dr. Kovács Tibor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója, csecsemő- és gyermekgyógyász beszél.
A törvényhozók előzetes voksolásban megszavazták a kneszet feloszlatását, és ha a plénum további három olvasatban is hasonlóképpen dönt, akkor két éven belül negyedszer is előrehozott választásokat tartanak Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az ATV Híradójának adott interjújában elmondta, hogy szerinte Szájer József az egyetlen helyes döntést hozta a mandátumáról való lemondással, a kizárásával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy akkor senki nem gyűjtött aláírást a Néppártban, amikor a párt elnöke nácizta Orbán Viktort.
Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvényét, az AGROmashEXPO-t 2021. március 3-6. között rendezik meg, az eredetileg tervezett januári időpont helyett.
Feloldották a titkosítást néhány amerikai bírósági dokumentumon, melyek szerint felmerül a gyanúja annak, hogy egy meg nem nevezett lobbicsapat elnöki kegyelemhez akart jutni Donald Trumptól pénzért cserébe.
A magyar vállalkozásoknak is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Egy áthidaló jellegű, a helyreállítási alap mintájára készülő speciális megoldást mérlegel az Európai Bizottság azért, hogy a magyar és a lengyel kormány költségvetési vétója ellenére is tudjon haladni és ha később majd a két kormány feladja a vétóját, csatlakozni tudjon a konstrukcióhoz – tudta meg a Financial Times egy magasrangú uniós illetékest
Kétarcú a koronavírus: míg iparágak sorát megakasztja, vagy egyenesen be is dönti, addig más területeket az égbe emel. A jelen krízis óriási nyertesei például azok a K+F vállalatok, amelyek példátlanul nagy lökést kaptak attól, hogy a felfordult világ teljesen új szokásokat és szabályokat kényszerített ránk.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, ezzel a negyedik helyre került az európai országok között az új koronavírusos betegek száma tekintetében.
Európában elsőként jóváhagyták a brit hatóságok a Pfizer koronavírus elleni szérumának használatát. A szérumból brit illetékes szervek 40 millió adagot vásároltak.
Új, egységes márkanévvel folytatja tevékenységét az MVM csoport január 1-jétől. Az NKM-vállalatok elnevezéseiben is megjelenik, hogy a csoporthoz tartoznak. Az MVM Magyar Villamos Művek új neve pedig MVM Energetika lesz.
Egyre több találgatás volt akörül, hogy mikor kezdődik meg világszerte a koronavírus elleni oltóanyagok beadása. Nemrég kiderült, hogy az Egyesült Királyság megkapta az engedélyt, így először náluk kezdik beoltani az embereket a Pfizer nevű ellenszerrel.
Antonio Costa portugál miniszterelnök az Európai Unió januártól kezdődő soros portugál elnökségi programját bemutató szerdai sajtótájékoztatón beszélt erről az uniós parlamentben.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, ezzel a negyedik helyre került az európai országok között az új koronavírusos betegek száma tekintetében.
Tovább nőtt az új típusú koronavírus-járványban fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
A novemberi ralit követően rosszul kezdődik a tél első hónapja az elektromosautó-szektor vállalatainak, a mai amerikai piacnyitás után komoly mínuszokat láthatunk egyes cégek esetében. A korrekció mögött feltehetően az a körülmény áll, hogy ma szavaznak az Egyesült Államok Képviselőházában a kínai vállalatok amerikai tőzsdéken történő jegyzését éri
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa arról, hogy 0,60 százalékon maradjon az alapkamat - derül ki a november 17-ei ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB a honlapján. A
David Manzheley a belga De Standaard-nak azt nyilatkozta: Szájer Jószef azt nem mondta meg neki, hogy EP-képviselő, azt viszont igen, hogy régóta él Brüsszelben és azt is megemlítette, hogy ő is rendezett már a saját otthonában szexpartit.
Téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést rendelt el december elsejétől Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Egy őrült nő keserítette meg az Oscar-díjas filmrendező Steven Spielberg mindennapjait. Többször kapott tőle halálos fenyegetést és ha ez még nem lenne elég, a fegyvervásárláson gondolkozó nő meg is akarta ölni Spielberget.
A nyugati határszélen csütörtök délutánig általában havazás valószínű, amelyből ott általában 1-4 cm hóréteg alakulhat ki, de a hegyvidéki területeken ennél több is hullhat. A Dunántúl többi részén azonban a kezdeti hószállingózást, gyenge havazást követően ónos esőre, fagyott esőre, majd esőre egyaránt számítani kell.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szerdára megint több mint 13 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont hosszú idő után most először ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek. A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy megszünteti a hétvégi zárlatot.
A budapesti Fidesz szerint a BKV buszbérlésének ügyében már nemcsak Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, hanem Karácsony Gergely főpolgármester is hülyének nézi a fővárosiakat.
Téli, szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el december elsejétől Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Az autók nagyjából 20 százaléka nem ment át a német műszaki vizsgán az elmúlt egy évben - ismerteti az ADAC. Kiderült, hogy a vizsgált korosztályokban a Porsche 911-es minden esetben a legjobb 3-ban volt, míg a Dacia modelljei nem teljesítettek