2020. december 5. szombat

dec. 5
12:36
Egy 34 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában Magyarországon (SzMo)
Halmozott fejfájás szindróma szerepel nála alapbetegségként a hivatalos statisztikában.
dec. 5
12:36
Kigyúltak a fények New York karácsonyfáján (Hamu és Gyémánt)
A Rockefeller Center előtt felállított karácsonyfa fényeinek kigyúlását nagy izgatottsággal várta New York lakossága. A helyszínre látogató emberek közösen számoltak vissza, mígnem az egész teret fényáradat járta át.
dec. 5
12:39
Különleges szervezeteket díjazott a Prima Primissima Alapítvány (Infostart)
A járványhelyzet miatt – rendhagyó módon – tíz társadalmilag kiemelten hasznos, ám a világjárvány miatt hátrányos helyzetbe került szervezet kapta meg idén a Prima Primissima Alapítvány díjait és az egyenként 20 millió forintos jutalmat – közölte az InfoRádióval az alapítvány kuratóriumának tagja.
dec. 5
12:42
Egy paprikányi egészség minden napra! (Agroinform)
A vírusos és vitaminszegény téli időszakban is van olyan folyamatosan és frissen termő zöldségünk, amelyet minden nap fogyaszthatunk! Őrizzük meg az egészségünket hazai termesztésű paprikával!
dec. 5
12:42
The Banker: az OTP az év magyar bankja (FinTechRadar)
A pénzügyi folyóirat országokra és régiókra lebontva is osztott díjat. Az OTP-csoportnak nincs oka a szerénykedésre.
dec. 5
12:42
A Fehér Háznak vissza kell állítani az illegális bevándorlókat segítő programot (Demokrata)
Joe Biden megválasztott amerikai elnök ígéretet tett rá, hogy hivatalba lépése után 100 napon belül helyreállítja a DACA-programot.
dec. 5
12:42
MN: a BKV-nál már a szerződéskötéskor tudtak a súlyos kockázatról (Demokrata)
Már május 25-én tudták a BKV-nál, hogy kockázatos leszerződni az offshore hátterű céggel – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került belső jelentésből.
dec. 5
12:48
Ha igényli Szájer, akkor 40 millió forintot kaphat az EP-től (ATV)
Az EP rendelkezései szerint ugyanis minden távozó képviselő jogosult úgynevezett „mandátum végével járó juttatásra” – írja a Blikk, és ezt megerősítette a portálnak az európai parlament sajtóreferense.
dec. 5
12:48
Nem Szájer „homoszexualitása”, hanem az orgián való részvétele nem fér bele a Fidesznek Bayer Zsolt szerint (SzMo)
Szerinte „Szájer az eszével és szívével a politikai közösségük elveit vallja és hiszi, ám démonai, rettenetes ösztöne belehajszolta egy másik, egy sötét életbe, amit titkolt”.
dec. 5
12:51
Luxusnyugdíjról álmodnak a magyarok (Piac és Profit)
A lakosság fejében még mindig él a boldog és nyugodt nyugdíjas évek illúziója, miközben az időskori juttatás vásárlóereje igencsak lemaradt az átlagfizetésekétől, a magyarok nyugdíjmegtakarításai pedig csökkenő tendenciát mutatnak.
dec. 5
12:54
Ujhelyi István: kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott támogatás kiosztása (ATV)
Az MSZP szerint kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott magyar kormányzati támogatás kiosztása - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
dec. 5
13:03
Tálas Péter: Izrael a gyilkosságoktól sem riad vissza, hogy megakadályozza az amerikai-iráni atomszerződést (Infostart)
Idén az iráni Forradalmi Gárdának már két vezetőjét is likvidálták, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóintézeti vezetője szerint nagy valószínűséggel izraeli háttérrel zajlott támadások során, ennek pedig a motivációját is tudni.
dec. 5
13:06
Bár még mindig a vezetékes net az előfizetők kedvence, a telefonos mobilnet elterjedtsége nőtt meg (ProfitLine)
Hatból öt ember hozzáfér valamilyen internetezési lehetőséghez az otthonában mobil- vagy vezetékes interneten keresztül – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss piackutatásából. Az előzetes eredmények szerint a járvány idején 63 százalékról 67 százalékra nőtt a telefonos mobilinternetes előfizetések aránya, ahogy egy háztartáson belü
dec. 5
13:06
Többször is meglepte idén a világot Kim Dzsongun - íme a diktátor 5 legváratlanabb húzása (Portfolio)
Mozgalmas éve volt Kim Dzsongunnak, Észak-Korea diktátorának, aki az elmúlt évek békülési stratégiája után 180 fokos fordulatot vett idén és megszakított minden tárgyalást Dél-Koreával és Amerikával, aztán bejelentette: elkészült az észak-koreai atomprogram és most már meg tudja védeni magát az ország a NATO agressziójával szemben. Ezen kívül bemut
dec. 5
13:06
Készülj fel: 2021-ben ezeket a hajszíneket látod majd mindenhol (Glamour)
Ne lepődj meg!
dec. 5
13:06
Emmi: A napokban érkezik meg az ápolók 20 százalékkal megemelt bére (SzMo)
A béremelés a tárca közlése szerint 83 ezer ápolót és 4900 védőnőt érint.
dec. 5
13:06
A világ élelmezésére lehet megoldás (Agrárágazat)
Állandó magas minőség érhető el, ha a termesztéshez szükséges eszközök egy egységes, integrált rendszert alkotnak.
dec. 5
13:06
Meghosszabbították az egyéni tervek benyújtási határidejét (Mezőhír)
Még nem csúsztunk le a szőlő-szerkezetátalakítási támogatásról.
dec. 5
13:12
Az enyhüléssel jön a sár is! – Tessék letisztítani a traktorok gumiabroncsát! (Agroinform)
Szomorú hír közúti balesetről, amit egy traktor gumiabroncsáról ledobott sártömeg okozott.
dec. 5
13:12
Sötét jövőt vizionált az ENSZ Élelmezési Világalapja (ATV)
A jövő év humanitárius katasztrófába torkollhat - figyelmeztetett az ENSZ Élelmezési Világalapjának (WFP) vezetője az ENSZ-közgyűlésnek a koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülésszakán pénteken. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a gazdag országok az oltásért tolongásban nem tiporhatják el a szegényeket
dec. 5
13:15
Végül csak nem partra vetettként zárja az évet a magyar hal (Infostart)
Kiváló minőségű idén a magyar hal, az árak pedig megegyeznek a tavalyival – mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. Tavasszal a pandémia sok problémát okozott a hazai halexportban, de nyárra stabilizálódott a helyzet.
dec. 5
13:18
Ne legyen több ilyen baleset! – Tessék letisztítani a traktor gumiabroncsát! (Agroinform)
Szomorú hír közúti balesetről, amit egy traktor gumiabroncsáról ledobott sártömeg okozott.
dec. 5
13:18
Miley Cyrus: „a házasság egy utolsó kísérlet volt arra, hogy megmentsem magamat” (Promotions)
Az énekesnő kendőzetlenül beszél a Liam Hemsworth-szel való házasságáról, és a problémákról, amelyekkel akkoriban küzdött
dec. 5
13:18
Rád gondolok! – üzeni a Várkert Bazár (Demokrata)
Rendhagyó módon tartja meg adventi programjait a Várkert Bazár: Rád gondolok! című kampányukkal december 24-ig az online térbe költöznek.
dec. 5
13:24
Tóth Andi kiakadt a kritikusaira: „Megmondjam, mennyit változtam? Lóf.szt sem” (SzMo)
Az énekesnő mutatott magáról egy képet, ami 16 éves korában készült róla, és jól kiosztotta a kommentelőket.
dec. 5
13:30
Pécsi Ildikó utolsó napjairól beszélt fogadott fia (ATV)
"A szeretteihez való ragaszkodás még ide kötötte, de már régen elvágyott Lajos bácsi mellé" – ezt mondta többek között a Blikknek L. Péterfi Csaba, Pécsi Ildió fogadott fia.
dec. 5
13:30
Téves megyei koronavírus-adatokat közölt a kormányzati portál (SzMo)
A hiba okát még nem tudni, de azt ígérik, hogy hamarosan korrigálják.
dec. 5
13:33
A Mikulás hozza az ápolók emelt bérét (Infostart)
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton.
dec. 5
13:36
Emmi: a napokban érkezik meg az ápolók 20 százalékkal megemelt bére (Növekedés)
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
dec. 5
13:42
Koronavírus: újabb csoportos tesztelés kezdődik a jövő héten (ATV)
A területi közigazgatásban dolgozók tesztelésével folytatódik az országos célzott csoportos tesztelés a jövő héten – közölte a Miniszterelnökség. A tesztelésekben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat.
dec. 5
13:42
A területi közigazgatásban dolgozók szűrésével folytatódik hétfőtől az országos tesztelés (SzMo)
Az iskolai teszteléseket követően az operatív törzs tovább elemzi az első és második heti adatokat, és később dönt arról, hogy ezekben a szakmacsoportokban lesz-e újabb tesztelés a későbbiekben.
dec. 5
13:42
Virtuális műtétszimulátort hozott létre egy kolumbiai diák (Hamu és Gyémánt)
Egy kolumbiai és egy katalán egyetem alacsony költségű szimulációs programot hozott létre annak érdekében, hogy fejlesszék diákjaik finommotoros készségeit.
dec. 5
13:42
Az idősebb generáció egyre magabiztosabb az okoseszközökkel egy kutatás szerint (Növekedés)
Az idősebb generáció egyre nagyobb magabiztossággal bánik az okoseszközökkel, vagy az online videóchattel: az internetező magyar lakosság körében a 60-69 évesek közel 30 százaléka többet chatel, mint a járványt megelőzően - derült ki a Telenor reprezentatív kutatásából.
dec. 5
13:48
Koronavírus: megjelent a javított térkép, de nincs magyarázat a délelőtti bizarr hibára (Portfolio)
Délelőtt közzétett adatait korrigálva új térképet jelentetett meg a koronavírus.gov.hu a fertőzöttek megyénkénti számáról, ezek összege immár megfelel a hivatalosan közölt összesített adatnak. Magyarázatot azonban nem adtak arra, miből adódott a 19 megye és a főváros délelőtti téves adata, a húsz szám bizarr összegéről itt írtunk. A mai eset az amú
dec. 5
13:48
Peren kívül egyezett meg a Wellhello és a kilépett zenészek (ATV)
Sikerült egy olyan kompromisszumot kötniük, amivel mindenki megbékélt – írja a Blikk.
dec. 5
13:48
Bild: Zidane felhívta Szoboszlai Dominikot, hogy igazoljon a Real Madridba (SzMo)
A német lap értesülése szerint a spanyol klub vezetőedzője szeretné a csapatába csábítani a fiatal magyar tehetséget.
dec. 5
13:48
Különleges ünnepre készül a kaposvári Csiky Gergely Színház (Demokrata)
Az ünnepi hangulat egész decemberben tart, a 2020-as évet pedig szilveszteri gálaműsorral zárja a teátrum.
dec. 5
13:51
Kiszélesíti a kormány az ágazati koronavírus-tesztelést (Infostart)
Hétfőtől a területi közigazgatás munkatársait szűrik. A szociális intézmények dolgozóinál pedig folytatják a tesztelést, ezt a pozitívnak bizonyulók aránya indokolja.
dec. 5
13:54
A friss adatok szerint most egy 34 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata (ATV)
A ma reggel közzétett adatok szerint 193 halottja volt a koronavírus-járványnak az elmúlt 24 órában Magyarországon, a kormányzati tájékoztató honlap tanúsága szerint pedig a legfiatalabb áldozat egy mindössze 34 éves nő volt - szúrta ki az Index.
dec. 5
13:54
Trump ügyvédje ismét kínos helyzetbe hozta magát: többször is szellentett egy meghallgatáson (SzMo)
Ezúttal nem a hajfesték folyt az arcáról, hanem a bélműködésén nem tudott uralkodni Rudy Giuliani.
dec. 5
13:54
Hétfőn folytatódik a célzott szűrés (Demokrata)
A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés.
dec. 5
14:06
A napokban érkezik az ápolók 20 százalékkal megemelt bére (ProfitLine)
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
dec. 5
14:06
A Scheuermann-féle megbetegedés (WebBeteg)
A Scheuermann-kór az úgynevezett strukturális háti gerinc görbületének növekedéséhez tartozó kórkép, ezen belül is az a csoport, ahol a háti gerinc egészére terjed ki a görbület fokozódásának mértéke, ennek kompenzálása céljából nő a gerincoszlop nyaki és ágyéktáji részének mell irányába görbülésének, domborodásának mértéke is.
dec. 5
14:06
Újabb magyarok tesztelése indul meg hétfőtől: nekik is ingyen jár majd (Pénzcentrum)
A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok
dec. 5
14:06
Az LMP is csatlakozik a közös ellenzéki listához (ATV)
Közleményükben azt írják, az LMP Országos Politikai Tanácsa szombaton támogatta, hogy az ellenzéki pártok egy közös listán induljanak a 2022-es országgyűlési választáson.
dec. 5
14:09
Már zajlik a romániai parlamenti választás - Magyarországon (Infostart)
Szombaton és vasárnap helyi idő szerint reggel 7 és 21 óra között lehet szavazni. Hét szavazóhely áll rendelkezésre.
dec. 5
14:12
Hétfőtől megveheted az éves autópálya-matricákat! Minden infó egy helyen! (Agroinform)
Az MTI közlemény beszámol a vírushelyzet miatt hozott kedvező változásokról és a pótdíjakról is!
dec. 5
14:12
A napokban érkezik meg az ápolók megemelt bére (Demokrata)
2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.
dec. 5
14:14
Különösen ritka kis hattyúkat figyeltek meg hazánkban (Agroinform)
A két kis hattyút (Cygnus bewickii) Csongrád-Csanád megyében észlelték.
dec. 5
14:15
Mi a titka a kisállamnak, amely a sportban sikert sikerre halmoz? (Menedzsment Fórum)
Óriási szlovén sportsikereket hozott 2020: a Tour de France első két helyét a kétmilliós kisállam kerékpárosai szerezték meg, az NBA legjobbjai közé beszavazták egy kosarasukat. Kézilabdában és röplabdában is az első négyben találjuk a délszláv országot Európában. Mi a titkuk, s mi a pénzügyi háttere a titoknak? – sorozatunk első része ezt próbálja

Keresés