2020. december 8. kedd

dec. 8
13:54
Ózonos fertőtlenítéssel segít a Katolikus Karitász Kárpátalján (Demokrata)
Ózonos fertőtlenítéssel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést a Katolikus Karitász Kárpátalján.
dec. 8
13:56
Kapacitásbővítő beruházást hajtott végre a Gyulahús (Portfolio)
Csomagoló- és szeletelő gépek beszerzésével negyven százalékkal növeli szeletelt árukapacitását a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft.
dec. 8
14:00
Németországban teljes zárlatot javasol az ünnepekre a tudományos akadémia (Infostart)
A gazdasági és társadalmi életet befagyasztó teljes körű zárlatot kell elrendelni Németországban a koronavírus-járvány második hullámának elhúzódó tetőzése miatt a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina rendkívüli állásfoglalása szerint.
dec. 8
14:00
Nem választhatunk, hogy milyen vakcinát kérünk (444.hu)
Orbán Viktor alig több mint egy hónapja még azt mondta: "ki miben bízik, tud választani abból, hogyha be akarja magát oltatni, akkor melyiket kérje".
dec. 8
14:00
Lerázta magáról a sokkot az európai techszektor (Bitport)
A globális járvány miatt tavasszal komoly nehézségekkel szembesültek az újabb források megszerzésén vagy éppen az exiten munkálkodó európai technológiai startupok. Egy átfogó jelentés szerint azonban egy jó hajrával még rekordokat is hozhat az év.
dec. 8
14:03
Ez lehet Putyin titkos fegyvere a CIA-ügynökök levadászására (Privátbankár)
Az amerikai tudományos akadémia friss jelentése szerint a diplomaták és kémek elleni támadásokat mikrohullámú fegyverrel hajtották végre. Az amerikai elhárítás legerősebb bizonyítékai az orosz ügynökök mobiltelefonjának lekövetésével álltak össze. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 8
14:06
Bizalmatlanul fogadták néppárti körökben Orbán Viktor javaslatát (Infostart)
A brüsszeli Politico szerint „provokációt” és „csapdát” sejtenek a magyar kormányfő kezdeményezése mögött, amivel Orbán formailag lazítaná a kapcsolatot a Fidesz-KDNP és az EPP között.
dec. 8
14:06
Pontosan meddig, és milyen intézkedések maradnak érvényben (ProfitLine)
Január 11-éig fennmaradnak a koronavírus-járvány elleni védekezés második ütemének szigorú védelmi intézkedései - jelentette ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
dec. 8
14:06
Nagyvonalú kedvezményeket kapnának azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen Lengyelországban (Portfolio)
Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések - közölte kedden a lengyel egészségügyi miniszter, ismertetve a tervezett oltási stratégia fő pontjait.
dec. 8
14:06
Kevesebbet tervezünk idén költeni a karácsonyi ajándékokra (ATV)
Kevesebben terveznek ajándékozni a járványhelyzetben, sőt kevesebbért is, az idén közel tizedével csökken a karácsonyi vásárlók száma és ötezer forinttal az ajándékokra elköltött összeg - derül ki a Cofidis felméréséből.
dec. 8
14:06
Madonna 62 évesen magára varratta élete első tetoválását (Femcafe)
A legendás popdíva nem siette el a döntést.
dec. 8
14:06
Katalin hercegné felvonultatta elképesztő kabátgyűjteményét (Glamour)
Minden nap egy új darabot mutat
dec. 8
14:06
Romániában rekordot döntött a halálesetek száma (Demokrata)
Minden korábbinál több, 213 halálesetet jelentettek.
dec. 8
14:06
Mit fogunk digitalizálni az élelmiszeriparban? (Agrárágazat)
A termelés támogatása a mesterséges intelligenciával.
dec. 8
14:06
Kevesebb gépet vettünk többért, az ültetvénygépesítés tarolt (Mezőhír)
Az öntözésfejlesztésre és a kertészeti gépberuházásra kiírt pályázatok hajtották a keresletet.
dec. 8
14:08
Akár 20 ezer gyerek is tanulhat síelni idén Eplényben (Portfolio)
Már lehet regisztrálni a Ski43 (SKI For Free avagy Sielés Ingyenesen) országos programjára, amely lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje Eplényben a közkedvelt téli mozgásformákat. A kezdeményezéshez már a Magyar Síszövetség is csatlakozott.
dec. 8
14:10
Ha a vírus nem lenne elég, jön a NAV: brutális digitalizációs hullám vár a vállalkozásokra (Portfolio)
A koronavírus okozta váratlan helyzet azokat a vállalkozásokat is rákényszerítette, hogy online csatornákra tereljék tevékenységüket, amelyek nem tartoztak az innovatív vállalkozások körébe, a NAV online számlázáshoz köthető határidői pedig gondoskodtak róla, hogy ne is térjenek le erről az útról. Mára nemcsak a számlázást sikerült teljesen digitál
dec. 8
14:12
Ezekkel a befektetésekkel lehet megjátszani az elektromosautó-forradalmat (Portfolio)
Az idei év egyik legnagyobb tőzsdei sztorijának az elekromosautó-gyártó részvények számítottak, hiszen egyértelműen látszik, hogy az autóipar kezd elmozdulni egyre inkább a fenntarthatóság felé, gombamód szaporodnak az olyan cégek, amelyek már kizárólag elektroms autókat gyártanak, tőzsdén jegyzett részvényeik árfolyama pedig meredeken emelkedik. S
dec. 8
14:12
Novák Katalin: Nem kell kilépnie a Fidesznek a Néppártból az Orbán-konstrukcióhoz (ATV)
Nem kell kilépnie a Fidesznek a Néppártból ahhoz, hogy létrejöhessen az EPP-frakciójában fideszes képviselőkkel az a konstrukció, amit Orbán Viktor vetett fel levelében Webernek. Novák Katalin az atv.hu-nak úgy fogalmazott: “Mi Tuskkal ellentétben a béke pártján állunk”.
dec. 8
14:12
„Az étkezés egy technikai műveletté silányult” – visszatérés a hétköznapokba a koronavírus után (SzMo)
Egy koronavírusos aktív fertőzöttként eltöltött időszaka után most a betegség utáni, nem kevésbé izgalmas időszakról olvashatunk.
dec. 8
14:15
Fontos változás jön az Erste Banknál (Menedzsment Fórum)
Január 1-jétől az online bankkártyás vásárlásoknál is kötelező lesz az erős ügyfélhitelesítés.
dec. 8
14:18
A Szépművészetinek adományozta Korniss Péter az életművét (Infostart)
A mintegy 34 ezer felvételt tartalmazó anyag a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben (KEMKI), Korniss Péter Archívumként lesz kutatható.
dec. 8
14:18
A magyar és lengyel libát veszik a németek karácsonyra (Agroinform)
Karácsonykor túlnyomórészt Magyarországról és Lengyelországból importált libahús kerül az asztalokra Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
dec. 8
14:18
Letartóztattak egy embercsempészt, aki 36 migránst szállított (Demokrata)
A bíróság letartóztatott egy külföldi férfit, aki 36 illegális bevándorlót próbált meg egy kisbuszban Ausztriába átcsempészni.
dec. 8
14:24
Egy 90 éves nagymama és Shakespeare kapta meg a brit oltást először (Infostart)
Mintegy hetven brit kórházban kezdték meg a Pfizer koronavírus elleni oltásával az egészségügyi dolgozók és a nyolcvan év fölöttiek beoltását.
dec. 8
14:24
Mégis lesz költségvetési alku? – Felvillantott egy utat a lengyel miniszterelnök (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy kommunikációs offenzívába kezdett a lengyel miniszterelnök, mert a Magyar Nemzet mellett még legalább 8 másik vezető európai lapban is lehozták a mai vélemény cikkét, illetve interjúját és közben kedden délután Varsóban is beszélt egy sajtótájékoztatón az uniós költségvetési vétóhelyzetről. Ezek egybehangzó üzenete az, hogy egyelőre
dec. 8
14:24
Koronavírus: még sosem haltak meg ennyien egy nap alatt Romániában (ATV)
Romániában tovább csökkent kedden a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de minden korábbinál több, 213 halálesetet jelentettek, a járvány áldozatainak száma így 12 660-ra emelkedett.
dec. 8
14:24
Katalin hercegné kézírása pont olyan csodás, mint ő maga (Joy)
Vilmos hercegé már nem annyira.
dec. 8
14:30
Fennakadt a doppingteszten, négy évre eltiltották az ifjúsági világbajnok magyar kajakost (444.hu)
A 19 éves sportolót júliusban, versenyen kívül ellenőrizte a Magyar Antidopping Csoport.
dec. 8
14:30
Keverd ezt a reggeli kávédhoz, villámgyorsan elkezdi égetni a zsírt (Femcafe)
Egy roppant egyszerű trükk, ami jelentősen fokozhatja a zsírégetést (és még finom is).
dec. 8
14:30
“A nénik nyitott ablaknál aludtak, mert olyan szépen énekeltünk” - a Bohemian Betyars, Ferenczi György és Oláh József is jegyzi az UbikTúra első indulóját (SzMo)
Az UbikTúra egy egészen különleges kis buborékvilág - egy aprócska, zempléni, alig 200 fős zsákfaluban, Pusztafalun gyűlnek össze a táborozni vágyók, ahol közös alkotási folyamatok veszik kezdetüket, gyakran neves zenészekkel.
dec. 8
14:30
Kvíz: tényleg létezik vérfarkas kinézetű mutáns macskafaj? Meg fogsz lepődni, nagy cica-kvíz meglepetésekkel (Promotions)
Hét képet mutatunk, neked, mint macskaszakértőnek az a feladatod, hogy az árulkodó jelekből rágyere, melyik fajta van a képen.
dec. 8
14:36
Felélénkülhet jövőre a lakáspiac (ProfitLine)
A 2021 januárjától induló Otthonteremtési Program elemei országos szinten hozhatnak élénkülést a lakáspiacon, ugyanakkor az még kérdéses, hogy már jövőre elindulhat-e a kilábalás a válságból - derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének elemzéséből.
dec. 8
14:36
Te is így ülsz kocsiba télen? Gondold át, szervkárosodás lehet a vége (Pénzcentrum)
Nem csak a mozgásunkat korlátozza, ha vastag kabátban vezetünk, hanem az eletünket is veszélyezteti a téli viselet! A német autóklub is figyelmeztet: már kisebb ütközéseknél is komoly belső sérüléseket szenvedhetünk, mivel a biztonsági
dec. 8
14:36
Gyurcsány Ferenc színt vallott: "megátalkodottan hiszünk Európában" (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint „Európa nem egy ország, nem egy város. Európa egy életmód, kultúra, szabadság”.
dec. 8
14:36
Közbeszerzést nyert a helyi fejlesztésekért felelős kormánybiztos cége (444.hu)
Nemesi Pál vállalkozása nyerte egy szegedi kutatólabor kiépítését Szegeden. Ő egyben a térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.
dec. 8
14:36
Jöhet egy finom ital az ünnepekre? (Glamour)
Lepd meg valamelyikkel apukádat vagy a barátodat, biztos örülni fognak neki.
dec. 8
14:42
Rekordot döntött a halálesetek száma Romániában (Infostart)
Romániában tovább csökkent a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de minden korábbinál több, 213 halálesetet jelentettek, a járvány áldozatainak száma így 12 660-ra emelkedett.
dec. 8
14:42
Töb százmilliós beruházást hajtottak végre a Gyulahús Kft.-nél (Agroinform)
Csomagoló- és szeletelő gépek beszerzésével negyven százalékkal növeli szeletelt árukapacitását a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft.
dec. 8
14:48
MAN-buszokkal erősít a Volánbusz (Infostart)
Összesen 204 darab új autóbusz megrendeléséről szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. A beszerzésnek köszönhetően 2021-ben 204 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú jármű kezdi meg szolgálatát a közlekedési vállalat kötelekében.
dec. 8
14:48
Könnyítés jár azoknak, akik beoltatják magukat, nem kell karanténba menniük Lengyelországban (SzMo)
Nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések, ha egy megfertőzött emberrel érintkeznek, illetve külföldről hazajönnek. Nem érintenék őket a járvány miatt elrendelt, a gyülekezésekre és összejövetelekre vonatkozó létszámkorlátozások sem.
dec. 8
14:51
Sok kicsi tőzsdei mánia zajlik, nagy forinterősödésre számítanak (Menedzsment Fórum)
Az EU-s csomag nélkül is kaphatunk uniós pénzeket, és az MNB-nek is lehet tere a gazdaságélénkítésre jövőre. A Concorde Értékpapírnál 4-5 százalékos GDP-emelkedést várnak jövőre az idei hat százalék esés után, valamint egy forinterősödési hullámot. A BUX a világ tíz legrosszabb piaca között van az idén, várható-e ebben változás?
dec. 8
14:54
Unatkozik Kulka János: ha tehetné, mindig forgatna (ATV)
A színész a Propaganda vendégeként mesélt Till Attilának néhány évvel ezelőtti sztrókjáról, és legújabb filmjéről a A játszmáról.
dec. 8
14:54
Körkép: hol lehet Európában síelni decemberben? (Síelők)
Ha valaki mégsem tudná kibírni síelés nélkül az év hátralévő napjait és bevállalja ennek karanténban kiszabott következményét, akkor egy rövid körkép arról, hogyan viszonyulnak az európai síterepek a német-olasz-francia tengely által javasolt korlátozásokhoz.
dec. 8
15:00
A lengyel kormányfő brüsszeli cikkben védi a vétó szükségességét (Infostart)
A kilátásba helyezett jogállamisági szabályozás jelen formájában nemcsak megkerüli az EU alapszerződését, de aláássa a tagországok és EU-intézmények közötti bizalmat és együttműködést – érvelt Mateusz Morawiecki a brüsszeli Euractiv portálon.
dec. 8
15:00
Morawiecki: Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében (ATV)
Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében - jelentette ki keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti nyilatkozathoz.
dec. 8
15:06
Bipoláris zavar gyermek- és serdülőkorban (WebBeteg)
A 2000-es évek környékéig a bipoláris zavar diagnózist döntően felnőtt pszichiátriai esetekben alkalmazták, így gyerek- és serdülőkorúak esetén viszonylag újonnan vizsgált problémáról van szó. Komoly differenciáldiagnosztikai kérdések merülnek fel körülötte, amikre a gyermek- és serdülőkor gyors változásokat hozó, sérülékeny éveiben szinte lehetetl
dec. 8
15:06
Fellélegezhet Lengyelország? (ProfitLine)
Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések - közölte kedden a lengyel egészségügyi miniszter, ismertetve a tervezett oltási stratégia fő pontjait.
dec. 8
15:06
Drasztikus intézkedésekkel vetnének véget a járvány terjedésének a német tudósok (Portfolio)
A gazdasági és társadalmi életet befagyasztó teljes körű zárlatot kell elrendelni Németországban a koronavírus-járvány második hullámának elhúzódó tetőzése miatt a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) kedden kiadott rendkívüli állásfoglalása szerint.
dec. 8
15:06
Tóth Vera bemutatta az idei karácsony legnagyobb slágerét (Femcafe)
Az énekesnő egy duettel hangolódik az ünnepekre.

Keresés