Ha a körültekintő ajándékvásárlás ellenére probléma merül fel, és azt a kereskedővel nem sikerül rendezni, a vásárló a kormányhivatalhoz és a békéltető testületekhez fordulhat.
Tíz évet is kaphat egy volt fideszes képviselő. A vád szerint, Ódor Ferenc és társa több millió forintot kért a földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért.
Néha nem tudjuk elmondani, hogy mit érzünk. Nem vagyunk képesek megfogalmazni a bennünk zajló lelki folyamatokat. Ha azonban megpróbáljuk megszólítani,...
A felsőoktatásban radikálisnak tekinthető elképzeléseket akar keresztülvinni Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának tavaly nyáron hivatalba lépett dékánja - derül ki lapunknak adott interjújából.
Az infláció márciusra visszatérhet a jegybanki toleranciasávba. A jegybank mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az infláció a célon stabilizálódjon. A legutóbbi swap-tenderek szándékosan és tudatosan csökkentették a swap állományt. Márciusig a jegybank ezzel az eszközzel reagál a piaci fejleményekre. Márciusban értékeli a jegybank alaposan a
Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. januárban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. 12...
Az Európai Bizottság a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálati programja során a klórpirifosz és a klórpirifosz-metil hatóanyagok megújításának elutasításáról döntött. Ennek értelmében 2020. február 16-ig az Európai Unió minden tagállamában visszavonják a legnagyobb mennyiségben felhasznált rovarölő szer hatóanyag, a klórpirifosz, valamint a kl
A helyszínen életét vesztette annak a terepjárónak a sofőrje, amelyik csütörtök délelőtt vonattal ütközött Nagykanizsán - értesült az MTI a helyszínen.
Meredeken emelkedik az áldozatok és fertőzöttek száma a kínai Hupej tartományban. Az egészségügyi személyzet embertelen körülmények között végzi feladatait.
A Bentley is tartogat egyet, s mást a március elején startoló Genfi Autószalonra, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a mai nap folyamán leleplezett elnevezés. Baclar – így hívják majd az igazán exkluzív újdonságot, amely egy különösen kék színű mexikói tó után kapta a nevét.
Várhatóan eléri idén a 615,4 milliárd dollárt a globális reklámpiac, ami 3,9 százalékos növekedést jelent az előző évi 592,3 milliárd dollárral szemben.
A futási szokásokról és a legnépszerűbb kifogásokról készített kutatást az adidas a 18-35 éves nők körében. A felmérés célja, hogy a márka felfedje, hogyan gondolkodnak a nők a futásról és a véleményükre építve megoldást kínáljon a kifogások legyőzésére.
Az infláció márciusra visszatérhet a jegybanki toleranciasávba. A jegybank mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az infláció a célon stabilizálódjon. A legutóbbi swap-tenderek szándékosan és tudatosan csökkentették a swap állományt. Márciusig a jegybank ezzel az eszközzel reagál a piaci fejleményekre. Márciusban értékeli a jegybank alaposan a
Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon azzal, hogy utoljára harminc éve kötöttek annyi házasságot, mint 2019-ben. Erről beszélt szerdai sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A közösségi médiában egyébként több politikus is megemlékezett a házasság napjáról, ezt is mutatjuk!
Több soron is durván visszavágta a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó várakozásait a Nissan, miután a járműértékesítés jelentősen visszaesett, valamint a menedzsment problémákkal néz szembe a korábbi vezért, Carlos Ghosnt övező botrány miatt.
A home office és a távmunka nem a jövő, hanem a jelen - legalábbis a munkavállalók szemében biztosan. Mára olyannyira fontossá vált a rugalmas munkavégzés, hogy sokan akár a fizetésükből is lejjebb adnának azért, hogy otthonról dolgozhassanak. De mi történik akkor, ha a munkavállalók nem önszántukból, hanem kényszerből dolgoznak otthonról? Ez törté
Még ugyanazoknak a termékeknek is jócskán eltér az áruk Magyarországon és Szlovákiában. A Pénzcentrum összehasonlítása szerint ugyanis komoly különbségek mutatkoznak az itthon, illetve az északi szomszédunknál tapasztalható élelmiszerárak...
Az új Honda Jazz formája már nem volt titok, korábban mi is beszámoltunk az újdonság érkezéséről. Azonban azt, hogy milyen motor dolgozik az orrában, egészen mostanáig nem árulták el.
A lap hangsúlyozottan nemzeti konzervatív értékrendet követ, hangsúlyozzák a kritika mindenkori fontosságát és nyitottságukat minden építő szellemi irányzat értékei és képviselői felé.
A világhírű olasz séf és gasztronómiai üzletember végre Amerikában is vendégül láthatja híres barátait. Az új Gucci Osteria a Rodeo Drive-on kapott helyet.
Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország, az országban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten mintegy 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést – közölte a társ
A Ripost több olvasója is felhívta a figyelmünket egy nagyon érdekes jelenségre, amely mostanában látható az égen, napnyugta után. A fényes, kúp alakú képződményről egy csillagászt kérdeztünk.
A világ egyetlen háromszoros világbajnoka, Pelé depressziós és bezárkózott. Az elmúlt évszázad legjobb labdarúgója, Diego Maradonáért imát kért a lánya. A játékosként és szövetségi kapitányként is vb-győztes Franz Beckenbauer teljesen eltűnt a szívműtéte óta.
Szerdán újabb lélektani határon esett át a forint, így a csütörtöki napot is 340-nél kezdte az euróval szemben. A reggel 9-kor megjelenő, vártnál magasabb inflációs adat megjelenése után minimális erősödésnek indult a forint, majd Nagy Márton MNB-alelnök üzeneteire tovább erősödött, azonban a hazai fizetőeszköz felértékelődése csak átmeneti volt.
Tovább dübörögnek majd az online reklámok, a hagyományosak pedig tovább hanyatlanak a Dentsu Aegis Network előrejelzése szerint. A magyar reklámpiac várhatóan 7 százalékkal bővül.
Hosszan tartó súlyos betegség után, február 12-én elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus.