Orbán Viktor Brüsszelbe, majd Rómába utazik, ahol az EU legfőbb intézményeinek vezetőivel, illetőleg az olasz miniszterelnökkel az Európa előtt álló kihívásokról, aktuális európai politikai kérdésekről tanácskozik - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár vasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 2020/5. heti nyerőszámait. 700 millió forint volt a tét. Ezen a játékhéten született telitalálat, így a 6. héten 70 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő...
Lehet, hogy az okos városok egy kissé túl voltak hájpolva az elmúlt évtizedben, ugyanis nem sok minden vált valóra a korábbi elképzelésekből. Egy tanulmány szerint az okos város projektek hatvan százaléka még ma is csak kísérleti szakaszban van, és sokkal több velük kapcsolatban a biztonsági aggály, mint azt korábban feltételezték.
Az országoknak eleget kell tenniük kötelezettségeiknek, és megoldást kell találniuk az Iszlám Állam soraiban dzsihadistaként tevékenykedő, Szíriában és Irakban elfogott állampolgáraik és hozzátartozóik hazatelepítésére – mondta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát vezető Peter Maurer a Le Matin Dimanche című, vasárnaponként megjelenő svájci lapnak
Megérkezett vasárnap délután a francia állampolgárok második csoportját és más külföldi állampolgárokat, köztük magyarokat szállító repülőgép az új koronavírus okozta járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre.
A mezőgazdaságban használatos gépeket is gyártó szegmens árbevétele tíz százalékkal csökkent a jelenlegi pénzügyi év első kilenc hónapjában éves alapon.
Nem sokkal fél 3 után megérkezett Franciaországba az a repülő, amely mások mellett azt a hét magyar állampolgárt is hozta, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból.
Vasárnap tartották meg a hagyományos medveárnyék-észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Balu, a tizenkét esztendős barnamedve végül meglátta az árnyékát, ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani.
A felvett 40 millió eurós hitelösszegből a részvényeseknek 33 millió euró, vagyis jelenlegi árfolyamon 11,1 milliárd forint összeget javasol kifizetni strukturált részvény-visszavásárlási tranzakció keretében a Graphisoft Park.
Az arab országok reagálása, valamint az a tény, hogy nem felel meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa több határozatának, kételyt támaszt a Donald Trump elnök által előterjesztett közel-keleti rendezési terv életképességével kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 orosz állami tévécsatorna egyik vasárnapi műsorában.
Lekapcsolták a hatóságok a OneCoin weboldalainak többségét, miután a Magyarországon is népszerű kamu-kriptopénz hálózati vezetői bűnösnek vallották magukat az amerikai igazságszolgáltatás előtt.A főkolomposnak tartott „kriptokirálynő,” Ruja Ignatova még mindig szökésben van. Közben egyre több új részlet derül ki a világ talán valaha volt legnagyobb
Mindegyik magyar jól van. Még indulás előtt két orvosi vizsgálaton is átestek. A magyarokat a Magyar Honvédség repülője hozza Budapestre még vasárnap – közölte Menczer Tamás.
Délután nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elsősorban az ország északi és keleti tájain több helyen, máshol helyenként valószínű eső, záporeső. Hétfőn jobbára erősen felhős időben lesz részünk, nagyobb felszakadozások főként az északkeleti megyékben fordulhatnak elő.
Ha valaki eddig nem értette a színpad és a nézőtér közötti misztikus és igencsak sokrétű viszonyrendszert, az mesterkurzusban részesülhet, ha megnézi Ruppert Goold Judy című filmjét.
Az érdekes színű állat Ausztráliában, a Mount Kaputar Nemzeti Park területén egy elszigetelt, inaktív vulkán lejtőin él a világon egyedül. A nevét is innen kapta. Félő volt ugyanakkor, hogy a Nemzeti Park területén tomboló tűzvész teljesen kiirtja a fajt. Most viszont a Park dolgozói nagyjából hatvan élő példányt találtak az esőzések után.