Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott csütörtök késő este Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen az uniós állam-, illetve kormányfők a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló hosszú távú uniós költségvetésről tárgyalnak - közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője.
Bizonyos daganatos és autoimmun betegségekben már eddig is megoldást nyújtottak a modern biológiai terápiás kezelések, azonban ezek a hatóanyagok csak a sejteken kívüli célpontokat tudják támadni. Új irányt jelenthet a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak friss eredménye. Egy olyan speciális hordozó molekulát fejlesztettek, ami képes a sejtbe juttatn
Az iráni származású migráns a teraszon keresztül jutott be a lakásba, ahol a tulajdonos éppen aludt. Az elkövető beismerő vallomást tett, de szerinte azért van mentség a tettére.
100 bíró között 22 állt közvetlen kapcsolatban hét Soros-féle szervezettel, amelyek részesültek a Soros által 1984 óta a Nyílt Társadalom Alapítványba fektetett 32 milliárd dollárból.
A tálibok teljesen készen állnak a békemegállapodás megkötésére az Egyesült Államokkal – írta Sziraddzsuddin Hakkani, az afganisztáni radikális iszlamisták vezető helyettese a The New York Times című amerikai lap hasábjain csütörtökön megjelent véleménycikkében.
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele tavaly elérte a 22,3 milliárd kunát (1011 milliárd forint), ami 1 százalékkal több, mint 2018-ban. A nettó nyereség 22 százalékkal csökkent, az egyszeri tételek nélkül 768 millió kunát (34,8 milliárd forint) tett ki.