2030-ra felére csökkentené az EU-ban képződő települési hulladék mennyiségét az Európai Bizottság új, körforgásos gazdaság kiépítésére vonatkozó cselekvési tervének nem végleges első verziója. Az Euractiv által megszerzett és ismertetett anyag kezdeményezi továbbá egyebek mellett egy európai visszagyűjtő rendszer létrehozását a régi mobiltelefonok
Belehalt az egyik hongkongi fertőzött a Közép-Kínából kiindult új koronavírus okozta betegségbe, ezzel a járvány első halálos áldozatát szedte a városban - írta kedden internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Gőzerővel dolgozik azon az Újpest, hogy a szombati, Fradi elleni derbire pályát varázsoljon a Szusza vadiúj gyepéből, amely hétvégén negyvenöt perc alatt darabokra hullott.
A rendőrségen édesanyja tett bejelentést: hétfő este Kótai Márk Marcell lement a boltba vásárolni, és azóta nem került elő. Eltűnt aznap egy 14 éves lány is.
Az állampapírokkal gyakorlatilag rizikómentesen, az inflációt több százalékponttal meghaladó állampapírhozamot lehet elérni, s nem csak az öt évre optimalizált futamidő végén.
A koronavírus fertőzés 64 ember halálát okozta hétfőn a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közzétett adataiból. A járvány következtében hétfő éjfélig elhunytak száma ezzel a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re. Az új t
Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a válságot követően bevezetett kiskereskedelmi különadó ügyében.
Tavaly decemberben az ipari termelői árak 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mélységesen felháborodtak a január 26-án elhunyt Kobe Bryant magyar rajongói. Egy budapesti szervezőiroda ugyanis egy bulit szervez, amin bárki megemlékezhet a Los Angeles Lakers legendás játékosáról, persze csak miután a zsebébe nyúlt és kifizette a jegyárat. A netezők többsége elfogadhatatlannak tartja a kezdeményezést, sokan kegyeletsértést emle
Mérséklődött a földgáz piaci ára az elmúlt évben, miután a cseppfolyós gáz piaca olyannyira felfejlődött, hogy soha nem látott mennyiségben érkezett Európába az Lng.
Megdöbbentő történet miatt keresték fel a Ripostot. A Miskolcon élő Illés Gábor lelkiismerete miatt fordult lapunkhoz és a hatósághoz. Elmondása szerint fiát fél éve tartóztatták le, azóta ül börtönben. Méghozzá azért, mert ő, vagyis a saját apja hazudott. Lapunknak a kétségbeesett apuka meséli el a történetüket.
Az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok biztonsága érdekében az Európai Bizottság intézkedéscsomagot hagyott jóvá, ebben kitérnek a magas kockázatúnak tekintett beszállítókra vonatkozó korlátozások feltételeire is – közölte a digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos. Margrethe Vestager elmondta, az intézkedéscsomag az EU koordinál
Hatalmas botrányt robbantott ki egy interneten terjedő videó, amin egy nagykátai diák látható, amin agresszíven viselkedik az egyik tanárával. A helyiek szerint nincs megoldás a helyzetre.
Kezdődik a játékok idei országos fogyasztóvédelmi ellenőrzése, amelynek során a hagyományos boltokban és a webáruházakban kapható termékek mellett a vámhatárra beérkező termékeket is vizsgálják.
Az egész országra riasztást, figyelmeztetést adtak ki a viharos szél, illetve a csapadék miatt. Egyes helyeken akár 120 km/órás széllökésekre is lehet számítani.
Kiadta a riasztást az aktuális és pár órán belül várható időjárási vészhelyzet miatt a meteorológiai szolgálat. Kedden reggel nyolc óra körül a viharos szél az alábbi járásokat fenyegeti. Az északnyugati szélre érzékeny szélcsatornás részeken 100-120 km/h közötti lökések is lehetnek (északkeleten a Bodrogköz lesz a szélre érzékenyebb térség) – olv
A várható sok eső miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést, de sokfelé lehet nagyobb mennyiségű csapadékra számítani.
Sas rehabilitációja továbbra is tart, de nehezíti a felépülését a változékony időjárás és a vírusos megbetegedések. Sas József tavaly januárban kapott agyvérzést, rehabilitációja pedig azóta is tart. Tavaly év végén már jó híreket lehetett hallani a humorista felépülésével kapcsolatban. Ápolója segítségével már a tolószéket is el tudta hagyni néhán
Úgy tűnik, a Demokrata Pártnak egy jelölőgyűlés megszervezésébe is beletört a bicskájuk. Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta, hogy a párt késlekedik az eredmények közzétételével.
Egy családi házból indult a ma már Ipar 4.0 mintagyárrá lett vállalkozás. Az alapítók szerint a siker titka a folyamatos innováció és a megújulás. A minőségre nagy gondot fordító cégben is aktuális lett a generációváltás, már megtalálták helyüket a vezetőségben az utódok is.
Bár a kkv-szektor uniós támogatás formájában továbbra is főként beruházási, fejlesztési forrásra vár, újabb kapacitásbővítő vagy épp technológiafejlesztő lehetőségek híján azért a munkaerő-felvétel is népszerűnek bizonyul.
Orbán Viktor és köre - így például Áder János - saját szélsőséges atomügyi álláspontjuk alátámasztásul meghamisítva idézik nagyhírű intézmények összetett szakmai véleményét.
Kirúgták a Honvédkórház orvosigazgatóját – ezt Kunetz Zsombor írta meg. Az egészségügyi közgazdász úgy tudja, hogy az októberben kinevezett igazgatót pénteken rúgták ki.
2020. január utolsó hete a koronavírus miatt bekerül a történelemkönyvekbe, mint az ijedtség okozta intézkedések egyik leggyorsabb és határozott példája.