A színésszel az 50-es, 60-as évek klasszikus amerikai filmjeinek egyik utolsó élő legendája távozott. Közel fél évszázados karrierje nem szűkölködött a nagy történetekben.
Jelentősen visszaesett a magyar közúti fuvarozók piaci részaránya az uniós piacon az elmúlt öt évben, a tavalyi év második felében pedig már a belföldi piacon is csökkent az szállított áruk mennyisége. A fuvarozó vállalkozások ötöde...
Mintegy 67 millió forintnak megfelelő összeget hagyott jóvá a szlovák kormány az Egészségügyi Világszervezet számára hozzájárulásként a koronavírus-járvány megfékezéséhez
Csaknem 25 millió forintot költött saját utazásaira közpénzből négy év alatt az egyik újbudai cégvezető. A milliókat többek között londoni, szingapúri és Las Vegas-i útjaira használta fel- értesült a 24.hu. Külföldi utazásaihoz nem kérte az önkormányzat jóváhagyását. Újbuda polgármestere azt mondta, a cégvezető szakmai konferenciákkal és kiállításo
Mérsékelt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön. A kereskedést a vártnál jobb gyorsjelentések mozgatták, a befektetők egyre kevésbé aggódnak a Kínában terjedő tüdőgyulladás-járvány esetleges gazdasági hatásai miatt.
A hólyaghurut, hétköznapi nevén felfázás számos kellemetlen tünettel jelentkezhet. Kialakulásának kockázatát pedig betegségek, életmódbeli, illetve a szexuális élethez kapcsolódó tényezők is növelhetik. Sok nő találkozik vele élete során, de nem kell rögtön antibiotikumhoz nyúlni.
Leállt a szíve és kritikus állapotban van, de még él Li Wenliang, az az orvos, akiről korábban többek között a Washington Post is azt írta, hogy meghalt.
Programsorozatot szerveznek idén Földes László Hobo Kossuth-díjas művész 75. születésnapja alkalmából. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az InfoRádióban elmondta: egyebek mellett születésnapi koncert és színházi előadás is lesz.
A kormány a családokat erősítő, az adóterheket mérséklő és a magyar emberek érdekeit szolgáló lépéseket tervez 2020-ban is – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter.
Sör, brandy és rum keveréke folyt a csapokból a hét elején egy 18 lakásos indiai társasházban, miután egy közeli „alkoholtemető” beszennyezte az ingatlan ivóvízellátását biztosító kutat.
Spanyolország ismét rekordszámú turistát fogadott tavaly - derült ki a spanyol ipari, kereskedelmi és turisztikai minisztérium internetes oldalán olvasható jelentésből.
Klaus Iohannis román államfő újabb kormányalakítási megbízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, miután a parlament előző nap megvonta az általa vezetett kisebbségi PNL-kormánytól a bizalmat.
Ismét tízezrek vonultak utcára csütörtökön a francia nagyvárosokban a radikálisabb szakszervezetek által a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen meghirdetett kilencedik tiltakozónapon, miközben a nemzetgyűlésben az ellenzék obstrukcióval nehezítette a törvénytervezet bizottsági vitáját.
Tavaly novemberben is magasan állt a magyar munkavállalók saját állásuk iránt érzett bizalma, az pedig fontos fejlemény az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy egyre optimistábbak egy új munkahely megtalálásával kapcsolatban. Több...
Az orosz harcirepülőgép-gyártás egységesítése érdekében összevonják a MiG és a Szuhoj vállalatot a Védelemi Ipari Komplexumon belül - közölte csütörtökön a fejlett technológia exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat sajtószolgálata.
A Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos nem tartja jogosnak, és nem is tudja elképzelni, hogy visszavonnák a NAT-ot. Hajnal Gabriella elmondása szerint nem egyszerű csökkenteni a pedagógusok óraszámát, hiszen óriási a tantárgyi lobbi a tanárok oldaláról.