2020. február 6. csütörtök

febr. 6
9:15
Nem mindennapi: 91. perces kapusgól NB I módra (Sport365)
A Puskás hálóőre az ellenfél tizenhatosán belül is feltalálta magát.
febr. 6
9:15
Katalin nagy csalódást okozott egy kislánynak, bocsánatot kellett kérnie (Femcafe)
Legutóbb nem minden rajongóját nyűgözte le a hercegné.
febr. 6
9:15
Nemzetközi jogvédelem az audiovizuális előadóművészek számára (Márkamonitor)
Hatályba lép az audiovizuális előadóművészek vagyoni jogait globálisan rögzítő Pekingi Szerződés. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által 2012-ben elfogadott dokumentum végrehajtásának megkezdéséhez ugyanis arra volt szükség, hogy legalább 30 állam ratifikálja azt. Ez most Indonézia csatlakozásával megvalósult. 2020 április 28-tól kezdve a
febr. 6
9:17
Látványosan lekonyult a magyar ipar (Portfolio)
Decemberben az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva) 3,8%-kal csökkent az ipari termelés volumene.  Az egy évvel korábbi teljesítménytől is elmaradt a szektor 3,7%-kal. Utoljára három éve láttunk éves alapon visszaesést.
febr. 6
9:18
Így néznek majd ki a megújult megállók a 3-as metró vonalán - nézzen körül! (Infostart)
Elkészültek a déli szakasz állomásainak látványtervei.
febr. 6
9:18
Első fokon 100 óra közmunkára ítéltek több ligetvédőt (ATV)
Nyolc ligetvédőt ítélt, első fokon, egyenként 100 óra közmunkára csoportos garázdaság miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
febr. 6
9:19
Komoly akadályokba ütközhet az Amerikában terjeszkedő Revolut (Portfolio)
A Monzo és az N26 után a Revolut lehet a következő nagy európai pénzügyi startup, amely elindul az Egyesült Államokban, a fintechnek viszont nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja vetni a lábát az amerikai piacon – írja a Reuters.
febr. 6
9:21
Újabb megbetegedések a karantén alá helyezett óceánjárón (HírTV)
Hongkongnál is karantén alá helyeztek egy tengerjárót 3600 emberrel a fedélzetén, miután vírusfertőzést állapítottak meg három embernél.
febr. 6
9:21
Meghalt Michael Douglas legendás édesapja, Kirk Douglas (Glamour)
103 éves volt
febr. 6
9:27
Nem enyhül a terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában (USAracing)
.
febr. 6
9:27
24.hu: A kerület pénzéből vitette magát Las Vegasba egy újbudai cégvezető (SzMo)
25 millió forintot költött összesen utazásokra a lap szerint.
febr. 6
9:27
Így búcsúzott Michael Douglas édesapjától (Promotions)
Kirk Douglas fia, Michael Douglas érzelmes szavakkal búcsúzott édesapjától.
febr. 6
9:33
Még izmosabb lett az iparunk tavaly (Privátbankár)
A termelés 2018-as, 3,5 százalékos növekedése után 2019 5,4 százalékosat hozott.
febr. 6
9:33
Haldoklik a világ legnagyobb svindlere, 150 éves börtönbüntetéséből szabadulna (Portfolio)
Bernie Madoff, aki a világ eddigi legnagyobb piramisjátékát hozta létre és működtette, most halálos vesebetegségre hivatkozva szeretne előbb szabadulni 150 éves börtönbüntetéséből – írja a CNBC.
febr. 6
9:33
“Te csak egy árucikk vagy!” - mondták a legendás magyar énekesnőnek (ATV)
Bayer Friderika volt 1994-ben a legelső magyar, aki az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe jutott, az ott elért negyedik helyezését pedig azóta se tudta egyik indulónk se megismételni. A hatalmas sikert a színfalak mögött viszont elég nehezen élte meg. A Meglepetés magazinnak erről is beszélt bővebben.
febr. 6
9:35
Fontos tabu dőlt meg Németországban: a szélsőjobb segítségével választottak tartományi vezetőt (Portfolio)
Meglepetésre nem a baloldal, hanem a konzervatívok jelöltje lett Türingia tartomány elnöke a szerdai szavazást követően. Ehhez azonban a szélsőjobboldal szavazatai is kellettek, amire korábban sosem volt példa.
febr. 6
9:39
Még jobban odalépett az ipari termelés tavaly (Menedzsment Fórum)
A 2018-as, 3,5 százalékos növekedés után 2019 5,4 százalékosat hozott.
febr. 6
9:39
Ingyenes felvételi felkészítő kurzust indít a Műegyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara (HR Portál)
Speciális, ingyenes kurzust indít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara az egyetemi felvételire készülő végzős középiskolásoknak, az első mintaórát csütörtökön tartják a Műegyetem Q épületében.
febr. 6
9:39
A boltokban hasznosult a béremelés (AQUA)
Ahogy azt a piac egész évben mutatta, tavaly rendkívüli időszakot produkált a magyarországi kiskereskedelem, a reálbérek nagyarányú erősödése a lakossági vásárlásokban éreztette leginkább a hatását.
febr. 6
9:39
Kevés a magyar vér: rengetegen nem tudják, de alkalmatlanok véradónak (Pénzcentrum)
Tavaly mintegy 240 ezren adtak vért Magyarországon, a jelentkezők közül 57 ezret utasítottak el azért, mert nem voltak alkalmasak véradásra. Tavaly 442,2 ezer véradásra jelentkezést regisztráltak, és 377 ezer esetben minősült...
febr. 6
9:39
Odavagy a hagyományos ízvilágért? Akkor ezt a magyaros babgulyást imádni fogod (Femcafe)
Te tudod mitől lesz tökéletes?
febr. 6
9:39
Csapdát állítottak végre a tiszai hulladéknak (NRGreport)
Sikeresen állja útját a Felső-Tiszán a Magyarországra érkező PET-palack- és uszadék-szennyezésnek az a hulladékmentesítő munkagéplánc, amelyet kedden alkalmaztak először éles üzemben - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t.
febr. 6
9:39
Révész Máriusz: tavasszal közlekedési tudáspróbán vehetnek részt az általános iskolások (SzMo)
A balesetek csökkentése a céljuk.
febr. 6
9:39
Érvek a maszturbálás mellett: boldogabbá és egészségesebbé tesz (Spabook)
Noha az önkielégítés a mi kultúránkban is bűnnek számított egykoron, ma már senki sem tagadja, hogy egy fecske is csinálhat nyarat az ágyban....
febr. 6
9:48
Koronavírus-karantén: egyre nagyobb a gond a magyarok körül (Infostart)
Újabb tíz ember megbetegedését okozta az újfajta koronavírus a japán partjainál karantén alá helyezett óceánjárón, közben pedig Tajvan teljes kikötőzárlatot rendelt el, mert a hajó egy héttel ezelőtt kikötött a szigeten, és utasai Tajpejben jártak városnézésen. Hongkongban is találtak lázas betegeket egy hajó utasai között - két kikötőt lezártak.
febr. 6
9:48
Karácsony szerint Budapest rosszul járna az iparűzési adó módosításával (ATV)
A főpolgármester szerint: a nagyvárosok, vagyis több millió ember járna rosszul a Pénzügyminisztérium iparűzési adót módosító javaslatával, miközben abból a multik profitálnának.
febr. 6
9:51
Emelkednek az európai tőzsdék, felfelé kapaszkodik a BUX (Portfolio)
Emelkednek az európai tőzsdék, a befektetők jól fogadták hogy Kína 75 milliárd dollárnyi amerikai termék esetében jelentett be vámcsökkentést. A magyar tőzsde is emelkedik, a blue chipek szinte kivétel nélkül feljebb kerültek.
febr. 6
9:51
Hatalmas fordítással folytatta győzelmi sorozatát a címvédő (Sport365)
Sorozatban tizenkettedik győzelmét szerezte a kanadai csapat.
febr. 6
9:51
Ha tovább romlik a helyzet, eltűnhet a Balaton (Femcafe)
A probléma egyre nagyobb.
febr. 6
9:51
A Progmasters társ-ügyvezetője lett Bonyhádi Gábor (Márkamonitor)
Februártól társ-ügyvezetőként felel a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters irányításáért Bonyhádi Gábor, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Codecool programozóiskola volt marketingigazgatója.   Bonyhádi Gábor 15 év szakmai tapasztalattal rendelkezik. A 37 éves marketingszakember tanulmányait követően
febr. 6
9:53
Budapesten nyit régiós irodát az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb befektetője (Portfolio)
Új üzleti és befektetési lehetőségek keresése céljából nyit Budapesten regionális irodát a Perzsa-öböl egyik meghatározó piaci szereplője az Al Habtoor Group (AHG). A cég elsősorban a szállodapiacról (vendéglátás) lehet ismert (főleg itthon), de komoly érdekeltségeik vannak az ingatlanpiacon, a digitalizálódó autóiparban, az oktatásban, és a járműl
febr. 6
9:54
A szallas.hu és a Mito fiataljai is utazhatnak Cannes-ba (Kreatív Online)
Megvannak a Young Lions harmadik előválogatójának a győztesei PR és Young Marketer kategóriákban.
febr. 6
9:54
Öt éve mondta ki azt Simicska Orbánra (444.hu)
Az Orbán-Simicska háború létezése akkor vált mindenki számára egyértelművé. A küzdelem a modern magyar politika egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb fejleménye volt. Orbán győzött.
febr. 6
9:57
Debütált Brüsszelben a Minority SafePack (USAracing)
Július 10-ig döntenek Brüsszelben arról, hogy jogalkotást kezdeményeznek-e a Minority SafePack javaslatai alapján. A kisebbségvédelmi kezdeményezés részleteit tegnap mutatták be első alkalommal a brüsszeli bizottságnak.
febr. 6
9:57
Oláh Gergő megmutatta ritkán látott testvéreit (Femcafe)
Az énekes féltve őrzi magánéletét, ám most kivételt tett.
febr. 6
10:00
Csipetnyi természet a szürke panelrengetegben: így lesz igazán otthonos a lakás (Infostart)
Néhány apróságra kell odafigyelni, és sokkal nyugodtabb leszel otthon.
febr. 6
10:03
Gázolásos merénylet Jeruzsálemben: tizenkét izraeli katona megsebesült (ATV)
Tizenkét izraeli katona megsebesült, egyikük súlyosan egy jeruzsálemi gázolásos merényletben - jelentette a helyi média csütörtök reggel.
febr. 6
10:03
KSH: 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés 2019-ben (AQUA)
A növekedés mértéke jóval meghaladta az előző évit – jelentette első becslése alapján a statisztikai hivatal.
febr. 6
10:03
Felgyorsítja a szívverést ez az új táskatrend, lehetetlen neki ellenállni (Femcafe)
Odáig leszünk érte.
febr. 6
10:06
Az állami tévé úgy tudja, migránskaraván indul Magyarország felé, Kósa Lajos figyelmeztetett: rengeteg a dezinformáció (444.hu)
De szerencsére a határ úgysem törhető át.
febr. 6
10:09
Brutális elnökválasztási vereség felé robognak az amerikai demokraták (Privátbankár)
A demokrata párt éppen olyan megosztott, mint 2016-ban. Az elmúlt éveket a párt pótcselekvésekre vesztegette el, és ha nem lesz súlyos recesszió novemberig, akkor irtózatos pofon néz ki számukra. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 6
10:09
Kövér: a momentumos gyerekek "semmiben nem különböznek a Lenin-fiúktól" (Alternatív Energia)
Karácsonyt pedig PR-huszárnak nevezte a házelnök, aki szívesen felvarrná a kabátjára, hogy melyik sereghez tartozik.
febr. 6
10:09
Ibizáról görbe tükörben (Spa Trend Online)
Heinz-Christian Strache halhatatlanná válhat. A jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt
febr. 6
10:09
3 külföldre költözött lány őszinte vallomása (Spabook)
Sokat halljuk azt a frázist, hogy bár a fiatalok kiköltöznek külföldre, úgysem találják meg a helyüket és hazavágynak majd, mert a Magyar hont...
febr. 6
10:11
Elbújunk a fikció mögé - interjú Justine Triet filmrendezővel (Spa Trend Online)
Szex és pszichoanalízis címen mutatták be a magyar mozik Justine Triet filmjét, amely a Cannes-i filmfesztiválon – Sibyl címmel – mutatkozott be. A fiatal francia rendező Párizsban válaszolt a Népszavának.
febr. 6
10:15
A skót pénzügyminiszter 270 üzenetet küldött egy 16 éves fiúnak, akit cukinak nevezett (444.hu)
Lemondott.
febr. 6
10:15
10 ezer forintból újította fel konyháját a nő, csodát művelt (Femcafe)
Előtte-utána fotókon a bizonyíték.
febr. 6
10:15
Az Nkm elektromosautó-töltő hálózatához csatlakozott a Spar (Márkamonitor)
A SPAR a fenntarthatósági programja keretében 17 áruházához 33 elektromos gépjármű töltőberendezést telepített még tavaly, amelyeket idén a NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) rendszerébe integrál. A szolgáltatás februártól a Mobiliti által kínált mobiltelefonos applikáció segítségével egyszerűen vehető igénybe, és a Mobiliti országos hálózatában is alka
febr. 6
10:15
Ekkora végkielégítést kaphat Dzsudzsák arab klubjától (Promotions)
Végkielégítés gyanánt szép nagy összeget kaphat arab klubjától, az al-Ittihad Kalba FC-től Dzsudzsák Balázs.
febr. 6
10:21
A vízválság drámája is évekkel csúsztathat a bolgár euróbevezetésen (Portfolio)
A közelmúltban kirobbant bolgár vízválság is ráirányítja a figyelmet a korrupció elleni hiányos kormányzati fellépésre és ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az ország euró- és Schengeni zónához csatlakozása akár éveket tolódhat – mutat rá elemzésében a Fitch Solutions. Az elemzőcég szakértői szerint 2024-re, vagy akár az utánra tolódhat a bolgár pénzc

Keresés