2020. március 10. kedd

márc. 10
20:30
Putyin akár 83 éves koráig hatalmon maradhat (USAracing)
Az orosz parlament rendhagyó alkotmánymódosítást fogadott el: eszerint Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz államfő elnöki ciklusainak a számítása újraindul, tehát további két ciklusra maradhat hatalmon.
márc. 10
20:30
„A szülésem után pár órával megerőszakolt a férjem – azt hittem, meg fog ölni” (SzMo)
Egy brit nő kendőzetlenül elmondta, milyen egy bántalmazó, mérgező kapcsolat belülről.
márc. 10
20:33
Teherautó-balesetben halt meg egy nő Pécsvárad mellett (Grill Receptek)
Az áldozat két teherautóval is ütközött, életét a kórházban sem tudták megmenteni.
márc. 10
20:36
Bővítette pécsi telephelyét és kapacitását a Lemeztechnika Kft. (ProfitLine)
Több mint egymilliárd forintos beruházással bővítette telephelyét és gyártókapacitását a baranyai megyeszékhelyen főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Lemeztechnika Kft.) - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
márc. 10
20:36
Több mint egy évtizede nem volt ilyen magas ez az inflációs mutató (Pénzcentrum)
Nagyot emelkedett az adószűrt maginflációs mutató az MNB legfrissebb adatai szerint.  3,7 százalékról  3,8 százalékra emelkedett az MNB számára is kiemelten fontos adószűrt maginflációs mutató Magyarországon - derül ki ki...
márc. 10
20:36
Koronavírus: Szlovénia lezárja az olasz határt (Portfolio)
Szlovénia az osztrák modellhez hasonlóan lezárja Olaszországgal közös határát; az intézkedés ugyanakkor nem vonatkozik az áruforgalomra - közölte Marjan Sarec ügyvezető kormányfő kedden.
márc. 10
20:36
Dalban üzentek Káslernek az új NAT ellen tiltakozók (ATV)
Dalban üzent Kásler Miklósnak a NoNat közösség - így tiltakoznak az új nemzeti alaptanterv ellen.
márc. 10
20:36
Mi ez a nagy felhajtás a koronavírus körül? Az influenza nem veszélyesebb? (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány kapcsán folyton előkerül, hogy ezen vírus okozta megbetegedés általában aránylag enyhe, arról nem is beszélve, hogy a szezonális influenza járványban évente több tízezer ember beleha, mégsincs ekkora pánik körülötte. De...
márc. 10
20:36
Anyukád öltözködése a tiédet is befolyásolja - A ruhavásárlás pszichológiai okai (Spabook)
Nem csak attól függ, hogy milyen ruhát és kiegészítőt veszel le a boltok polcairól, hogy épp mi a menő, vagy hogy mit viselnek a legnagyobb divatszakértők....
márc. 10
20:36
Hódi Pamela elárulta, hogy mi volt élete legnagyobb hibája (Promotions)
A gyerekfelügyelet a kulcs.
márc. 10
20:42
Soros György spekulációjára figyelmeztet Salvini (USAracing)
Hétfőn ismét megnyílt az olasz tőzsde, azonban az értékek komoly zuhanásba kezdtek a koronavírus-járvány miatt. Matteo Salvini figyelmeztetett a Soros György-féle spekulánsok tevékenységére.
márc. 10
20:42
A spanyolnátha durvább volt a koronavírusnál a világ legidősebb férfija szerint (SzMo)
A 111 éves brit férfi nem maga miatt tart a koronavírustól, hanem családját félti tőle. Szerinte ő már eleget élt, de azért óvja magát a fertőzéstől.
márc. 10
20:48
Európa magára hagyta Olaszországot (Alternatív Energia)
Európának többet kell áldoznia a vírussal kapcsolatos kutatásokra. A szükséges orvosi berendezéseket, például teszteket, maszkokat és lélegeztetőgépeket az EU-n belül kellene gyártani, és minden tagállam rendelkezésére bocsátani - hangzott el az Európai Parlament koronavírus-járványról rendezett keddi plenáris vitájában, amelyben több képviselő hiá
márc. 10
20:48
Görögországban is bezárnak az iskolák és az egyetemek a koronavírus-járvány terjedése miatt (USAracing)
Görögországban két hétre bezárnak az iskolák, egyetemek, napközik és más oktatási intézmények az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében – jelentette be az egészségügyi miniszter kedden.
márc. 10
20:54
Az első bűntény a világűrben (Rakéta)
Tavaly márciusban az első, csak női űrhajósok részvételével történő űrséta elmaradt. Az első hírek szerint az volt az ok, hogy nem volt elég nőkre tervezett szkafander a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Kicsit jobban megkapargatva a felszínt azonban némileg más történet kezd el kirajzolódni. Olyan történet, mely akár az első, világűrben elkövetett
márc. 10
21:00
Gulácsi nem kapott gólt, az RB Leipzig és az Atalanta is továbbjutott (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-as nyolcaddöntőiből elsőként az RB Leipzig és az Atalanta jutott be a legjobb nyolc közé. Mindkettő kettős győzelemmel
márc. 10
21:00
Von der Leyen: Az Eu 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére (HírTV)
Az Európai Unió minden rendelkezésre álló eszközt fel fog használni a gazdaság támogatására.
márc. 10
21:00
A Győr április 5-én teheti meg az első nagy lépést a Final Four felé (Sport365)
A rábaparti együttes idegenben kezdi meg a negyeddöntőzést.
márc. 10
21:00
A kedvező időjárásnak köszönhetően elkezdődtek a tavaszi vetések Zala megyében (AQUA)
.
márc. 10
21:06
Férfi vízilabda ob I - Otthon győzött az Eger (Infostart)
Az Eger 12-7-re legyőzte kedden a vendég Miskolcot a férfi vízilabda ob I középszakaszának első fordulójában a felsőházban.
márc. 10
21:06
Recesszióba kerülhet a német gazdaság (ProfitLine)
Recesszióba kerülhet a német gazdaság a koronavírus-járvány miatt - figyelmeztetnek a német sajtóban kedden megszólaltatott elemzők.
márc. 10
21:06
Koronavírus: így látja a koreai helyzetet egy ott élő magyar (ATV)
A nő Facebook-oldalán osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan kezelik a helyi hatóságok és lakosság a koronavírus-járványt.
márc. 10
21:06
Mit hány fokon moss: eláruljuk, mi az ideális hőmérséklet (Spabook)
Tekerd fentebb a hőfokot, akkor biztos kihal az összes baci! Tekerd lentebb a hőfokot, kevesebb áramot használsz, és kíméled a szöveteket is!...
márc. 10
21:12
Felvetette gazdaságélénkítő ötleteit Donald Trump a republikánus képviselőknek (Portfolio)
Személyi jövedelemadó mentességet vezetne be Donald Trump az idei évre – állítja a CNBC a Fehér Házból származó információforrásokra hivatkozva. A hírek szerint az amerikai elnök ma a republikánus képviselőkkel tárgyalt erről a javaslatról.
márc. 10
21:12
Mlsz: A Ferencváros 1,2 millió forintos büntetést kapott (HírTV)
A fővárosi együttes szurkolói szombaton a Zte elleni bajnoki mérkőzésen - pirotechnikai eszközök használatával, valamint obszcén kifejezések bekiabálásával - megzavarták a rendet.
márc. 10
21:12
Debreczeni Zita várandósan sem mond le a testmozgásról - Ezt a sportot űzi (Femcafe)
A gyönyörű kismama várandóssága alatt sem mond le a sportról.
márc. 10
21:12
„Járványügyi katasztrófa van, minden lélegeztetőgép aranyat ér” – ezért durvább a koronavírus az influenzánál (SzMo)
Míg az influenzánál csak súlyos esetekben, egyfajta szövődményként és lassan alakulhat ki tüdőgyulladás, a koronavírusnál ez szinte azonnal bekövetkezik. Ráadásul súlyosabb formában.
márc. 10
21:18
NAIH a koronavírusról: ezekben az esetekben töltethet ki a munkáltató kérdőívet (ATV)
Bizonyos esetekben elfogadható, ha a munkáltató kérdőívet töltet ki azokkal a munkavállalókkal, akik bejelentést tesznek a koronavírus-fertőzés gyanújáról - közölte Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke kedden az MTI-vel.
márc. 10
21:18
Miller Zoltán jóképű fia ébreszti mostantól a Reggeli nézőit (Joy)
Reszkessetek fiatal, női szívek: mostantól Miller Dáviddal ébredhettek!
márc. 10
21:21
Már késő van a járvány megfékezésére (Alternatív Energia)
A legszigorúbb intézkedések is csak lassítják a terjedését.
márc. 10
21:24
Koronavírus: Elmarad az Európai Unió külügyi tanácsának csütörtöki ülése (HírTV)
Egyelőre nincs információ arra vonatkozóan, hogy mikor pótolják az elmaradt tanácsülést.
márc. 10
21:24
Májusig akárkit, akármikor, akármiért igazoltathatnak és átvizsgálhatnak a rendőrök Magyarországon (444.hu)
Fokozott ellenőrzést rendeltek el.
márc. 10
21:24
Hibrid összetűzés – Hyundai Kona vs. Toyota C-HR (Autónavigátor)
Egy pillanatra nem figyel oda a világ, és a koreaiak olyan modelleket dobnak piacra, amik instant szívdobbanást okoznak. A Kona formája zseniális, a Toyota C-HR méltó ellenfele, hajtásügyileg is.
márc. 10
21:24
Belga történész: Össze kell fognunk, hogy újra naggyá tegyük közös civilizációnkat (USAracing)
David Engels követendő példaként említi a V4-országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Eu-val szemben.
márc. 10
21:25
A láthatatlan ember elcsente az aranyérmet az Előre elől (Promotions)
Inkább hátra, mint Előre. Nem muzsikált jól a Pixar filmje a hazai mozikban.
márc. 10
21:26
Most féláron kapható az Autónavigátor Magazin téli száma! (Autónavigátor)
Lassacskán érkezik a nyomtatott Autónavigátor Magazin tavaszi száma, de még tudunk adni a téliből, ráadásul e héten féláron kínáljuk webshopunkban.
márc. 10
21:28
A Lanciánál is megjelenik a könnyű hibrid hajtás (Autónavigátor)
Az olasz gyártó teljes kínálata egy csapásra elérhető hibridként is, mivel Lancia jelvénnyel kizárólag az Ypsilon készül.
márc. 10
21:30
Szédítő a KTM új sportkocsija (Autónavigátor)
Egy vadonatúj, GT2-specifikációs utcai versenyautót villantott az osztrák KTM, amely a szteroidos gokartra hasonlító, eredeti X-BOW-t követi, mégpedig 600 lóerővel - ebben viszont már nem ázunk el.
márc. 10
21:32
Tavaly év végén megnőtt a halálos balesetek száma (Autónavigátor)
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette 2019. utolsó negyedévének baleseti statisztikáit.
márc. 10
21:34
Új laborban zúzzák le a Skodákat (Autónavigátor)
Az összes jelenlegi ütközésszimulációs tesztet lehetővé teszi a Skoda új létesítménye.
márc. 10
21:36
Megújult Magyarország weboldala (ProfitLine)
Megújult a közigazgatási ügyintézési portál, a magyarorszag.hu (mo.hu), ennek nyomán egyszerűbbé és kényelmesebbé vált az elektronikus ügyintézés, a szolgáltatások pedig már mobileszközről is könnyen elérhetők.
márc. 10
21:36
Itt a profik tippje: ide menekítsd a pénzedet a pánik elől (Pénzcentrum)
Az alternatív eszköz menekülőutat jelenthetnek, például a nyersanyag vagy az ingatlan. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020 konferencián előadó szakemberek elmondták, hogy az aranypiac tovább emelkedhet, a palládiumot...
márc. 10
21:36
Gyurcsány kemény kritikát fogalmazott meg a kormányról (ATV)
A DK elnöke - miután nemrég bejelentette, hogy a koronavírus miatt felfüggeszti az országjárást - online, Facebook-oldalán tartott fórumot. Gyurcsány szerint a kormányzat láthatóan nem tudja kezelni a koronavírust.
márc. 10
21:36
Ronaldinho mégis marad a rácsok mögött (Sport365)
Akár 6 hónapot is ülhet.
márc. 10
21:36
Újabb hat szövetségi tagállamban tartanak előválasztást (USAracing)
Az Egyesült Államok hat szövetségi államában tartanak az előválasztások, az elemzők arra számítanak, hogy Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke tovább erősíti támogatottságát.
márc. 10
21:39
Mi a teendő, ha a macskám „rosszalkodik”? (Spabook)
Amikor a cicánkkal már nem tudunk mit kezdeni, és az idegösszeomlás szélén vagyunk, akkor se adjuk fel. Tartsuk szem előtt, hogy csak egy állatról...
márc. 10
21:42
Vizeletvizsgálat - Mikor ajánlott, és mire érdemes figyelni mintaadásnál? (WebBeteg)
Már a középkorban felismerték, hogy a vizelet tulajdonságai összefüggenek bizonyos betegségekkel vagy tünetekkel. A vizeletet átlátszó üvegbe töltötték és úgy nézték, hogy tartalmaz-e valamilyen szemcsét, üledéket.
márc. 10
21:42
Orvvadászok végeztek két igen ritka fehér zsiráffal (444.hu)
Egyetlen élő példány maradt.
márc. 10
21:42
Újra kitette a legszexibb fotóját Tóth Andi az Instára (SzMo)
Csakazértis! - írta a fotó mellé.
márc. 10
21:48
Hamis útlevéllel akarta becsempészni édesanyját Magyarországra egy iraki férfi (ATV)
A kilenctagú család kedden érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre az athéni járattal. Egyikük, egy 25 éves férfi átadta az okmányokat a rendőröknek, akiknek feltűnt, hogy az egyik, 44 éves nő iratain meghamisították a személyes adatokat.

Keresés