Már szinte havonta mutatnak be méregdrága, ezer lóerő fölötti teljesítményű sportkocsikat, amik aztán sosem valósulnak meg. Az APEX AP-0 viszont másnak ígérkezik.
A koronavírus alaposan felforgatja a hétköznapjainkat. Felmerül a kérdés például, hogy mi legjobb az idős családtagjaink számára, akik veszélyeztetettek. Mégis szükségük van a fiatalabbak segítségére, sőt! A dolgozó szülőknek pedig ők lennének támasz, hiszen az iskolák bezárása után a gyerekekre is vigyáznia kell valakinek.
A már bejelentett intézkedések mellett az is zerepel a Magyar Közlönyben megjelent friss határozatokban, hogy a vészhelyzet alatt nem mehetnek nyugdíjba az egészségügyi dolgozók. Szombat délután a Magyar Közlönyben is megjelentek...
Karácsony Gergely mindezt sajtótájékoztatóján jelentette be, azzal indokolva az intézkedéseket, hogy a járványhelyzet idején „amennyire csak lehet, álljon le a város”.
Igen kevés a Magyarországon elérhető hangoskönyv, pedig vak vagy gyengénlátó emberek is szívesen megismernék a különböző műveket. Ehhez keres önkéntes felolvasókat a Bodor Tibor Kulturális Egyesület.
A kormányhatározat a pedagógiai szakszolgálati, illetve a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény kivételével érinti valamennyi köznevelési intézményt
Legyen a gangszomszéd a dadus, a leckét telefonon is felmondhatják az iskolásoknak – tanácsolja a járványügyi agytröszt. A munkából kieső szülőknek nem jutott mentőötlet.
A kormány képtelen felelősségteljesen kezelni a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet Magyarországon, napról napra ismeri be, hogy eddig rossz döntéseket hozott - közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szombaton az MTI-vel.
A már bejelentett intézkedések mellett az is zerepel a Magyar Közlönyben megjelent friss határozatokban, hogy a vészhelyzet alatt nem mehetnek küldhetik nyugdíjba az egészségügyi dolgozók. Szombat délután a Magyar Közlönyben...
A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány "A koronavírus miatti új munkarend bevezetéséről a köznevelési és szakképzési intézményekben" című 1102/2020 számú határozatában az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarend...
Az utóbbi időben, mintha folyton berekedne? Minden megszólalás előtt köszörüli a torkát, az ismerősei figyelmeztették, hogy gyakran krákog? A hang megváltozását, rekedtséget a hang túlerőltetése vagy dohányzás is okozhatja, de jelezhet akár pajzsmirigy- vagy autoimmun betegséget is.
Sajtótájékoztatót tartott Budapest főpolgármestere, ahol több intézkedésről is beszámolt. Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék is.
A szombat délután megjelent Magyar Közlönyben több új, a koronavírus terjedését gátló, illetve az egészségügyi ellátás biztonságát fokozó intézkedést is hatályba léptetnek.
A szombat délután megjelent Magyar Közlönyben több új, a koronavírus terjedését gátló, illetve az egészségügyi ellátás biztonságát fokozó intézkedést is hatályba léptet.
G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke az InfoRádióban felhívta a figyelmet, hogy a megfelelő kipihentség az immunrendszert is erősíti és így a koronavírus elleni védekezésben is hasznos.