Míg a tettes kilenc hónap múlva szabadult, neki egy életen keresztül kell együtt élnie a rémségekkel – amiről nem is beszélhet a nevét és az arcát vállalva, ha nem akar börtönbe kerülni.
Folyamatosan dolgoznak a koronavírus elleni gazdasági mentőcsomagon az Egyesült Államokban, a legújabb ötlet szerint minden felnőttnek alanyi jogon adnának ezer dollárt. A kezdeményezők szerint ez csak a rövidtávú, azonnali fájdalmak kezelésére lenne elegendő.
A járványveszély miatt több kora tavaszi rendezvény is elmaradt, illetve elmarad a magyar tengernél. Az egész évben nyitva tartó tóparti éttermek, bisztrók, borozók, cukrászdák többsége a hétvégén is várta a vendégeket, a szezonális üzletek tulajdonosai viszont még fontolgatják, mikor nyissanak ki.
Orbán Viktor miniszter a parlamentben jelentette be a legújabb korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvánnyal kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben. Jön a határzár és a boltzár is, megjelent a rendelet.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország lezárja a határait a külföldiek előtt, az éttermek pedig délután 3-ig lehetnek nyitva. Nem egyedi intézkedés ez, a világon már többen megléptek hasonlókat, a régióban például Szlovákia már több nappal ezelőtt, és még a magyarnál is szigorúbb intézkedéseket fogadott el, az Európai Bizottság
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként március 16-tól, hétfőtől ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. A döntéshez kapcsolódóan - tekintettel a számos fővárosi cégnél elrendelt home office...
Ahogy a határidős indexekből már látni lehetett, nem nyugtatta meg az amerikai részvénypiacokat a Fed tegnapi kamatdöntése, de a tegnapi mellett a mai likviditásnövelő bejelentése sem: a vezető tőzsdeindexek ma is hatalmas mínuszban mozognak, a Dow 3000 pontot közelíti zuhanást produkált. Hatalmas esést mutat az olaj árfolyama is.
Rendkívüli tanári értekezletekkel kezdődött a hét az iskolákban. A tantestületek a digitális munkarend megtervezésén dolgoznak. Az egyetemeken már működik a távoktatás és sok középiskolának is van már bevett gyakorlata az online oktatásra. A miniszterelnök szerint a legkisebbek felügyeletéről a rendkívüli helyzet ellenére is gondoskodniuk kell az i
A mindennapos vásárlások, fizetések során a készpénzhasználat minimálisra csökkentésével jelentősen mérsékelhető a koronavírus fertőzésének veszélye. A bankjegyek és érmék fokozottan fertőzött felületek, amelyek a kezekre számtalan baktériumot ragaszthatnak át. Nem lehet elégszer ismételni, hogy ezekben az esetekben a legjobb megoldás a bankkártya,
Egy világjárvány ideje alatt megtörténhet, hogy az üzleti partnerek nem képesek vagy nem hajlandóak személyesen találkozni, hogy aláírjanak egy szerződést. A videón keresztül történő személyazonosítás és a minősített elektronikus aláírás (Qes) használata, mely a kézzel tett aláírással azonos joghatással bír, segít fenntartani az üzletmenet folytono
Orbán Viktor miniszter a parlamentben jelentette be a legújabb korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvánnyal kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben. Jön a határzár és a boltzár is, megjelent a rendelet.
Harminc napos beutazási korlátozás elrendelésére szólította fel az európai uniós tagállamok vezetőit a koronavírus-járvány terjedésének lassítása céljából az Európai Bizottság, ezen időszak alatt kizárólag azok léphetnének be harmadik országokból a közösség területére, akik esetében ez elengedhetetlen.
Míg Olaszországban azokat tesztelik, akiknek tüneteik vannak, Dél-Koreában átfogóbb szemléletben, véletlenszerűbben tesztelik az embereket. Az adatok összevetéséből derült ki, hogy az olasz módszer fertőző 20-29 évesek tömegeit hagyja figyelmen kívül, mert nincsenek tüneteik.
A járványügyi intézkedések, a rossz hírek, környezetünk reakciói és úgy általában a bizonytalanság ijesztő hatással lehetnek ránk, a koronavírus okozta helyzet alsó hangon kimozdít valamennyiünket a komfortzónánkból. A pánik vagy a depresszió azonban rossz döntésekre sarkallhat bennünket, nagy károkat okozhat elsősorban bennünk. Összeállításunk arr
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1884,61 pontos, 5,51 százalékos csökkenéssel, 32 304,48 ponton zárt hétfőn, közel 52 hetes 32 173,38 pontos minimumához.
Olyan európai és kormányzati lépéseket sürget a koronavírus következményeinek kezelésében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tagszervezete, amely biztosítja, hogy azok az emberek, akik betegek, a családjukról gondoskodnak, vagy a járvány miatt nem tudnak dolgozni, ne szenvedjenek pénzügyi káro
Mit tehetünk, ha banki ügyeket intéznénk, de a lehető legkevesebb emberrel és fertőzésveszélyes eszközzel akarunk érintkezni? Szakértők most összegyűjtötték a lehetőségeket. Koronavírus: így intézd a banki ügyeidet, ha...
Délelőtt jelentette be Orbán Viktor, hogy új intézkedések lépnek életbe Magyarországon, amiket mostanra kormányrendeletben is foganatosítottak. Orbán Viktor délelőtt jelentette be a magyar Parlamentben, hogy a járványhelyzet szintet...
Elszakadt a világgazdaság Achilles-ínszalagja (2020), de a vezető döntéshozók úgy próbálják meggyógyítani, mintha leállt volna a keringési rendszere (2008) – írja a Concorde blogon Jónap Richárd, aki egy mondatban fogalmazta meg a koronavírus okozta gazdasági problémákat. A létező legszigorúbb egészségügyi karantén mellett pénzügyi karanténra is sz
Egyre szélesebb körben kezd elterjedni az Android 10 a Samsung telefonokon, a korábbi csúcsmobilok után már a középkategóriában is több eszközre elérhetővé vált. Egyszerre három Galaxy A szériás telefonra is befutott az Android 10 és a One UI 2.0 kezelőfelület. A Galaxy A6 (2018) tulajoknak a A600FNXXU5CTB9 firmware verzió hozza el az új rendszert
Kezelhetőnek nevezte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója csütörtökön a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-fertőzést, leszögezte azonban azt is, hogy mindent meg kell tenni a továbbterjedés megelőzéséért.
Néhány kivételtől eltekintve minden üzletnek és vendéglátóhelynek be kell zárnia 15 órakor a kormány döntése értelmében, illetve egyáltalán nem lehet majd zártkörű rendezvényeket tartani. Emellett a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben arra kérik a 70 évnél idősebbeket, hogy maradjanak otthon.
A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.
Az északi félteke legmelegebb januárja és februárja volt az idei a feljegyzések 1880-as kezdete óta. Globálisan nézve pedig a második legmelegebb februárját élte meg a világ 2020-ban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) jelentése szerint.
Az orosz alkotmány korábban tiltotta, hogy valakit harmadjára is megválaszthassanak, de Vlagyimir Putyin szerint az ilyen korlátozások „alkalomadtán feleslegesek”.
Egy korábbi cikkben - külső szakértő, a Grantis Zrt. véleménye alapján - részletesen foglalkoztunk azzal a témakörrel, hogy mire lehet számítani Magyarországon az életbiztosítások esetén akkor, ha valaki koronavírus megbetegedés miatt fordul a biztosítójához. Mai cikkünkben aZ Union Biztosító pontosítja eljárásrendjét.