2020. március 16. hétfő

márc. 16
7:36
Az intelligens csontok elgörbülnek, hogy megóvjanak bennünket a véletlen törésektől (Rakéta)
A koronavírus járvány komoly veszélyt jelent idősebb hozzátartozóinkra, de az ő életükben vannak olyan "hagyományosabb" veszélyforrások is, melyek fenyegetik az egészségüket. Ilyen például a csontritkulás, és a belőle fakadó törések. Jó hír, hogy ezen a téren nagy előrelépés történt a gyógyításban.
márc. 16
8:12
Két egymást követő évben is ugyanaz lett a világ legszennyezettebb városa (Rakéta)
Az IQ AirVisual, légszennyezettséget vizsgáló svájci cég minden évben összesíti az adatokat, melyek alapján megállapítja, melyik lett a legszennyezettebb város, és úgy tűnik a 'nyertes személyében' nem történt változás az elmúlt évhez képest.
márc. 16
9:48
Hogyan készül a laboratóriumban növesztett hús és mikor ehetünk végre belőle? (Rakéta)
Már Winston Churchill is álmodozott róla, de a labor-burger azóta sem érkezett meg a boltokba. A petricsészében tenyésztett hús már rég nem futurisztikus koncepció, azonban még el kell hárítani egy-két akadályt a kereskedelmi forgalomba hozása elől. Nézzük meg hogyan is készül valójában.
márc. 16
11:15
Sorozatajánló koronavírushoz: az apokalipszis, ami a kiiktatta a felnőtteket (Rakéta)
Daybreak. Nyugtalanító, vicces, romantikus horrorparódia, az iskolaigazgató szerepében azzal a Ferris Buellerrel, aki 34 éve lógott meg a Ferrarival.
márc. 16
11:36
Ellenálló, magát "kijavító" elektronikus textilt fejlesztettek (Adó1százalék)
Az emberi mozgást és egészséget monitorozó viselhető műszerek számára készült.
márc. 16
12:42
A gyerekeket kevésbé és enyhébben is fertőzi a koronavírus (Adó1százalék)
Egy újabb kínai tanulmány szerint kevesebb gyereket és kevésbé súlyosan fertőz meg a betegség. Ez azonban megnehezítheti az észlelést – hívták fel a figyelmet a kutatók.
márc. 16
13:15
Elhalasztják a magyar hegymászók tavaszi Himalája-expedícióját (Adó1százalék)
A járványügyi helyzet miatt felfüggesztették a nepáli expedíciókat, amely Klein Dávidékat is érinti.
márc. 16
16:15
Hongkongban egy pomerániai törpespicc is megfertőződött a koronavírussal - a WHO ajánlást adott ki (Rakéta)
Egy hongkongi kutya tesztje pozitív lett a COVID-19-re (SARS-CoV-2), miután a tulajdonosai, akikkel élt, lebetegedtek a vírussal.
márc. 16
16:39
Mi az a koronavírus-teszt tulajdonképpen? És mi a gyorsteszt? Megkérdeztük (Rakéta)
Egy vírusfertőzés-teszteket végző laboratórium igazgatóját kérdeztük arról, hogy is van ez.
márc. 16
17:06
Hongkongban egy kutya is megfertőződött a koronavírussal - a WHO ajánlást adott ki (Rakéta)
Egy hongkongi kutya tesztje pozitív lett a COVID-19-re (SARS-CoV-2), miután a tulajdonosai, akikkel élt, lebetegedtek a vírussal.
márc. 16
17:18
Ma kezdik embereken is tesztelni a koronavírus elleni vakcinát (SzMo)
A résztvevőknek a vírustól nem kell tartaniuk, csak a mellékhatásokat tesztelik rajtuk.
márc. 16
17:33
Új főigazgató az Országos Széchényi Könyvtár élén (Infostart)
Hétfői hatállyal nevezték ki az új vezetőt.
márc. 16
17:54
Koronavírus: Nehezebb megállítani a fertőzést, mint az ebolánál (SzMo)
A tudósok szerint gyorsan kell cselekedni, és agresszíven feltartóztatni a veszélyt. A tünetmentes vírusterjesztés arányát vizsgálták.
márc. 16
20:09
Így viszonyul a koronavírus a történelem legnagyobb járványaihoz (Rakéta)
A Visual Capitalist szemléletes infografikájából kiderül, hol van a koronavírus (jelenlegi) helye a történelemben.
márc. 16
21:21
Elkezdődött a koronavírus-ellenszer tesztelése embereken is (Infostart)
Rohammunkában fejlesztik az oltóanyagot, de másfél évnél hamarabb nem készülhet el. Egy korábban az Ebola ellen kifejlesztett szer viszont hatásos lehet a koronavírus-betegek kezelésében, de egyelőre csak a klinikai teszteknél tartanak a kutatók.
márc. 16
22:27
Rekord meleg tél volt, mégis nőtt a jégtakaró (SzMo)
Európa és Amerika is a valaha mért legmelegebb télként regisztrálta az ideit, az északi jég mégis 10 éve nem látott méretűre hízott.

Keresés