A még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Jelentősen visszaesett az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában az év első két hónapjában az országot sújtó új típusú koronavírus-járvány miatt életbe léptetett óvintézkedések következtében, amelyek a feldolgozóipar tevékenységének széles körű leállásához vezettek.
Számtalan ponton javítottak a Toyota hibrid rendszerén, látszólag épp ott, ahol volt benne kivetnivaló. Most a Corolla kombiban is szereplő 2,0 literes rendszer igazán jó partner, még nekem is tetszik.
Kevesebb mint az alkalmazottak 4 százaléka teheti meg Magyarországon, hogy otthonról dolgozik. Európa szerte ráadásul hazánkban foglalkoztatják a legkevesebb embert részmunkaidőben. Az egyéni vállalkozók és a határozott munkaszerződéssel rendelkező kollégák aránya szintén jelentősen alulmúlja az uniós átlagot. A jelenlegi társadalmi és gazdasági he
Az Egyesült Államok legnépesebb városában, New Yorkban is megáll az élet, miután Bill de Blasio polgármester előbb az iskolák, majd az éttermek, szórakozóhelyek, színházak és bárok bezárását rendelte el helyi idő szerint vasárnap.
A koronavírus járvány komoly veszélyt jelent idősebb hozzátartozóinkra, de az ő életükben vannak olyan "hagyományosabb" veszélyforrások is, melyek fenyegetik az egészségüket. Ilyen például a csontritkulás, és a belőle fakadó törések. Jó hír, hogy ezen a téren nagy előrelépés történt a gyógyításban.
A múlt héten a legtöbb csillagjegy találkozott valamilyen nehézséggel az élete területén, azonban megfontoltsággal, egy kis matekkal ezeket sikerülhet...
Jelentősen visszaesett az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában a járvány miatt életbe léptetett óvintézkedések következtében, melyek a feldolgozóipar tevékenységének széles körű leállásához vezettek. Az internetes kereskedelem a nagy túlélő.
Rövid videót tett közzé Orbán Viktor vasárnap este, melyből kiderül, hogy a miniszterelnök által péntek este bejelentett akciócsoportoktól 48 óránként kér jelentést.
Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt négy nyomozást folytat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni főosztálya olyan internetes cikkek írói és terjesztői ellen, akik a koronavírussal kapcsolatban a köznyugalom megzavarására alkalmas módon álhíreket tettek közzé. A KR NNI a három esetről beszámolva azt írta, hogy
A vasárnap napközbeni információknak megfelelően késő este országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig. A lépést Andrej Babis cseh miniszterelnök jelentette be a kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón. "Az intézkedés célja a koronavírus terjedésének megakadályozása" - hangsúlyozta Babis. A minisz
Az igazságügyi miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy a családja nevében felajánl 500 ezer forintot a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.
Az egész évben nyitva tartó tóparti éttermek, bisztrók, borozók, cukrászdák többsége a hétvégén is várta a vendégeket, a szezonális üzletek tulajdonosai viszont még fontolgatják, hogy mikor nyissanak ki.
A gyepkarbantartó berendezéseket és többek között mezőgazdasági mikro-öntözőrendszereket is gyártó The Toro Company növekvő árbevételről és profitról számolt be.
Felkészült a Mavir Zrt. a villamosenergia-ellátás biztosítására a koronavírus-járvány idején is; speciális biztonsági intézkedéseket léptettek életbe - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
A Volkswagen Csoport 2019 év végi bejelentésében egy évtized alatt összesen 75 teljesen és 60 részben elektromos (vagyis hibrid) modell bemutatását tűzte ki célul. Az ID.3 bemutatásakor közölt ambiciózus számok természetesen az konszernhez tartozó összes márka új típusait jelentik, de egyelőre úgy tűnik, hogy csak ígéretek maradnak. Mindenesetre má
Az Európai Labdarúgó-szövetség 55 tagállama közül csupán hatban nem függesztették fel eddig a bajnokságot a koronavírus miatt, ezek közül egyik a magyar.
A koronavírus bombaként robbant hazánkra komoly gondot okozva a munkáltatóknak, hogyan oldják meg a kollégák otthonról való munkavégzését. Azok a cégek, ahol eddig nem volt bejáratott az ilyen irányú foglalkoztatás, most rákényszerülnek az azonnali reagálására. Kiss-Márton Adrienn HR tanácsadó összefogásával megalakult egy KKV HomeOffice Megoldások
Ha azt hiszed, hogy egy hercegnének egyéb dolga sincs, csak a szépítkezés és a csinos ruhákban való pózolgatás, akkor nagyon tévedsz, Katalin hercegné kapcsán legalábbis biztosan...
A Fed rendkívüli, hétvégi kamatcsökkentése és intézkedéscsomagja egyelőre nem tudta megnyugtatni a befektetőket, az amerikai határidős indexek napi limittel estek a bejelentés után. Az ázsiai tőzsdék is nagyot estek hétfőn, és Európában is eséssel indulhat a nap. A magyar tőzsdén nagy eséssel indult a hétfői kereskedés.
A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon működik hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején – tudatta a Magyar Bankszövetség.
Sokan fogunk nagyon sokat tanulni az elkövetkező hetekben a home office-ról és az online együttműködésről általában. Mint minden másnak, ennek is megvannak a maga generációs szépségei, amiket ha megértünk, könnyebb lesz az együtt munkálkodás ezekben a nehéz időkben.